20. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is vagyok. A fejezet átment a rostán, hogy egyetlen drága "szerkesztőmet" idézzem: " Mehet a közönség elé! :D" 
Ez az idei év utolsó frisse. 
Tudjátok, vicces, de csak ma délelőtt jöttem, rá, hogy December 5-én volt fél éves a blog. Ami így ránézésre nem sok idő, de ha jobban belegondolok rengeteg minden történt ez alatt a pár hónap alatt. 
Lett 22 rendszeres olvasóm, amikor ezt a bejegyzést elkezdtem megírni, kereken 3000 volt az oldal látogatottsága. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire jó érzés, hogy itt vagytok és tetszik, amit csinálok. 
Tudom, vannak dolgok, amikben még fejlődnöm kell és törekszem is rá. Sajnos változó, hogy mennyire megy könnyen az írás és legtöbbször ebből az okból kifolyólag csúszok meg. Igyekezni fogok, hogy olyan hosszú kihagyás, mint a múltkori 3 hét volt, nem legyen.
Azt továbbra is nagyon sajnálom, hogy a kommentek száma eléggé gyér. De - ha olykor nagyon nehezen is - tartom magam az ígértekhez, nem szabok határt. Nem fogok fenyegetőzni, lehet hogy elérném vele, hogy írjatok véleményt, de nem akarom senkiből se "kikényszeríteni" a gondolatait a történettel kapcsolatban. Viszont, mint ahogy számtalanszor leírtam már, nagyon örülök neki, ha megteszitek. Hatalmas köszönet azoknak, akik ez alatt a pár hónap alatt írtak, ha csak pár sort is. Mindig sikerült túllendülnöm a hullámvölgyeken, hála nektek!
De elég is legyen ennyi összefoglalás, így év végére :) 
Még számomra is hihetetlen, de ez már a 20. fejezet. Egyik nap elmentettem az eddig megírt fejezeteket egy dokumentumba, ez a 20 rész összesen 102 oldal. Az hogy meglepődtem, enyhe kifejezés.
Nem húzom tovább az időt és a szavakat sem szaporítom már sokáig :)

Sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! Remélem, jövőre is velem tartotok! :))

Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

ui.: a kép kivételesen most nem a fejezethez kapcsolódik :)

 

20. fejezet

Egy kéz simított végig az arcomon, kezemen, majd az oldalamon, míg egy másik átölelve tartott. Mosolyogva, továbbra is lehunyt szemekkel dőltem neki Matt mellkasának.
- Jó reggelt! - suttogta a fülembe.
A nyakamat cirógató leheletének köszönhetően kellemes borzongás futott végig testemen. Ajkamba harapva élveztem továbbra is érintéseit.
Egy váratlan mozdulattal az ágyra döntött és fölém kerekedett. Halkan felnevettem s tekintetem az övébe mélyesztettem. Kihívóan néztem rá és vártam, mi lesz a következő lépése.

Ajkai pillanatokon belül rabul ejtették az enyémet és vad játékba kezdtek. Kezeimet a nyaka köré fonva húztam még közelebb magamhoz. Az alkarjára támaszkodva feküdt fölöttem és csak akkor szakadtunk el a másiktól, mikor elfogyott a levegőnk. Ekkor egy határozott mozdulattal fölé kerekedtem és a csípőjére ülve szólaltam meg.
- Neked is jó reggelt! - néztem jég kék szemeibe, melyek rabul ejtettek. Egy ideig még meredtünk egymásra, majd Matt felkönyökölve újra megcsókolt.

Egyre érzékibbé váló játékunknak a mobilom csörgése vetett véget. Kinyomtam, egy gyors puszit adtam a szájára, majd a fürdőbe siettem.
- Ne már! - nyögött fel durcásan Matt. - Nem hagyhatsz így itt!
Az ajtóban megállva visszanéztem és látványosan végigfuttattam rajta a tekintetem, mire ő nagyot nyelt.
- Este folytatjuk. - kacsintottam rá és beléptem a fürdőbe.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttem, nagyot sóhajtva dőltem neki. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyomat, majd észbe kapva sürgősen készülődni kezdtem.
Egy órám volt, hogy odaérjek az irodába.

Miután végeztem a reggeli készülődéssel, a konyhában csináltam reggelit. Épp poharakért nyúltam, mikor hirtelen átkarolt hátulról.
- Van pirítós és mindjárt lefő a kávé is.
Matt szembefordított magával, kivette a kezemből a poharakat, lerakta mellém és magához húzott.
- Remélem, tudod, hogy kárpótolnod kell!
- Oh, igen? - érdeklődtem komolyan, aztán felkacagtam. A nevetésemet egy csókkal fojtotta belém.
- Na, gyere enni! – nyögtem ki nagy nehezen.
- Csak egy kávét iszok. Futás előtt sosem szoktam enni. – magyarázta.

Hát persze. Végignézve rajta egyből rájöttem, hogy edzeni készül. Egy fekete- fehér rövidnadrág és egy fehér- fekete- piros felső volt rajta, melyen feltehetőleg a csapata szponzorainak a neve, valamint egy hatalmas 24-es – ez a mezszáma – virított. Irtó jól állt neki, már alig vártam, hogy őt is láthassam játszani, nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan ügyes-e, mint ahogy azt mondják.

- Mikor mentek?

- Ben negyed óra múlva itt van.

Ez idő alatt én megreggeliztem és megbeszéltük, hogy este elmegyünk valahova. Matt azt mondta, nap közben kitalál valamit, de hogy mit és hol fogunk csinálni, meglepetés lesz.

Miután ők elmentek én elkezdtem összekészülődni, bepakoltam mindent, amire a mai napon szükségem lehet. Leszóltam a portásnak, hogy rendeljen egy taxit, ami fél óra múlva itt van, aztán felhívtam Norat.

Lényegre törően beszámoltam neki a tegnapi napomról. Nem azon lepődtem meg, hogy tudott Candiceről, hanem megkért, hogy hívjam fel Nate-et, mert szeretne beszélni velem. Még gyorsan megegyeztünk, hogy ma délután átküldöm neki az újabb anyagokat, aztán le is raktuk.

Mivel nem tudtam pontosan, hogy mégis mit akarhat Nate, így egyből tárcsáztam is.

- Jó reggelt! Az előbb beszéltem Noraval és megkért, hogy hívjalak fel.

- Szia! Igen. Tudod tartani egy kicsit?

- Persze.

Hallottam, hogy elnézést kér valakitől és közli, hogy ezt muszáj elintéznie, mindjárt jön.

- Chace? – kérdeztem.

- Igen.

- Értem. – feleltem tömören.

- De már tiszta a terep. Szóval azt szerettem volna csak kérdezni, hogy akkor most mi van?

A kérdés hallatán felnevettem.

- Mindjárt találkozom Candiceszel és elmesélek neki mindent. Mondhatni, nincs teljesen tisztában a múlttal. Ennyit megérdemel, ha már volt olyan rendes és tegnap nem buktatott le. – rövid hallgatás után újra megszólaltam. - Jó lenne, ha végeznénk már a munkával, kezd elegem lenni ebből az egészből. - jegyeztem meg ingerülten.
- Azt ne mondd, hogy nem élvezed!
- Arról szó sincs, csak... nehéz. El akarom felejteni, túllépni rajta, a múlton, hiszen itt van nekem Matt. De úgy, hogy minden nap találkozunk, egyáltalán nem egyszerű.
- Megértelek.

A beszélgetés közben összekaptam magam és a lifthez siettem.

Az épület előtt már várt rám a kocsi. Beszállva megadtam a sofőrnek a címet és az út hátra levő részét végigtelefonáltam Nate-tel.
Kicsit meg voltam késve a nagy forgalom miatt, úgyhogy sietős léptekkel indultam meg a bejárat felé, miután kifizettem a fuvart.
A recepciós mosolyogva köszöntött, majd kérdezni szeretett volna valamit, de látva hogy rohanok nem tartott fel. Egy hálás pillantást vetettem rá és el is határoztam, ha lesz egy kis időm, beszélgetek vele.

Alig, hogy kiszálltam a liftből, Ivy felém tartott.

- Jó reggelt! Nem mondtad, hogy bejössz ma. – köszöntött meglepetten.
- Szia. Tudom, nem terveztem, de így alakult. Mindegy. Candice itt van már?
- Épp előtted érkezett pár perccel. Ti ismeritek egymást? - kapcsolt hirtelen.

- Igen. Majd később elmagyarázom.
Azzal ott hagyva őt beléptem az irodámba.
- Szia, ne haragudj, de kisebb dugóba keveredtem.
- Hello! - mosolyodott kedvesen. - Semmi gond.

Mire lepakoltam a táskám Ivy lépett be hozzánk egy titkárnő kíséretében, akinél egy tálca volt rajta két pohár kávéval. Életmentő. Lerakta az asztalra, s távozott.
Ivynél két dosszié volt az egyiket Candicenek adta, hogy olvassa át. A másikat - persze, hogy az volt a vastagabb - elém tette, hogy írjam alá. Mellettem megállva várt.
- Jó, de semmi többet. - sóhajtottam megadóan. - Most elsősorban nem ezért vagyok itt! - jelentettem ki határozottan.
- Amint aláírtad, itt sem vagyok, békén hagylak titeket. - nevette el magát.
Miután kiment, ránk telepedett az a tipikus kínos csend. Tudtam, hogy meg kéne szólalnom, de egyelőre még nem ment.

Áttelepedtünk a kanapéra, de ott sem éreztem kevésbé feszélyezve magam. Minden figyelmemet a kávé kevergetésének szenteltem.
- Szóval mi ez az egész? - elégelte meg a várakozást Candice. - Miért kellett hazudnom a bátyámnak?
- Ami azt illeti, nem hazudtál, tényleg a főnököd vagyok.
- Carrie! - nézett rám jelentőség teljesen.
- Oké, oké. - sóhajtottam. - Van egy- két dolog, amit nem tudsz a múltról. Amit te láttál, az az volt, hogy nap, mint nap együtt vagyok Bennel és Chace-el. Jól érezzük magunkat, játszunk, beszélgetünk. De ennél jóval több volt, részemről legalábbis mindenképp. Szerettem őt, de nem mondtam el neki. Nem tudtam, hogy reagál rá, de abban biztos voltam, hogy az érzéseim miatt nem veszíthetem el. Így hát hallgattam, csakhogy valaki mégis elmondta neki. Akkor bevallottam, hogy tényleg szeretem. - elnémultam, az emlék élénken élt bennem és továbbra is fájt...
- És?
- Féltette a barátságunkat. Legalábbis erre hivatkozva utasított vissza. - vontam vállat.
- Sosem értettem, mi történt veletek. Hogy miért nem lógsz már vele és hiába kérdeztem, nem volt hajlandó válaszolni.
- Én képes lettem volna túltenni magam ezen és továbbra is vele, mellette lenni, de ő egyre kevesebbet kereste a társaságom. Eleinte még próbálkoztam közös programok szervezésével, de miután sorra mondta le őket egyre nevetségesebb indokokkal, feladtam. Bármennyire nem akartam ezt, gyakorlatilag csak köszönő viszony alakult ki köztünk. Összetörtem, nem is kicsit. Iszonyatosan fájt, minden este sírva aludtam el hetekig... Volt, hogy az érzéseim iránta elhalványultak, volt, hogy újra megerősödtek. De sosem tudtam teljesen lezárni a múltat.
- Miért vállaltad el a munkát? Ha...
- Ez elég hülyén hangzik, de nem tudtam kivel fogok együtt dolgozni. - szakítottam félbe tudva, hogy mi lehet a mondat folytatása - Nem fektettem rá nagy hangsúlyt. Akkor már jó pár hete minden éjjel Vele álmodtam és ez egyre jobban kiborított. Miután aláírtam a szerződést még egy hétre Rómába utaztam a szüleimhez, akkor ismertem meg személyesen is Mattet – halvány mosoly kúszott az arcomra. – Csak az után találkoztunk, hogy hazaértem. Egy kávézóban beszéltem meg találkozót a menedzserével, mert volt egy ötletem. Csak ott derült ki, hogy a srác is jön, akivel dolgozni fogok. Késett, így mi már rég beszélgettünk, mire odaért. Háttal ültem neki, de már a hangját meghallva tudtam, hogy ő az. De ő, szemtől szemben állva sem ismert meg...
- Mihez akarsz kezdeni most?
- Addig semmiképp sem fogom elmondani Neki, hogy ki vagyok, amíg nem végzünk a közös munkával. Bízom benne, hogy nem derül ki idő előtt. - sóhajtottam fel.

- És utána?

- Feltehetőleg augusztus közepére végzünk az érdemi munkával, utána már nem kell találkoznunk emiatt. Akkor - mint ahogy minden könyvemnél - átköltözöm pár hétre Norához és kijavítjuk, átnézzük, hogy minden rendben legyen, aztán leadom a kiadónak. Utána a Magic Fashionnel lesz sok dolgom, szeptemberben divathét. – néztem rá jelentőségteljesen, hogy tudja, számítok rá – Ha pedig túl vagyunk rajta, és minden jól megy, akkor irány Spanyolország.

- Mit csinálsz te ott?

- Döntöttem. Felejteni akarok. Vagy ha azt nem is lehet, nem szándékozom tovább a múltam árnyékában élni!

Ha már ennyire őszinte voltam hozzá eddig, úgy döntöttem, elmondok neki mindent. Azt, ami Olaszországban történt, hogy azóta is tartottuk a kapcsolatot és, hogy ő is eljött a meglepetés szülinapi bulimra. Hogy utána itt volt több mint egy hétig, és hogy együtt vagyunk.

Egy ideig meglepetten meredt rám.
- Elszánt vagy. - jegyezte meg csendesen.
- Nem is gondolnád, hogy mennyire. Nem mondom, hogy gyerekjáték lesz, de mennie kell, csak... csak bírjam ki szeptemberig. - a hangom elfúlt a mondat végére.
Volt még egy kis időm a Chace-el megbeszélt találkozóig, így nyugodtan tereltem el a témát Candicere.
Elmesélte, hogy hosszútávra tervezik az itt létet. A többes szám kötelező, ugyanis - legnagyobb döbbenetemre - a vőlegénye heteken belül követi a városba. Fura volt belegondolni, hogy egy éven belül férjes asszony lesz, de ahogy áradozott Tonyról, egyértelmű volt, miért mondott igent.

Vidáman beszélgettünk, mikor megszólalt a telefonom. A kijelző Chace nevét mutatta, ijedten kaptam tekintetemet az órára, azt hittem, késésben vagyok. De nem. Értetlenül vettem fel a készüléket, ám pillanatokon belül kiderült miért keres. Lemondta a mai napot, így a délutánom felszabadult.

- Mennyire érsz rá? - mosolyogtam Candicere, miután leraktam.
- Egész nap szabad vagyok.
- Szuper, gyere. - nyújtottam felé a kezem a kanapéról felállva.

Persze nem tudtuk úgy elhagyni az épületet, hogy ne futottunk volna össze Ivyvel. Épp akkor lépett be az aulába, mikor mi kiszálltunk a liftből. Rákérdezett, hogy mikorra várhat legközelebb. Jó kérdés, egy pillanatig eltöprengtem aztán közöltem vele, hogy ha csak nincs vészhelyzet, akkor két hétig nem igazán tudok bejönni, nagyon sűrű a programom.
Biztosított róla, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz, kezében tartja a dolgokat, majd kellemes délutánt kívánva az irodájába sietett, mondván, hogy fontos elintéznivalója van.
Először beugrottunk Norahoz, hogy leadjam az anyagot. Meglepetten fogadott s szemei még jobban elkerekedtek, mikor meglátta, hogy kivel jöttem. De nem csak ő volt az egyetlen, aki ledöbbent.

Candice kissé csodálkozva vette tudomásul, hogy a szerkesztőmet nagyon is ismeri. Pár keresztkérdés után - miszerint Chace találkozott-e Noraval és hasonlók - zavartan nyögte ki, hogy most már ő sem érti a bátyját.
Miután leesett, hogy mire gondol, elmagyaráztam neki, hogy aligha látták egymást, mert Nora csak három évig járt a sulinkba - ami ugye Chacenek csak kettő a korkülönbség miatt - és akkor már nem is voltunk jóban, nem azzal foglalkozott, hogy én kivel barátkozom. Így érthető, hogy nem ismerte fel.
Ezek után Candice kérésére sétáltunk egyet a Central Parkban. Aztán további ötlet híján felmentünk hozzám. Mivel tényleg közel laktam, nem vesződtünk a taxival.
- Kérsz valamit inni? - érdeklődtem, miközben lepakoltam és a nappaliba vezettem, hogy helyet tudjon foglalni.
A hűtőből vettem ki az üdítőt, mikor két kéz fogta meg a derekam és magához rántott.
Ijedtemben egy nem éppen halk sikoly hagyta el ajkaimat. Mire támadóm szembe fordított magával.
- A frászt hoztad rám, nem is hallottam, hogy itthon vagy. - csaptam Matt vállára.
- Most jöttünk. Hát te?
- Chace lemondta. - vontam vállat.
Adtam neki egy gyors csókot, majd a nappaliba tereltem. Candice és Ben épp mosolyogva ölelték át egymást. Miután bemutattam Mattet egy késő délutánba nyúló beszélgetés vette kezdetét.

Már fél hat felé járt az idő, mire kettesben maradtunk, de egyáltalán nem bántam, hogy így elment a délután.

Nagyon jól éreztük magunkat, láttam Matthiason is, hogy élvezi a társaságot és örömmel mesélt Candicenek, mikor szóba jött, hogy sportoló. Főleg, hogy a kézilabda ismeretlen volt még a számára.

Mindezektől függetlenül volt valami fura Matt viselkedésében. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi az, de a reggelhez képest más volt. Boldognak tűnt, de ugyanakkor láttam a szemében szomorúságot és egy kis aggodalmat is.

A kanapén ülve bámultam New York felhőkarcolóit és azon tépelődtem, hogy felhozzam- e előtte, hogy látom rajta, valami nyomasztja, és hogy nekem nyugodtan elmondhatja. Egy kicsit rettegtem ugyan a választól, a lehető legrosszabb lehetőségek is felötlöttek bennem, hogy mi lesz, ha itt akar hagyni, de nem csak ideiglenesen, hanem örökre. Az életem kezdett végre teljesen rendbe jönni, nem veszíthetem el őt, ahhoz túlságosan megkedveltem, hogy soha többé ne beszéljek vele.

Pillanatokon belül kizökkentem a negatív gondolataim közül, amint leült mellém. Átkarolt és magához húzott. Mosolyogva hajtottam fejemet a vállára.

Talán mégsem olyan szörnyű a helyzet, mint ahogy azt az imént még láttam. Talán megint csak én gondolok bele jóval többet a dolgokba, mint kéne. Talán… ki tudja.

Egy ideig még csendben ücsörögtünk ott, élvezve a másik közelségét.

- Elviszlek vacsorázni. – jelentette ki határozottan.

- Most? – néztem fel rá, miközben ő felállt.

- Igen. Gyere – húzott fel engem is. – Valami csínosat vegyél fel. – suttogta a fülembe és otthagyott.

Mosollyal az arcomon mentem a hálóba készülődni.

Egy gyors frissítő zuhany után tanácstalanul álltam a szekrényem előtt.

Mint az köztudott, a pasiknál teljesen más jelentéssel tud bírni a csinosan szó, mint ahogy azt mi lányok gondoljuk. De feltételezem, hogy egy elegánsabb helyre megyünk, úgyhogy ez alapján válogattam a ruhák között.

A választásom végül egy fekete, pánt nélküli ruhára esett. Egy kicsit erősebb sminket tettem fel.

A hajammal nem volt türelmem babrálni, így egy hajpánttal egyszerűen hátratűztem, mivel magától száradt meg, lágy, természetes hullámokban omlott a szabadon maradt vállaimra.

Belebújtam a kedvenc magas sarkúmba s kimondottan örültem, hogy ezzel is csökkenthetem a köztünk lévő magasság különbséget.
Hogy ne legyen olyan üres a nyakam, felvettem egy arany nyakláncot és a hozzá tartozó karkötőt és fülbevalót is. Az előre kigondolt kis fekete táskám megtalálása a gondoltnál több időt vett igénybe.

Miután végre előkerült, beledobáltam a szükséges dolgokat, fújtam magamra a parfümömből, s a tükörképem végignézve késznek tituláltam magam.
Matt már a nappaliban várt. Amint meglátott elkerekedett szemekkel nézett végig rajtam, majd elmosolyodott és megindult felém.
- Miel, gyönyörű vagy! - húzott magához egy csókra.
- Gracias!
- Nem is mondtad, hogy tudsz spanyolul!
- Sosem kérdezted. - feleltem, de más most sokkal jobban foglalkoztatott.
Mióta együtt vagyunk, most először becézett a gyakorlatilag második anyanyelvén. A tudat, hogy édesemnek hívott, jólesően simogatta a lelkemet.
Ugyanakkor egy emlék is betolakodott elmémbe. Egy fülledt nyári délután, mikor azzal űzte el unalmát, hogy a nevemmel szórakozott. Így ragadt rám a Caro becenév, amit csakis az ő szájából voltam hajlandó elviselni. Képzeletben fejbe vertem magam, nem gondolhatok most is Chace-re!
- Indulhatunk?
- Persze.
A bejárat előtt már várt ránk egy taxi. Matt besegített majd mellém ülve, egyből összekulcsolta kezeinket.
Útközben arról faggatott, hogy most akkor hány nyelven is beszélek. Úgy látszik, felkeltette az érdeklődését a téma, így mosolyogva válaszoltam, hogy az angolon és olaszon kívül a spanyolt is folyékonyan beszélem.

A kocsi a számos felhőkarcoló közül az egyiknél fékezett le. Matt a város egyik legkedveltebb éttermébe hozott.

Ahogy beléptünk, és a főpincér az asztalunkhoz kísért, egyből megértettem, miért is kedvelik annyian. Az egyik falat teljes magasságban üveg borította.

Elakadt lélegzettel szemléltem az elénk táruló látványt. A kivilágított város képe egyszerűen magával ragadó volt. Nagy nehezen elszakítottam róla tekintetemet és Mattre emeltem, aki ugyanakkor fordult felém. Hálásan pislogtam rá, mire az arcán megjelent egy őszinte mosoly.
Közben a pincér is megérkezett lerakott elénk egy-egy étlapot és megkérdezte, hogy mit kérünk inni. Matt egy üveg vörösbort rendelt. Inkább ráhagytam a választás lehetőségét, úgy gondoltam, ő jobban ért hozzá, mint én.
Jól tettem, egy finom, édes bort rendelt, mely jólesően oltotta szomjunkat s tette még oldottabbá a hangulatot.
Evés közben azt vettem észre rajta, hogy egyre feszültebbé válik. Nem tudtam, mi folyik itt, de úgy döntöttem, kivárom, amíg önszántából kezd bele.

Miután a desszertet is elfogyasztottuk, egy kissé ideges sóhaj kíséretében nézett rám s fogta meg a kezeim.
- Mondanom kell valamit. - kezdte komolyan, nekem pedig másodpercek alatt görcsbe rándult a gyomrom. - Délelőtt kaptam egy hívást, haza kell mennem. - közölte.
- Mármint, hogy...
- Szerbiába. - fejezte be helyettem.
- És mikor?
- Pénteken délelőtt kilenckor indul a gépem.
- De ugye nincs baj? - néztem rá aggódva.
- Ami azt illeti nincs, épp ellenkezőleg. Alex - a bátyja - keresett, megszületett a keresztfiam.
- Gratulálok! - álltam fel és öleltem át megkönnyebbülve. - Akkor már nem is... - kezdtem bele egy mondat megfogalmazásába jó öt perc hallgatás után. Ennyi idő kellett, míg minden megvilágosodott előttem.
- Nem tudom, nem ígérhetek semmit. Előbb hazamegyek, de nem biztos, hogy még vissza tudok jönni hozzád, mielőtt Spanyolországba kell utaznom. - a hangja szomorúan csengett.
A várost figyelve igyekeztem visszafojtani minden egyes átkozott könnycseppet, amely kibuggyanni szándékozott.

Tehát maradt három napunk, hogy elbúcsúzzunk egymástól. És egyelőre egyikünk sem tudta, hogy ez a búcsú milyen hosszú időre szól...