28. fejezet

Sziasztok!

Ahogy azt ígértem ma hozom a következő részt. Nem véletlen toltam ki két nappal a határidőt és kerül fel - szokatlan módon - hét közben ez a fejezet. Nyilván felmerül bennetek a kérdés, hogy jó, de akkor mégis miért?
Egyszerű :) a Blog ma egy éve, hogy "megnyitotta kapuit" a számotokra. A legelső bejegyzés napra pontosan egy éve került fel és holnap lesz egy éve, hogy felkerült az első rész. Mondhatni dupla/maratoni szülinap :)
Egy kicsit kitérnék néhány dologra, ha nem gond :)
Először is, hatalmas köszönettel tartozom továbbra is Ivettnek, aki fáradhatatlan munkával nézi át a fejezeteimet és könyörtelenül megmondja a véleményét róla. Ha pedig megakadok egy kis közös ötletelés után olyan fordulatokat eszelünk ki, hogy élvezet megírni is :) Köszönöm, nem tudod, hogy mennyit segítettél/segítesz. Imádlak! :) A másik személy, akit kiemelnék nem más, mint Vehpotse. Nagy örömmel tölt el, hogy olyan kitartóan olvasol és minden egyes alkalommal leírod a véleményedet és minden gond nélkül aggatod rám a gonosz nőszemély jelzőt, amit persze meg is érdemlek :D (A mai fejezet miatt újra előre borítékolható ez a cím ;) ) De köszönettel tartozom minden olyan személynek, aki ha csak tudtán kívül is, de a lehető legjobbkor alkotott véleményt a történetről és adta vissza a hitemet. Gondolok itt egyes osztály valamint évfolyamtársaimra is, akik tudnak a blogról és beleolvasták, esetleg rendszeresen nyomon követik a történéseket.
Egy kis statisztika :) 2011.06.06 óta 4606-an néztétek meg az oldalt, 22 rendszeres és még jó néhány "rendszertelen" :D olvasóval büszkélkedhetek. A történet eddig 133 oldalnál tart :)
A mai fejezetre rátérve: rekord hosszúságú lett, 5 és fél oldal. Az előző végén gondolom kellően felborzoltam az idegeket, úgyhogy most már tényleg nem szaporítom tovább a szót.
Orsi, így előre is Boldog Szülinapot! :)
Kellemes olvasást mindenkinek!

puszi, Csillu

28. fejezet

A fülembe dünnyögő hangra és a hozzám simuló test érzésére úgy pattantak fel a szemeim, mintha egy vödör jeges vizet borítottak volna a nyakamba.

Amint derengeni kezdtek az előző este emlékképei, egy halvány mosoly ült ki az arcomra.

***  Pár órával korábban ***

Chace nem vette észre a meghökkenést rajtam, amit a viselkedése váltott ki belőlem. Így az sem tűnhetett fel neki, hogy a dal végére könnyben úszó tekintettel néztem le rá. Persze tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nincs beszámítható állapotban, s így nem is kéne, hogy foglalkoztasson, mit művel, mégis melengette a szívemet a tudat, hogy pont ezt a számot énekelte nekem.
Mire megérkeztünk a taxival, Chace sikeresen elaludt.

Nem kis vesződség árán tudtam csak felébreszteni és az épületbe támogatni. Amint a fotocellás ajtó kinyílt és a portás észrevett minket, nyomban a segítségemre sietett. Azt is felajánlotta, hogy felkísér minket a lakásig, de kedvesen hárítottam, így a liftben újfent magamra maradtam Chaceszel. Lassú, de biztos léptekkel sikerült eljutnunk a lakásáig, ahol a következő akadályba ütköztünk. Hiába kértem tőle a kulcsot, az össz’ reakciója egy hatalmas mosoly volt.

- Mit fog szólni a barátod, hogy engem kísérsz haza az éjszaka kellős közepén? – szólalt meg végül, s próbált fürkészően a szemeimbe nézni.

- Mattel már nem vagyunk együtt. – feleltem rá nézve, majd azon kezdtem agyalni, mégis hogy juthatnánk be.

 Aztán az eszembe jutott, hogy Ben a pótkulcsot a lábtörlő alá rakta. Chacet a falnak támaszkodva elég stabilnak gondoltam ahhoz, hogy kibírjon egy percet, míg kinyitom az ajtót.

A zár kattant, ezzel egy időben a jó madár megindult felém, de megbotlott a saját lábában. Nem sok kellett hozzá, hogy közelebbi barátságot kössön a padlóval. Az volt a szerencséje, hogy gyorsak a reflexeim.

Nagy nehezen sikerült eljuttatnom a szobájába, s amint az ágyhoz értünk egyből elterült rajta. A cipőjét és farmerját lefeszegetve róla takartam be, hiszen mégsem aludhat ruhában és cipőben. Hátráltam pár lépést, s épp az éjjeli lámpát akartam lekapcsolni, mikor kezei a csuklómra fonódtak.
- Maradj! - nézett rám kétségbeesetten.
- Itt leszek a nappaliban. – igyekeztem nyugtatni.
- Kérlek! - suttogta halkan és arrébb húzódott, hogy helyet csináljon nekem is.
Zavartan néztem az ágyra, majd rá. Nem tudtam, mitévő legyek. Ám amint a szemébe néztem - a mai nap folyamán már másodszor - megadtam magam.
- Rendben. - szólaltam meg végül csendesen.
Lefeküdtem mellé és vártam, mikor alszik el, hogy ki tudjak osonni a nappaliba. Jó negyed óra elteltével, mikor már azt hittem alszik, addig fészkelődött, míg magához nem vont. Dermedten feküdtem ott hosszú percekig és vártam, hogy történjen valami, de egyenletes légzése engem is ellazított. Agyamon még átfutott egy kósza gondolat, aztán nem sokkal később a karjai közt ért az álom...

Továbbra is mosolyogva és olyan kipihenten, talán, mint még soha, nézelődtem a félhomályban. Mikor tekintetem a velem szemben lévő szekrényen elhelyezett képre tévedt, a szívem vad vágtába kezdett. Óvatosan lefejtettem magamról Chace karjait - ügyelve rá, hogy ne ébredjen fel - s halk, mégis sietős léptekkel elhagytam a szobát. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, megkönnyebbülten fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt.
Utam először a fürdőbe vezetett, ahol gyorsan újra embert varázsoltam magamból, majd a konyhába vonultam kávé reményében.

A konyha padlóját cseresznye színű parketta mintás járólap borította. A falak a barna egy kellemes árnyalatában pompáztak. A konyhabútor fekete színű volt, míg a hűtő és a sütő krómozott acél. A helység közepén állt egy asztal, mely körül székek sorakoztak. Az asztal lapja bézs márványlap volt, mint ahogy a szekrények alatt lévő konyhapult is. Összességében nagyon hangulatos volt és teljesen el tudtam képzelni, hogy Chace itt főz.

A kávéfőzőhöz lépve szomorúan tapasztaltam, hogy nem volt kész, így készítenem kellett. Míg a kávé lefőtt összedobtam egy könnyed reggelit Chacenek és a konyhaasztalon hagytam. A forró italom egy pohárba öntöttem és a nappaliba vonultam.

Leültem a kanapéra a hatalmas ablakkal szembe, így New York napsütötte látképe terült elém. Lábaimat felhúzva kényelembe helyeztem magam. Nem akartam addig elmenni, amíg Chace fel nem kelt és nem beszéltünk, így nem tehettem mást, mint vártam.
Fogalmam sem volt, hogy mi zajlik le most Chaceben, de féltem, hogy Sorelnek köszönhetően megromlik a srácok kapcsolata. Ugyan azt még nem tudtam hogyan, de el akartam ezt kerülni. Ben volt az a személy Chace életében, akire történjék bármi, mindig is számíthatott és viszont. Az ő barátságuk egy erős véd és dac szövetséggé alakult az évek során. Az nem lehet, hogy egy lány ezt a - nem minősítem, hogy milyen - viselkedésével szétzilálja.
Egy visszafojtott sóhaj szakadt fel belőlem. Hiába jöttem ide tegnap este olyan elszántan, úgy látszik, valami mindig közbe jön. Ideiglenesen el kell, hogy napoljam a színvallásomat. Nem akarom megkockáztatni, hogy Chace, megismerve a valódi nevem, kibukjon. Tudom milyen, mikor azt érzed, hogy akiket eddig a barátodnak gondoltál, becsaptak, kegyetlenül átvertek és ezt senkinek - főleg nem Chacenek - nem kívántam...
- Jó ég, ne hagyj legközelebb ennyit inni! - motyogta álmos hangon Chace.
Felé kaptam a fejem és a látványa teljesen lekötött. A haja kócosan meredezett szerte szét egy fehér póló és fekete boxer volt csak rajta. Nyeltem egy nagyot, majd mosolyt csalva az arcomra, ránéztem.
- Jó reggelt! Utólagos engedelmeddel főztem kávét - mutattam felé a kezemben tartott bögrét - és csináltam neked egy kis reggelit is. - biccentettem a konyha felé.
Miután öntött magának az éltető koffeinből, a tányért felkapva felém indult.
- Köszönöm, egy angyal vagy! - nyomott egy puszit a fejem búbjára - Egyébként neked is jó reggelt! - huppant le a kanapé azon részére, mely az ablak előtt húzódott.
- Hogy vagy? - érdeklődtem.
- Szétmegy a fejem. - nézett rám, majd halvány mosollyal az arcán folytatta - Tudom, tudom hülye voltam, viseljem a következményét.
- Egy szóval sem akartam ilyet mondani. - nevettem fel - Fogadjunk, hogy Nate szokta a fejedhez vágni.
Bólintott, mire mindketten elnevettük magunkat. A következő tíz percben egy szó sem esett közöttünk. Ő a reggelijét próbálta leküzdeni a torkán, én pedig a gondolataimba mélyedtem.
- Köszönöm, hogy maradtál! - törte meg a csendet, s mélyen a szemeimbe nézett.
Annyi gondolat cikázott át az agyamon egy századmásodperc töredéke alatt. Annyi mindent mondtam volna neki...
- Ugyan, mire valók a barátok. - feleltem végül.
- A barátok... - visszhangozta utolsó szavaim.
Fogalmam sem volt, mi zajlik le benne ezekben a pillanatokban, de jobbnak láttam, ha elterelem a gondolatait.
- Szerintem menj, fürödj le, aztán beszélgetünk. Oké?
- Rendben.
Perceken belül eltűnt a fürdőben, én pedig újfent egyedül maradtam. A táskám keresésére indultam, amit végül az előszobában a szekrényen találtam meg. Ahogy a kezembe vettem, egyből éreztem, hogy a mobilom megállás nélkül rezeg benne.
- Jó reggelt. - szóltam bele.
- Szia. - hallottam meg Nate hangját a vonal túlsó végén - Minden rendben?
- Persze. Megtaláltam és hazakísértem.
- Nem hívtál! - csengett vádlón a hangja.
- Nem akartalak felkelteni titeket hajnalok hajnalán.
- Hogy van?
- Fáj a feje. Ami a történteket illeti, arról még nem beszélgettünk. Tegnap nem akartam felhozni... nemrég keltünk, most épp zuhanyzik, de utána első dolgom lesz rátérni.
- Keltünk??
- Este úgy negyed órára magára hagytam, hogy beszéljek Bennel. Gondolhatod, ennyi idő bőven elegendő volt neki, hogy leigya magát. Miután hazakísértem, megkért, hogy maradjak. Annyira kétségbeesettnek tűnt, hogy nem volt szívem egyedül hagyni...
- Értem. - érkezett a tömör válasz a vonal túlsó végéről - Ha beszéltetek csörögj rám, rendben?
- Persze. Üdvözlöm Norat.
- Átadom. - nevetett, majd leraktuk.

A beszélgetés után még küldtem egy gyors sms-t, majd Chace tányérját és a bögréket magamhoz véve a konyhába mentem és elmostam azokat. Ezek után nem igazán tudtam, hogy mitévő legyek. Visszatelepedtem a kanapéra és a dohányzó asztalon lévő újságok közül elvettem egyet. Meglepetten vettem tudomásul, hogy egy motorosoknak szóló magazint tartok a kezemben. Átlapoztam, majd a kupacra visszaejtve újra kényelembe helyeztem magam és vártam.

- Itt vagyok! – mosolygott.

- Ülj le. – intettem magam mellé. - Tegnap este idejöttem, hogy beszéljek veled. – kezdtem bele – Sorel nyitott ajtót, a szemei vörösek voltak, minden kétséget kizáróan látni lehetett rajta, hogy sírt, méghozzá nem is keveset. A szívbajt hozta rám, azt hittem valami bajod esett.

- De mint látod élek és virulok. – vigyorodott el.

- Tudom, hogy úgy rohantál el, hogy meg sem hallgattad őket, hogy mi történt. – folytattam nem foglalkozva a kísérletével, hogy eltérítsen a témától.

- Igen, és?

- Nézd, nincs jogom beleszólni, hogy mit és miképp csinálj, de lenne egy tanácsom, amit jó, ha megfontolsz. Azokból, amiket eddig meséltél Benről, azt szűrtem le, hogy a barátságotok mindennél fontosabb mindkettőtök számára. Nem hagyhatod, hogy bárki is közétek álljon, főleg nem egy lány. Hidd el, nem éri meg!

- Nem azért rohantam el, amiért te gondolod. Nem értettem félre semmit! Tudom, hogy Ben nem lenne képes azt tenni velem a hátam mögött.

- Akkor meg miért?

- Egyszerűen csak, ahogy megláttam őket egymás karjaiban feküdni, Sorel békés arcát megpillantva, rájöttem valamire.

- Mégpedig?

- A mi kapcsolatunk sosem lesz ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott, mint amilyen az ő „barátságuk” már most. Rengeteget veszekedtünk, Sorel mindig kiakadt a média velem kapcsolatos koholmányain, nem győztem magam mentegetni. Nem tudtam helyesen kezelni ezt az egészet a nyilvánosság előtt és többek között ennek köszönhetően nemhogy közelebb kerültünk, hanem még jobban eltávolodtunk egymástól. Akartam, hogy működjön közöttünk a dolog, de egyszerűen nem ment. Fájt ez a felismerés és az egyetlen megoldásnak azt láttam, ha elmenekülök előle, és ha csak rövid időre is, de kiűzöm a gondolataimból. Így kötöttem ki végül az Abby’s-ben.

Hallgattam. Nem vághattam a fejéhez, hogy az alkohol semmire sem megoldás, hiszen előfordult már velem is olyan, hogy azt gondoltam ez majd segít. Elevenen égett az elmémben annak az estének az emléke. A torkom kezdett elszorulni, ahogy a gondolataimban újra éreztem, ahogy kezét végigsimítja arcomon, ahogy lehelete a bőrömet cirógatja, s ahogy ajkaink összeérnek. Elfojtottam a belőlem feltörni készülő sóhajt és figyelmemet újra Chacenek szenteltem.
- Mit fogsz tenni most? - néztem rá.
- Beszélek velük, először Sorellel. Szerintem érzi ő is, hogy nincs ennek tovább értelme, csak egymás idejét pazaroljuk... - jelentette ki keményen.
A lélegzetem elakadt meglepetésemben, aztán a szívem hatalmasat dobbant és vad vágtába kezdett.
- Azt hittem, hogy egyszerre akarod tisztázni velük a dolgokat. - szólaltam meg csendesen.
- Nem tudom... - bizonytalanodott el. - Majd még kitalálom.
Az asztalon lévő telefonom megint rezegni kezdett, mintegy végszó gyanánt a beszélgetésünkhöz.
- Azt hiszem, ideje mennem. - álltam fel, miközben kinyomtam a hívást.
Az előszobában felvettem a magas sarkúm, majd a táskámat is magamhoz véve készen álltam az indulásra.
- A ma délután még áll, ugye? - fordultam vissza a küszöbön.
- Persze, ötre ott vagyok érted. - mosolyodott el.
- Oké. Ügyesen! - adtam neki két puszit, majd otthagytam.
A mobilom újra megszólalt. A kijelzőre nézve halvány mosolyra húzódtak ajkaim. Kis türelmetlen...
- Szia... Matt, húsz perc, oké? Addigra hazaérek. - kérdeztem, miközben a lift megérkezett és beszálltam. - Rendben... Puszi.
A készüléket lerakva még épp elkaptam Chace zavart pillantását, mielőtt az ajtó bezáródott.

A mozgalmas tegnapi napot és ma reggelt egy tempójában kicsit nyugodtabb késő délelőtt és kora délután követte.

Hazaérve első utam a laptopomhoz vezetett. A délelőtti nagy forgalomnak köszönhetően a menetidő jóval megnőtt így a vártnál tovább tartott a szokásos táv megtétele. Ujjaimmal az asztalon dobolva türelmetlenül vártam, hogy végre betöltsön a program. Pár perc múlva aztán már Matt vigyorgó arcával néztem farkasszemet.  A következő majd’ másfél órát a tegnap este „elemzésével” töltöttük.

Miután elköszöntünk egymástól, lehajtottam a laptopom tetejét és csak ültem a kanapén. A gondolataim vadul cikáztak köszönhetően az előbbi beszélgetésnek, valamint a tegnapi éjszakának. Számtalan dolog eszembe jutott, de nem igazán tudtam, mitévő is lehetnék.

Lábaimat felhúzva kényelembe helyezem magam. Az ablakon kinézve New York napsütötte képe tárult elém, mely ismét magával ragadott. A napsugarak táncot járva ragyogtattak meg minden egyes létező üvegfelületet, melyek a sugarakat eltérő világos árnyalatokban verték vissza.

De most még ez sem nyugtatott meg. Szívem mélyén érzetem, hogy most legszívesebben bárhol lennék, csak nem itt. Nem a lakásomban, nem New Yorkban, nem az Egyesült Államokban. Talán… talán Európa elég messze lenne Tőle. Csak amíg kitalálom, hogy mit is kezdhetnék ezzel az új szituációval. Felsóhajtottam. Igaza volt Mattnek, már megint elmenekülnék a probléma elől, pedig tudom jól, hogy nem ez a megoldás.

Ijedten rezzentem össze a csengő hangjára, mely könyörtelenül rántott vissza a valóságba. Felpattantam, majd a bejárat felé indultam.
- Köszönöm! - szorított magához egy test, amint kinyitottam az ajtót.
- Ben! - próbáltam finoman érzékeltetni vele, hogy alig kapok levegőt, de továbbra is fogva tartott - Ben, megfojtasz! Hallod?! - róttam meg mosolyogva.
Nagy nehezen elengedett, de továbbra is azt hajtogatta, hogy mennyire hálás nekem.
- Oké, elég lesz. Gyere be, ülj le, hozok valamit inni.
Amíg ő a nappali felé vette az irányt, én a konyhába mentem. Egy üveg üdítőt és két poharat magamhoz véve siettem utána.
- Figyelj, nem értem, hogy miért nekem hálálkodsz. Nem csináltam semmit. Ha úgy vesszük, ti értettétek félre Chacet...
Negyed óra alatt kiveséztük, hogy mi történt a mai találkozójukon, s örömmel nyugtáztam, hogy a két srác között minden a legnagyobb rendben van.
- Hogy hogy nem tisztáztad vele végül a dolgokat?
- Ezt még komolyan kérdezed? Fogalmam sem volt, hogy mi játszódott le benne, hogy mennyire van kiborulva. Ráadásul az este folyamán nem is beszéltünk rólatok. Féltem, hogy ha megtudja az igazat, még jobban maga alatt lesz.
- Na várj, mit értesz az alatt, hogy az este folyamán? - vonta fel kérdőn a szemöldökét, miközben az arcomat fürkészte.
- Amíg veled telefonáltam belehúzott az ivászatba. Miután sikeresen eltámogattam az ágyáig, majdhogynem könyörgött, hogy maradjak. Gondoltam, majd ha elaludt kiosonok a nappaliba, de annyira kényelembe helyezte magát, hogy nem tudtam szabadulni.
- És nem is akartál - tette hozzá, mire éreztem, hogy fülig pirulok - Tehát lényegében együtt aludtatok. - csak bólintani tudtam - Na és reggel?
- Arra ébredtem, hogy a fülembe dünnyög, de aztán visszaaludt. Láttad már a hálóját, nem? - érdeklődtem, s az igenlő választ megkapva folytattam - Amint gyakorlatilag farkasszemet néztem a gyerekkori énünkkel, a konyhába menekültem.
- De az megvan neki, hogy együtt aludtatok?
- Gondolom, mivel megköszönte, hogy maradtam. - vontam vállat - De nem beszéltünk többet róla.
- Oh, atyám! - csak ennyi volt a hozzáfűznivalója Bennek.
- Hát igen... Azt hiszem, várok még egy kicsit. Meglátom, hogy alakulnak a dolgok, de aztán tényleg beszélek vele.
- Ha bármi van, tényleg bármi, én itt leszek... - nézett a szemembe komolyan - és a vállaim is, ha sírnod kell. - nevetett fel.
- Majom! - vágtam fejbe durcásan, de aztán én is elmosolyodtam.
- Viccet félre téve, komolyan mondtam!
- Rendben, köszönöm.
- Ugyan, te is megtetted értem.
- Te jó ég, már ennyi az idő? – néztem az órára döbbenten - Figyelj, nekem készülődnöm kell. - pattantam fel a kanapéról.
- Na, csak nem randi? - húzogatta a szemöldökét.
- Nem, Chaceszel találkozom.
- Értem. - nézett rám sokat sejtetően.
- Ne kombinálj!
- Isten őrizz! - kapott a szívéhez. - Jól van, megyek. Majd hívj! - nyomott egy puszit az arcomra - Maradj csak, kitalálok, na szia.
- De ne tűnj el nagyon. - szóltam még utána, aztán eszembe jutott még valami - Ben! - a hangom kétségbeesett csengésének köszönhetően rögtön megtorpant és félem fordult - Mi van... mi van, ha Sorel elmondta Neki?
- Miért tette volna?
- Mert mindig is utált? Mert kiakadt, hogy Chace dobta? Hadd ne kelljen sorolnom az okokat.
- Nem hiszem. Menj, készülődj, addig beszélek vele. - azzal elindult vissza a nappali felé.
Csak egy bólintásra futotta tőlem, majd tétován elindultam a fürdő irányába. Máris kevésbé lelkesen vártam a következő pár órát.
Gépies mozdulatokkal vettem le a ruháimat és álltam be a zuhany alá. Amíg folyattam magamra a vizet, a különböző rémképek sorra megtaláltak. Pattanásig feszülő idegekkel zártam el a csapot. A szobában találomra kiválasztottam egy kék farmert, fehér toppot és kardigánt. Aztán nem bírtam tovább, amint felöltöztem a nappaliba siettem.
- Na? - néztem türelmetlenül Benre.
- Semmi gond. Eszébe se jutott elmondani neki. Azt üzente, a te döntésed, hogy mit csinálsz, nincs joga beleszólni. Ha úgy látod jónak, nem mondod el neki, ő mindenesetre hallgat.
- Huhh, köszi.  – a megkönnyebbüléstől hatalmas sóhaj szakad fel belőlem.
- Ugyan! - legyintett - Megyek, mert megbeszéltük, hogy találkozunk.
- Oké, köszi még egyszer.

- Egyébként csini vagy! - kacsintott még rám a küszöbről, majd eltűnt.
Mosolyogva mentem vissza a szobába, hogy befejezzem a készülődést. A nyakamba akasztottam egy fekete nyakláncot, hogy ne legyen olyan rikító fehér a felsőm. A hajamat feltűztem és csak egy egész szolid sminket tettem fel magamra. Mivel egy sportosabb szerelést választottam, kerestem egy kék válltáskát és átpakoltam abba a szükséges dolgokat. Már csak pár perc volt a megbeszélt időpontig, így felkaptam az egyik Converse cipőm és már indultam is.

Chace még nem volt ott az aulában, így kimentem az épület elé és élveztem a melengető napsütést. Nem sokkal később egy motor állt meg közvetlen előttem. Gyanakvóan néztem, amint a sofőr leállítja azt és leveszi a bukósisakját. Döbbenten szemléltem a járműn ülő bőrkabátot és farmert viselő, kissé bozontos hajú, ugyanakkor mosolygó Chacet, aki felém nyújtott egy másik bukósisakot. Felvont szemöldökkel néztem rá majd a kezében tartott tárgyra.
- Ez most komoly?
- Persze, na gyere! Leszedik a fejünk, ha elkésünk.
- Rendben. - sóhajtottam fel.
Felvettem a sisakot, majd felültem mögé. Karjaimat a dereka köré fonva vártam, hogy elinduljunk. Chace rutinosnak bizonyult a motorvezetést illetően. Igaz, voltak olyan megmozdulásai, - mint például, mikor a kocsisorok között lehetetlennek tűnő helyzetekben előzött - amikor vadul szorítottam. Az egyik ilyen alkalommal a kezemre rakta a kezét és enyhén megszorította. Elmosolyodtam, majd lazítottam és államat a vállára raktam.
Úgy negyed óra múlva már a kocsi feljárón parkolt le.
- Mióta motorozol? - kérdeztem, miután a bukósisakot levéve a bejárat felé indultunk.
- Négy- öt éve, azt hiszem. De már előtte is előszeretettel nézegettem őket. Nem voltál annyira meglepve, mikor megláttál. - jegyezte meg.
- Reggel találtam egy motoros magazint a nappalidban a dohányzóasztalon, így nem ért annyira váratlanul. - feleltem, majd bekopogtam.
- Sziasztok. Gyertek beljebb. - nyitott ajtót Nate.
Miközben Chaceszel követtük őt a terasz felé, azt figyeltem, milyen otthonosan mozog már itt. Persze miért is ne tenné, hiszen lassan több mint egy hónapja annak, hogy összeköltöztek Noraval.
Amikor barátnőm elmesélte a szándékukat, én jobban meglepődtem rajta, mint ő Nate javaslatán. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan gondolja ezt a kapcsolatot Nora és hogy Nate már ilyen hamar elnyerte a bizalmát.
- Halihó! - köszöntem Noranak, amint kiértünk a teraszra.
- Sziasztok! - indult meg felénk mosolyogva.
A srácok kényelembe helyezték magukat az asztalnál, míg mi Noraval a grillnél beszélgettünk. Részletesen beszámoltam neki a válogatásról a Magic Fashionnél, majd az este és ma történtekről.
- Ahogy nézem mindjárt kész a kaja, megyek, megterítek.
- Oké, köszönöm.
A konyhában épp a tányérokat vettem elő, mikor hallottam, hogy elhúzzák a teraszajtót, majd léptek zaja csapta meg a fülemet. A vállam fölött hátrapillantva láttam, hogy Nate az.
- Mi újság? - mosolyogtam rá.
- Carrie, segítened kell! Meg akarom kérni Nora kezét. - jelentette ki komolyan a szemembe nézve.