13. fejezet

Sziasztok!

Egy hét kihagyás után újra itt vagyok. Örömmel láttam, hogy a látogatottság túllépte az 1800 főt, köszönöm! És Ivu neked is, hogy írtál kommentet. Egyébként a többieknek megjegyezném: nem értem miért bűntettek a hallgatásotokkal, de hát ti tudjátok... Mindenesetre nekem elég rosszul esik! :( De mint említettem már párszor, azért sem fogok komment határt szabni! Eddig is volt már olyan, hogy 0 komment érkezett a fejezethez - ami számomra azért elég lelombozó - és mégis felraktam a következő részt...

Ha már így szóba került Ivu, lenne egy fontos közleményem is.
Mint azt többen tudjátok, nem ez az első blog, amit írok. Az egész még anno az Igaz szerelemmel kezdődött, aztán mikor azt befejeztük egy kis pihenő után Ivcsi új ötlettel állt elő és kezdte megírni. A Szerelem a végzetem már több mint egy éves és még közel sincs vége. Felmerült Ivcsiben az ötlet, hogy mi lenne, ha szervezne egy írói- és közösségtalálkozót. Amit persze én nagy lelkesen támogatok :)
Szóval aki szeretne velünk találkozni, beszélgetni a blogról vagy bármi másról az írjon Ivunak a bertalan.ivett@gmail.com e-mail címre egy visszajelző e-mailt, hogy szívesen részt venne ezen az eseményen.
Egyenlőre csak szeretnénk felmérni, hogy hányan lennétek. További információkat pedig később itt találhattok meg: Szerelem a végzetem-en vagy a blog facebook oldalán. De péntekenként én is írok a fejleményekről :)


Nos visszakanyarodnék az eredeti témához. 12 fejezet már régen volt, pár sorban a történtek: Carrie a délelőttjét édesanyjával a Magic Fashionben tölti, megismeri a céget, amelynek tulajdonosa lett és részt vesz egy sajtótájékoztatón. Délután pedig Martinnal elmennek Long Beachre egy kicsit hűsölni. A fejezet végén egy "rejtélyes idegen" köszön rá Carriere :) 

A mai részben meglátjátok ki is lehet az :D 
Annyit szeretnék leszögezni, hogy ne számítsatok egy pörgős izgalmakkal teli részre, ez egyfajta átvezetés lesz. Tudom, hogy lesznek benne részek, amiket unalmasnak tituláltok majd, de várnak még rátok fordulatok is. A vége pedig egy másfajta folytatást vezet fel :) lesznek akik meg fognak döbbenni, szerintem olyanok is, akik nem fognak emiatt a tettem miatt szeretni. Ez egy hirtelen ötlet volt, amire végül azt mondtam legyen, kell a változatosság és bevallom azt a 18-20 sort imádtam megírni :) ne kérdezzétek miért... 
Persze most még nem értitek, hogy miről hadoválok itt össze- vissza, de ha elolvastátok a részt, minden világossá válik. 
Ez után a kisregény után azt hiszem ideje lesz abbahagynom. 
Kíváncsian várom a véleményeket, hideget meleget egyaránt! :)

Kellemes olvasást!

Puszi, Csillu

 

„El kell engedned a múltad, hogy lehessen jövőd!”

13. fejezet

Halvány mosoly kúszott az arcomra Chace-t látva.
Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ma vagy akár a héten még össze fogunk futni.
A már megszokott két puszival és öleléssel köszöntöttük egymást s csak miután hátrébb léptem, vettem észre, hogy nincs egyedül.

- Cheryl, ő Sorel Eastwood a barátnőm. Sorel, ő Cheryl Davis a legújabb munkatársam és barátom. - mosolyodott el rám nézve az utolsó szónál.
- Szia! Örülök, hogy megismerhetlek. Chace már sokat mesélt rólad! - nyújtottam felé a kezem.
- Rólad is. - vetette oda halkan, de meg sem mozdult.
- Öhm, oké... - zavartan néztem a lány szemébe.

Tekintete mogyoróbarna volt és dühösen méregetett. Haja szőke és nagy hullámokban omlott a hátára. Nagyon jó alakja volt és csinosan öltözött fel, de ez nem feledteti, hogy milyen ellenséges velem.
Kissé értetlenül pislogtam Chace felé. Alig láthatóan megvonta a vállát ezzel válaszolva a fel nem tett kérdésemre és egy ellenállhatatlan mosolyt villantott rám. Ő egy fehér pólót, farmer halásznadrágot és vietnámi papucsot viselt. Haját feltehetően a nemrég felerősödött szél borzolta össze. Kék szemei csillogtak, ahogy bele néztem. Úgy éreztem napokig el tudnék gyönyörködni az előttem álló férfi látványában és még akkor sem unnám meg. Eme gondolat menetemet szakította félbe, mikor megszólalt mély, dallamos hangján.

- Most jöttetek?
- Nem, épp indulni készülünk. Már egy óra óta itt vagyunk. Este pedig kötelező jelenésünk van. - nevettem fel. - És ti?
- Csak sétálunk egy kicsit.
- Nos, nekünk tényleg mennünk kell. - szólt közbe Matt, ezzel megelőzve egy kínos beszélgetést. Hálásan pillantottam rá, mire ő csak rám kacsintott.
- Rendben. Jó szórakozást! - újabb két puszi, melynek hatására a vérem gyorsabban száguldott az ereimben.
- Köszönjük. Sziasztok!
Matt fél karjával átkarolt és így indultunk el a parkoló felé. Alig tehettünk meg tíz lépést, mikor Chace utánam szólt.
- Igen? - fordultam vissza és legnagyobb meglepetésemre ott állt előttem.
- Később felhívlak.
Bólintottam, majd újra az autó felé vettük az irányt. Halk sóhaj hagyta el a szám és megráztam a fejem.
- Mi az? - érdeklődött csendesen Matt.
- Pont, mint régen. Ő a barátjának tekint én meg... én meg kicsit többnek. Hiszen, ha csak barátságot éreznék iránta, nem akarna kiugrani a szívem a helyéről, ha csak hozzám ér, nem? Nem zavarna, hogy egy másik lánnyal látom kéz a kézben sétálni...
Nem is fojtattam a felsorolást, úgyis tudja, mire akarok kilyukadni.
Mégsem szólt semmit, várta, hogy kibeszéljem magamból, ám én nem tettem.
Csendben szálltunk be a kocsiba és indultunk haza.
- Ha nem gond, útközben beugranánk bevásárolni.
- Oké.

A bevásárlóközpontig is néma csend uralkodott köztünk. Küzdöttem a belőlem kibukni készülő szóáradat ellen. Nem akartam folyton a problémáimmal nyaggatni. Ugyan ahogy megismertem, nem zavarja, de egy idő után még én is sok vagyok...
- Te jó ég! Minek ennyi kaja? - érdeklődött negyed óra múlva a bevásárló kocsit tolva.
- Holnap átjönnek anyuék vacsorázni és amúgy is, majdnem üres a hűtőm.

Az italok felé vettük az irányt. Épp a borokat nézegettem, mikor hirtelen teljes sötétség vett körül. Egy kéz fonódott össze szemeim előtt, majd eltorzított hangon azt kérdezte ki is ő.
Be kell valljam, fogalmam sem volt ki állhat mögöttem. Tippeltem Lucasra, Natere, régi ismerősökre, de egyik sem volt helyes. Mikor "visszakaptam" szemem világát, egy duzzogó Bennel találtam szembe magam.
Mentségemre legyen szólva, a rajta mostanában eluralkodott hangulat miatt nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz.

- Jó, hogy összefutottunk, épp hozzátok indultam volna. Így legalább el tudtok vinni. - vigyorodott el.
- Innen?
- Utánpótlás. - mutatta fel a kezében tartott Jack Danielst.
Hangosan felnevettem, majd fejcsóválva indultam tovább, a srácok pedig követtek.
A vásárlás alatt lefoglalt, hogy arra koncentráljak, hogy mindent megvegyek, ami kell. De mikor már újra úton voltunk a gondolataim nem éppen jó irányba terelődtek el. Felmerült bennem egy kérdés, amely nem hagyott nyugodni. Mi van, ha Sorel tud a csókról?

Eldöntöttem magamban, ha Chace hív, első dolgom lesz rákérdezni. Ha ez van a dologban, az megmagyarázza a délutáni viselkedését.

- Van egy olyan érzésem, hogy valamiről lemaradtam. - szűrődött be Ben hangja a gondolataim közé - Mi történt?
- A parton összefutottunk Chace-el és a barátnőjével. - adta meg a választ Matthias - Azóta teljesen más világban jár! - tette még hozzá.
Azért ez így nem teljesen igaz. Sorel jelenléte zaklatott fel a legkevésbé. Bár a viselkedését nem értettem. Ben elmondásából egy kedves, barátságos lánynak képzeltem el.
Azon merengtem el inkább, hogy Chace a barátjának nevezett. És ez, a saját érzéseimtől függetlenül megmelengette a szívem.
Ezeket a gondolatokat közöltem is a srácokkal, mire Ben egy rakat kérdést zúdított a nyakamba.

Épp végeztem a konyhában a pakolással, mikor megszólalt a csengő.

Sietős léptekkel indultam meg a bejárat felé. Nora és Nate állt az ajtó túloldalán. Mosolyogva köszöntem, miközben beljebb invitáltam őket.
A nappaliban a srácok épp valami meccset néztek egy- egy doboz sörrel a kezükben. A kisebb hangzavarra ők is felkapták a fejüket, majd konstatálva, hogy két fővel bővült a társaság, újra a televíziónak szentelték figyelmüket.

Nate is csatlakozott hozzájuk, így mi Noraval a szobámba vonultunk beszélgetni egy kicsit.
Túlságosan jól ismert, egyből kiszúrta, hogy történt valami. Nem maradt hát más választásom, mint elmesélni a történteket. Aztán a téma a Magic Fashionre terelődött. Részletesen beszámoltam neki a mai napról. A végét rövidre zártam, már untam, hogy csak én mesélek.

- Azt hiszed, nem vettem észre, hogy csak úgy csillognak a szemeid a boldogságtól? Ki vele, miről maradtam le!
- Napok óta egyre többet találkoztunk munka után. Tegnap vacsorázni vitt egy elegáns étterembe, aztán sétáltunk egy kicsit. Mikor hazakísért búcsúzóul megcsókolt.
- Akkor most együtt vagytok?
- Hát azt azért még nem mondanám. Lassan, de biztosan alakulnak köztünk a dolgok. - mosolyodott el.
- Szereted?
A válasz egy alig észrevehető bólintás volt, majd halkan a következőket mondta.
- De tényleg nem akarom elkapkodni. Nem azt mondom, hogy nem bízok meg benne, csak...
- Elővigyázatosabb vagy. - fejeztem be helyette - Értem én. Egyébként tudja, hogy mi történt anno?
- Igen. Nem akarom, hogy titkaim legyenek előtte. Már rég szóba jött. Olyan aranyos volt, megesküdött, ha egyszer összefut vele, beveri a képét.

A kijelentésen hangosan felnevettem és csak bízhattam benne, hogy a sors lesz oly kegyes, hogy ha csak egy verés erejéig is, de Nate útjába sodorja azt a szemetet.
Egy rövid ideig még bent beszélgettünk. Mikor kimerészkedtünk a fiúk még mindig a tévé előtt ültek.
Kezdtem megéhezni ám semmi kedvem nem volt főzni bármit is. Nora állt elő a mentő ötlettel, miszerint menjünk el valahova vacsorázni. Az ötletet megosztottuk a srácokkal is, akik egyből belementek.
Amíg ők továbbra is a tévét bűvölték, én nekiálltam készülődni.
Egy óra múlva már útban voltunk a megbeszélt hely felé. Nora, Nate és én közös megegyezéssel egy grillbár mellett döntöttünk.

Nate kocsijával mentünk és habár nagyon szűkösen, de elfértünk. Már az autóban remek hangulat uralkodott, ami egy nagyszerű este ígéretét hordozta magával.
A választásuk azért erre az "étteremre" esett, mert nem csak nagyszerű ételeket lehet kapni, hanem este tíz után a város egyik legjobb szórakozóhelyévé alakul át. Anno sokszor betévedtünk ide és azok az alkalmak mindig emlékezetesek maradtak.
Kedvenc pincérünk, Gerry, meglepetten, de mosolyogva üdvözölt minket. Megrendeltük az italokat majd kiosztotta az étlapokat és távozott. Pár perc múlva már egy megpakolt tálcával tért vissza.

- A szokásosat? - pillantott Norara majd rám miután kiosztotta az üdítőket és megtudakolta, sikerült-e választanunk.
Nevetve bólintottunk, mire ő lejegyezte és a fiúk felé fordult.
Amíg az ételekre vártunk sorra kerültek elő a viccesebbnél viccesebb történetek gyerekkoriak és egyetemiek egyaránt. Épp Nate egyik cikis történetén nevettünk, mikor megszólalt a telefonom. A kijelző Chace nevét mutatta. Elnézést kérve álltam fel, s miközben félrevonultam megnyomtam a fogad gombot.

- Szia. - köszöntem.
- Szia. Csak nem rosszkor hívlak? - feltehetőleg meghallotta a srácok harsány nevetését, amit imádott bátyám beszólása váltott ki.
- Nem, dehogy. Mit szeretnél?
- Bocsánatot kérni. Én nem tudom, mi ütött Sorelbe, még senkivel sem viselkedett így.
- Engem is meglepett. Gondolkoztam rajta és csak egy valami ugrott be. Chace, ugye nem tud a csókról?
Pár másodpercnyi hallgatás, majd alig hallhatóan szólalt meg.
- Nem. Különben sem lenne oka kiakadni, hiszen hivatalosan akkor még nem voltunk együtt... - tétován félbehagyta a mondatot.
- Értem.
- És mit csinálsz most? - próbálta elterelni a témát.
- Noráékkal lejöttünk egy étterembe. Ez a hét azt hiszem inkább a pihenésről fog szólni, na meg ismerkedésről. - tettem hozzá a cégre gondolva.
- Hát akkor nem is zavarlak. Jó szórakozást!
- Chace, minden oké?
- Persze. Menj csak, ne várasd meg a barátaidat. Majd még hívlak a héten.
- Rendben. Szia.
- Szia

Már csak a búgó hangot hallottam, mire elemeltem a készüléket a fülemtől és az asztalunk felé indultam.
Elgondolkodva ültem vissza a helyemre. Annyira más volt a hangja. Egy kicsit csendesebb, zárkózottabb és talán szomorúbb. Nem értettem, mi történt vele, hiszen délután még olyan boldog volt.
Egy a szemem előtt elsuhanó kéz térített vissza a valóságba.
- Mi történt? - érdeklődött aggódva barátnőm.
- Semmi, semmi. - ráztam meg a fejem, majd egy mosolyt erőltetve az arcomra próbáltam újra bekapcsolódni a beszélgetésbe.

A vacsora végeztével tovább folyt a társalgás. Majd lassacskán a hely átváltott éjszakai "üzemmódba". Egyre több fiatal jelent meg, a buli pedig egyre jobban kezdett felpörögni.
Szerettem volna jól érezni magam, el nem tudom mondani, mennyire akartam, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam elengedni magam. Éjfél körül fel is adtam a próbálkozást és közöltem, hogy én megyek. Nagy győzködések árán bírtam csak rá a többieket a maradásra.
Gyors búcsúzkodásba kezdtem. Mikor Bent öleltem meg, a fülébe súgtam, hogy holnap nézzen be Chacehez, mert az az érzésem, hogy valami nincs rendben vele. Homloka pillanatok alatt ráncokba szaladt, de bólintott.

Lucasnak adtam egy pótkulcsot és a lelkére kötöttem, hogy ne hagyja el, aztán indultam is.
A lakásba belépve első utam a fürdőbe vezetett. Szükségem volt egy kiadós forró fürdőre és egy kis nyugalomra.
Amíg a kád megtelt, elpakoltam, majd levettem a ruháimat és elmerültem a kellemes hőmérsékletű vízben.
A gondolataim csak úgy csapongtak. Eszembe jutott egy- két használható ötlet az új könyvemhez, aminek egyelőre csak a vázlatát dolgozom ki. Valamint a késő esti telefonbeszélgetés is.
A fáradtság elemi erővel tört rám, így jobbnak láttam, ha kiszállok, és mihamarabb lefekszem.
Az álom pillanatok alatt elért.

Reggel még tőlem is meglepően korán, nyolc órakor ébredtem.
A konyhában főztem kávét és készítettem reggelit. Ám a srácok még nem kerültek elő, így visszamentem a szobámba.

A nap túlnyomó része rendrakással, takarítással telt. Matthiasék csak dél után keveredtek elő. Ebéd után a nappaliban beszélgettünk.

- Na és mikor szeretnétek körülnézni a városban? - érdeklődtem, mikor hátralevő nap jöttek szóba.

- Mondjuk holnap? - kérdezte egyből Lucas.

- Oké, mehetünk holnap is. Amelyik nap nektek szimpatikusabb. A héten hál' isten teljesen szabad vagyok.

- Még szép, valakinek foglalkoznia kell velünk, ha már egyszer itt vagyunk. Az nem lehet, hogy unatkozni hagyjanak minket! - nevetett fel a bátyám.

Csak a fejemet csóváltam a megjátszott nagyképűségén. Komolyan, néha elgondolkodom rajta, miért is nem lett színész.

A délután folyamán odaültem a gépemhez és összeszedtem pár infót a főbb nevezetességekről. Úgy terveztem, hogy idegenvezető nélkül tartok nekik egy profi túrát New Yorkban. Ugyan itt élek már lassan több mint öt éve, mégis sok számomra is új dolgot tudtam meg, az alatt a rövid idő alatt, amit a laptop előtt töltöttem.

Négy óra körül nekiálltam a vacsora készítésének. Habár anyuék csak este hétre ígérték magukat, időben szerettem volna végezni.

Ez a kívánságom épphogy sikerült. Lucas és Matt szerintem azt a tervet eszelték ki, hogy meghiúsítják ezt, mert felváltva szórakoztattak a nagyobbnál nagyobb hülyeségeikkel vagy csak egyszerűen láb alatt voltak. Türelmes embernek hittem magam, de azért ők ma túltettek minden határon. Mikor már nem bírtam velük, egy konyharuhával csapkodva kergettem ki őket a konyhából. Nyugtom is volt vagy egy fél óráig. Na nem azért, mert megsajnáltak, hanem mint utólag kiderült, fürödni voltak.

Az étkezőben terítettem meg az asztalt, a fiúk már a helyükön ültek és lökték tovább a süket dumájukat, mikor megszólalt a csengő. Fellélegezve indultam el, hogy ajtót nyissak.

- Sziasztok! A lehető legjobbkor.

- Szia szívem. Történt valami? - kérdezte anyu aggódva.

- Lucas és Matthias.

- Oh, így már mindent értek.

Szerencsémre tényleg apáék voltak a két személyes felmentő sereg. A fiúk pillanatok alatt megkomolyodtak és egyből lehetett bírni velük.

Miután végeztünk az evéssel hosszas beszélgetésbe elegyedtünk. Anyuval szóba jött ismét a cég. Rengeteg kérdésem volt, alig győzte őket megválaszolni. És amint egyre feleletet kaptam újabb és újabb jutott eszembe.

Már jócskán elmúlt tíz óra, mire anyuék elmentek. Miután kikísértem őket, bevetettem magam a konyhába.

Az edényeket gyorsan bepakoltam a mosogató gépbe, majd letöröltem az asztalt is.

Hirtelen ötlettől vezérelve az ajtó felé vettem az irányt. A kulcsot magamhoz véve határozottan indultam meg a lifthez. Beszállva megnyomtam a legfelső emelet gombját.

Amint az ajtó kinyílt, a tetőteraszon találtam magam.

 A tető szélén végighúzódó korláthoz sétáltam és rá támaszkodva először az alattam elterülő várost szemléltem. Hiába voltam ilyen magasan, az utca zajai, hacsak alig hallhatóan is, de elértek idáig.
Aztán felfelé néztem. Az ég tiszta volt, így a csillagok jól kivehetővé váltak. Gyenge szél lengedezett, amely időnként belekapott a hajamba is. A szemem becsukva élveztem, ahogy a friss levegő az arcomba csap.
Egyszer csak két kéz fogta meg a korlátot az enyéim mellett. Állát a vállamra fektetve figyelte ő is a minket körül vevő épületeket.
Hátamat a mellkasának vetve élveztem tovább a szellőt. Karjai körém fonódtak és még közelebb húzott magához. Percekig álltunk így, mígnem megfordultam az ölelésében.
Szemei kéksége rabul ejtette az enyémet. Keze az arcomat kezdte cirógatni. Nem szólt semmit és ez így volt jó. A szavak csak megtörték volna a varázst.
Tekintetem a szájára vándorolt, majd vissza. Ezt ő is észrevette. A távolság egyre fogyott közöttünk, míg végül ajkaink összeértek.
Kezeim önkéntelenül indultak meg, karjaim a nyaka köré fontam, ő pedig közelebb vont magához. Ujjaimmal a tarkóját cirógattam, mire éreztem, hogy belemosolyog a csókba.
Tudtam, hogy el akar húzódni, de nem engedtem.
Ez nem egy vad csók volt, amit a másik iránt érzett vonzódásunk vezérelt, hanem egy olyan, ami akár egy komolyabb kapcsolat kezdetét is jelenthette. Ha azt mi is akarjuk. És én eldöntöttem, hogy akarom.
Szükségem van Mattre!