17. fejezet

Sziasztok!

Íme, meghoztam a 17. fejezetet. Sok minden van már mögöttünk, de a java még csak most fog jönni a következő részekben :)
Szeretném megköszönni valaki-nek, hogy kifejtette a véleményét. Mindenféleképp írásra ösztönöztél :) pénteken mikor megláttam, hogy írtál, gyors ötletelésbe kezdtem, és szombaton kb. egy óra leforgása alatt be is fejeztem a részt. Szóval köszönöm! :)
A múltkori kijelentésem továbbra is érvényben van és lesz is. Ha péntekig érkezik legalább egy komment, akkor a következő fejezet szombaton vagy vasárnap felkerül a blogra, ha nem, akkor higgyétek el, képes leszek kivárni, amíg valaki nem ír.
Az oka annak, hogy nem pénteken raknám fel az, hogy december elején nyelvvizsgázom és így hét közben még kevesebb időm jut az írásra. De szakítok rá időt, így úgy gondolom, igazán nem olyan hatalmas kérés, hogy pár sorban fejtsétek ki a véleményeteket. Írjátok le, mi volt az, ami tetszett vagy mi az, ami nagyon nem.
Ez a fejezet is talán a nyugisabb kategóriába tartozik. Előjáróban most nem szeretnék elmondani róla semmit, majd a következő sorok beszélnek helyettem.
Remélem, hogy azért elnyeri tetszéseteket :)
Kommentre fel a jövő heti frissért!
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

 

 

17. fejezet

A helységben hosszú ideig az egyetlen zajt csupán az én szabálytalan légzésem szolgáltatta. A fejem továbbra is a karjaimon nyugtattam és igyekeztem uralkodni a bennem kavargó érzéseken.

Az egyik pillanatban legszívesebben jól beolvastam volna Chacenek, a másikban pedig csak elkeseredettséget éreztem, semmi mást. Egyrészt igaza van, mert én is hibás vagyok, másrészt viszont ő sem keresett...
Idegi roncs leszek a vissza lévő másfél- két hónap alatt - állapítottam meg magamban.

Talán keresnem kéne egy pszichológust? - merült fel bennem az ötlet, de egyből el is vetettem. Nem szorulok külső segítségre. Nem lesz semmi gond!
Itt van Matt, vele kéne foglalkoznom. Mostantól a rendelkezésünkre álló időt igyekezni fogok a lehető legjobban kihasználni.
Ha pedig haza kell mennie... bele fogok az új könyvem megírásába. Úgyis hetek óta érlelődik már bennem a történet.
Felálltam a székről, majd a nappaliba mentem, hogy felkeltsem Marttet. Ideje készülődni.
Zuhanyzás után tanácstalanul válogattam, hogy mégis mit vegyek fel. Mivel estére mindig lecsökkent a hőmérséklet - és sejtettem, hogy elég sokáig leszünk kint ma - egy halásznadrág és egy világosszürke topp mellett döntöttem, amire felvettem egy fehér, kockás inget és mell alatt megkötöttem. Időm még volt bőven, így a hajamat kivasaltam és feltettem egy halvány sminket valamint pár kiegészítő sem maradhatott el.
Már a konyhában takartam le a salátát, mikor Matt is előkeveredett.
- Észbontóan nézel ki! - suttogta a fülembe, miközben karjai körém fonódtak és apró puszit lehelt a nyakamra. Azt hiszem sikerült elpirulnom a bók hallatán, mert jóízűen felnevetett.
Eltoltam magamtól, hogy én is jobban szemügyre tudjam venni őt. Egy fekete rövidnadrág és egy szürke ing volt rajta alatta fehér atlétával. A haja gondosan bezselézve.
- Te sem panaszkodhatsz! - jegyeztem meg, miközben ajkamba haraptam. Pár másodpercig még farkasszemet néztünk egymással, majd ezt megelégelve magamhoz húztam egy csókra.
- Oké, most már menni kéne, mindjárt itt a taxi. - húzódtam el tőle vagy harmadszorra.
Amint elengedett beraktam a Noraval kedvenc borunkat és egy pezsgőt dísztasakba. Közben a portás is felszólt, hogy megérkezett a kocsi, így sietve indultunk el a lift felé.
Némaságba burkolózva meredtem magam elé, miközben Matt jól esően simogatta a kezemet. Gondolataim egyetlen dolog körül forogtak. Számtalan kis beszédet agyaltam ki, amivel színt vallok Noranak. Az ő véleményére mindig is adtam, adni fogok, ezért is félek kicsit, hogy mit fog reagálni. A máskor végtelennek tűnő út - ami egyébként 20-30 perc forgalomtól függően - most pillanatok alatt szinte észrevétlenül telt el.
Mire teljesen feleszméltem, már Nora házának kapuja előtt álltunk.
Matt összekulcsolta a kezeinket és így indultunk el a bejárat felé. Az ajtóban azonban megtorpantam.

- Nora még nem tud rólunk, ma akarom neki elmesélni. De csak szépen adagolva, nem akarom, hogy az legyen, mint Lucasnál volt. Nem haragszol ugye? - pislogtam fel rá.
- Ugyan, Carrie! Miért tenném? - simított végig az arcomon. - Ha te így látod jónak, engem egyáltalán nem zavar.
Egy gyengéd puszit adott a számra, majd arrébb lépett egyet és megnyomta a csengőt.
Halványan elmosolyodtam rajta, annyira aranyos volt.
- Carrie, na végre! Mindenki téged hiányolt, azt hittem korábban jössz.
- Szia Nora! - öleltem meg.
- Matt? Micsoda meglepetés. Azt hittem, te is ma mentél haza.
- Hello. Nem, majd csak pár nap múlva utazom.
Barátnőm értetlen pillantásokat lövellt felém.
- Később. - mondtam neki, majd beléptem a házba.

A konyhában lepakoltunk majd meg sem álltunk egészen a kertig. A hatalmas asztal körül csupa régi ismerős ült, akikkel már egy jó ideje nem volt szerencsém találkozni. Mosolyogva köszöntem nekik és ölelgettem végig mindenkit, majd mutattam be nekik Marttet. A srácok egyből befogadták és vidáman kezdtek dumálni valami pasis témáról. Míg én a lányokkal elegyedtem beszélgetésbe.
Nora Nate mellett a grillnél állva figyelt engem. A csajoktól elnézést kérve indultam meg az irányukba.

- Egy kicsit elrabolnám, ha nem gond. - mosolyogtam Natere, aki beleegyezően bólintott, így Noraba karolva indultam meg az étkező felé.
- Szeretnék veled beszélni valamiről. - kezdtem.
- Igen?
- Elmondhattam volna már korábban is, de... úgy gondoltam, ezt jobb lenne személyesen.
- Baj van? - hangjába aggodalmas tónus költözött.
- Nem, nyugodj meg! Viszont komoly dologról van szó.
- Ki vele! Tudod, hogy rám számíthatsz, még ha nem is értek egyet veled az adott dologban.
- Matthias és én együtt vagyunk. - jelentettem be egyszerűen, majd belementem a részletekbe is, mert tudtam, hogy ennyivel nem fog megelégedni. Elmeséltem, hogy mi történt a tetőn és Lucas másnapi kiborulását is.
- És mit mondtál neki?
- Az igazat. Nem tagadhatom a nyilvánvalót, vonzódom hozzá. De ami köztünk van az több, mint puszta testi vágy. Mellette olyan biztonságban érzem magam, mint eddig szinte soha. Pillanatok alatt képes megnyugtatni, érti, mi zajlik le bennem és mégis, ezzel együtt elfogad. Úgy érzem, hogy ő képes lenne boldoggá tenni, s csak idők kérdése, hogy beleszeressek.
- Oké, értem én. De mi lesz Chace-el?
- Semmi. Kapcsolata van, boldog és nekem csak ez a fontos. Lényem egy része – még ha az idő múlásával halványul is majd az érzés, de - biztos, hogy szeretni fogja. De nem akarok foglalkozni a múlttal és folyton azon rágódni. Lezárom magamban és tovább lépek! - jelentettem ki határozottan.
- Lehet, hogy nem pont erre számítottál, mint amit most hallani fogsz, de szerintem helyesen döntöttél. Azóta a délután óta, mikor bevallottad neki, csak szenvedni láttalak, ha róla volt szó. Tudom, hogy nem lesz egyszerű elengedni, főleg így, hogy napi szinten találkoztok még vagy két hónapig, de ha egyszer valamit elhatározol... - nézett a szemembe mosolyogva - És csak ismételni tudom magam, rám számíthatsz, melletted állok.
- Köszönöm! - suttogtam elérzékenyülten és megöleltem.
- Ugyan már, mire valók a barátok. Te is segítettél akkor...

Nem kellett kimondania mire gondol. Azok a keserves hetek, hónapok megelevenedtek a lelki szemeim előtt. Az első két hétben nem érdekelte semmi, csak létezett. Aztán azt gondolta, a legjobb megoldás, ha a munkába temetkezik.

Viselkedését megelégelve igyekeztem életkedvet varázsolni belé. Eleinte persze minden kísérletem hasztalannak bizonyult, most mégis itt ül velem szemben. Talán boldogabban, mint valaha.

 És őszintén remélem, hogy ez nem fog változni az idő múlásával. Mert azok után, amiket átélt, igazán megérdemli már, hogy valaki feltétel nélkül, mindennél jobban szeresse. És ahogy Nate néz rá... a szemein látszik, hogy teljesen odáig van érte, s bízom benne, hogy ez nem fog alább hagyni. Ahogy rájuk nézek, sugárzik róluk a szerelem és boldogság.
A kintiek piszkálódó megjegyzéseit hallva letettünk arról, hogy még egy kis ideig a nappaliban maradjunk, így feléjük vettük az irányt.

- Már azt hittük, hogy egy gyilkosságot vallottál be neki, annyi ideig voltatok bent. - poénkodott Alex, miközben helyet foglaltam közöttük.
- Ja, mondd csak el, hogy eltetted láb alól a srácot. De mi megértjük ám, biztos nehéz lehetett vele. - tett rá még egy lapáttal Tom.
- Kiről is beszélünk most? - kérdeztem zavartan.
- A sztárocskádról. - vihogtak fel.
- Egy: nem az én sztárocskám. Kettő: egész rendes, jól kijövünk egymással, úgyhogy nem kell piszkálni. - néztem rájuk.
Hogy elkerüljem a további összeszólalkozásokat, inkább felálltam és a konyhába mentem, hogy lenyugodjak.
Közben Nora is bejött és értetlenül nézett rám.
- Ez meg mi volt?

Nem feleltem, csak megvontam a vállam. Tulajdonképpen halványlila gőzöm sem volt róla, miért reagáltam ilyen hevesen, mikor nagyon jól tudtam, hogy a srácok csak viccelnek.
Inkább a fiók felé fordultam és kihúztam azt, hogy előszedjem az evőeszközöket. Nora a tányérokat pakolta elő. Néma csendben tettük a dolgunkat, melyet az ajtó nyitódása szakított félbe.

Még csak fel sem pillantottam, hogy megnézzem ki az. Inkább azon igyekeztem, hogy lenyugtassam magam teljesen, ugyanis nem szerettem volna elrontani az estét. Főként nem egy olyan személynek köszönhetően, aki itt sincs.
Értetlenül pislogtam barátnőm felé, aki épp azon volt, hogy másodperceken belül eltűnjön a konyhából egy cinkos mosollyal az arcán.
Próbáltam arra koncentrálni, amit csinálok, így teljesen váratlanul ért, ahogy két kar fonódott körém és lefogta remegő kezeimet. Kivette a kezemből a késeket és az asztalra rakta, majd maga felé fordított.

- Minden rendben? - emelte fel az állam, hogy szemeimbe tudjon nézni. - Igen, csak nem szeretem az előítéleteket. Az pedig csak még jobban bosszantott, hogy pont olyas valakit szólnak le, akit gyerekkorom óta ismerek. Bár ezt ők nem tudják, de akkor is...
Igen, ez a magyarázat a viselkedésemre. Tényleg ez zavart, nem más.
- Értem. Akkor most gyere és ezt nekik is mondd el. - suttogta a fülembe, miközben átölelt.
Csak bólintottam, tudtam, hogy igaza van. Mikor el akart válni tőlem, még szorosabban fűztem kezeim a nyaka köré. Reakciómra csak hangosan felnevetett.
- Olyan jó most így, maradjunk még egy kicsit.

Válaszként csak újra magához vont. Most először fejeztem ki szavakkal is, hogy nem szeretnék még elválni tőle. Ha jobban belegondolok, lassan de biztosan egyre közelebb férkőzik a szívemhez. Köszönhetően a sok éjszakába nyúló beszélgetésnek, egyre többet tudtunk meg a másikról és egyre jobban kezdjük kiismerni egymást.
Fejem a vállára hajtva élveztem közelségét és bódító illatát. Lehelete a nyakamat csiklandozta, ujjai a hátamat cirógatták.

- Fiatalok, kellenének azok az evőeszközök, mert... - jött be nagy lendülettel Alex, de minket meglátva megtorpant és a mondat is félbe maradt.
- Kitalálom, éhen haltok. Viszem már. - mosolyogtam rá, miután kelletlenül kibontakoztam Matt öleléséből.
- Oké. - kaján vigyor jelent meg az arcán, ami az este további részével kapcsolatban nem sok jót sejtetett számomra.
A hiányolt tárgyakat magamhoz véve indultunk újra a teraszra.
- Carrie, ne légy pipa rám, tudod, hogy nem úgy értettem! - kezdte Tom a békítésemet, miközben a késeket és villákat osztottam szét.
- Nem haragszom, én reagáltam túl a dolgot. Ismersz már...
Mosolyogva bólintott, így mindketten lerendezettnek tekintettük a nézeteltérést.

- Nate, nem úgy volt, hogy Chace is jön? – fordult hirtelen oldalra barátnőm.

A lélegzetem elakadt egy pillanat töredékéig. Majd mintha egyáltalán nem érdekelne a dolog válaszoltam a korábban számomra feltett kérdésre. De azért fél füllel figyeltem, hogy mit fog mondani Nate.

- De, csak közbe jött neki valami családi ügy. Azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de majd legközelebb bepótoljuk. – a kijelentés hallatán megkönnyebbülten lélegeztem fel.

Kimondottan örültem neki, hogy nem lesz itt. Az csak tovább bonyolította volna az így sem egyszerű helyzetemet. Nem szerettem volna őket beavatni. Persze, a barátaim, tudnak róla, hogy volt egy srác a múltamban… és azt is tudják, hogy Chace-el dolgozok együtt, de azt hogy ez a két személy egy és ugyanaz, nem szerettem volna most elmesélni. Ahogy arra sem kérhettem volna meg őket, hogy játsszák meg magukat Chace előtt.
Evés közben alig esett pár szó, mindenki nagy élvezettel fogyasztotta a vacsorát.
- Nate, ez valami isteni volt! - dőltem hátra a székemben a hasamat simogatva.
- Egyél még, itt van bőven.
- Á, egy falat se menne már le a torkomon.
A srácok még "nagy duzzogva" bevállaltak egy- egy szeletet.
Miután mindenki végzett, beindult a beszélgetés is. Melyet Alex egy jól irányzott mondattal ránk terelt. Nem lepett meg, sőt már régóta vártam is rá. Kíváncsi voltam, hogy milyen frappánsan hozza fel a konyhában látottakat.
Pillanatok alatt az érdeklődés középpontjában találtuk magunkat. A kérdések pedig felváltva özönlöttek: Honnan ismerjük egymást? Mióta? Mióta vagyunk együtt? Hogyan jöttünk össze?

Lefeküdtünk-e már? Mikor lesz az esküvő? Hány gyereket szeretnénk? Hát igen, az utóbbi három a srácoktól származott.
Egyre több üveg, alkohol tartalmú ital került az asztalra, onnan a poharainkba, majd pedig a szervezetünkbe. Így teljesen érthető módon a hangulat is fokozódott.
Mosolyogva hallgattam a régi sztorikat, mígnem arra lettem figyelmes, hogy egyre több olyan történetet emlegetnek fel, ahol központi szerepem volt az események lezajlásában.

- És arra... arra emlékeztek, mikor első egyetemi Halloween bulin Szörnyellának öltözött be? - nyögte ki nagy nehezen Tom.
Szúrós tekintettel néztem rá, de hiába. Lehet, hogy ő elhallgatott, de Alex ezer örömmel folytatta.

- Igen. Mindenki meredt szemekkel bámulta. Bár azt a szerkót… nagyon komoly volt. A haja is félig fehér és félig fekete volt és szerzett valahonnan egy pár plüss dalmatát.

- Inkább öltöztem Szörnyellának, mint valami idióta zombinak vagy playboy nyuszinak… - jegyeztem meg duzzogva.

- És hogy megtáncoltatta az irodalom tanárt. Még mindig nem értem, hogy sikerült rávenned. – röhögte el magát újra Tom.

- Hát azt én sem. Ez a rész valahogy már homályos…

Szóba jött még egy-két vadabb buli is. Olyanokat meséltek, amit én magam sem hittem el. Mikor már csak lehetetlenebbnél lehetetlenebb sztorikat meséltek, rájuk hagytam a dolgot. Túl élénk a fantáziájuk és az alkohol is kezd hatni, amit megittak.

A bulik kivesézése után arról beszélgettünk, hogyan ütöttük el az unalmas délutánokat. A közös kirándulások és néhány nagyobb kiruccanás is fel lett emlegetve. Mindenki vidáman szállt be a sztorizgatásba.

Mattre nézve csak egy hatalmas mosolyt láttam az arcán. Élvezettel hallgatott végig mindent. És mivel ő volt majdnem az egyetlen, akinek ezek az események teljesen idegenek voltak, mindenki igyekezett teljes részletekbe menően előadni neki mindent. 

Órákig beszélgettünk vidáman minden féléről. Aztán a társaság lassan szedelődzködni kezdett. Nora kikísért mindenkit, közben én elkezdtem összeszedni a piszkos tányérokat. Matt, kérdés nélkül állt Neki segíteni.

- Hagyjátok csak, majd azt én elrendezem! – szólt ránk barátnőm, ahogy kiért hozzánk.

- Ne viccelj Nora. Tudod, hogy szívesen segítünk. Így legalább hamarabb végzel.

Tudta, hogy úgysem fog meggyőzni az ellenkezőjéről, így nagyot sóhajtva jött oda, s a poharakat kezdte el behordani. Én a tányérokkal követtem őt. Otthonosan mozogtam a házban, így magamat nem zavartatva egyből be is pakoltam őket a mosogatógépbe.

Ahogy azt előre megjósoltam, pillanatok alatt végeztünk a pakolással. Nora hálásan nézett ránk, mikor mindennel kész voltunk.

- Azt hiszem, most már mi is megyünk. Hosszú nap volt a mai.

- Holnap mikor kezdtek?

- Tízkor találkozunk… - sóhajtottam fel.

Amíg a taxi meg nem érkezett, kint beszélgettünk a kapu előtt. Szerencsére Matt mögöttem állt és átkarolt, így tudta tartani az egyre jobban elnehezedő testemet. Nagyon fáradt voltam már, alig vártam, hogy végre otthon legyünk.

- A salátás tálad. – kapott a fejéhez Nora. – Egy pillanat és itt vagyok.

- Ráér, majd máskor visszaadod. – kiabáltam utána.

Egy kocsi állt meg a feljárón. Szemeim reménykedve csillantak fel, majd csalódottan konstatáltam, hogy ez nem az, amire mi várunk. Az ajtaja kinyílt és egy srác szállt ki belőle s közeledett felénk. Nem néztem meg annyira, hogy tudjam, ki lehet az, így nem is szenteltem neki túl nagy figyelmet.

- Hiába beszélek neki… - jegyeztem még meg Norara utalva. Matt felkuncogott, majd a nyakamba puszilt. Fejemet oldalra fordítottam, így ajkaimra is kaptam egy apró csókot.

- Sziasztok! Nate tudnánk beszélni pár percet? Fontos lenne! – hallottam meg egy ismerős hangot.

- Ezért képes voltál elautózni ide? Miért nem hívtál fel?

- Ki vagy kapcsolva. – mérgelődött Chace.

- Biztos, hogy nem. Akkor lemerült…

A taxi megjött, Nora viszont még sehol sem volt. Mattet a kocsihoz küldtem, hogy szóljon a sofőrnek, még egy kicsit várni kell. Türelmetlenül toporogtam a járdán és hallgattam a srácok egyezkedését arról, hogy Nate miért nem volt elérhető.

- Baj van? – érdeklődött kedvesen Chace.

- Nem, csak szeretnék már haza menni, de Norara kell várnom. Hűvös van, fáradt vagyok…

- És nyűgös. – fejezte be helyettem.

Halvány mosollyal az arcomon bólintottam, nem volt értelme tagadni.

Aztán végre megpillantottam barátnőmet az ajtóban.

Gyorsan elköszöntem tőlük, majd a taxihoz siettem.  

Beszálltam Matt mellé, fejemet a vállára hajtottam, s vártam, hogy induljunk. Semmire nem vágytam jobban, mint a puha ágyam melegére…

Egy utolsó pillantást vetettem a kint állókra. Nem kellett volna. Tekintetem találkozott Chace-ével, aki épp a bejárati ajtóból nézett vissza ránk.

Szememet szorosan lehunyva igyekeztem nem tudomást venni arról a pillantásról, amely meglepettséget és zavartságot és talán egy kis bánatot is sugárzott felém.