12. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy csak ma hozom a fejezetet... Tegnap késő este értem haza és a rész még nem volt teljesen kijavítva és befejezve sem... De most már teljesen kész vagyok vele, úgyhogy meg is hoztam :)
Az előző részekhez képest, azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a leghosszabb :) Egész pontosan 2965 szó, majdnem öt teljes oldal :)
Örömmel láttam, hogy a látogatottság az imént lépte át az 1600 főt. Köszönöm!
Egy ki közérdekű információ: elkészült a blog facebookos oldala. Hét közben ott találtok majd frissebb információkat. Lájkolni ér! :D
Ahogy azt majd ti is észreveszitek, ennek a résznek az elején nem egy kép, hanem video van. A szám valamilyen formában meg fog jelenni a fejezetben. Ha nem is szeretitek az együttest vagy esetleg a rockot, azért egyszer hallgassátok végig. :)
Nem is szaporítom tovább a szót, kellemes olvasást!

puszi, Csillu

12. fejezet

Minden annyira nyugodt volt. Csak feküdtünk egymás mellett, mintha semmi más dolgunk nem lett volna. Tekintetem az eget pásztázta, melyen csak néhány felhő kúszott, igyekezvén eltakarni a napot. Az idejét sem tudom, mikor volt egy szabad percem csak így elterülni a Sheep meadow füvén. A nyár beköszöntével ugyan sok tehetős család vette célba kedvelt üdülőhelyét, a város még így is tömve volt az ide érkező turistáknak köszönhetően, így azon sem kellett csodálkozni, hogy rengeteg ember vesz minket körül. Persze ez egyikünket sem zavarta egészen addig, amíg békén hagynak minket. Szótlanul heverésztünk egymás mellett. A karjaink épp hogy csak egy kicsit, de összeértek. A bizsergés, amit a közelsége okozott már megszokott jelenségnek volt betudható nálam. Próbáltam nem nagy jelentőséget tulajdonítani. Az egész helyzet, hogy itt fekszem mellette, a gyerekkoromat idézte fel. Számtalanszor volt ehhez hasonló alkalom, mikor együtt vészeltük át az unalmas perceket.

Egy szívből jövő, mély sóhaj szakadt fel belőlem az emlék hatására. Ő persze rögtön megkérdezte, mi bajom. Egy kósza pillanatra elgondolkodtam, mi lenne, ha elmondanám, ami a szívem nyomja. Azt, hogy milyen helyzetbe kerültem, hogy mennyire gyűlölöm azokat a perceket, amikor nem lehetek őszinte Vele. Hogy milyen nagyon tud fájni, hogy ezt teszem. Hogy egyre gyakrabban kelek úgy, hogy azt érzem, én ezt nem bírom tovább, hogy valójában mennyire közel állok ahhoz, hogy feladjam. De hallgattam... Csak megráztam a fejem, és lehunytam szemeim, hogy nehogy kicsorduljon a könnyem negatív gondolataim hatására.
Gyengéd érintést éreztem, ami végigsimított az arcomon egyszer majd még egyszer, de a várt bizsergés nem érkezett. A kép pillanatokon belül elhalványult, majd egy hang is a tudatomba férkőzött.

- Carrie! Kelj fel kérlek!
Nehezen nyitottam ki a szemeim. Az első, amit megpillantottam, Matthias arca volt.
- Jó reggelt! - köszöntem csendesen, miközben azt emésztgettem, hogy hetek óta először álmodtam újra Chace-el.

Úgy látszik, az ajándékával felbolygatta lelki egyensúlyom.
- Tudom, hogy nem szereted, ha felkeltenek, de Luca nemrég beszélt édesanyátokkal, aki megemlítette, hogy két órán belül érted jön. Gondoltam jobb, ha én keltelek, mint a bátyád.
- Köszönöm! - mosolyodtam el, majd megöleltem. Arrébb mentem az ágyon, ő persze értette a célzást, egy perc alatt befészkelte magát mellém. - Mesélj, mi történt veled, amióta nem beszéltünk!
- Nem sok minden. Most lesz nagyjából egy hónap pihenőm. Rám fér. Komolyan, ha még egy hétig minden nap edzésre kellett volna járnom, nekem annyi. Fárasztó tud lenni egy idő után ez a feszített tempó. Ugyanakkor biztos vagyok benne, ha nem kézilabdázhatnék, az még rosszabb lenne. Ne tudd meg, mennyit szenvedek, ha egy sérülés miatt nem játszhatok. - nevetett fel.

- Azt még nem is mondtam, mennyire örülök, hogy itt vagytok! Köszönöm, hogy eljöttél te is! - bújtam hozzá.
- Ugyan már, ezt ki nem hagytam volna! - a mellkasára húzott, majd éreztem, hogy belepuszil a hajamba.
Annyira békés volt abban a pillanatban a minden. A nyugalom megszállta a testem és nem törődtem semmi olyannal, ami az átlagos hétköznapokon nyomasztani szokott. Jól esett a közelsége ezt nem tagadhatom, de tudtam, hogy barátságnál többet egyikünk sem érez a másik iránt. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne őt szeretni, suhant át az agyamon a gondolat, de gyorsan elhessegettem.
- Ugye maradtok még pár napot? - törtem meg saját hallgatásom - Megbeszéltem Chace-el, hogy majd csak jövő héten folytatjuk a munkát. Anyu ma gondolom, azért jön, hogy bevigyen a céghez és elmutogasson mindent, de utána szabad vagyok.
- Persze, te pedig elkalauzolsz minket a Nagy Almában.
- Kérésed számomra parancs! - nevettem el magam.

Még egy kis lustálkodást engedélyeztem magunknak, majd Mattet kitessékelve a fürdőbe vonultam.
Egy gyors zuhanyzás után jóval élénkebben készülődtem. A kedvenc fekete csőszáru nadrágom vettem fel, valamint egy fehér rövid ujjú inget. A hajamat egy csattal félig feltűztem. A sminket sem akartam túlzásba vinni, így csak leheletnyi szempillaspirált és szemceruzát használtam. Az öltözetemhez illő, kis táskába pakoltam a legszükségesebbet, majd a konyhába indultam.
A fiúk épp reggeliztek, mikor beléptem. Kiöntöttem magamnak egy bögre kávét majd leültem melléjük. Lassan kortyolgattam a forró italt és közben pirítóst majszoltam. Épp végeztem, mikor megszólalt a csengő.
- Srácok én megyek, biztos anyu lesz az. Érezzétek itthon magatokat, de azért a lakás maradjon egyben!- mosolyodtam el és két gyors puszi után felkaptam az egyik fekete magas sarkúm és már az ajtón kívül voltam.
- Jó reggelt, szívem! Indulhatunk?
- Szia anyu, persze.
- Csínos vagy.
Én csak mosolyogtam, miközben elindultunk az autó felé.
Az út során idegesen járattam a lábam. Anyu csak elnézően mosolygott izgatottságomon.

Imádtam a divatot, úgyhogy biztos voltam benne, hogy amennyire időm majd engedi, szeretném saját magam irányítani a dolgokat. Persze először még bele kell tanulnom az egészbe...
Lenyűgözve néztem az előttem tornyosuló épületet, amelynek a tetején levő logó azt hirdette, hogy az összes emelete a Magic fashion tulajdonában áll. Habár jó pár éve már New Yorkban élek, még csak egyetlen egyszer voltam itt. Az is még kiskoromban volt és be kell valljam, rengeteget változott azóta minden.
A fotocellás ajtókon belépve egy hatalmas előtérbe értünk. A falak a bézs árnyalataiban pompáztak. Több kanapét és dohányzóasztalt is elhelyeztek, melyek sötét barna színűek voltak. Ahogy közeledtünk a recepciós pult felé, az ott ülő lány szeme egyre jobban elkerekedett.

- Mrs. Davis? - kérdezte tétován.
- Jó reggelt Nicole!
- Nem tudtam, hogy a városban tartózkodik.
- Oh, igen, sokan nem tudják még. A lányomat látogattam meg és itt is el kell intéznem pár dolgot.
A lány bólintott, anyu pedig a liftek felé vette az irányt.
Alig, hogy becsukódott az ajtaja, megszólalt a telefonom. A nevet meglátva egy bocsánatkérő pillantás közepette vettem fel.
- Hello!
- Szia! Mit szeretnél?
- Ne akadj ki, jó? - sóhajtott Nora a telefonba.
- Mi történt?
- Valahogy elkeveredett az üzeneted, amiben a legutóbbi fejezetet küldted. Most akartam nekiállni átolvasni, de egyszerűen nem találom.
- Miből gondoltad, hogy felhúzom magam rajta? - értetlenkedtem és eközben a lift a kívánt emeletre ért. Gyors léptekkel követtem anyut, miközben folytattam a beszélgetést. - Mindegy. Mennyire sürgős?
- Eléggé.
- Ki van mentve pendrivera minden, ami kész. Lucasék otthon vannak. Menj be a szobámba, ott lesz valahol a laptop mellett.
- Te hol vagy?
- Most értünk be a céghez, úgyhogy le is rakom, oké?
- Persze! Nem zavarlak. Majd este jelentkezem.
- Rendben. Szia!

Beszélgetés közben sem tudtam figyelmen kívül hagyni az engem vizslató döbbent tekinteteket. Halvány mosolyra húztam ajkaim és próbáltam magabiztosan haladni anyu mellett.

Pár perc múlva egy irodába nyitott be, ami üresen állt.
Itt is a bézs - bár a lentihez képest sötétebb - valamint a barna színek domináltak. Egy asztal, székek, számítógép és egy szekrény adta a helyiség felszerelését. A tekintetem mégis egyből a hatalmas üvegablak vonzotta magához. Közelebb lépve kinéztem rajta és újra elámultam New York látványán. Körülöttem mindenhol ehhez hasonló, ám eltérő magasságú épületek, az utcákon hatalmas forgalom, a járdákon pedig csak úgy nyüzsögtek az emberek.
Visszafordultam, majd leültem az egyik székre, anya pedig bele is kezdett.

- Az elmúlt öt évben rengeteget változott a cég. Mint azt te is tudod, amikor megalapítottam elsődleges célom egy saját márka létrehozása volt. Aztán elkezdtem felvenni az általam tehetségesnek vélt tervezőket.

Amikor nekiálltunk a katalógus készítésének, megtapasztaltam, hogy rengeteg jó adottsággal rendelkező fiatal van, akiknek csupán egy továbbképzés lenne szükséges ahhoz, hogy ezt modellként kamatoztatni tudják. Azóta folyik oktatás itt az épületben kezdő modellek számára. Aztán később egyre több magazin kért fel minket divatfotózásokra. Így idővel a gyakornokok is megjelentek a fotósok mellett, akik a legjobb művészeti iskolákba járnak.

Amint látod elég komplex: van saját kollekciónk, sok divattervezőt foglalkoztatunk, modell továbbképzés, divatfotózás, mondhatni gyakorló iskola a fiatalok számára.

Mindig is fontosnak tartottam, hogy a kezdők megkapják a lehetőséget a kibontakozásra, ezért is foglalkoztatunk ilyen sok fiatalt.
- Wáó! Azt hiszem szépen le voltam maradva. Ugyan meséltél róla, mi van itt, de ennyire részletesen, átfogóan soha. Remek ötlet, így tényleg egyértelmű, miért is kezd egyre ismertebb és kedveltebb lenni a cég. De nekem mégis mit kéne itt csinálnom?
- Aláírni a szerződéseket, esetleg egy-két tárgyaláson részt venni. Ha hetente egyszer benézel, akkor minden rendben lesz. Ivy majd segít neked mindenben.
- Kicsoda?

Egy halk kopogás zavart meg minket, majd egy fiatal barna hajú lány lépett be a helyiségbe.
- Oh, drágám a lehető legjobbkor jöttél! - szólalt meg anyu megpillantva az érkezőt.
- Jó reggelt! - mosolyodott el kedvesen.
- Carrie, ő itt Ivy Taylor Stewart. Ivy, ő a lányom Caroline Salais. - mutatott be minket egymásnak.
- Örülök, hogy megismerhetlek! - nyújtottam felé illedelmesen a kezem.
- Részemről a szerencse. - egy újabb kedves mosolyt eresztett felém.
- Ivy már azóta itt dolgozik, hogy elkezdte az egyetemet. Ugyan akkor még csak gyakornokként, de miután végzett felvettem állandóra. Ő lesz a segítségedre. Mindent el fog magyarázni, amit tudnod kell, és ha nem vagy az irodában ő lesz a helyettesed.
Míg tőlem egy egyszerű bólintásra futotta, addig a lány sűrű hálálkodásba kezdett.
- Jesszusom, Gabriella ez igazán megtisztelő! Köszönöm. Én nem gondoltam volna, hogy...
- Remekül végzed a munkád, megbízok benned és tudom, hogy Carrie jó kezekbe kerül! - szakította félbe anyu.
- Szuper, de készülj fel, hogy nem feltétlenül leszek egyszerű eset. És mivel egyetemen sem ilyesmit tanultam, el kellhet egy kis türelem hozzám. - kijelentésem hatására kitört belőle a nevetés.
- Azt hiszem, jóban leszünk. Na gyere, körbevezetlek! - karolt belém. Anyu egyetértően bólintott így pillanatokon belül el is tűntünk a szeme elől.
Az biztos, hogy Ivy nagyon közvetlen személyiség. Nem zavartatta magát, vidáman csacsogott velem mindenről az utunk alatt. Kiderült, hogy egy idősek vagyunk. Persze szóba jött a divat is és a kérdés, amitől egy kicsit tartottam...
- Mivel foglalkozol?
- Írónő vagyok. - feleltem kisebb tétovázás után.
- Igazán?
- Ha esetleg anyu említette mond meg nyugodtan.
- Az az igazság, hogy mivel itt édesanyádat mindenki csak Gabriella Davisként ismeri, elmondta és meg is kért, hogy nyilvánosság előtt, ha lehet Cherylnek vagy Miss Davisnek szólítsalak. Akkor kérdeztem rá, hogy te vagy-e az írónő és elmesélte, hogy igen. De nyugi, bennem megbízhatsz, tartom a szám! - mondta komolyan.
- Ez kedves! Megsúgok Neked valamit. Ez az álnév mondhatni rám ragadt. Nem a kilétem titkolása végett használom még mindig, hanem a régi olvasóim miatt.
- Értem.

Míg körbejártunk minden általa fontosnak tartott helyet az épületben, mindenhol furcsán méregettek. Akik mellett pedig elhallgattak egy pillanat erejéig. Zavartan kérdeztem rá, hogy most mégis mi van. Mire Ivy közölte, hogy csak annyit tudnak az alkalmazottak, hogy igazgató váltás lesz, de az okokat és a személyt nem ismerik.

Miközben újra az irodám - még belegondolni is fura volt - felé vettük az irányt, azt is megtudtam, hogy ma lesz a hivatalos bemutatásom, méghozzá perceken belül. Gondolatban áldottam magam, hogy reggel voltam olyan előrelátó, hogy kicsit elegánsabban öltöztem fel.

Először egy nagyobb tárgyalóterembe mentünk, ahol a magasabb posztú vezetőkkel ismerkedtem meg és bejelentették Ivy előléptetését. Azokat az elkerekedett, döbbent szemeket. Biztos vagyok benne, hogy mindenki abban bízott a jelenlévők közül, hogy majd őt fogják kinevezni. Hát ez mégsem jött össze nekik. Bár így ránézésre is megmondom, hogy anyu a lehető legjobban választott. A többiek olyan önelégülten ültek itt bent, mintha övék lenne az egész épület és ez már eleve unszimpatikussá tette őket.
Miután itt végeztünk, az aula felé vettük az irányt, ami csordultig telt az itt dolgozókkal. Pár szóban nekik is ismertetve lettek a változások. Miután a tömeg eloszlott anyu intett a portásnak, aki beengedte a kint ácsorgókat. Elhűlve néztem, ahogy tizenöt- húsz újságíró rohamos léptekben indul meg felénk.

- Erről nem volt szó! - sóhajtottam fel csendesen.
- Sajnálom. Gondoltam jobb, ha minél előbb túlesünk ezen is. Gyere!
Amint helyet foglaltunk a nekünk kikészített székeken volt egy kis időm jobban körülnézni. Egy sajtótájékoztató megtartására külön kialakított teremben voltunk. Nem is tudom, miért lepődök meg, hogy itt ilyen is van.
Vártunk pár percet, míg mindenki leül majd anyu - ma már harmadszor - megtette a 'nagy' bejelentést. Mikor elhangzott a bűvös mondat - lehet kérdezni - kisebb hangzavar alakult ki. Sorra jöttek a kérdések mi pedig nem győztünk válaszolni.

- Mi lesz a könyvével? Vagy ez azt jelenti, hogy amint befejezte visszavonul? - érdeklődött egy középkorú nő. Oh, remek, tehát felismertek.
- Természetesen folytatom a munkát, pár hónapon belül fog megjelenni a könyv. Nem áll szándékomban visszavonulni, rengeteg ötletem van még, amiket szeretnék papírra vetni. Mivel író vagyok, gyakorlatilag kötetlen a munkaidőm, szóval nem lesz itt probléma. Meg tudom oldani, hogy a két dolog ne ütközzön.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor végeztünk. Anyuval megbeszéltük, hogy holnap este nálam vacsoráznak. Sietősen léptem ki az épületből és intettem le egy taxit, hogy hazafelé vehessem az irányt.

- Sziasztok, megjöttem! - köszöntem hangosan miközben a cipőmet vettem le magamról. Majd a nappali felé indultam, ahol egy álmosan pislogó Mathiasszal találtam szembe magam.
- Oh, felébresztettelek, ugye? Bocsi!
- Semmi baj. Tévét néztem, nem volt semmi jó, aztán elaludtam. Még szoknom kell az időeltolódást.
- Na igen, ebbe bele se gondoltam... Tényleg sajnálom! Lucas?
- Elment. Egy régi ismerősével találkozik. Azt üzeni, estig ne nagyon számíts rá.
- Értem.
- Na és milyen volt az első napod?
- Mit szólnál hozzá, ha gyorsan átöltöznék, elmennénk valahova ebédelni és közben mesélnék?
- Remek ötlet!

Húsz percet kértem, annyi idő alatt biztos végzek. Egy gyors zuhany után végre az időjárásnak megfelelő ruhát vehettem fel, ami egy laza fehér felsőből és egy farmer sortból állt.
Az ígért időn belül végeztem, ám hiába csipkedtem magam, Matt már indulásra készen várt.
Az utat az étteremig gyalog tettük meg. Az egyik közeli, hangulatos vendéglőbe mentünk csak. Jó negyed óra séta után már ott is voltunk.

Egy kiadós ebéd után, ami jó hangulatban beszélgetéssel és viccelődéssel telt, a további programot tervezgetve indultunk vissza a lakásba.
Több ötletet is felvetettem, de Matt mindegyiket leszavazta.

- Akkor találd ki te, mit szeretnél csinálni. - morogtam vele miközben a bejárati ajtó felé siettem. Bíztam benne, hogy Lucas az, de Nora állt velem szemben.
Beljebb invitáltam, miközben ö az ecsetelte, hogy délelőtt közbe jött neki valami és nem tudott eljönni a fejezetekért.
- Hova készültök? - érdeklődött mosolyogva.
- Egyelőre még mi sem tudjuk. Mondtam, hogy megmutatom a várost, de azt majd Lucaval együtt szeretné megnézni. Más tervem pedig nem igazán van.
- Menjetek el Long Beachre. Ezt a hőséget úgysem lehet máshol elviselni, csak a vízparton.
Egyszerre tört fel belőlünk a helyeslés, mire Nora csak felnevetett. S miután megkapta, ami miatt jött, magunkra is hagyott minket.
Mi pedig nekiálltunk készülődni. Felvettem a rózsaszín bikinimet majd egy strandtáskába pakoltam törölközőt, naptejet, egy labdát, ha esetleg kedvünk támad, tudjunk játszani. Mire a konyhába értem már Matt is végzett. A hűtő ajtóra ragasztottam egy kis cetlit, ha Lucas esetleg előbb hazaér, legyen fogalma róla, merre is járunk. Hogy miért éppen a hűtőre ragasztottam? Mert ismerem már őt annyira, hogy tudjam, amint haza ér első útja a konyhába vezet.

Amikor a lift nem állt meg a szokott emeleten értetlenkedő pillantásokat kaptam a mellettem álló irányából.

– Kocsival megyünk. 

– Van jogsid?

– Szerinted hogy vittem anyuékat Norahoz?

– Taxival?

– Nem. Ez lenne az, szállj be. – mondtam, miután kinyitottam az ajtót.

– Hűha, nagyon jól néz ki.

– Köszi!

Ugyan nem vagyok egy nagy autómániás és gyakrabban járok taxival, rájöttem, hogy jó, ha van egy saját autóm. Mindemellett ezt a barna metál fényezésű Audi R8-at tényleg imádtam.

Már vagy egy fél órája a dugóban rostokoltunk. Szórakozottan kapcsolgattam a rádióadók között, mikor felcsendült egy ismerős, régen hallott szám. Elmosolyodtam, majd halkan dúdolni kezdtem.
- Szereted a rockot? - kérdezte meglepetten.
- Nem mindegyik zenekart, de van, amelyiket igen. Ez például kimondottan nagy kedvencem.
- Mik ki nem derülnek rólad. - nevetett fel - Nem gondoltam volna!
Megvontam a vállam, majd a figyelmem újra a számnak szenteltem.
A sor, végre megindult előttünk, és jó harminc perc múlva már a parkolóban állítottam le a motort. Az ajtót kinyitva rögtön megcsapott minket a forróság. A cuccainkat magunkhoz véve indultunk meg a strandra.
Az előttünk elterülő hatalmas fehér homokos területen rengetegen voltak. A környék színeslett a felállított napernyőktől és kiterített törölközőktől. A kora délutáni időpont ellenére is nagy volt a nyüzsgés.
Tekintetemmel Matthias arcát kezdtem vizslatni s mosolyogva konstatáltam, hogy a látvány teljesen lenyűgözte. Megértettem, engem is mindig magával ragadott a hely. Ugyan az elmúlt egy- két évben sajnos nem sok lehetőségem volt eljutni ide - tavalyelőtt a könyvem írása foglalt le, tavaly pedig Olaszországban töltöttem a nyarat - mégis ismerősen mozogtam. Köszönhetően annak, hogy az egyetemi éveink alatt Noraval és a barátokkal gyakran megfordultunk Long Beachen. Rengeteg szép emlék köt ide, mondhatni belopta magát a szívembe ez a hely.
Leterítettünk egy pokrócot, bekentük magunkat naptejjel, majd pár perc múlva a hívogató tenger felé vettük az irányt. A víz kellemes volt, a lengedező szél kisebb hullámokat keltett.
A következő pár órát a tengerben vagy a parton napozással töltöttük. Sőt egy meccs erejéig még röplabdázni is beálltunk. Négy óra tájékában kezdtünk összeszedelődzködni.
- Tényleg nagyon ügyes voltál! - hajtogatta már vagy két perce.
- Köszönöm. Régen rengeteget játszottunk. - sóhajtottam, miközben emlékek hada lepte el az elmém.

Élükön azzal a bizonyos közös olaszországi nyaralással...

Mezítláb kezemben a papucsommal sétáltam a forró homokban tekintetem magam elé szegezve.
Matt észrevehette a hangulatomban beállt változást és más irányba terelte a témát.
- Na és este mit csinálunk?
- Összeszedjük Lucast, a többit pedig majd meglátod.
- Mondd el!
- Nem, nem! - vigyorodtam el.
- Naaa!
- Nem, titok! - nyújtottam rá nyelvet.
Hirtelen átölelt, magához húzott, majd csikizni kezdett. Már fájt a hasam a nevetéstől és kegyelemért könyörögtem, mikor végre abbahagyta.
Az arca csak centikre volt az enyémtől, körém fonódó karjai szorosan tartottak, nem hagyva lehetőséget a menekülésre.
- Elárulod? - szemei mélyen az enyémbe fúródtak.
- Nem! - suttogtam megmakacsolva magam. - Úgysem szeded ki belőlem! - mosolyogtam rá magabiztosan.
Vártam, hogy fojtatja "kínzásom", már éreztem, ahogy mozdítja a kezét, miközben kajánul mosolyog. Aztán hirtelen megmerevedett egy mögöttem lévő pontot fixírozva. Értetlenül pislogtam rá, mire ő csak abba az irányba intett a fejével, amerre nézett.

Megfordultam az ölelésében. Pillantásom egy ismerős, minket kíváncsian vizslató szempárral találkozott.
- Sziasztok! - csendült fel a hangja, melynek hallatán a szívem vad vágtába kezdett...