22. fejezet

Sziasztok!

Ugyan nehézkesen de elkészült a fejezet. Tudom eléggé megkésve hozom, de itt van. A következőt megpróbálom minél hamarabb befejezni, hogy már jövő héten fel tudjam rakni.
Az előző fejezethez érkezett kommentet köszönöm! Teljesen igazad van, Chace eléggé a háttérbe szorult, pont a hét elején gondolkodtam ezen én is. De nem kell aggódni, lassan eljön az ideje, hogy szinte csak körülötte forogjon minden :)) és már a mai fejezetben is kap egy kicsit hosszabb szerepet.
Múlt héten elég kilátástalannak tűnt a helyzetem ezt a részt illetően, nagyon nem tetszett, úgyhogy nem is erőlködtem, hogy befejezzem, mert annak biztos, hogy rémes eredménye lett volna. Aztán tegnap átolvastam a meglévő három oldalt és azt mondtam, nem is olyan rossz. Azt hiszem a mai nap kaptam egy újabb lendületet az íráshoz, bízom benne, hogy ismét könnyen fog menni.
Na de nem szaporítom tovább a szót. Remélem, hogy tetszeni fog. A véleményekre továbbra is kíváncsi vagyok.
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu :)

22. fejezet

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem s a földre roskadtam. A szívem továbbra is vadul kalapált, az adrenalin tombolt az ereimben. Mély lélegzetvételekkel próbáltam lenyugtatni magam, miközben a hideg csempének dőltem.
Nincs semmi gond, minden rendben van! - hajtogattam magamnak.
Nora ezt a pillanatot választotta, hogy türelmetlenkedve benyisson.
- Gyere! - karolt fel a padlóról és a nappaliba támogatott.
Szótlanul ültünk egymás mellett. Nem igazán tudtam volna szavakba önteni, hogy mit is érzek most pontosan.
- Nem lesz semmi baj, én mellettetek állok!
Értetlenül kaptam fel a fejem és néztem barátnőmre. Amint értelmet nyertek a szavai, halkan, de határozottan szólaltam meg.
- Nora, én nem vagyok terhes!
- Mi? Nem? Dehát... akkor... miért sírsz?
Az arcomhoz nyúlva éreztem, hogy az valóban nedves. Észre se vettem, hogy időközben kicsordultak a könnyeim.
Épp belekezdtem volna mindannak a megfogalmazásába, ami bennem kavarog, mikor megszólalt a csengő.
- Szia. Áthoztam pár képet, ezek közül ki tudjátok választani, hogy melyik kerüljön be a könyvbe és melyik ne. Ezek az elviselhető kategóriába tartoznak. - nevetett fel egy túlságosan is ismerős hang.
Határozott mozdulattal töröltem le a könnyeimet, magamhoz kaptam a táskám és az ajtó felé siettem. Úgy döntöttem, jobb, ha még most távozok.
Csendesen köszöntem Chacenek, majd Nora felé fordultam.
- Majd hívlak! - megöleltem és a bejáratnál döbbenten ácsorgó srácot kikerülve indultam meg a kocsim felé.
- Nehogy elmenj! - szólt rám dühösen barátnőm.
- Nora, van mit átgondolnom. Majd... majd jelentkezem! - suttogtam elhalóan s otthagytam őket.

Gyors léptekkel indultam meg kifelé, de még így is hallottam, amint Chace tétován utánam szól. Mint aki meg sem hallotta, haladtam tovább. Beszállva az autóba vártam fél percet, igyekeztem lenyugtatni magam és elfojtani a kitörni készülő sírást, majd remegő kézzel a kulcs felé nyúltam. Az út egy fajta kábulatban telt...
Nem tudom, hogy kerültem haza, de mire feleszméltem már a mélygarázsban állítottam le a motort.
Az ajtót becsukva magam mögött először a konyhába mentem. Kibontottam egy üveg ásványvizet és töltöttem egy nagy pohárral. Aztán a nappaliba vonultam és befészkeltem magam a kanapéra. Imádtam ott ücsörögni, mert a látvány mindig magával ragadott és teljesen felszabadította a gondolataimat. Most sem történt másképp.
A délutáni nap élénksárga sugarait tükrözték a környező épületek. Az égen egyetlen felhő sem árválkodott, mely eltakarhatta volna a napot.
Felálltam és közvetlen az ablak elé sétáltam. Tekintetem az alattam elterülő utcákra szegeztem. A nagyobb sugárutakon a délutáni csúcsforgalomnak köszönhetően dugó volt kialakulóban. Vadul szívtam magamba New York képét, miközben az elmúlt egy- másfél óra eseményein kattogott az agyam.
Azt hittem, ha megtudom, hogy nem vagyok terhes, akkor végre megnyugszom, de ez csak részben következett be. Ott lappangott bennem egy másik érzés is, csak nem tudtam rájönni egyelőre, hogy pontosan mi is az.
Nem tudtam jobban belemerülni a gondolataimba, mert megszólalt a csengő, majd pillanatokon belül valaki vadul dörömbölni kezdett az ajtón.

- Megyek már! - kiabáltam ki.
Fogalmam sem volt róla, hogy mégis ki lehet az és mi annyira sürgős, ami miatt rám kell törni a bejáratot.
Alig, hogy elfordítottam a kulcsot, a kilincs már le is nyomódott.
Értetlenül pislogtam a velem szemben álló srácra, aki ahogy meglátott megkönnyebbülve ölelt magához.
- Minden oké? - érdeklődtem zavartan, miközben beljebb tessékeltem.
- Ezt én is kérdezhetném. Nora "riasztott" – macskakörmözött a levegőbe - hogy amilyen gyorsan csak tudok, jöjjek ide. Mikor rákérdeztem, miért csak annyit mondott, hogy elviharzottál és ő most nem tud jönni, mert Chace ott van. Mi ez az egész? - fúrta a tekintetét az enyémbe Ben.
- Nem akartam, hogy kiborulva lásson. - vontam vállat.
- Miért is?
- A mai nap eléggé megviselt. Azt hittem terhes vagyok, totál bepánikoltam. Kiderült, hogy mégsem és ekkor állított be Chace. - foglaltam össze szűkszavúan a lényeget.
Ben a szemöldökét ráncolta, tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel.
- Hozok innivalót, addig ülj le. - sóhajtottam fel.
Kényelmesen letelepedtünk egymással szembe és belekezdtem a mesélésbe.
Szinte újra éreztem a döbbenetet, ami hatalmába kerített még délelőtt, melynek köszönhetően egészen Nora házáig menekültem. Az idegőrlő várakozást és a rajtam eluralkodó kétségbeesést és bizonytalanságot. Azt viszont már- már zavartan mondtam el, hogy mennyire megkönnyebbültem, mikor kiderült, hogy téves következtetéseket vontam le.
- Min gondolkozol? - kérdezte halkan s állam alá nyúlva megemelte azt, hogy szemembe tudjon nézni.
Eddig fel sem tűnt, hogy már percek óta némaságba burkolózva meredtem magam elé.
- Tudod, azt hiszem ez a pár óra rádöbbentett valamire. Bármennyire is próbálkozok, soha nem fogom tudni Mattet annyira szeretni, mint amennyire kellene. Nem tudom elképzelni vele a távoli jövőt. Persze fontos személy az életemben, nagyon kedvelem, de nem övé a főszerep. - az utolsó szavakat már csak suttogtam.

-És akkor most mi lesz… ? - érdeklődött, de tudtam, hogy ő már sejti azt, ami még csak most fogalmazódik meg bennem.
- Beszélek vele.
- Már nem ez az első alkalom, amikor végigasszisztálom, ahogy eltaszítod magadtól az esélyt a boldogságra, de még mindig nem értelek. Biztos vagyok benne, hogy nem tudnálak lebeszélni egy őrültség elkövetéséről, mint ahogy az már jó pár alkalommal ezelőtt kiderült. Véleményem szerint tényleg nagy butaságra készülsz. Matt egy jó fej srác, aki önmagadért kedvel, csak egy kis időt kéne még adnod magatoknak. Ő tényleg más az előző barátaidhoz képest, tudna szeretni, ha hagynád. Ugyan nem értek egyet veled, mégis azt kell, hogy mondjam, rám számíthatsz, akárhogy is döntesz.
- Köszönöm… - motyogtam a vállába, miközben magamhoz öleltem.

Ben tökéletesen tisztában van a jelenlegi helyzettel. Érti, hogy az egyetlen ok, ami visszatart az nem más, mint Chace. Hiába próbálom elnyomni magamban, az a csók akkor is jelentett valamit, még ha nem is tudja, ki vagyok valójában.

A délután hátralevő részét együtt töltöttük. Beszélgettünk, filmet néztünk. Próbálta elterelni a gondolataimat, többé- kevésbé sikerült is neki, amiért nagyon hálás voltam.
Ben nem akart tovább a lakásban maradni, ezért igyekezett rávenni, hogy este menjünk el bulizni. Hajlottam az igenre, de egyszerűen nem tehettem meg.
Nem jelenhetek meg holnap nyúzottan, másnaposan a nyilvánosság előtt. Már pedig ha Bennel belevetjük magunkat az éjszakába, azt nem úszom meg szárazon.
A köztes megoldás egy pizzéria volt...
Este - miután hazaértem - kissé fáradtan merültem el egy kád vízben. Élveztem, ahogy a testem ellazul, miközben fejben igyekeztem felkészülni a holnapi napra.
Nem ismeretlen dolog előtt állok, de biztos voltam benne, hogy ez most mégis más lesz. A víz közben teljesen kihűlt, így úgy döntöttem, jobb, ha kiszállok.
Lefekvés előtt még bekapcsoltam egy kicsit a gépet. Abban reménykedtem, hogy elcsíphetem Mattet, de nem jártam sikerrel...

***

- Nora meg fog fojtani. - sóhajtottam fel lemondóan a taxi ablakán kifelé meredve.
- Vigasztaljon a tudat, hogy Nate is engem. - közölte nyugodt hangon Chace.
Egy percen belül megszólalt a telefonom, amit pillanatokon belül követett Chace-é is. Egy dühös szerkesztővel és ideges menedzserrel kellett kommunikálnunk. Mind a ketten magyarázni kezdtük, hogy kivételesen nem mi tehetünk az egészről. Hanem a baleset és annak következtében kialakult torlódás az oka, hogy még mindig nem vagyunk ott. Miután leraktuk, rövid időre csend ereszkedett közénk, melyet ő tört meg.
- Lehet, hogy nem rám tartozik, de a barátomnak tartalak és aggódom érted. - kezdett bele halkan mondandójába, miközben tekintetét az enyémbe fúrta - Tegnap nagyon zaklatottnak tűntél, mikor elrohantál Noratól. Mi történt?
- Mint utólag kiderült, feleslegesen pánikoltam valami miatt. Azt, hogy miért, inkább hagyjuk... - kaptam el zavartan a pillantásom róla. Reméltem, hogy ennyivel is beéri, és nem kezd el tovább faggatni.

Persze szívesen megbeszéltem volna vele mindazt, ami bennem dúl, mégsem tettem. Egyszerűen nem tudok olyan fesztelenül beszélgetni vele, mint régen. Addig nem, amíg nem lehetek vele teljesen őszinte.
- Oké, de ha beszélgetni szeretnél, tudod, hol találsz. - villantott rám egy édes mosolyt és megszorította a bal kezem.
- Köszi. - suttogtam és fejemet a vállára hajtottam.
Ez a mozdulat teljesen önkéntelenül jött, de reakciójából ítélve egyáltalán nem zavarta. Kezemet továbbra sem engedte el. Lehunyt szemekkel élveztem az érintését, közelségét, azt a nyugalmat, ami belőle áradt s hatalmába kerített engem is.
A kocsisor lassan megindult és így tíz percen belül odaértünk a Random Househoz. Chace fizetett, majd a bejárat felé vettük az irányt.
- Nagy konferencia terem. - mondta mosolyogva Sara, a recepciós, miután köszöntött minket.

Ahogy a liftajtó kinyílt a megfelelő emeleten, Noraék egyből karon ragadtak minket és a terem felé tereltek. Bentről beszélgetés hangja szűrődött ki. Ahogy beléptünk a helyiségbe, mindenki felénk kapta a tekintetét és egyszerre minden elcsendesedett.

Egy hosszú asztalnál már ott ült a kiadó igazgatója és főszerkesztője is. Még négy szabad hely volt, Chace-el leültünk középre, a két oldalunkon pedig Nora és Nate foglalt helyet. Velünk szemben pedig több széksornyi információkra éhes újságíró, riporter. Nem számítottam ennyi emberre. Elfojtottam egy ideges sóhajt, majd mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Elnézést a késésért, de egy baleset miatt dugóba keveredtünk. Azt hiszem, jobb, ha nem is húzzuk tovább az időt, várjuk a kérdéseket. - szólalt meg magabiztosan Chace, ezzel megnyitva a sajtótájékoztatót.
- Honnan jött a könyv ötlete? - érdeklődött egy kopaszodó középkorú férfi.
- A stúdió vetette fel, mi pedig belementünk. A feladatra megfelelő író megtalálása nem volt könnyű, de úgy hiszem a legtökéletesebb személyre esett végül a választás és nagy szerencsénk volt, hogy belement. - válaszolt Nate.
Halkan felnevettem a kijelentésére.
- Cheryl, mire céloz Nathaniel? - szólított meg egy vörös hajú szemüveges fiatal lány.
- A regényem megjelenése után akartam tartani egy kisebb szünetet. Egy- két hónapig nem foglalkozni a munkával. Mikor Nora megkért, hogy találkozzunk, nem sejtettem, hogy munkával vár majd. Nagyon meglepett ez a lépése és ugyan először még húzódoztam az ötlettől, ugyanakkor kihívást is jelentett a számomra, így nem hezitáltam sokat, elvállaltam.
- Mire számíthatunk, milyen lesz a könyv?
- Egy biztos, nem szokásos, száraz életrajzi adatokkal teletűzdelt mű lesz. - jelentette ki határozottan Nora.
- Mikorra várható a megjelenés?
- Ez sok mindentől függ. De várhatóan szeptember közepe vagy vége felé, pontos dátum még nincs. - reagált Max, az igazgató.
- Hogy megy a közös munka?
- Nem tudom, Cheryl hogy van vele, de szerintem nagyon jól. Lassan már fél szavakból értjük egymást. - mosolygott rám Chace.
- Ez igaz. - helyeseltem. - Amikor először találkoztunk, kijelentette, hogy mire végzünk, jobban fogom ismerni, mint az édesanyja. Úgy látszik, tényleg így lesz. Ami pedig a munkát illeti, jó és könnyű vele dolgozni. Ha komolyan nekiállunk, rengeteget haladunk egy nap.
- A remek kérdéseidnek köszönhetően. - szólt közbe.
- Most próbál fényezni, nehogy kínos helyzetbe hozzam. - mondtam bizalmasan.

A tömeg hangosan felnevetett s a szemem sarkából láttam, hogy Ő is nevet, miközben a fejét rázta.
Folyamatosan kaptuk még a kérdéseket a legkülönfélébb témákban.

Volt aki Chaceről, a sorozatról, munkájáról érdeklődött. De volt, aki rólam, a következő könyvemről, a divatcégről kérdezett. Mi pedig csak válaszoltunk és válaszoltunk. Lesve az órámra pillantottam és megdöbbenve konstatáltam, hogy már vagy három órája ott ülünk. Aztán végre Nora felállt bejelentette, hogy ennyi lett volna és megköszönte, hogy eljöttek. A fejem zsongott a sok kérdéstől, így nagy örömet jelentett számomra, hogy vége.

Váltottunk még pár szót Noraékkal, aztán egy étterem felé vettük az irányt. Lassan sétáltunk egymás mellett. A csendet egyikünk sem törte meg, szerintem mindketten örültünk neki, hogy a hangszálaink pihenhetnek egy kicsit. Chace az egyik kedvenc helyére vitt. Egy hangulatos, nem túl nagy vendéglőbe mentünk. Nem tudtam eldönteni, mit is egyek így hagytam, hogy ő rendeljen nekem.

- Nem nagyon voltál zavarban ma délelőtt. - jegyezte meg miután a pincér kihozta az italokat.
- Kellett volna? - incselkedtem vele.
- Nem feltétlenül, de láttam rajtad, hogy a hátad közepére sem kívánod őket.
- Csak egy kicsit nyűgös voltam. - vontam vállat.
- És már nem vagy az?
- Nem.
- Hiába, a jótékony hatásom. - húzta ki magát büszkén.
- Nem vagy te egy kicsit egoista?
- Ez csak egészséges önbizalom. - jegyezte meg fontoskodva.

Egy ideig próbáltam komoly arcot vágni, de kitört belőlem a nevetés.
Mosolyogva néztem rá, amit ő is viszonzott. A szemeibe nézve újra elveszettnek éreztem magam, az a gyönyörű kékség ismét magával ragadott. Az egyik, amit mindig is imádtam benne, hogy ha jó kedve volt, azt a szemei is tükrözték, szabályszerűen mosolyogtak. Tekintetemmel tovább pásztáztam őt. Fehér póló volt rajta egy kék farmerrel. A haja gondosan beállítva, egy kósza tincs mégis az arcába hullott, amit egy laza mozdulattal söpört félre. Ajkai szólásra nyíltak, de mondani valóját bele fojtotta a telefonja csörgése. Nagyot sóhajtott, majd felvette.

- Nate, nem hiszem el, hogy máris annyira szenvedsz a hiányomtól, hogy fel kellett hívnod. - a viccesnek szánt megjegyzése inkább gúnyosnak hatott. Nem értettem, mi történt, ami miatt alig érzékelhetően ugyan, de idegesség költözött a hangjába.
Beszélgettek még pár percig, majd Chace sokkal boldogabban köszönt el tőle.
- Mit csinálsz holnap? - érdeklődött egyből.
- Öhm, délelőtt be kell mennem a céghez aláírni pár papírt. Valamint holnap lesz Candice első hivatalos fotózása, megígértem neki, hogy ott leszek. De délután ráérek. Miért?
- Szabad leszek egész nap, gondoltam csinálhatnánk valamit.
- Tudod mit? Gyere be reggel a fotózásra is aztán kitaláljuk, mi legyen utána.
- Oké.
- Akár készíthetnek pár közös képet is rólatok. Majd berakjuk a könyvbe. - gondolkodtam hangosan.
- Na, ennyit a szabiról.
- Csak néhány kép, nem halsz bele. - néztem rá szúrósan.
- Rendben, rendben. - védekezett feltartott kezekkel.
A pincér ekkor lépett az asztalunkhoz és hozta meg az ebédünket és hozta meg az ebédünket. Pillanatok alatt rávetettük magunkat az íncsiklandóan gőzölgő ételeinkre...