11. fejezet

Sziasztok! :)

Végre ismét péntek van! :) Már hétfő óta vártam, hogy hétvége legyen és bár meglepően gyorsan pörögtek a napok, a mai iszonyat lassan akart eltelni (lehet azért, mert ma hét órám volt? :D ) Mindegy, nem is ez most a lényeg.
Hanem, hogy meghoztam a következő fejezetet. Ismét visszatérünk a normál kerékvágásba. A 10. fejezet az csak egy kis ízelítő volt a könyvből, amit Carrie ír :)
Ahogy azt a fejezet elején lévő kép is mutatni fogja, a mai részben ünnepelni fogunk. Hogy mit? És ki az ünnepelt? Mivel eddig nem írtam konkrét dátumot egyik részben sem, csak sejteni lehetett, nem volt megkötve a kezem :) Kíváncsi vagyok, hogy TI kire tippeltek ;)
Köszönöm a pipákat és a kommentet MyDreamnek! :)
És akit nem hagyhatok ki, mert rengeteget segít: egy hatalmas köszönet Ivumnak is, hogy mindig átnézni nekem a fejezeteket és segít, elmondja ha úgy érzi valami hiányzik az adott részből :) Remélem, hogy ez a végleges verzió már teljes egészében tetszik és tudod, tessék bemásolni a véleményed ide is :P
Valamint meglepődve vettem észre, hogy a látogatottság lassan eléri az 1500 főt, köszönöm! :)

Na, de ennyi elég is belőlem mára :) Remélem, megleptek jó pár kommenttel, nagyon örülnék neki :D A képeknél pedig találtok fent majd ehhez a fejezethez tartozókat is.

Kellemes olvasást! :)

puszi, Csillu

 

11. fejezet

Egy hónap telt el azóta, hogy Chace-el elkezdtük a közös munkát. Azt gondolná az ember, hogy ez alatt az idő alatt nem sok minden történhet.
Nos, a mi esetünkben ez a feltételezés nem igaz. Az események pillanatok alatt felpörögtek. Miután Joelel, Chace új filmjének rendezőjével beszélgettem, lélegzetvételnyi időm sem akadt.

Rengeteget voltam Chace-el forgatáson, fotózáson, interjúkon. Nem volt más dolgom, mint figyelni, hogy viselkedik a különböző helyzetekben. Valamint, ha szabad percei akadtak, nem pazaroltuk el, hanem folytattuk a munkát.
Pár hete a segítségemmel összehozott egy grillpartit, hogy a barátaival lehessen és engem is be szeretett volna mutatni nekik. Felejthetetlen este marad, az biztos. Rendkívül jól éreztem magam velük, mind nagyon kedvesek voltak.

Persze nem lehet minden szép és jó. Sajnos már rég rájöttem, hogy az élet nem ilyen egyszerű. Ezt bizonyítja az is, hogy Chace három hete összejött Sorelel. Ugyan nem mondom, hogy kellemes érzés maga a tudat, de el kell viselnem, hiszen úgysem tehetek mást...

Nem mindenki reagált ilyen nyugodtan a hírre, Ben-t ez a fejlemény teljesen megváltoztatta. A nagy macsó, akit oly szívesen és gyakran eljátszott, eltűnt, 21 napja teljesen maga alatt van. Ugyan próbálom benne tartani a lelket, napi szinten beszélek vele, ha más nem telefonon. De szinte mind hiába. Úgy látszik tényleg szerelmes...

Most is épp Chace lakásán ülünk és vadul gépelem a szavait, miközben ő csak mondja és mondja. Nincs is olyan problémám, hogy úgy kell kihúznom belőle a szavakat. Ami tök jó, csak győzzem írni.
Épp egy mondat közepén tartott, mikor megszólalt a telefonom. Intettem neki, hogy mondja csak, befejezte én leírtam majd kértem pár percet.
- Szia anya! Mi újság?
- Szívem hol vagy? Úgy volt, hogy kijössz elénk?!

- De hisz csak 18-án jöttök!
- Igen és az ma van!
- Jesszus! Üljetek be az egyik kávézóba, maximum fél óra és ott vagyok!
Amint leraktam a telefont, elmentettem a megnyitott Word fájlt, majd kapcsoltam is ki a gépet. Közben összeszedtem a cuccaimat.
- Cheryl, történt valami?!
- Azon kívül, hogy elfeledkeztem róla, hogy ma 18-a van? Semmi.
- Miért mi van ma? - kérdezte követve az előszobába.

Felkaptam a cipőmet majd felé fordultam.
- Csak a születésnapom és anyáék jönnek én pedig elfelejtettem kimenni értük. Igazság szerint azt se tudtam, milyen nap van ma. Mindegy, most rohannom kell! Holnap után találkozunk! - hadartam egy szuszra, egy gyors puszit nyomtam az arca jobb oldalára, majd már ott sem voltam.
Ugyan kétlem, hogy bármit is megértett abból, amit mondtam, de most az volt a legfontosabb, hogy minél előbb kiérjek a reptérre. Chacenek ráérek majd később is magyarázkodni.
Míg odaértem, azt emésztgettem magamban, hogy tényleg kiment a fejemből. Mármint az, hogy ma jönnek a szüleim.
Szerencsére nem volt dugó, ami hátráltatott volna, így az ígért időn belül sikerült odaérnem.
Anyu amint észrevette, hogy közeledem, felpattant és hozzám sietett majd mosolyogva ölelt magához.
- Sajnálom. Az utóbbi időben annyira belemerültem a munkába, hogy fogalmam sem volt róla, hányadika van ma.
- Pihenned is kéne néha! Nem tesz jót, ha agyon hajszolod magad! - jegyezte meg apa, miközben a karjaiba vont.
Az út élménybeszámolóval telt. Először ők faggattak ki mindenről aztán pedig rajtam volt a sor.
A csengőhangom szakította félbe anyut. Nora nevét meglátva vidáman vettem fel.
- Szia! Mi a helyzet?
- Carrie, az... azonnal ide kell jönnöd! - szipogott a telefonba. Az arcomra pillanatokon belül kiült a rémület.
- Mi történt?
- Majd el... elmondom, csak gyere!
- Kirakom anyuékat és indulok, oké?
- Ne, most! Hozhatod őket is. Csak siess!
- Rendben, addig próbálj megnyugodni! Tíz perc és ott vagyunk.
Miután leraktam közöltem anyáékkal, hogy változott a terv és Nora felé vettük az irányt.

Aggódtam érte, nagyon is. Nem szokott ő kis dolgok miatt kiakadni.
Ahogy odaértünk kiszálltam és szóltam anyuéknak, hogy kövessenek. Nem vesződtem a csengővel, a kaput kinyitva az ajtóhoz siettem. Láttam, hogy a szobájában ég csak a villany, így gondoltam felesleges kopognom, egyből benyitottam. Koromsötétség fogadott.
- Nora, merre vagy? - kérdeztem hangosan.
Épp a kapcsoló felé nyúltam, mire hirtelen világos lett és szembe találtam magam egy kisebb tömeggel - élükön barátnőmmel - , akik egyszerre harsogták azt a bizonyos két szót.
- Te! - csóváltam a fejemet! - Remek színésznő lehetnél. Ugye tudod, hogy a frászt hoztad rám?!
Először a megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, majd miután felfogtam, kikkel is állok szemben, nevetve és a meghatódottságtól könnyes szemekkel öleltem meg mindenkit.

- Luca! - láttam meg a sor végén szeretett bátyám. - Hát te is itt vagy?
- Mi az, hogy? Isten éltessen, húgi! Itt az egyik meglepid! - mutatott a hátam mögé.
Megfordultam és letörölhetetlen vigyor rajzolódott ki az arcomra. Alig hittem a szememnek.
- Matt?!
Magához húzott és olyan szorosan ölelt, hogy nem kaptam levegőt.
- Boldog szülinapot, kiscsillag!

Az este eufórikus állapotban telt el. Persze rajtam kívül mindenki - még a szüleim is - tudott már két hónapja a dologról. Nora elmondása szerint gyerekjáték volt megszervezni így, hogy Chace lefoglal.
Barátnőm házának alsó szintje teljesen fel volt díszítve, még kint a medence körül is.
Itt voltak a legjobb barátaim, akikkel már egyetem óta jóban vagyunk, sőt még Nate is. És akin meglepődtem, hogy sikerült rávenni, hogy eljöjjön, Ben. Bár kinézem Norából, hogy megfenyegette valamivel...
A hangulat egyszerűen remek volt, nagyon jól éreztem magam.
Anyuék közölték velem úgy egy órával később, hogy fáradtak és lepihennek. Mikor haza akartam vinni őket, azt mondták maradjak csak, egy hotelben vettek ki szobát. Pedig mondtam, hogy nálam elférnek, hiába, hajthatatlanok voltak.
Mint ahogy az szokott lenni, miután a szülők leléptek még jobban beindult a buli...

Jó pár óra múlva álmosan, de végtelenül boldogan szálltam ki a liftből.
Az ajtó elé érve újabb meglepetés ért. A földön egy kis doboz állt rajta egy csokor rózsával. Felvettem, majd bevittem magammal. A fáradtságom mintha el is tűnt volna. Helyét a kíváncsiság vette át.
Kinyitva a csomagot egy bőrkötésű füzetet és egy gyönyörű tollat találtam, valamint egy pár soros levelet, melyben ez állt:

Valakitől azt hallottam, hogy ugyan a számítógép elengedhetetlen a mai világban, ő szívesen írna hagyományos módon.
A lehetséges akadályok elhárultak. Remélem, egy újabb elképesztő és magával ragadó történettel írod tele a lapjait ennek a füzetnek!

Boldog születésnapot!

Ui.: Azért még számolunk, hogy a legutolsó pillanatban és csak véletlenül tudtam meg, hogy ma van! J

Chace

Hitetlenkedve raktam le a kis kézzel írott papírt.

Két dolgot egyből leszűrtem. Egy: jobban figyel a szavaimra, mint gondoltam volna. Kettő: még mindig egy kedves, figyelmes pasi.

Nagyon meglepett ezzel a kis akciójával. Képes volt még most este valami ajándékot keresni és ide hozni.
Hirtelen belegondoltam, hogy mi lett volna, ha anyuékkal itt vagyunk, mikor jön. Be kellett volna hívnom, és ha meglátja őket, akkor biztos rájön mindenre... Nem szabad, hogy találkozzanak!
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben dőltem le az ágyra. Egy kis forgolódás után a fáradtság felülkerekedett rajtam és hamar az álmok világába sodort.

Másnap délelőtt kissé kómásan kevergettem a kávémat, miközben arra vártam, hogy a reggelim elkészüljön.
Már épp végeztem a koszos edények elmosogatásával is, mikor megszólalt a csengő. Kitárva az ajtót a szüleimmel találtam szembe magam.

- Sziasztok! Gyertek beljebb.
- Jó reggelt, szívem!
A nappaliban foglaltak helyet, míg én kerítettem innivalót.
- Carrie, akkor szeretnénk még egyszer nagyon boldog születésnapot kívánni! Tegnap nem akartuk odaadni az ajándékodat a bulin, mert ez egy kicsit komolyabb annál! - nyújtott át anyu egy mély bordó mappát. Kinyitva a legfelső lap tetején kiszúrtam egy ismerős lógót. Értetlenül néztem fel szüleimre, akik csak mosolyogtak.
- Anya, mit jelentsen ez?
- Szívem, van valami, amit egész eddig nem mondtunk el neked. Már anno úgy készült el a szerződés, hogy amint te betöltöd a 25-ik életévedet, a Magic Fashion New York-i cége a tiéd. A mai naptól fogva te vagy a tulajdonosa, és ha vállalod, az igazgatója is.

Lesokkolva hallgattam anyu szavait. Nem hittem el az egészet. Mégis miből gondolja, hogy ez jó döntés volt? Nem értek én ehhez. Miután megköszöntem, meg is osztottam aggodalmaimat velük.
Persze hiába mondtam anyunak, a belém vetett hite úgy látszik megingathatatlan. Megbeszéltük, hogy egyik nap majd bemegyünk együtt a céghez és a lényeges dolgokat elmagyarázza.
Aztán a szó elterelődött egy teljesen más irányba. Chace került előtérbe, és ami meglepő volt, apa hozta fel a témát.

- Röviden annyi, hogy kezdünk összebarátkozni.
- És ha mi részletesebben szeretnénk hallani?!
- Értettem. Azon a héten, mikor bemutatták teljesen kiborultam, de a szerződésem miatt nem léphettem ki. Aztán jött a bizonyos bokasérülés, amiről már tudtok. Egy hétig pihentetnem kellett, ő pedig minden nap meglátogatott. Úgy viselkedett, mintha az ő hibája lett volna az egész. Azokban a napokban mondhatni közelebb kerültünk egymáshoz. A munka szerencsére jól és könnyen megy, úgyhogy nincs probléma.

A délelőtt további beszélgetéssel telt. Délben anyuék elvittek a kedvenc éttermembe. Utána ők a szállodába mentek lepihenni, én pedig Norahoz vettem az irányt.

Ahogy sejtettem nagyban takarított így én is gyorsan beálltam. Nemsokára legnagyobb meglepetésemre a bátyám és Matt is előkeveredett. Mint kiderült, barátnőm szállásolta el őket éjszakára. Luca azt mondta csak pár napig tudnak most maradni. Nora hamar megelégelte, hogy csak téblábolnak körülöttünk: Lucanak egy hosszú bevásárló listát adott. Én meg kezébe nyomtam egy lakás-, és kocsi kulcsot majd értetlen arckifejezését látva közöltem vele, hogy szedje össze a cuccaikat és vigye át azokat hozzám, mert ott alszanak és kész.
Negyed órára rá, hogy Lucas elment, kopogás zavart meg minket. Nate volt az újabb látogató, de nem egyedül jött. Meglepetten meredtem Chacere, majd a tekintetem a mellettem álló másik srácra kaptam. Látszólag kedvesen mosolygott, de közben az arcomat vizslatta, hogy miként reagálok. Csak egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, hogy a bátyám nincs itt.
Üdvözöltem a két érkezőt, bemutattam őket Matthiasnak majd megköszöntem Chace ajándékát.

- Tényleg, ha már itt tartunk. A szüleidtől mit kaptál? - kíváncsiskodott Nora.
- Anyuék teljesen megdöbbentettek... Ma közölte velem, hogy a New York-i Magic Fashion az én tulajdonom. Állítólag kezdetektől fogva úgy szólt a szerződés, hogy amint 25 leszek, enyém. Egyszerűen nem tudom, miből gondolja, hogy nekem menni fog a vezetése. - sóhajtottam fel.
- Wáó! Gratlulálok főnökasszony.
- Ne kezd! - szóltam rá, majd elnevettem magam.

Takarítás közben megbeszéltem Chace-el, hogy tartunk egy hét szünetet.

Gondolataimba merülve törölgettem az asztalt, most valahogy nem tudtak foglalkoztatni a többiek. Túl sok mindent kellett hirtelenjében megemésztenem. 
Már majdnem kész voltunk, mikor Matt odajött hozzám és kihívott.
Leültem az egyik napozóágyra, ő pedig velem szemben telepedett le. Megfogta mindkét kezem majd a szemembe nézve kérdezte meg, mi a bajom.
Tagadólag megráztam a fejem, hogy az égvilágon semmi, de nem hitt nekem.
- Carrie! - suttogta határozottan.
- Fáj, oké? Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy ahányszor a közelemben van heves dobogásba kezd a szívem, de nem igazán megy. Nem tehetek semmit, csak elfogadhatom a kialakult helyzetet, azt hogy nem ismer meg és mégis újra a barátjának tekint és azt is hogy barátnője van. Ez van és kész! - a hangom elcsuklott és pár könnycsepp is kibuggyant.
Magához ölelt, ennek köszönhetően még több sós folyadék gördült le az arcomon.
- Mesélj, beszéld ki magadból! Hidd el, hogy jobb lesz. - bíztatott.
Én pedig szabad folyást engedtem a szavaimnak. Mindent elmondtam neki, ami a szívemet nyomta és igaza lett. Pár perc múlva kezdtem jobban érezni magam. Kibontakoztam a karjaiból és rá néztem. Ujjaival letörölte még azt a pár csepp könnyet, majd elmosolyodott.
- Szép kép alakulhatott ki benned rólam. - nevettem fel - Ahányszor találkozunk, mindig elbőgöm magam.
- Ugyan már! Tudod, hogy ez nem igaz és ezt most én hoztam ki belőled.
Egy kicsit még beszélgettünk, majd mosolyogva indultunk vissza a többiekhez.
- Minden rendben? - kérdezte Chace.
- Persze.
Furcsán nézte a kettősünket, aztán Matthiast kezdte méregetni.
Ekkor szólalt meg a csengő. Ijedten néztem Norara. Mindketten tudtuk, hogy a bátyám az. A helyzetet imádott Mattem mentette meg.
- Megjött a taxi. Jössz kiscsillag?
- Persze. - válaszoltam rögtön majd elköszöntem a srácoktól.
Nora egyből felajánlotta, hogy kikísér. A fiúkat pedig felszólította, hogy üljenek le, mert utána beszéde van velük.
Kisiettünk a kocsimhoz, kipakoltuk belőle azt a három táskát, amit Luca vásárolt, és egy gyors köszönés után már ott sem voltunk.
Megkönnyebbülten rebegtem hálát útközben Mattnek, hogy ilyen gyorsan eszébe jutott valami.
Luca értetlen kifejezését látva gyorsan felvázoltam a történteket.
Miután leparkoltunk a mélygarázsban a lakásom felé vettük az irányt. A két jómadár már a liftben bejelentette, hogy éhen halnak, így első utam a konyhába vezetett. Míg Luca megmutatta a lakást összedobtam nekik pár szendvicset. A nappaliban voltak és valamit nagyon bőszen olvastak. Leraktam a tányérokat az asztalra, majd a válluk fölött meglestem, hogy mit néznek. Halk sóhaj szakadt fel belőlem. Persze, hogy szemet szúrt nekik.
- Carrie, ugye ez csak egy vicc? Mondd, hogy ez nem igaz?! – kérdezte dühösen Lucas.

Talán a számon kérő hangsúlynak vagy a hetek óta bennem felgyülemlő elfojtott érzéseknek köszönhetően, de nem hagytam annyiban a dolgot.
- Miért minek látszik? Szerintem egy kedves gesztus volt tőle.
- Mi az, hogy az utolsó pillanatban és véletlenül tudta meg? Évek óta ismeritek egymást!! Mit műveltél? - értetlenkedett.
- Látod, épp ez a baj veled. Nekem ugrassz úgy, hogy semmit sem tudsz. Nem mintha annyira érdeklődtél volna az utóbbi időben... - a hangom elcsuklott.

Vettem egy mély levegőt, majd faképnél hagytam őket.
A szobámba menekültem és ott már nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
Sírtam, mert úgy éreztem nem bírom a feszültséget és sírtam, mert rájöttem, hogy valamilyen szinten igazam van. Szeretem a bátyámat, de egy ideje már nem állunk olyan közel egymáshoz, mint régen. Az oka egyértelműen a távolság és hogy keveset találkozunk. Persze beszélgetünk rengeteget, de vannak dolgok az életemben, amiket úgy gondolom, hogy nem telefonon kéne, így nem is mesélek róla. Egy halk kopogás hallatszódott majd ki is nyílt az ajtóm.
- Sajnálom, oké? Nincs jogom semmit sem számon kérni rajtad - kezdett bele Lucas.
- Van egy- két dolog, amiről még nem tudsz, - szakítottam félbe - de nem azért mert nem akartam, hanem mert jobb szerettem volna személyesen és nem akartam, hogy még miattam is aggódj vagy valami... Elmesélek mindent, feltéve, ha érdekel.
Lucas bólintott én pedig egy nagy sóhaj után neki is kezdtem.

- Amikor anyuéknál voltunk, tudtad, hogy ki vagyok borulva Chris miatt. A hazautazás időpontjáig sikerült dűlőre jutnom, miszerint beszélni fogok Vele és tisztázunk mindent.  Egyetlen dologgal nem számoltam csupán. Bármennyire is szerettem volna én irányítani az eseményeket, a sors sikeresen keresztülhúzta a terveimet.  Kiderült, hogy akiről a könyvet kell írnom, nem más, mint Chris.  Megijedtem, hogy az eltervezettnél hamarabb találkozok vele, és el sem tudtam képzelni a közös munkát. Aztán jött az első döbbenet, mosolyogva mutatkozott be, akkor jöttem rá, hogy fogalma sincs, ki is vagyok valójában.

- Akkor ő most azt hiszi, te Cheryl Davis vagy?

- Igen.

- Hát ez durva. Pedig olyan rengeteget nem változtál.

- Nézőpont kérdése! Ha azt figyelembe veszed, hogy gimi második osztálya óta nem látott… Na de visszatérve a lényegre: nem mondhattam, hogy Carrienek hívnak, mert a menedzserének már úgy mutatkoztam be, hogy Cheryl vagyok. Akkor még nem bíztam meg annyira benne, aztán meg már mindegy volt. Azt meséltem anno telefonban, hogy sikeresen lesérültem futás közben. – felpillantottam rá, ő pedig bólintott, hogy emlékszik – Chace pont akkor futott arra, meglátott, segített hazajutni. Onnantól kezdve mindig benézett, hogy hogy vagyok. Napról napra egyre többet beszélgettünk és elkezdtünk összebarátkozni.

- Akkor most minden rendben van köztetek?

- Nem hagytad, hogy folytassam. Egyik este áthívtam pizzázni, mert láttam, hogy ki van borulva. Elmesélte, hogy mi volt a baja. Aztán egyszer csak… - bátyámra néztem és a torkomon akadt a szó.

- Mi történt? – hangjában sürgetést véltem felfedezni, így ha nehézkesen is, de befejeztem a félbehagyott mondatot.

- Megcsókolt.

-  És te hagytad? – kérdésére csupán bólintottam. – Ugye nem csókoltad vissza?

- De. Nem is ezzel van a baj, hanem hogy miután elhúzódott nyögte csak ki, hogy kialakulóban van egy kapcsolata.

- Mit csináltál?
- Szerinted? Semmit. Megígértem, hogy hallgatok és a történtek kettőnk közt maradnak.
- Volt pofája még erre kérni? - háborodott fel Lucas.
- Nem...
- Akkor meg?
- Hagyjuk, lényegtelen!
Pár percig néma csendben ültünk. Láttam, hogy feszülnek meg az izmai a karján, már lélekben készültem egy dühkitörésre, de az végül elmaradt.
- Mindig is tudtam, hogy Chace hülye, de hogy ennyire, azt nem sejtettem. - kijelentése hallatán kitört belőlem a nevetés. Végül Lucas is elmosolyodott miközben magához ölelt.

- Miért nem beszéltél apuval?  - szólalt meg újra – Ha ő nem is, de az egyik itteni ügyvéd barátja pillanatokon belül megoldotta volna a problémád.
- Nem bántam meg, hogy elvállaltam. Lehet, hogy azt gondolod, ez az egész munka szenvedés, de nem! Kezdem magam kicsit úgy érezni, mint régen, amikor még minden rendben volt közöttünk. És végtere is ezt akartam elérni már egy jó ideje.

- Mit csinálsz, ha rájön?

- Semmit, mert nem fog. Szerinted majd pont most fog eszébe jutni, hogy jé, én ismerem őt?!

- Mi van, ha elszólod magad?

- Már jó párszor közel álltam hozzá. Azt is megtudta, hogy tegnap volt a születésnapom. Emlékszel régen, milyen partikat rendeztek anyuék a szülinaposok tiszteletére? Tudja, hogy Carrienek is akkor van. Ha egy kicsit is a dolgok mögé látna, már rég rájött volna mindenre, hiszen olyan kézenfekvő ez az egész. De nem, szóval…

- Nem félsz tőle mi lesz, ha mégis kiderül minden?

- De. Nincs nap, hogy nem jutna eszembe, mi lesz akkor. Az biztos, hogy az egyik részem örülni fog neki, hogy végre abbahagyhatom ezt a színjátékot, de a másik… A másik vissza fogja sírni ezeket a napokat!