18. fejezet

Sziasztok!

Hát újra itt vagyok. Nem terveztem ilyen hosszú kihagyást, de sajnos így jött ki. Gyorsan visszanéztem, hogy mikor került fel az előző fejezet és komolyan ledöbbentem, hogy már egy hónapja. Elképesztő, hogy repül az idő...

Szeretném megköszönni, hogy kitartottatok, ígérem mostantól igyekszem magam tartani és hozni a heti egy fejezetet. Ugyan eddig fejezetet nem hoztam, de hétvégenként felnéztem a blogra, hogy mégis mi a helyzet. Örömmel láttam, hogy az olvasók száma már 20 és a látogatottság is 2800-on is túl van. Nagyon jól esett az érdeklődésetek, hogy mi van velem. Köszönöm!

Egy kicsit összefoglalnám, hogy mi is történt az előző részben, hogy mindenki képben legyen: Carrie és Martin grill partira mennek Norához, ahol Carrie beavatja, hogy együtt vannak és elmondja neki, hogy lezárja a múltat, megpróbál nem foglalkozni vele. Az este egy apró összeszólalkozástól eltekintve remekül telik, sztorizgatnak a régmúlt időkről és beszélgetnek. Aztán induláskor beállít Chace is.
A mai részben egy újabb nap eseményeit olvashatjátok :) (tudom, tudom, ki gondolta volna :D )

Ezt a részt szeretném Ivettnek ajánlani! Itt is - ugyan utólag de - boldog második blogger szülinapot!! :) Köszönöm, hogy annak idején támogattál és segítettél, hogy az Igaz szerelem elinduljon és hogy azóta is mellettem állsz és hallgatod a gyakran képtelen ötleteimet. Valamint, hogy véleményezed ennek a történetnek a fejezeteit.
Köszönöm!! ♥♥♥
Ezt a számot pedig magunknak küldöm: úgyis tudod, mi lesz az :P ♥

Nem is szaporítom tovább a szót!
Kellemes olvasást!
Szeretettel várom a visszajelzéseket.

puszi, Csillu

 

18. fejezet

Szemeim hirtelen pattantak fel. Hunyorogva néztem körbe a szobát elárasztó világosság miatt. Fáradtabbnak éreztem magam, mint mikor lefeküdtem, de tudtam, hogy nem most van itt a lustálkodás ideje, mennem kell.
Az órára pillantva egyből kiugrottam az ágyból.
- Fenébe, fenébe, fenébe! - suttogtam idegesen, majd a fürdőbe rohantam. Pár perc múlva a park bejáratánál kéne lennem, én meg még csak most keltem fel.
Gyorsan beálltam a zuhany alá, amint végeztem törülközőt tekertem magam köré. Fogmosás, fésülködés, és újra a szobában voltam. A ruháimat másodpercek alatt választottam ki és kapkodtam fel, hogy a mai nap szükséges kellékeit tudjam már pakolni.
- Hova ez a nagy sietség? - hallottam meg egy álmos hangot.
Egy percre az ágyam felé fordultam, ahonnan Matt – könyökén támaszkodva - engem szemlélt. A haja kissé kócos volt, de szemei élénken csillogtak és egy kedves mosolyt villantott rám.
- Tízkor találkoztam volna Chace-el, rohannom kell.
Figyelmemet újra a készülődésnek szenteltem. A laptopomat beraktam a táskájába, de biztonság kedvéért még egy füzetet és pár tollat is becsúsztattam mellé. A telefonom megtalálása már nagyobb kihívás volt, ami jó pár percet igénybe vett.
Mikor úgy éreztem minden megvan, amire szükségem lehet, Matt felé vettem az irányt.
- Ben azt mondta tegnap, hogy ma beugrik majd hozzád. Kaját találsz a hűtőben. Írok, ha végeztem. - mondtam s még egy gyors csókot engedélyeztem magunknak.
- Rendben. Szia! - villantott rám egy ellenállhatatlan mosolyt.
Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, már tárcsáztam is Chace-t.
- Jó reggelt! Ne haragudj, elaludtam. Legfeljebb tíz perc és ott vagyok.
- Nem kell rohanni, ma egész nap ráérek. - a hangján hallani lehetett, hogy vigyorog, miközben beszél.
- Sietek! - szóltam még bele, aztán megszakítottam a vonalat.

Az épület ajtaján kilépve egyből megcsapott a meleg. A nap ma is hétágra sütött és a levegő állt, semmi szél nem fújt. Újabb fülledt nap New Yorkban.

Az itt eltöltött pár évre visszagondolva, meglepően meleg az idei nyár. Általában olyan 29-30 fok szokott lenni maximum, ehhez képest már vagy két hete 35 körül van.
Az utcán talán a kora délelőtti időpontnak köszönhetően rengetegen voltak. Tőlem telhetően a lehető leggyorsabb tempóval igyekeztem a park felé s próbáltam türelmes lenni az előttem tébláboló turistákkal, akik többnyire úgy mozogtak, hogy lehetetlen legyen őket kikerülni.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, mikor végre megpillantottam a padot, amelyen Chace ült. Rövidnadrág, póló, kissé kócos haj, elbűvölő mosoly. Kezében két Starbucks-os pohár, mellette egy táska. Amint elé értem felállt s futólag megölelt. Már épp szólásra nyitottam volna a számat, de a következő mondata megakasztott:

- Ne, ne is kezdj újra szabadkozni! Mondtam, hogy semmi gond.
Hallgatásom látva vidáman felkacagott.
- Mikor ismertél ki ennyire? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Elfelejtetted azt az apró tényt, hogy újságírónak készültem és most színész vagyok. Csupán jó a megfigyelőképességem...

Igaza van. Csak megadóan bólintottam, nem igazán tudtam, mit kéne erre reagálnom.
- Tessék! - nyújtotta felém az egyik kezében tartott poharat.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan. Egy pillanatra meglepődtem, hogy az teljesen hideg. Ahogy közel emeltem a számhoz, hogy belekortyoljak, a kávé kesernyés illata csapta meg orromat. Az íze meglepően kellemes volt.
- Tudod, nem igazán szeretem a kávét hidegen. De azt kell, hogy mondjam, ez isteni és életmentő. Úgy érzem, mintha egy órát se aludtam volna.
- Örülök, hogy ízlik. Én nyáron szinte mindig ezt iszom, ha koffein hiányom van.

- És most hová? - tettem fel a kérdést, ami már útközben is foglalkoztatott.
- Nem megyünk messze. Van egy nyugis hely a parkban, ott tudunk beszélgetni.
- Rendben.

Eldugott, alig észrevehető ösvényeken sétáltunk, mígnem egy kis tó mellett lyukadtunk ki.
A látvány egyszerűen magával ragadó volt. A nap sugarai megtörve táncoltak a tó vizén. Az egyetlen zajt a madarak csicsergése szolgáltatta. A hely hangulata és a tény, hogy Chace-el vagyok itt, a gyerekkoromat idézte fel. Igyekeztem kizárni az emlékeket és csak a jelenre összpontosítani.

- Gyönyörű. Még sosem jártam itt. - szólaltam meg csendesen.
- Én is csak egy véletlen folytán találtam rá. - felelt, miközben egy plédet terített le a fűbe, egy nagyobb fa árnyékába.

A táskámat magamhoz véve ültem le mellé. Miközben én előpakoltam, hogy el tudjuk kezdeni a munkát, ő nyugodtan heverészett a takarón. Szemeit lehunyta, ajkain halvány mosoly játszott. Kíváncsi voltam rá, hogy mire gondolhat, de inkább visszafojtottam a nyelvemre toluló kérdést.

Amíg a gép életre kelt, én továbbra is az arcát fürkésztem. Egy idő után a homlokán ráncok jelentek meg, valamin nagyon elgondolkodott. Szája többször is szólásra nyílt, de mindig meggondolta magát és egy hang sem hagyta el ajkait. Amíg ő magával vívódott én némán vártam. Mikor láttam rajta, hogy döntött, méghozzá a hallgatás mellett, kénytelen voltam rákérdezni.

- Valami baj van? Már tegnap este is egy kicsit zaklatottnak tűntél.
Szemei felpattantak, oldalára fordult, könyökére támaszkodott, tekintete pedig az enyémbe fúródott.
- Nem. - rázta meg tagadólag a fejét. - Semmi gond.
Pár perc erejéig beállt a kínos csend.
- Oké, látom rajtad, hogy akarsz valamit kérdezni. Ki vele!
Hirtelenjében sokkal érdekesebbnek találta a minket körülvevő tájat, mert egyáltalán nem nézett rám. Arca érdektelenséget tükrözött. Ha pár perccel korábban láttam volna, elhiszem, hogy számára közömbös dologról lesz szó. De így... tudtam, hogy ez csak egy álarc, amivel az érzéseit kívánja elrejteni előlem.

Aztán végre megszólalt:

- Kérdezhetek valamit? - nézett rám.
- Persze.
- Tegnap este, mikor odaértem Norahoz, láttam, hogy nem egyedül vagy ott. Ti most akkor... - kezdett bele egy értelmes mondat megfogalmazásába a megfelelő szavakat keresve, de itt meg is akadt.
- Együtt vagyunk? - fejeztem be helyette. - Igen.
Az arcán egy pillanatig meglepettség suhant át, majd rendezte vonásait.
- Régóta ismeritek egymást?
- Hát ezt azért nem mondanám.
- Mit értesz ez alatt? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Olaszországban mutatott be minket egymásnak Lucas, még mielőtt mi találkoztunk.
- Az tényleg nem sok idő. És ő egyébként hol lakik? - nem értettem, mi ez az érdeklődés, de készségesen válaszoltam.
- Spanyolország. - sóhajtottam szomorkásan.
- Akkor hogy...
- Nem tudom, jó? - szakítottam félbe kicsit idegesen. - Augusztusban neki már edzései vannak, amit nem hagyhat ki. Valószínűleg amint befejeztük a könyvet, áttelepülök hozzá. Legalábbis egy időre biztosan.
- Nagyon komolyan gondolod ezt a kapcsolatot. - jegyezte meg csendesen.
- Számos pasival ellentétben én nem azért járok valakivel, hogy ne legyek egyedül, hanem mert komolyan gondolom.
- Oké, csak egy szimpla megjegyzés volt, ne kapd fel a vizet.
Újra elterült a pokrócon és tekintetével az eget kémlelte.

Nem tudtam eldönteni, hogy most megsértődött és a bocsánatkérésemre vár vagy arra, hogy nekiálljunk dolgozni.
- Sajnálom, az utóbbi időben hajlamos vagyok kissé túlreagálni bizonyos dolgokat. - mondtam halk hangon, szavaimban érződött az elkeseredettség, hiába próbáltam palástolni.
Szemeimmel a környéket pásztáztam s vártam, miként reagál.
- Mi a baj?
Némán megráztam a fejem, hogy semmi, s továbbra sem néztem rá.
- Látom rajtad.
Én kitartóan hallgattam s kerültem mindenféle kontaktust.
- Cheryl! - nem reagáltam. Egy kéz nyúlt az állam alá és határozottan maga felé fordította a fejem. - Nem jó, ha magadban tartod. Te is számtalanszor meghallgattad a gondjaimat, most rajtam a sor. Hidd el, jobb lesz, ha kibeszéled magadból. És ki tudja, talán még segíteni is tudok.

- Csak néha úgy érzem, besokallok, néha meg kilátástalannak tűnik minden. De nyugi, múló szeszély. Lényegtelen. – legyintettem lazán és pillanatok alatt egy halvány mosolyt varázsoltam magamra.

Chace még egy kis ideig az arcom fürkészte, majd kelletlenül megszólalt.

- Na jó, ha nem, hát nem.

Őszinte leszek, nem akartam elmondani neki, hogy mi az, ami felzaklatott. Túl abszurd lenne, ha a szerelmi életemet, esetleges problémáimat vele beszélném meg.

A baj az, hogy a jövő túlságosan is bizonytalan még a számomra. És ez nyomaszt.

Tudom, hogy Mattnek vissza kell mennie Spanyolországba, hiszen neki ott van a munkája, de nem akarom, hogy itt hagyjon. Annyira jól érezzük magunkat együtt és már úgy megszoktam, hogy itt van, velem van, hogy szinte rettegek a gondolattól, hogy nem lesz mellettem nap, mint nap.

Arra semmi esély, hogy szeptember végéig esetleg október elejéig el tudjak szabadulni innen. Itt van a könyv, aminek az utómunkálatai sok időt vesznek majd igénybe, aztán pedig a Magic fashion miatt kell maradnom a közelgő divathét végett.

Olyan rövid ideje vagyunk még csak együtt. Féltem, hogy nem fog működni a távkapcsolat.

De hogy ezeket az aggodalmakat pont Chace nyakába zúdítsam? Kizárt! Elvégre ő sem hozza fel sosem Sorelt. Amiért persze én titkon irtó hálás vagyok.

Egy mély lélegzet kíséretében kitisztítottam az agyamat, a bennem kavargó kérdések megválaszolását későbbre halasztottam. Most nem érek rá ezen töprengeni, dolgoznunk kell.

Határozottan vettem az ölembe a laptopot, megnyitottam a szövegszerkesztőt, majd egy torokköszörülést követően megszólaltam.

- Hogyan képzeled el a jövődet?
- Ez meg milyen kérdés? - nézett fel rám fél szemmel.
- Komoly.
- Oké. - ült fel hirtelen - Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy nekiálljak táncolni. Versenyekre akarok járni, darabokban szerepelni. Szinte már látom magam előtt, ahogy rengetegen kijelentik: Chace Crawford, a legjobb balett táncos. Hát nem hangzik jól? - pillantott rám.
Csak döbbenten hallgattam a szavait. Chace meg a balett? Értetlenül pislogtam rá, aztán észrevettem, hogy megrándul a szája, a mosolyát próbálta visszafojtani.

Egymás szemébe néztünk s egyszerre tört fel belőlünk a nevetés. Öt perc múlva a könnyet törölgettem le az arcomról és próbáltam nem nevetni. De akkor megelevenedett előttem a kép, ahogy balett szerkóban próbál végrehajtani egy mozdulat sort és újra kiszakadt belőlem. A vállaim rázkódtak s az arcom újra nedves lett. Úgy nagyjából tíz perc kellett, mire sikerült teljesen lehiggadnunk.
- Szóval? Ha lehet, most kicsit őszintébben. - mosolyogtam rá.
- Szeretem a színészkedést, úgyhogy az biztos, hogy amíg lehet, ezzel szeretnék foglalkozni. Még legalább egy évad vár rám a Gossip girlben. De aztán jó lenne tovább lépni, komolyabb filmekben játszani. Elcsépelten hangzik, de szeretnék valami maradandót alkotni.
- Utána mi lesz? Vagy ha megunod a színészetet, mihez kezdesz?
- Ezen már én is többször elgondolkodtam. Talán megpróbálok elhelyezkedni újságíróként. Persze ahhoz tanácsos lenne befejeznem az egyetemet.
- És a távolabbi jövő?
- 5-10 éven belül szeretnék családot alapítani. Szóval először meg kéne találni az igazit, akivel le akarom élni az életem. Szeretnék gyerekeket, kettőt vagy hármat. Egy nyugodtabb, csendesebb helyen élni. - mosolygott kedvesen, miközben tekintete távolba révedt. Én pedig egyszerűen csak le voltam nyűgözve. Nem gondoltam volna róla, hogy ennyire határozott elképzelései vannak a jövőjével kapcsolatban.

- Ki lehet számodra a nagy Ő? Mi az, ami megragad egy lányban?

- Számomra fontos a jellem és személyiség. Szeretem az energikusságot, a fura személyiségeket, az olyan lányokat, akik készenlétre ösztönöznek.

- Honnan tudod, hogy tetszik egy lány?

- Gyorsan rájövök, ha egy lány több mint egy barát. Ez egy egyszerű vonzalom, és akkor folyamatosan csak azzal a személlyel akarsz lenni.

Pillanatok alatt belemerültünk a beszélgetésbe, a kérdések csak úgy záporoztak, nem gondolkodtam rajtuk, egyszerűen maguktól jöttek. Sokszor ő is visszakérdezett, így egyáltalán nem hatott kötelességnek az egész. Mikor megéheztünk, tartottunk egy kis szünetet, de aztán újra a másik kötötte le a figyelmünket.
Rengeteg dolog van, amiről változott a véleménye, olyanokat mondott, amit korábban soha nem gondoltam volna róla. Hiába, felnőtt. Nem is tudom, miért csodálkozok ezen.

Minden esetre ritka az olyan pasi, - szerény véleményem szerint - aki saját készítésű rajzzal esetleg ajándékkal lepi meg azt, akit szeret. (Ami engem illet, ezt sokkal személyesebbnek találom, mint egy doboz bonbont és jobban is örülnék neki, de úgy hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.)

Aki a tökéletes randit egy bárban képzeli el pár sör mellett - mert nem szeretne feszengeni, hiszen úgy nehéz ismerkedni - esetleg egy kerti grillezésen.

Teljesen tisztában van vele, hogy rengeteget megtud egy lányról az alapján, ahogy ő a barátaival viselkedik.

Az pedig, hogy ennyire konkrét elképzelései vannak a jövőjét illetően, dicsérendő.

A véleményem ezek alapján, ha lehet még pozitívabb irányba tolódott el, mint eddig. Az biztos, hogy Dana - az anyukája - remek munkát végzett, ami a nevelését illeti.
Azt - annak ellenére, hogy író vagyok - nem tudnám pontosan leírni, hogy milyen érzések kavarogtak bennem, mikor a szerelemről faggattam. Túl összetett, egy szóval képtelenség megfogalmazni.

Ott volt a kíváncsiság, hogy miben változtak az elképzelései, milyen is számára a nagy Ő.

A meglepettség, mert nem gondoltam volna róla, hogy ilyen romantikus alkat lett. A fájdalom, mert bennem van a tudat, hogy nem kellettem neki, ellökött magától.

Aztán volt egy kritikus perc, mikor elemi erővel öntött el a düh. Mondhatnak mazochistának, de rákérdeztem, hogy zavarja-e, ha egy nőn súlyfelesleg van. A válasza nem volt. Olyan szívesen a fejéhez vágtam volna egy-két dolgot. De nem tettem. Azzal nyugtattam magam, hogy régen másképp vélekedett, akkor még kamasz volt és teljesen más értékek számítottak neki.
Aztán ott volt bennem az az érzet, hogy közömbösnek kell maradnom.

Hiszen nekem most már ott van Matt. Nem lenne túl szép dolog, ha egy ilyen beszélgetés befolyásolna és épp a rossz irányba. Azon vagyok, és azon is illő lennem, hogy a kapcsolatunk a lehető legjobban működjön.

Ugyan azért szerettem volna megpróbálni vele, mert szükségem volt valakire, de napról napra, ahogy egyre jobban megismerem és egyre több időt töltök vele, biztosabb vagyok benne, hogy ebből még jóval több is lehet.

Egyre többször vettem észre, hogy képes vagyok teljesen elmerülni a tekintetében, s csak kis idő múlva eszmélek fel, hogy hozzám beszélt, reagálnom kéne. Ő persze ilyenkor csak édesen mosolyog.

Egyszer csak arra eszméltem fel a gépelésből, hogy már egy ideje nem süt a nap.

Felnéztem az égre, melyet egyre sötétebb szürke felhők borítottak s a szél is megélénkült friss hűvösebb levegőt hozva felénk. A tó partján a nád vadul hajlongott a víz felszíne is fodrozódott.

Vihar lesz.

A pillantásunk találkozott Chace-el. Kérdőn néztem rá, hogy akkor most mi legyen.
- Menjünk el hozzám, ott tudjuk folytatni.
- Rendben. - bólintottam.
Elmentettem az addig megírt szöveget, majd amíg a gép kikapcsolt, segítettem a többi cuccot összepakolni.
A szél tovább erősödött és halkan már hallani lehetett, hogy a távolban dörög az ég.
Hamar elpakoltunk mindent, még egyszer körülnéztük, nem-e marad itt valami, aztán sietős léptekkel indultunk meg vissza.
Bármennyire is igyekeztünk, nem tudtuk elkerülni az esőt. Egyre nagyobb cseppekben esett, s mire elértük a park kijáratát és találtunk egy szabad taxit, már annyira szakadt, hogy bőrig áztunk.
Chace halkan bosszankodott az időjáráson, de én csak felnevettem.

- Mi az?
- Nem vagyunk cukorból, egy kis vizet kibírunk, nem?
- De. - bólintott, majd belőle is kitört a nevetés.

Tizenöt percen belül már ott is voltunk nála. Amint fizetett, kipattantunk a kocsiból és futva tettük meg az utat a jármű és az épület között. Kacagva léptünk be a fotocellás ajtón. A portás felvont szemöldökkel nézett ránk, majd jó kedvünket látva mosolyogva köszöntött minket. Chace váltott vele pár szót, majd a lift felé vettük az irányt. Észre se vettem és már a tizenkilencedik emeleten is voltunk. Az ajtó előtt vacakolt egy ideig, mire sikerült beletalálnia a zárba és kinyitni azt.
Belépve a lakásba épp az előbbi ügyetlensége miatt piszkáltam kicsit, mire ő csak a fejét rázta.

- Nem tesz jót neked az eső, teljesen megbolondultál.
- Most miért? Zavar, hogy jó a kedvem? - biggyesztettem le ajkaim.
- Dehogy! - vigyorodott el s egy pillanatra megölelt.
- Na azért! - mosolyodtam el újra, ám az pillanatok alatt az arcomra fagyott.

Tekintetem egy ismerős szempárral találkozott. Egy szőke hajú, kék szemű, fiatal lány állt velem szemben, aki arckifejezéséből megítélve pontosan tudta, hogy ki vagyok.