4. fejezet

Sziasztok!

Ahogy azt már chatben, kommentben, és az előzetesnél is említettem, egy nappal korábban hozom a frisst. 

Ivu, Bia hatalmas köszönet a kommentért. MyDream neked azért a pár sorért a chaten. Ugyan nem írtad meg, hogy miután elolvastad, mennyire tetszett, amire azért nagyon kíváncsi vagyok :) Vehpotse-nak hogy e-mailben fejti ki a véleményét. Valamint a 12 rendszeres olvasónak is nagyon örülök.És hogy a látogatottság átlépte a 300 főt. Tényleg sokat jelent! :) Bár bevallom örülnék még egy- két véleménynek, ha leírnátok mi tetszett és mi nem. De tudom, ne legyek telhetetlen :)

Ami a mai fejezetet illeti, az eddigiekhez képest eltérő. Annyira hívnám fel a figyelmet, hogy figyelmesen olvassatok, mert az eleje nem Carrie szemszöge lesz! Egy idő után át fog váltani, de azt úgyis észreveszitek. 

Remélem, hogy ez senkit nem fog bezavarni. De direkt nem írtam, ki hogy hol kinek a szemszöge, mert ... majd megtudjátok, hogy miért :D

Előjáróban azt hiszem, ennyi elég is lesz. 

Jövő hét szerdán ismét rakok fel előzetest a következő fejezetből, érdemes lesz akkor is felnézni a blogra :) Friss pedig, ha minden jól megy, péntekre várható :)

Kíváncsian várom a véleményeket! :)

Kellemes olvasást!

Puszi, Csillu

 

„Vannak történetek, amelyek félbeszakadtak. Ezek a történetek sokkal inkább jelen vannak, mint a többi, és amíg nem zárjuk le őket, addig nem tudunk továbblépni.”

4. fejezet

Kedves Cheryl!

Gondolom Nate már értesített vagy kétségbe esve telefonált, mitévő legyen most. A helyzet az, hogy elbizonytalanodtam! Igazság szerint csak most gondoltam bele jobban, hogy miről is szólna ez az egész. Nem akarom kiteregetni a gyerekkorom a sajtónak. Persze van egy-két dolog, amit tudnak, de nem szeretném az egész életem egy könyvben viszont olvasni. Ismerem annyira az újságírókat, hogy tudjam bármit képesek kiforgatni.

Különben sem vagyok én olyan érdekes. A gyerekkorom is átlagos volt és habár most a sorozatszínészek életét élem, semmi egetverő nem történik velem.

Már látom, mekkora hülyeséget csináltam. Nem akarom, hogy a könyvben említett személyeket bármilyen atrocitás is érje. Fogalmam sincs, mit tehetnék most.

Egyáltalán nem vagyok biztos magamban.

Natere nem számíthatok, ő teljes vállszélességben a könyv mellett áll. És én még azt hittem, hogy ez valami vicc…

Tényleg nem tudom, mit csináljak most.

Ha felbontom a szerződést, akkor a stúdió és te is beperelhetsz.

De lennie kell valami köztes megoldásnak!

Ja, amúgy bocsi, hogy ismeretlenül zavarlak! Hidd el, nem szokásom. 

Szia!

Nem írtam alá, döbbentem rá, miután a küldés gombra kattintottam.

Bíztam benne, hogy ezzel az apró figyelmetlenséggel nem írtam le magam teljesen előtte.
Az órámra pillantottam, fél egy múlt, akkor nála most fél hét körül lehet. Talán még ma válaszol is.
Eszembe jutott Nate arca, hogy milyen elkeseredetten jelentette be, hogy csak később tudok találkozni Cheryl-el, mert elutazik Olaszországba.

 Egy emlék villant fel lelki szemeim előtt: egy göndör hajú kislány szalmakalapban az egyik strandon Rómában és egy kisfiú kergeti Vizi pisztollyal. Aztán pedig homokvárat építenek és rajzolgatnak. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Akkor voltam először Olaszországban. A lány arca ismét a tudatomba kúszott. Az én Carom... évek óta nem hallottam felőle semmit. Pedig mennyire jóban voltunk! Elhatároztam, ha lesz pár szabad napom felkeresem.
Egy új ötlet sejlett fel előttem: kicsit utána nézek ennek az írónőnek a neten. Rövid böngészés után megtudtam, hogy 24 éves. Jelenleg New Yorkban lakik. Már két könyvét kiadták és mind egytől egyig hatalmas siker volt. Aztán találtam egy blogot. Az utolsó előtti bejegyzés képeket és pár sort tartalmazott csupán. Blogon tartja a kapcsolatot az olvasóival?! Egyértelmű, - esett le - végülis írónő.
A legutolsó bejegyzés egy cikkel kezdődött majd ő írt pár sort.

" Szó szerint sokkoltatok a linkekkel, mikor felnéztem az oldalra! Nem gondoltam volna, hogy egy újság is lehozza a tegnap estét. Ahogy azt sem, hogy ilyen kompromittáló cikkben. Látjátok, ezért vagyok író és nem egy ilyen szennylapnál dolgozom. Bár minden kétséget kizárva hatalmas fantáziával áldotta meg a sors a szerzőt.
Annyit szeretnék leszögezni, hogy a képen a bal oldali srác a bátyám - szerintem mondjuk a hasonlóság nyilvánvaló - a jobb oldali pedig az egyik barátja. Ennyi. Nincs itt semmiféle szerelmi háromszög!
Hogy a cikk stílusának és valóság tartamának megfelelően reagáljak:
Cheryl Davis örömmel és büszkén vette tudomásul, hogy botrányhős lett! :)
Legyetek jók, a hét folyamán még jelentkezem. És ne feledjétek, nem kell minden újságnak hinni.
Puszi, Cheryl."

 Tetszett a stílusa, már egy ilyen hétköznapi szövegben is. Kétség kívül nagyon jó író.
De ettől függetlenül engem még mindig gyötört a bizonytalanság. Ha jobban belegondoltam, csak annyit tudna leírni, hogy jóban voltam a szomszéd gyerekekkel, akikkel persze sok csínyben benne voltunk, na meg hogy milyen szorgalmasan tanultam. Kész, vége, itt kifújt. Tényleg nem olyan érdekes, sőt mondhatni unalmas életem volt.
Jó, persze valahogy mégis eljutottam idáig...
A felhajtás körülöttem kezd nagyobb lenni, annak ellenére, hogy még mindig ugyan úgy sorozat színész vagyok.
Okkal kérdezhetik, hogy nem vagyok ezzel elégedett? De, nagyon is!
Teljesen biztos vagyok benne, hogy én nem bírnám sokáig a felkapott színészek életét. Szükségem van egy helyre az életemben, egy biztos pontra, ahol egy fárasztó nap után nyugodtan lepihenhetek. Egy otthonra.
Teljesen elégedett voltam a mostani állásommal. És tudtam, ha főszerepet kapnék egy filmben valószínűleg, csak akkor vállalnám el, ha New Yorkban forgatnák. A pillantásom a laptopomra esett. Frissítettem az oldalt és legnagyobb meglepetésemre egy új üzenet várt Cheryltől. Kis izgatottság lett úrrá rajtam, amikor megnyitottam.

Kedves Anonymus!

Két dolgot emelnék ki a leveledből:

1, Nem gondolod, hogy egy kicsit későn jutott eszedbe mérlegelni a helyzetet?! Mondjuk, mielőtt aláírod a szerződést átgondolhattad volna...

2, Ha az újságírós résszel rám céloztál, akkor közlöm veled, hogy én személy szerint utálok cikket írni! Nem dolgoztam újságnál, pláne nem ilyen szennylapoknál és nem is szándékozok! Saját szerkesztővel dolgozom, és természetesen neked van leginkább jogod megmondani, mi tetszik és mi az, ami nem.

Azért vagy bizonytalan, mert ez valami új. De ne aggódj, nem csak neked az. Megnyugtatlak, nem áll szándékomban beperelni téged.
Azért adtam meg a címet, ha valamit szeretnél, el tudj érni és nem zavarsz.
Bocsi, de semmi használható ötletem nincs…
Ha eszembe jut valami, jelentkezem.

Üdv, Cheryl!

Amint az elküldve szöveg felvillant egyből kiléptem a levelezőből és kikapcsoltam a gépet. A srácok még amikor írtam szóltak, hogy csipkedjem magam, mert már mennének. Gyorsan összeszedtem a szükséges dolgokat, majd lementem.
A mai estére a terv egy tengerparti buli volt. A héten egyértelműen minden rosszba belerángatnak, de úgy döntöttem hagyom magam. Három napja minden este bulizunk és valahogy minden reggel Matthias mellett ébredek. Nincsenek homályos részletek, mindenre tisztán emlékszem! Nem tagadom, elcsattant azóta még pár csók közöttünk. Imádok vele lenni. Nem gondoltam volna, hogy annyira jóban leszünk, hogy pár nap ismertség után - ha egészen pontos akarok lenni, ma reggel - beavatom abba, ami mostanában nyomaszt. Ő pedig eltökélte és belerángatta Luca-t is, hogy nem hagynak ezen gondolkodni, hanem ki kell élveznem velük együtt a még szabad napjaimat. Hiszen 5 nap múlva megyek haza és vár a munka.
Felvettünk egy napi ritmust: este buli, másnap miután magunkhoz térünk, elmegyünk futni, ebéd, rápihenés az esti folytatásra.

 Ez így megy már vasárnap óta. Az idő csak úgy röpül velük.
Hogy egészen pontosan hogy állok Mattel? Ez egy jó kérdés.
Mind a ketten érzünk a másik iránt egy letagadhatatlan vonzódást. Amikor nevet, nekem is mosolyra húzódik a szám. Órák hosszat beszélgetünk minden nap, egyre jobban megismerjük egymást. A gondolkodásával és bizonyos meglátásaival teljesen le tud nyűgözni. Kétség kívül megmozgatott bennem valamit, de ez még nem szerelem! Egy- két elvetemült pillanatomban elképzeltem milyen lenne az életem vele. Mindannyiszor rá kellett jönnöm, bármennyire is szeretném, nem lennék igazán boldog mellette. Erre a tényre mindig egy arc megjelenése világított rá. Ugyan amióta itt vagyok, nem álmodtam Chrissel, a gondolataimba folyton beférkőzik.
Az utat a partig gyalog tettük meg. Míg a srácok végig poénkodtak, én néma csendben sétáltam mellettük. A strandon, miután leterítettem a pokrócot leültem, és az előttem elterülő vizet figyeltem. Fél füllel még hallottam, hogy Luca bejelentette, elmegy valami üdítőért. De nem tudott per pillanat annyira érdekelni, hogy bármit is reagáljak rá. Csak ültem és figyeltem a naplementét. Pont, mint álmomban. A felismerés villámként hasított belém, pontosan ugyan ott vagyok, ez az a tengerpart. Mélyet sóhajtottam s behunytam a szemem. Az emlékek újult erővel rohantak meg.
- Mi a baj? - kérdezte egyből Matt.
- Semmi. - ráztam meg a fejem s összeszorítottam a szempilláimat, remélve, hogy így el tudom fojtani a kitörni készülő sírást.
- Nézz rám, kérlek! - suttogta gyengéden, majd az állam alá nyúlt és felemelte azt.
A szemébe néztem, de nem láttam őt rendesen, a könnyek elhomályosították az alakját.
- Istenem, Carrie! Gyere! - tárta ki a karjait. Gondolkodás nélkül bújtam az ölelésébe és zokogni kezdtem. Nem kellett semmit mondanom, tudta mi bánthat. - Annyira rossz ennyire megtörtnek látni. Bárcsak tehetnék valamit, bármit, hogy ne szenvedj! – egyik hátamon lévő kezét ökölbe szorította,míg a másikkal tovább simogatott.
- Ez a part... ez... mint az... álmomban... és... és...
- Shh! Nyugodj meg kérlek. Megmondom, mit fogsz csinálni. Hazamész, hétfőn találkozol a sráccal aztán, felhívod Bent és megkéred, szervezzen programot hármatoknak. A végén pedig megbeszéltek egy napot, amikor csak ketten találkoztok, hiszen rég láttátok egymást. Így legalább megtudod mennyit változott az évek során és hogy ugyanaz- e, mint akit szeretettél régen. Mert valljuk be hét év az hosszú idő. Aztán persze első dolgod lesz engem felhívni, értettem? – miközben beszélt végig nyugtatni próbált.
- Igen.
- Nagyszerű. Most pedig tessék mosolyogni. - jelentette ki határozottan miután letörölte a könnyeim.
- Imádlak. Mondtam már? – jelentettem ki miután sikerült megnyugodnom.
- Még nem. - nevetett fel.
- Ígérem, ha csak telefonon is zaklatlak, de le sem fogsz tudni vakarni magadról. - mondtam és újra átöleltem.
- Na, majd meglátjuk. - kuncogott, mire oldalba bokszoltam.
Erre ő elkezdett csikizni így kénytelen voltam menekülni előle. Nem vettem észre, hogy álnok módon a tenger felé terelt. Pillanatokon belül a másikat fröcsköltük, s közben hangosan kacagtunk, mint két kisgyerek.

Mire visszamentünk a pokróchoz Lucas a mára már összeszokottnak mondható csapat társaságában várt minket. A lányok sokat sejtetően elmosolyodtak, amikor látták, hogy Matt betakar egy törölközővel - gondolom észrevette, hogy egy kicsit vacogok - Ám sem ők, sem én nem szóltam semmit. Higgyenek, amit csak akarnak.

Rövid tanakodás és egyezkedés után az ’Én még soha’ játékra esett a választásuk. S mivel leszögezték, hogy mindenkinek részt kell vennie benne, esélyem se volt csak csendes figyelőnek megmaradni.

A sokadik kör után arra a következtetésre jutottam, hogy a holnapi napot sem úszom meg fejfájás nélkül…

 

3. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt vagyok.
A kritikákat köszönöm, igyekszem megfogadni. Többek között emiatt nem raktam fel hétfőn a fejezetet. Elolvastam és az a mennyiségű párbeszéd, ami benne volt, még engem is sokkolt egy kicsit. Szóval átolvastam, kijavítottam és itt- ott beleirogattam :)
Arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy jövő hét szerda tájékán felrakok a negyedik fejezetből is egy részletet a következő menüpontba: Részletek a következő fejezetből
A képek menüpontban pedig minden friss alkalmával kerülnek fel képek.
Hatalmas köszönet a két komi írónak és azoknak is, akik chat-en írtak pár sort. Ösztönzőleg hat, komolyan. :) És Ivu drága neked is, hogy szakítottál rám pár percet és elolvastad az átjavított fejezetet.
Nem szaporítom tovább a szót.
Várom a véleményeket! :)

Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

3. Fejezet

-          Ébresztő álomszuszék, hasadra süt a nap! – harsogta mellettem egy férfi torkaszakadtából.

-          Hagyjál! – mordultam fel, majd a fejemre húztam a takarót.

-          Nem, nem. Tessék felkelni! – majd lerántotta rólam a takarót. Ezzel egy időben valaki kuncogását is hallottam.

-          Csak egy fél órát még, rendben? – motyogtam dühödten csukott szemekkel majd a fejem bedugtam a párna alá.

-          Talán tényleg hagyni kéne! – jegyezte meg egy ismeretlen hang.

Ez felkeltette az érdeklődésem annyira, hogy méltóztattam kidugni a fejem s fél szemmel felmértem a terepet.

Egy vad idegen szürkéskék szempárba ütköztem. Az arcán elterülő mosolytól kis gödröcskék jelentek meg két oldalt. Akaratlanul is, de az én ajkaim is mosolyra húzódtak. A haja szőkés barna, gondosan felzselézve.  Egy kék kissé koptatott farmer és fehér póló volt rajta, amely megfeszült izmos mellkasán.

 A szemembe nézett, majd tekintete elkalandozott egy kicsit másfelé is. Ekkor tudatosult bennem, hogy csak egy falatnyi ruha van rajtam, mert este nagyon melegem volt. Éreztem, hogy egyből elpirulok. Majd gyorsan felpattantam és a köpenyemért indultam, amit a fotelban hagytam még tegnap este. Felvettem, megkötöttem majd újra az idegen felé fordultam. Már épp azon voltam, hogy megkérdezem ki is Ő és mi a fenét keres a hálószobámban, mikor a látóterembe lépett egy ismerős alak is. Elmosolyodtam, majd a nyakába vetettem magam.

-          Luca, istenem! El se hiszem, hogy itt vagy! Anyu említette, hogy jössz, de azt nem mondta, hogy ma. Már hónapok óta nem láttalak – ömlöttek belőlem a szavak.

-          Te is hiányoztál, hugi! – szorosan magához ölelt.

-          De ugye tudod, hogy az iménti akciódért még számolunk…

-          Persze, persze. Gyere, bemutatlak az egyik barátomnak. Carrie, ő itt Matthias Parker. Matt
  ő a húgom, Carrie.

-          Szia, örülök, hogy találkoztunk. Lucas már sokat mesélt rólad.

-          Meghiszem azt, remélem csupa jót. Részemről a szerencse. Ami pedig az ébresztőd illeti, én próbáltam rábeszélni, hogy később is ráér bemutatni minket egymásnak.

-          Ugyan, hagyd. Ő ezt élvezi, de tudja, hogy előbb utóbb vissza fogja kapni! – mosolyogtam angyalian az említettre.

-          Kész a reggeli. Lent várunk. – indult el Luca az ajtó felé.

Fél percen belül egyedül is maradtam.  Pár pillanatig még emésztettem a dolgot. Majd, ha már egyszer vendégünk van, siettem a reggeli teendőkkel, nem akartam senkit sem megvárakoztatni. Magamra kaptam egy rövid farmert és egy zöld toppot, a hajamat átfésültem, majd a konyha felé indultam.
Apa persze már rég elment, anyu is épp indulni készült.

-          Sajnálom gyerekek, de el kell intéznem pár dolgot, igyekszem haza. Foglaljátok el magatokat valamivel, ha délig nem érek haza, akkor rendeljetek magatoknak enni. Jó reggelt, Carrie! Majd jövök. Sziasztok! - azzal el is viharzott. Hogy bír ennyire pörögni már reggel?! Még vagy fél percig meredtem a bejárati ajtóra, majd megráztam a fejem.

-          Kávét vagy elalszok! - nyögtem fel.

-          Tessék! - nyomta a kezembe egyből a bátyám.

-          Hűha, köszi. - gyanús volt ez a nagy kedvesség tőle. A pillantásom a falon lévő órára tévedt. - Te tényleg felmertél kelteni kilenc előtt??

-          Látod, erről beszéltem. - magyarázta Mattnek.

A kávénak köszönhetően viszonylag hamar magamhoz tértem.

Reggeli után a pakolás rám maradt, mivel a srácok berendezkedés címszóval a szobáikba menekültek. Gyorsan elmosogattam, majd egy pohár jeges teával a nappaliba vonultam és az aznapi újságot kezdtem el olvasni. Miután azzal végeztem, gondolataimba merülve – melyek New York-ban jártak - ültem a kanapén. Matthias és Lucas csak tizenegy magasságában kerültek elő. Nem bírtam ki, hogy ne cukkoljam őket, hány hétre jöhettek, ha ennyi ideig tartott a berendezkedés…

Aztán mivel anyu még sehol nem volt, úgy döntöttem csinálok én valami ebédet. Meg is kérdeztem a fiúkat, hogy mit szeretnének enni, mire egyöntetűen a Bolognai mellett döntöttek. Az az érzésem támadt, hogy ezt már jó előre megbeszélték, mert egyszerre vágták rá és egy percig sem töprengtek a kérdésemen.

Körülnéztem, hogy minden hozzávaló megvan-e, ami az elkészítéshez kellhet. Mivel most nem csak két emberre kellett készítenem, hanem ötnek, kénytelen kelletlen szembesültem azzal, hogy muszáj lesz boltba mennem, mert se sajtból se tésztából nem volt elég otthon.

Már az ajtónál voltam, mikor visszafordultam, ha valaki akar sétálni egy kicsit, az most jöjjön.
Meglepő módon mind a ketten úgy döntöttek, elkísérnek. Pedig azt hittem, hogy otthon fognak lustálkodni…

-          Még mindig más csapatot erősítetek? - tettem fel a kérdést Matthiasnak.

-          Igen. A szerződésem csak jövő szezon végén jár le a mostani csapatomnál. Az már biztos, hogy Franciaországban szeretném folytatni. De hogy a Montpellierhez vagy egy másik francia csapathoz igazolok, azt még nem tudom.

-          Értem. Na és veled mi a helyzet?

-          Nézted az utolsó BL meccsünket?

-          Sajnos nem. Akkora őrület volt, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Nem volt időm még azóta sem megnézni. Bocs. De mesélj!

-          A csoportban a második helyen álltunk nagyon sokáig.  Az utolsó hazai meccs volt a döntő, hogy hányadik helyen zárjuk a kört. A Veszprém ellen játszottunk. - alig hallhatóan felszisszentem. Egy kemény, kitartó csapatról beszélt, az első meccsük alapján ezt tudtam megítélni. Akkor csak pár góllal maradtak alul Lucasék. A hangulat, amit a szurkolók teremtettek elképesztő és egyben félelmetes is volt. Én biztos nem tudtam volna ott jól teljesíteni. Na, nem mintha kézilabdázó lennék, de akkor is. - Jól tartották magukat, szívós egy csapat, de ezt eddig is tudtuk. A kezdő szélső párosuk eksztázisban játszott végig. Tesók, eszméletlen gyorsak és szinte lehetetlen helyzetekből indítják egymást és a gólpasszaik se semmik. A meccsen is 9 gólt szereztek összesen. Aztán sikerült őket megroppantani a hibáikból előnyt kovácsolni, így végül mi nyertünk 30:26ra. Csoport elsők lettünk, miénk a kedvezőbb sorsolás.

-          Ügyesek vagytok! Hogyhogy el tudtatok szabadulni ilyenkor?

Bátyám nagy beleéléssel kezdte el magyarázni, hogy a jövő héten EB selejtezők lesznek. Ilyenkor szünetelnek a hazai bajnoki meccsek. A klubokból hazahívják a válogatott játékosokat. Mivel ő nem az, a szerb válogatottnak pedig később lesznek csak mérkőzései – egyértelmű, hogy Mattre gondolt -, így elengedték őket.  

Fintorogva tette hozzá, hogy csak azzal a feltétellel, hogy ha szinten tartják magukat. De inkább futnak itt, mint „otthon”. Egyből fellelkesültem a futás hallatán és közöltem velük, hogy én is csatlakozom hozzájuk. Az utóbbi időben kicsit ellustultam és lassan már ott tartok, hogy ez meg is fog látszani… Persze Matt egyből rávágta azzal az ellenállhatatlan mosolyával az arcán, hogy felesleges.

Most csak az egyik közértbe mentünk. Tudtam, hogy anyu ma fel fogja vásárolni az egész boltot. Ha vendégek jönnek, mindig ezt csinálja. Így tényleg csak azt vettem meg, ami szükséges volt.
A srácoknak útközben be nem állt a szájuk. Persze próbáltak engem cukkolni, de nem hagytam magam.
Tizenegy előtt nekiálltam főzni, a két jó madarat is befogva. De pár percen belül rájöttem, hogy ez nem épp a legjobb ötlet volt. Egyrészt mert semmit nem haladtak a feladatukkal, ami sajtreszelés lévén sem bonyolult sem megterhelő nem volt. Másrészt inkább ették azt a sajtot. Hamar megelégeltem és az asztalhoz parancsoltam őket, hogy inkább terítsenek. Utána inkább csak nézték, ahogy csinálom.

- Hugi?
- Hmm?
- Van programod estére?

- Nincs.
- Szuper. Akkor ne is szervezz semmit! - azzal el is tűnt otthagyva minket.
- Ez megint mi volt? Komolyan már ki sem lehet igazodni rajta... - ráztam meg a fejem. - Tudod, párszor említett téged Lucas, de azt nem mesélte, hogy milyen poszton játszol vagy, hogy ismerkedtetek meg. - kezdeményeztem beszélgetést. Ugyan nem volt a köztünk lévő csend kínos, de szerettem volna jobban megismerni.
- Balszélső vagyok. Egy bulin ismerkedtünk meg még régen. Összebarátkoztunk és elég sokat beszélgetünk dacára annak, hogy más országban élünk. Te mivel foglalkozol? Vagy még egyetemre jársz?
- Úgy nézek én ki, mint egy egyetemista? - nevettem fel. - Írok.
- Mármint újságban?
- Nem. Könyvet.
- Kíváncsi lennék rá. Majd elkérem a bátyádtól, biztos megvan neki. - mosolyodott el. - Múltkor is kölcsönadott egyet. Nagyon jó volt. Már várom, hogy megjelenjen egy új könyve az írónőnek. - mesélte lelkesen.
- Hogy hívják?
- Cheryl Davis. - hangosan felkacagtam s percekig nem bírtam abbahagyni.
- Bocs. - kértem elnézést, miután nagyjából sikerült lenyugodnom - Szerintem a következő könyvét nem fogod megvenni!
- Miért?

- Mert életrajzi könyv lesz és csak jövő héten ismeri meg az illetőt, akiről írja.
- Azt akarod mondani, hogy te...
- Igen, Caroline Salais, más néven Cheryl Davis, személyesen. - mosolyogtam rá újból.
- Hogyhogy álnéven írsz? - kérdezte kicsivel később.
- Gimiben is már írogattam. Úgy gondoltam próbára teszem magam. Csináltam egy blogot, ahol az írásaimat publikáltam. Akkor találtam ki ezt a nevet. Aztán amikor arról volt szó, hogy kiadják a könyvem, kértem, hogy hadd maradjon meg ez. Az olvasóim így ismertek. Azóta meg valahogy nem volt kedvem megváltoztatni. Egyébként is, nem baj az, ha nem tudnak mindent rólam.

Érdekfeszítő beszélgetésbe kezdtünk.  Legalábbis számomra mindenképp.

Kikértem a véleményét a könyvvel, az írási stílusommal és mindennel kapcsolatban. A bátyám közben visszajött, de el is menekült hamarosan.
Matthias nagyon kedves volt. Őszintén válaszolt a kérdéseimre. Közben pedig feltűnően flörtölni próbált velem. Én meg belementem. Annyira aranyos mosolya volt. Nagyon megkedveltem. Amíg az ebéd elkészült, sok minden szóba került.

Meglepődve vettem észre, hogy mennyi közös tulajdonságunk van és sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Emellett persze megjegyeztem magamban azt is, hogy igen helyes. Egy fejjel lehet magasabb nálam. Mindemellett a kézinek köszönhetően izmos.
Ebéd után rám hárult a mosogatás. Matt hősiesen felajánlotta, hogy segít eltörölgetni. Nagyon hamar végeztünk. A srácok a nappaliban telepedtek le és focit néztek. Nekem csörgött a telefonom, így kivonultam az udvarra.
Természetesen Nora keresett és egyből bezavart a gép elé. Kamera előtt akart velem beszélni. Megadóan vonultam a szoba felé s közben próbáltam kiszedni belőle, mit akar.
- Carrie? - szólított a bátyám.
- Ne most!
Amíg betöltött a gép szereztem egy hajgumit és felkötöttem a hajam, mert melegem volt. Alig hogy beléptem, máris jelezte, hogy video hívásom van.
Egyből rákérdeztem, hogy mi volt olyan fontos, Nora pedig kinyögte, hogy segítenem kéne nekik. Fél szemöldököm felhúzva töprengtem, hogy mi ez a többes szám és miért nem Carrie-nek szólít.
- Nekem? Innen? Mégis miben?
- Szia Cheryl. Bocsi, hogy zavarunk. - köszönt Nate. Aha, így már világos.

- Szia. Meséljetek. Mi a gond?
- A kölyök elbizonytalanodott. Beszélned kéne vele, hogy nem fogod megenni...
- Szerintem. - halk kopogás szakított félbe. - Egy pillanat. - az ajtóban Matt állt tanácstalanul. - Mit szeretnél? - mosolyodtam el kedvesen.
- Kaphatnék egy törölközőt? Lucast nem lehet elrángatni a tv elől én meg meguntam a meccset. Gondoltam letusolok, amíg vége.
- Persze. Feltéve, ha kiengedsz. - nevettem.
- Ja, persze. - kerestem neki tiszta törölközőt, majd mentem vissza a gép elé. - Bocs. Szóval azt akartam mondani, hogy szerintem hagyjátok. Én nem fogom magam ráerőltetni. Ha akar, akkor elér. Egy hét múlva pedig eldönti, mit szeretne. De Nate, szerintem ne nyaggasd ezzel!
- Rendben. Köszi és tényleg ne haragudj, hogy megzavartunk. Szia!
- Semmi gond. Ciao.
- Car... Cheryl, ne menj messze. Még beszélni akarok veled!
- Oké. Megnézem a srácokat meg, hogy anya hazaért -e.
Amikor visszaültem a géphez első dolgom volt letolni, amiért majdnem elszólta magát. Lehet, hogy kezdek jóba lenni Natetel, de nem bízok még benne annyira, hogy elmondjam neki.
Noran úrrá lett a kíváncsi éne. Mindent tudni akart, idézem: arról a messziről is irtó szexi pasiról az ajtódban. Próbálta bizonygatni, hogy majd felfalt a tekintetével. Röviden vázoltam a helyzetet, főként azt, hogy még csak ma ismertem meg.
A délután további részében a szobában voltam. Anyu lefoglalta a fiúkat, én pedig egyszerűen csak lustálkodtam. Még mindig megviselt egy kicsit az időeltolódás. Már estefelé járhatott az idő. Majdnem el is aludtam, mikor Luca robbant be a szobába.
- Öltözz, egy órán belül indulunk!
- Hova?
- Pizzázni utána meg bulizni.
- Nincs kedvem.
- Nem fogadom el a kifogásokat. Nyomás! - mosolygott, miközben felhúzott és a fürdő felé tolt.
Fürdés után nem szárítottam meg a hajamat, csak egy kis habot raktam rá. Így enyhén hullámos lesz és bajlódni sem kell vele.  Amíg készülődök, úgyis megszárad ebben a hőségben. A ruháim kezdtem nézegetni, mégis mit vegyek fel. Végül egy egyszerű fehér topp, világosbarna short és egy közepes sarok magasságú szandál mellett döntöttem. Sminkben először csak natúrt akartam, de - ha már úgyis bulizni megyünk – végül füstöset csináltam. Még gyorsan befújtam magam a kedvenc parfümömmel, elraktam egy táskába a legszükségesebbeket, felraktam a napszemüvegem a fejem tetejére és a nappaliba indultam. Luca-ék is már készen voltak és rám vártak.
- Csinos vagy! - jegyezte meg Matthias
- Köszönöm. - mosolyodtam el.
- Indulás! - adta ki a parancsot a bátyám.
A megbeszéltek szerint először vacsorázni mentünk. A pizza valami isteni volt, de csak a felét bírtam megenni. A maradékot az a két éhenkórász minden gond nélkül elpusztította. Komolyan, nem értem, hogy bírtak ennyit megenni...
Utána meg sem álltunk egészen a város egyik legismertebb szórakozóhelyéig. A bejáratnál hosszú sor állt. Én már előre láttam keserű sorsunkat. Ám Luca nem állt meg a kígyózó sor végén, hanem magabiztosan haladt a bejáratnál álló két biztonsági őr felé. Legnagyobb meglepetésemre két percen belül már egy külön bokszban ültünk.
Maga a hely nagyon jól nézett ki. A lila, sötétkék, fehér és fekete színek domináltak.

 Az elején még nem nagyon volt kedvem ehhez a bulihoz, de a fiúk különböző koktélokkal itattak. Talán leginkább ennek köszönhetően, a hangulatom egyre jobb lett, sokkal felszabadultabb lettem és végül még a táncra is sikerült rávenniük. Egy idő elteltével egyre jobban pörögtünk.

A jókedvünk a tetőfokára hágott. Luca, ha jól láttam épp valami cicababát fűzött, én pedig Mattel táncoltam.

A DJ egy lassú számot rakott be. A kezeim a nyaka köré fontam s úgy mozogtunk tovább a parketten.
Egyszerre néztünk a másik szemébe. Az ajkai egyre közeledtek, szorosabban vont magához, majd megcsókolt. Nem tétováztam, én is vadul kaptam az ajkai után.
Jó érzés töltött el a karai közt ringatózva.
Az este további részében nem is nagyon szakadtunk el egymástól...

Reggel arra ébredtem, hogy a nap sugarai könyörtelenül besütnek az ablakon. Kinyitottam a szemem s egyből felszisszentem a rám törő fejfájástól.
Csak ezek után tudatosult bennem, hogy nem egyedül és ráadásul nem is a saját ágyamban fekszem. A fejem Matthias meztelen mellkasán pihent, míg ő átkarolt engem. Az este képei halványan derengeni kezdtek. Ám arra nem emlékeztem, hogy a csókon kívül történt-e több is köztünk. Reméltem, hogy azért annyira nem veszítettem el a fejem. Na, nem mintha Matt nem lenne kedves, aranyos és jóképű, de én nem ilyen vagyok.
Hamarosan ő is nyitogatni kezdte a szemeit, majd meglepetten vette tudomásul, hogy nem egyedül aludt. Aztán egyszer csak nevetni kezdett.
- Mi az? - kérdeztem arcomat a mellkasába temetve, hogy elrejtsem zavarom.
- Lemerném fogadni, hogy azon agyalsz mi történt este.
- Ennyire látszik?
- Eléggé. De ne aggódj. Nem történt semmi! Mondták már, milyen édes vagy, ha sokat iszol? - simított végig az arcomon.
- Nem. Mit csináltam? - érdeklődtem félve.
- Hmm... mondjuk úgy, hogy a pohár fenekére néztél rendesen. Úgy kellett hazatámogatni. Amikor a szobádba kísértelek, megmakacsoltad magad, hogy te ugyan nem alszol egyedül.
- Úr isten!
- Ja és valami olyat motyogtál, hogy szeretlek Chris. Ha jól értettem a nevet.
- Na ne...
- Figyelj, ne izgasd magad. Én tartom a szám, ha nem akarod elmondani a srácnak.
- Nem a barátom! Inkább úgy fogalmaznék, hogy a múltam. Ami már egy hónapja újfent kísért... Mindegy, ezt most így túl bonyolult és hosszú lenne elmagyarázni. Majd talán máskor... Köszi, hogy hazahoztál.
- Nincs mit.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból majd a saját szobám felé vettem az irányt. Örültem neki, hogy Matt sem vette komolyan az előző este történteket. Kedves srác meg minden, de valahogy nem tudnám vele elképzelni... Szerencsére ezt ő is így gondolta, ezzel megelőzve a kínos helyzeteket. A kapcsolatunk szigorúan baráti alapú marad, ahogy megegyeztünk.

2. fejezet

Sziasztok!


Kis késéssel ugyan, de meghoztam a következő fejezetet.
Pár mondatban, hogy miről is lesz szó: Carrie döntése miszerint megírja a könyvet, már visszanvonhatatlan. Aztán még egy kis utolsó pihenőt engedélyez magának és Olaszország felé veszi az irányt. És többet megtudhattok a rejtélyes Chrisről is, aki Carrie álmaiban folyton megjelenik.
Remélem tetszik majd a fejezet, és kapok róla valamiféle visszajelzést akár kommentben akár chat-en.


A szemfülesek észrevehették már, hogy felkerült egy újabb mellékoldal. A jövő hét folyamán egy rövidebb vagy esetleg hosszabb (érdeklődéstől függően) részt fel is rakok a következő fejezetből.
A képek menüpont alatt pedig a fejezetekhez kapcsolódó képeket találjátok meg. Ma egyébként több kép is felkerül.


Kellemes olvasást!


puszi, Csillu


Ui.: A fejezet vége felé nem teszi ki a párbeszédek elejére a gondolatjelet. Próbálkozok vele, hogy jó legyen, de a blogger ismét ellenem van :)

2. fejezet

Másnap olyan tíz óra körül ébredtem. Szépen lassan, kényelmesen megreggeliztem, majd nekiálltam készülődni. Fogtam egy taxit és a kiadó felé vettem az irányt. Persze fél tizenegy felé meglehetősen nagy a forgalom, így az út a szokásosnál tovább tartott. Az épületben egyből Nora irodája felé vettem az irányt.

- Halihó! - nyitottam be kopogtatás után.

- Szép jó reggelt! Látom sikerült még ebéd előtt beérned. - nézett fel rám a monitorról mosolyogva.

- Dugó volt. Egyébként meg tízkor keltem, szóval egy szavad sem lehet! - ültem le duzzogva a vele szemben lévő fotelba.

- Na igen...

- Ide a papírokat, aztán itt sem vagyok!

- Mi ez a nagy sietség?

- Ma tényleg el kell intéznem egy-két dolgot.

- Hát, pedig megígértem Natenek, hogy te viszed el neki a papírokat. Két utcával arrébb van az irodája. Ugye beszaladsz nekem velük? Rengeteg munkám van egész nap, nincs rá időm. - pislogott rám kiskutya szemekkel.

-  Csak hogy lásd, milyen jó szívem van. - mosolyogtam rá.

Fél órán belül végeztem és rohantam át Natehez. Reméltem, hogy még nem ment el ebédelni. Szerencsém volt, a portánál épp összefutottunk.

- Szia. De jó, hogy elértelek!

- Szia. Ebédelni indultam, velem tartasz? - mosolyodott el.
- Nem, köszönöm. Csak a szerződést hoztam. Még van pár elintézni valóm.
- Ugyan már, egy fél órát csak ráérsz!
- Rendben, menjünk.
Az étteremben rövid töprengés után a választásom salátára esett.
- Saláta? Ebédre?! Hát én komolyan nem értem a nőket... - ráncolta a homlokát nagy komolyan Nate.
Az elmúlt negyed órában csak úgy ontotta magából a poénokat. Nagyon megkedveltem.
- Tudod, tíz után reggeliztem. Szóval még nem igazán vagyok éhes.
- Hát igen, aki ugye megteheti...
- Héé, én megérdemeltem! El nem tudod képzelni, mennyi munka akad egy könyvvel. Amikor már harmadszor küldik vissza ugyanazt a fejezetet, hogy írj bele még valamit, vagy ez meg az ne így legyen, nem csak fárasztó, de idegesítő és kiábrándító tud lenni. Különben sem vagyok a korán kelés híve...
- Pedig tanácsos lenne hozzászokni. A forgatást legkésőbb kilenckor kezdik. Feltételezem, az első egy-két hétben ismerkedni szeretnél. A kölyök pedig eléggé be van táblázva, estére meg hulla fáradt. Szóval nagy valószínűséggel maradnak a szünetek. Apropó, ha már itt tartunk, pénteken találkozhatnánk, és akkor bemutatnálak titeket egymásnak.
- Most pénteken?
- Igen.
- Az nekem nem jó.
- Szombat vagy vasárnap?
- Öhm, az a helyzet, hogy mivel ez a munka nagyon hirtelen jött, már jóval előtte leszerveztem magamnak valamit. Egy hétig Olaszországban leszek. A szüleimhez megyek látogatóba. Nem tudom és nem is szeretném lemondani emiatt.
- Persze, érthető. Mikor jössz vissza?
- Jövő hét szombaton.
- Akkor csak később ismerkedtek meg. – jelentette ki, majd folytatta az evést.
- Ha adsz egy tollat és papírt leírom az e-mail címem, telefonon ugyanis nehezen érnétek el az időeltolódás miatt. De a leveleimet úgyis kénytelen leszek rendszeresen nézni. Szóval, ha bármi kérdése, kérése lenne valamelyikötőknek írjatok nyugodtan. – szólaltam meg miután végeztünk.
- Rendben.
- Ha más nem, akkor pedig ott van Nora, ő úgyis mindent tud.
- Már mész is?

- Igen, tényleg sietnem kell. Köszönöm az ebédet. Örülök, hogy jobban megismertelek!
- Nekem volt egy élmény. - hajolt meg mélyen.
- Lökött! - mosolyogtam, mire ő is elnevette magát. - Majd kereslek, ha hazaértem.
- Oké. Jó utat és kellemes pihenést! - ölelt meg.
- Köszi, szia.
Alig hogy kiléptem az ajtón, fordulhattam is vissza.
- A lényeg meg nálam maradt... - értetlen arcát látva kénytelen voltam folytatni. - Tessék, a szerződés.
- Látod, eszembe se jutott.
- Nekem is csak most. Megyek is, szia.
Újult erővel vetettem bele magam a délutánba. Két nap múlva utazom és szükségem volt még pár lengébb, nyári ruhára. Ott már most is jóval melegebb van, mint itt.
Egész estig jártam a várost, majd táskákkal megpakolva tértem haza.
Mivel arra már nem volt energiám, hogy nekiálljak főzőcskézni, rendeltem magamnak vacsorát.

***

Az utazásig hátralevő időben készülődtem, pakoltam valamint a szükségesnek vélt dolgokat átbeszéltük Noraval.
A repülőút eseménytelenül telt. Olvasgattam vagy épp a gondolataimba merültem az alatt a "röpke" hét óra alatt.
Az arcomon boldog mosollyal szálltam le a fiumicino-i reptéren. Ugyan ez a mosoly nem feltétlenül Rómának szólt. Mivel még nagyon kicsi koromban elköltöztünk Plano-ba, ezáltal pedig nincs sok emlék, ami ide kötne. Amikor én New Yorkba mentem, anyuék úgy döntöttek, visszaköltöznek ide.
Amint kiértem az utcára egyből egy taxi után néztem. Szerencsére nem messze tőlem állt egy szabadon.
- Jó napot, a Via della Polveriera 9-be legyen szíves! Köszönöm.
- Olasz a kisasszony? - kérdezte egy bólintást követően, miközben elindult.
- Igen. Honnan tudja?
- Akcentus nélkül beszéli a nyelvet. – amikor leszálltam a gépről úgy látszik teljesen automatikusan váltottam olaszra. Észre se vettem, annyira lefoglaltak a gondolataim.
- Ezt még sose mondta senki. Köszönöm. - mosolyodtam el.
- Nyaralni volt?
- Oh, nem. A szüleimhez jöttem. Tudja az Egyesült Államokban nőttem fel. Csak aztán a szüleim jó pár éve visszaköltöztek ide. Ha tehetem, meglátogatom őket.
Ha valamit nagyon szerettem az olaszokban, az a közvetlenségük volt. A turistáknak ez szokatlan, főleg ha egy vadidegen csak úgy leszólítja őket. New Yorkban ez sokakat meg is botránkoztatna, de az egy teljesen más világ ehhez képest. Az ember itt szabadnak és önfeledten jól érezheti magát.
A Rómában eltöltött hetek után mindig teljesen kipihenten tértem haza. Tele energiával és a pörgő életmódot teljesen átvéve. Aztán pedig eltartott egy ideig, mire sikerült visszarázódnom a régi kerékvágásba.
Ha teljesen őszinte akarok lenni, sose tudtam azt mondani, mikor anyuékhoz jöttem, hogy haza. Az nekem első sorban Planot valamint New Yorkot jelenti. Ha hosszabb ideig éltünk volna itt vagy lennének emlékeim, akkor biztos könnyebb lenne, de így egyszerűen nem megy. Igaz ezt senki sem tudja, nem akarok fájdalmat okozni anyuéknak. Nagyon jól érzem magam az országban, anyanyelvi szinten beszélek olaszul, mégsem tudom azt mondani, hogy haza megyek. Mindegy. Az viszont tény, hogy akárhányszor jövök, mindig lenyűgöz az életvitelük, a szokásaik, a kultúrájuk és a gasztronómiájuk egyaránt... És igenis büszke vagyok, hogy ha csak félig is, de olasz vagyok.
- Kisasszony, megérkeztünk! - zökkentett ki a gondolataim közül a sofőr.
- Köszönöm. Viszlát. - köszöntem el miután kifizettem a fuvart és a férfi segített kivenni a bőröndömet, majd elvitte a bejáratig.
Épp kopogásra emeltem volna a kezem, amikor az ajtó kivágódott. Anyu már ölelt engem, levegőt is alig kaptam, annyira megszorongatott.
- Drága kislányom! Végre itt vagy!
- Anya, megfojtasz.
- Jaj, ne haragudj. Gyere, ne ácsorogjunk itt, menjünk be!
- Apu?
- Még dolgozik. Ott kell lennie egy fontos tárgyaláson!
- Értem. Hmm, mennyei illatok. Mit főztél?
- A kedvenced. Menj, pakolj le, aztán eszünk!
Úgy tettem, ahogy anyu mondta. Egyrészt mert az évek során rájöttem, hogy nem tanácsos ellenkezni vele. Másrészt pedig már korgott a gyomrom. A bőröndöt bevittem a szobába és mivel nagyon jó idő volt úgy döntöttem gyorsan át is öltözöm. Egy apró kék sortot és egy világosszürke toppot vettem fel, a hajamat pedig feltűztem egy csattal. A fürdőben megmostam az arcom ezzel felfrissítve magam, majd a konyhába indultam.
Az ebéd isteni volt, jó sokat ettem. Anyu persze sopánkodott, hogy milyen sovány vagyok. Ki is tűzte célul magának, hogy a héten felhizlal. Tény, hogy New Yorkban egy-két étkezés néha kimarad, de nem is baj. Úgyis keveset mozgok. Ugyan mindig megfogadom, hogy majd eljárok futni, de legtöbbször valahogy mindig elmarad. Pedig közel van a park.
Miután végeztünk a mosogatással és törölgetéssel, a nappaliban telepedtünk le.
- Mesélj, mi történt veled mostanában? Remélem, sokáig itt leszel. Olyan ritkán látunk!
- Jövő héten szombaton a három órás járattal mennem kell vissza!
- Dehát miért?
- Munka...
- Mintha nem lenne mindegy nekik, hogy hol írsz! - fortyant fel anyu.
- Ez most más. Van egy sztár, ne kérdezd ki, még én sem tudom. Az ő életét, gyerekkorát fogom megírni. Interjúk, cikkek, beszélgetések... Valami újat akarok, nem egy száraz adatokkal teli könyvet. Olyat, amit a rajongói örömmel vesznek meg, olvasnak el.

Sok minden szóba került a következő egy- másfél órában. Többek között, hogy a bátyám a jövő hétre ígérte magát, ha szerencsém van, még láthatom is. Na igen, Lucasszal már karácsony óta nem sikerült találkoznom. Amikor én jöttem haza, ő nem tudott elszabadulni. Nekem pedig annyi időm nem volt, hogy elrepüljek hozzá Franciaországba. De már megszoktam. Azóta látjuk keveset egymást, mióta ő egy francia gimnáziumba járt. Igaz most már nem tanul, sportoló lett. A Montpellier nevű, nemzetközi viszonylatban is ismert kézilabdacsapat játékosa. Európában nagyon népszerű ez a sportág, ezzel szemben az Államokban egyáltalán nem. Eleinte az egész család kétkedve fogadta a bejelentését. Apa nem is értette miért nem a focit választotta, ha már olasz vér is csörgedezik az ereiben. De hamar kiderült, hogy nagyon tehetséges. Felfigyelt rá ez a csapat és már három, lassan négy éve ott játszik. Nekem már amikor először néztem a meccsét, nagyon megtetszett a sportág. Elmagyarázta a szabályokat és még jobban megkedveltem. Mivel a csapata a Bajnokok Ligájában is játszik, így azokat a meccseit meg tudom nézni az interneten. Erre mindig szakítok időt. Aztán felhívom és megdicsérem, vagy egy kicsit letolom. Persze sokszor megígértem már, hogy elmegyek majd egyszer és megnézem élőben, de Franciaország elég messze van New Yorktól és eddig sajnos még nem sikerült összehozni a dolgot. De próbálkozunk.

Már jó pár perce csendben ültünk, anya engem méregetett. Valamit kiszúrhatott, ami nem tetszett neki, mert a homlokát ráncolta és tovább figyelt.

-      - Mit szeretnél kérdezni? – sóhajtottam fel megadóan.

-      - Olyan fáradtnak tűnsz. Minden rendben van, szívem?

-      - Aha.

-      - Ez nem volt túl meggyőző. Na, ki vele!

-      - Rendben… emlékszel még Chrisre?

-      - Hogyne, épp a minap láttam a tévében. Nem is tudtam, hogy színészkedik. Nagyon ügyes.

-      - Pont ez az! New Yorkban minden ötödik utcában valamilyen úton-módon a képébe botlok, a tévéről meg nem is beszélve. Legalább egy hónapja csak vele álmodok minden éjjel. Mindig ugyanazt. És mindig ugyanakkor ébredek fel. Utána pedig nem bírok rendesen visszaaludni, csak forgolódok. Nem tudok mit csinálni.

-      - Nem találkoztatok mostanában?

-      - Nem. A gimi óta nem láttam személyesen. Pedig mint kiderült még egy városban is élünk.

-      - Még mindig nem szeretnéd elmondani, hogy miért romlott meg a kapcsolatotok?

-      - Végülis olyan mindegy… Szerettem! Már ovi óta – kicsit elmosolyodtam az emlékeken - és általánosban is. Azt hiszem talán negyedikes lehetett, mikor megtudta. De azt mondta, ha megváltoznék, csak akkor lehetne valami köztünk. Persze külsőre értette. Nem csodálkozom, amiért ezt mondta. Kamasz volt ő is, de én azt hittem más, mint a többiek. Annyira jól megértettük egymást és annyira jól éreztük magunkat együtt. De ezt te is láttad… ezek után szépen lassan egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Hetedikben még mindig ugyanannyira oda voltam érte, nem tudta. Honnan is tudhatta volna, hiszen nem beszélgettünk?! Viszont az egyik barátnőm tudta, azt is, hogy szenvedek. Mégis összejött vele. Együtt látni őket felért egy kínzással. Éjszakánként sírva aludtam el. Nagyon fájt. Aztán ahogy figyeltem, rájöttem, hogy ő már nem ugyanaz, mint aki régen volt. Megváltozott és nem éppen a jó irányba. Nem tetszett, amit láttam. Talán ennek köszönhetően vertem ki a fejemből. Már nem érdekelt, nem foglalkoztam vele. Más célokat tűztem ki, amiket meg akartam valósítani. De újra feltűnt, egyre híresebb lesz, egyre többet foglalkoznak vele. Én pedig… ahányszor meglátom, nagyot dobban a szívem.

-       - Beszélned kéne vele!

-       - Mi? Nem, dehogy!

-       - Addig nem fogod tudni magad mögött hagyni, amíg nem tisztáztok mindent.

-       - De mi van, ha nem is akarom?! – tettem fel félhangosan a kérdést, amely inkább magamnak szólt.

-       - Akkor vedd fel vele a kapcsolatot! Találkozzatok, ismerjétek meg egymást újra! Szívem, én csak tanácsot adhatok. Hallgass erre idebent – tette a kezét a szívére – ő tudja a legjobban, hogy mit szeretne. Bárhogy is cselekszel, tudom, hogy jól fogsz dönteni. De nem szeretnélek szenvedni látni!

-       - Köszönöm! –öleltem át szorosan.

Nem sokkal később apu is hazajött. Órákig beszélgettünk minden féléről. Valahogy sehogy sem fogytak ki sem ők, sem én a kérdésekből. Este úgy döntöttek, hogy annak tiszteletére, hogy itthon vagyok. Hiába tiltakoztam, hajthatatlanok voltak.

Az egyik közeli hangulatos vendéglőbe mentünk. Jó volt újra velük lenni. Sokat érzetem, érzem magányosnak magam New Yorkban. Most egyszerűen boldog voltam s mosolyogva figyeltem, ahogy valami apróságon civakodnak.

Az este jó hangulatban telt. Amint hazaértünk, egyből a fürdő felé vettem az irányt. Egy kiadós fürdés után a legnyáriasabb pizsamámat vettem fel, mivel még most este is 25 ⁰C fölött volt a hőmérséklet.

Előkerestem a laptopom, gyorsan megnéztem az e-mailjeimet. Írtam pár sort Noranak, hogy ne aggódjon, minden rendben, épségben megérkeztem.

Majd megnyitottam a blogot is. Nem terveztem, hogy írok ma nekik, de rengeteg komment és kérdés várt a chaten, így meggondoltam magam.

Szép jó estét mindenkinek!

Gondoltam, majd valamelyik nap írok nektek. De megleptetek ezzel a nagy érdeklődéssel.

Jelentem épségben megérkeztem Olaszországba. Még egy kis pihenő, mielőtt belevetem magam az új munkába. Na igen, ha már itt tartunk. Látom, a kíváncsiság furdalja az oldalatokat. Még nem mutatták be az illetőt, akivel dolgozni fogok, addig pedig nem közlök új információkat a könyvről. A fejlemény az ügyben annyi, hogy aláírtam a szerződést. Szóval két héten belül újra nekiállok az írásnak. Tudom, ezzel a titokzatoskodással ismét kiérdemlem a gonosz nőszemély címet. De egy hetet és pár napot kibírtok.

Apropó, küldök felétek egy kis jó időt, itt még most is 20 ⁰C felett van a hőmérséklet.

A héten már szerintem ne nagyon számítsatok rám. Talán egy-két képet hozok, de másra nem nagyon lesz időm. Anyuék tuti lefoglalnak :D

Akik szintén a szabadságuk töltik, azoknak kellemes pihenést. Akik még a suliban görnyednek, azoknak kitartást, lassan nyári szünet. Akik pedig dolgoznak, azok nyugodjanak meg nincsenek egyedül és vigasztalja őket a tudat, hogy nemsokára én is csatlakozom hozzájuk!

Legyetek jók!

Majd jelentkezem.

Puszi: Cheryl

Mire ezt megírtam, majd lefeküdtem aludni már jócskán elmúlt tizenegy óra is.

Az utazás teljesen kimerített, így pillanatokon belül elaludtam.