19. fejezet

Sziasztok!

Ezúton szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni minden kedves olvasómnak és blogra tévedőnek!! :)
Hoztam nektek egy kis ajándékot is :) a bejegyzés címéből már biztos rá is jöttetek, hogy mi az :D
Igaz, hogy 27-e környékére mondtam csak a fejezetet, de tegnap este nem igazán tudtam aludni és befejeztem. Ma még gyorsan átolvastam, és úgy döntöttem, hogy ha már 23-ára ígértem, akkor jobb, ha minél előbb fel is rakom.
A következő friss időpontja egyenlőre még bizonytalan. Holnap szeretnék nekiállni, meglátjuk, hogy haladok vele. Elképzelhető, hogy már csak jövőre kerül fel. De erről még feltétlen tájékoztatlak benneteket.
Örömmel látom, hogy az olvasók száma és a látogatottság is növekszik ugyanakkor az elszomorít, hogy nem kapok egyetlen kommentet sem. Tényleg nem értem miért. Vagy velem van a baj, amiért ezt hiányolom?! Nem tudom, tényleg nem értem... :( de úgy látszik valamit nem csinálok jól...
De ha lehetne egy kérésem, akkor írjátok le, hogy hogy tetszett a rész és eddig a történet. Legyen ez az én karácsonyi ajándékom tőletek! :)
Na, de térjünk is rá a lényegre. Ki lehet a rejtélyes "idegen", aki miatt Carrie kisebb szívbajt kap? Ma kiderül :D Hölgyeim, Ben rajongók, imádatotok tárgya újra színre lép a fejezet második részében :) és elég komoly beszélgetést folytat majd Carrievel.
Elöljáróban ennyi elég is lesz! :) nem is szaporítom tovább a szót.
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

 

19. fejezet

Meglepetten szemléltem a velem szemben álló lányt, s nem igazán tudtam, mitévő legyek.
Chace odament hozzá és megölelte. A lánya a válla felett engem nézett. Alig láthatóan megráztam a fejem és könyörgő pillantást vetettem rá.
- Cheryl, hadd mutassam be neked Candice-t, a húgomat. Candice, ő Cheryl Davis, már meséltem róla.
Mosolyogva indult meg felém s fogott kezet velem.
- Örülök, hogy sikerült végre személyesen is találkoznunk, még ha ilyen körülmények között is.
Felvont szemöldökkel néztem és hallgattam mondandóját és még csak sejtésem se volt, hogy mire célozhat.
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Chace értetlenül.
- Nem. - vágtam rá automatikusan.
- Igen. - hangzott a nyugodt felelet velem egy időben.
Kész, végem. Mindennek vége. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, a lélegzetem kapkodóvá vált.

Chace kettőnk közt kapkodta a tekintetét és egy értelmes magyarázatra várt. Továbbra is reménykedve néztem Candice-re, mire nagy kegyesen megszólalt.
- Cheryl a főnököm. - felelte egyszerűen.

- Hogy mi? – szaladt ki a számon a számomra oly egyértelmű kérdés.

- Tegnap futólag már találkoztunk. Akkor mentem be aláírni a szerződésem, amikor ő jött el a Magic Fashiontől. – magyarázott továbbra is Chacenek.

- Szóval te vagy az egyik új modell.

- Igen. – bólintott mosolyogva.

- Örülök, hogy megismerhetlek. – nyújtottam felé újra a kezem.

Ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. Chace az ajtó felé indult és közben hátraszólt nekünk, hogy menjünk csak a nappaliba.

Nate viharzott be a bejáraton s láttam rajta, hogy bosszús és ideges.

Meglátva párosunkat döbbenten vonta fel a szemöldökét. Amíg Chace háttal állt megráztam a fejem és annyit tátogtam neki, hogy „foglald le!”. Alig észrevehetően bólintott, majd megkérve Chace-t a dolgozószobába vonultak.

Idegesen járkáltam fel- alá. A szobában néma csend volt, csak a falon lévő óra kattogását lehetett hallani.

- Egyből felismertél? – érdeklődtem halkan.

- Igen.

Szaggatott sóhaj szakadt fel belőlem. Kezeimet a tarkómra kulcsoltam, tekintetem a plafon felé meredt a semmibe. Nem tudtam, mi legyen. Végül leültem a kanapéra Candice mellé és felé fordultam.

- Nem mondhatod el neki. – tartottam fogva a tekintetét.

- Mégis miért nem? És mi ez az egész álnév dolog?

- Ha megtudja, képtelenség lesz együtt dolgozni Vele. Hidd el! Ígérem, mindent elmagyarázok, de nem most és nem itt. Nem akarom, hogy meghallja.

- Oké. De Carrie, ugye minden rendben?
- Persze. - jelentettem ki határozottan.

Kavargó gondolataim pillanatok alatt magukkal ragadtak s csak Candice kérdése rántott vissza a valóságba.
Igyekeztem minden figyelmemet neki szentelni. Megegyeztünk, hogy holnap reggel bejön az irodámba és akkor mindent meg tudunk beszélni. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert ha le is buknánk, könnyedén ki tudjuk magunkat magyarázni. Biztos, ami biztos, semmit nem hagyok a véletlenre…

Aztán én faggattam, hogy mi van vele mostanában. Ugyan nem voltunk annyira nagyon jóban, de azért kíváncsi voltam, hogy mi történt vele azóta, hogy nem találkoztunk. Miután megunta, hogy csak ő beszél, az írásról kezdett érdeklődni.
- Célirányosan az NYU-ra jöttem. Egyrészt magam mögött akartam hagyni a várost. Pillanatok alatt megszoktam az itteni életet és nagyon élveztem is. Apuék persze felvetették az ötletet, hogy mi lenne, ha velük tartanék Rómába, de New York valahogy sokkal jobban vonzott. Nem bántam meg, hogy ide költöztem. Már az első napokban úgy éreztem magam, mintha haza jöttem volna. Másrészt pedig, akiket kérdeztem, csak elismerően és jót tudtak mondani az egyetem irodalom szakáról. Mindenben igazuk volt, az órák nagyon jók voltak, rengeteg újat tanultam. Az írás pedig a szenvedélyemmé vált és úgy látszik, sokaknak tetszik is, amit csinálok.
- Hogy került akkor a képbe egy divatcég?
- Anyué. - sóhajtottam - A 25. szülinapomkor váltam a New yorki vállalat igazgatójává.
- Nem semmi.
- Nem. Vannak és lesznek is még olyan dolgok, amikkel meg kell birkóznom. Annyira idegen tőlem az egész…
- Elhiszem, hogy nem egyszerű. De tuti belerázódsz.
A nappaliba érkező Nate és Chace szakította félbe a beszélgetésünket.
- Akkor holnap délelőtt, el ne felejtsd! - nézett mérgesen Nate.
- Jó, jó nem fogom.

A válasszal mit sem törődve fordult felém és érdeklődött, hogy minden rendben van-e és hogy jól haladunk-e.
Elmondtam neki, hogy megnyugodhat, jól állunk s csak az eső okozott kisebb fennforgást, de mint látja megoldottuk. Pár percig még beszélgettünk, de aztán valami fontos elintéznivalóra hivatkozva ott is hagyott minket.

- Ne haragudj. Úgy érezte, most van itt az ideje egy alapos fejmosásnak. - magyarázott Chace. - Bár az okát azt nem értem. - mosolyodott el halványan.
- Semmi gond, jót beszélgettünk addig. - közölte Candice.
- Kéne nekem egy konnektor, ahhoz hogy a munkát folytatni tudjuk. Mikor eljöttünk a parkból láttam, hogy lemerülőben van a gépem.

Amint ez a probléma is megoldódott, újra belekezdtünk a munkába.

Candice úgy döntött velünk marad. Megígérte, hogy csak csendes megfigyelőként lesz jelen és letelepedett a szemben lévő kanapéra.

Én felhoztam a félbeszakított témát és újfent nekiláttunk. Pillanatok alatt sikerült belemerülni a munkába s csak a beszélgetésre koncentrálni.

Candice egy ideig tényleg csak figyelmesen hallgatott minket. Néha, ha a szemem sarkából felé pillantottam, láttam, hogy hol Chace-t, hol pedig engem méregetett. Kíváncsi voltam, hogy mi járhat most a fejében, de esélyem sem volt megtudni.

Aztán Chace egyik válasza után kitört belőle a nevetés. Könnyeit törölgetve sikerült is kinyögnie, hogy "ezt te sem gondoltad komolyan." Ebből aztán egy kisebb vita alakult ki köztük. Chace vadul érvelt a saját igaza mellett, Candice pedig bizonygatta, hogy nem úgy van az, ahogy ő mondja.
Mosolyogva figyeltem a két testvér civakodását s vártam, mikor és melyikük hajlandó előbb engedni.
Végül persze Chace volt az, aki belátta, hogy részben igaza lehet a húgának.
- Sokat veszekedtek? - érdeklődtem.
A beszélgetés innentől kezdve új irányba terelődött. Régi történetek idéződtek fel.

Eleinte csak olyanok, amikben azt taglalták, hogy min veszekedtek annyit. Vicces, én mindig azt gondoltam, hogy mindig is jó volt a kapcsolatuk, csak néha láttam őket valamin összekapni. Bár az is igaz, hogy Candice elég kevés időt töltött a hármasunkkal, ha mégis, akkor is csak figyelt minket, ritkán játszott velünk.

Aztán sorra kerültek elő olyan történetek is, melyeknek jó magam is szem és fültanúja voltam. Épp az egyik sztorit fejezte be Chace, - amiben én békítettem meg őket, miután Chace véletlen tönkretette a húga egyik legkedvesebb játékát - aztán elhallgatott.
Percekig néma csendben ült és csak meredt maga elé. Én meglepetten néztem össze Candiceszel. Nem tudtam, hogy most mi van.
Aztán Chace felsóhajtott, megrázta a fejét, majd elnézést kérve a mosdóba sietett.
- Mi ütött belé? - kérdeztem halkan.
- Hiányzol neki. - nézett mélyen a szemembe.
- Nem hinném. - ráztam meg a fejem tagadólag.
- Ugyan már. Rólad volt utoljára szó, mielőtt elhallgatott.

Nem reagáltam semmit Candice határozott kijelentésére...
Miután Chace visszajött, tovább beszélgettünk. Kiderült, hogy évek óta együtt járnak nyaralni a testvérével.

Élménybeszámolók, vicces sztorik. Candice pont az egyik történetet mesélte. Én pedig megállás nélkül nevettem rajta, mikor valaki csengetett. Chace felállt és a bejárathoz sietett. A húga nem zavartatva magát tovább mesélt, amit vigyorogva hallgattam.
- Oh, szia! - köszönt meglepetten Chace.
- Szia, szívem. Rengetegszer hívtalak, de nem vetted fel. Nem tudtam, hogy mi történt, aggódtam érted, úgyhogy ide jöttem.
A mosoly pillanatok alatt az arcomra fagyott, s holott még csak egyszer találkoztunk, szinte biztos voltam benne, hogy ki az. Pillantásom találkozott Candice-ével, aki nem túl kedvesen pislogott mögém. Arcvonásaimat rendeztem, majd hátrafordultam. Tekintetem egyből találkozott az övével.

Sorel meglepetten s koránt sem barátságosan nézett rám, szinte éreztem a felém áradó gyűlöletet csak nem tudtam, hogy mivel érdemeltem ki.
- Már értem. - jegyezte meg.
Halkan felsóhajtottam, majd visszafordulva lehajtottam a laptopom tetejét. Ideje elhagynom az ellenséges területet… Amíg Chace bemutatta a barátnőjét a húgának, én összeszedtem mindenemet.
- Már mész is? - kérdezte Candice.
- Igen. Így is tovább maradtam, mint terveztem. Matt már vár. - pillantottam az órámra.

Elköszöntem tőlük és az ajtó felé indultam.
- Cheryl! - jött utánam Chace.
- Igen?
- Még mindig esik. Maradj egy kicsit, legalább amíg eláll.
- Már nem szakad annyira és amúgy is taxival megyek. Tényleg sietnem kéne. - néztem a szemébe.
- Hát jó, te tudod. – vont vállat lazán.
- Holnap találkozunk.

Adtam neki két puszit, mire ő magához húzott. Valamiért úgy éreztem, ez az ölelés tovább tartott, mint kellett volna. Talán Sorel szúrós pillantása miatt...
Gyors léptekkel indultam el a lift felé. Ahogy az ajtó becsukódott, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Valójában nem voltam késésben sehonnan, sőt előbb is végeztem, mint gondoltam, de a Chacenél kialakult hangulat szabályszerűen fojtogató volt.
Az épületből kilépve fél percen belül sikerült is egy taxit leintenem. A címet bediktálva hátradőltem és az ablakon nézelődtem kifelé.

A máskor zsúfolt járdákon alig lézengtek néhányan. A hirtelen jött vihar majdnem mindenkit száműzött kintről. Nem elég, hogy az eső esett, a szél is tombolt. Érthető, hogy bemenekültek a szabadból. A ritka pillanatok egyike, szinte idegennek tűnt így a város. Mintha nem csak egy nyári vihar lenne készülőben, hanem valami sokkal komolyabb, csak én még nem tudok róla.

Megráztam a fejem, ilyen képtelenségek is csak nekem jutnak eszembe. Nyáron túlnyomó részt turisták vannak a városban, őket pedig érthető módon megtántorította a zord időjárás…

A lakásajtómnak dőlve idegesen sóhajtottam fel, majd mély levegőt vettem és a hangok irányába indultam.

- Sziasztok! – köszöntem, s próbáltam olyan hangsúlyt megütni, amiből egyikük sem jön rá, hogy valami nincs rendben.

Matt és Ben egyszerre kapták felém a tekintetüket. Előbbi felállt és hozzám sietett, megölelt, majd gyengéd csókot adott ajkaimra. Utóbbi pedig némán figyelte a jelenetet, s az arcomat fürkészte.

- Na mi az, már nem is üdvözölsz? – néztem rá durcáson.

- De. – mosolyodott el, felállt és úgy megszorongatott, hogy alig kaptam levegőt. Kellett nekem reklamálni… - Szia.

- Mi jót csináltatok? – érdeklődtem, miközben letelepedtünk a kanapéra.

- Dumáltunk, filmet aztán meccset néztünk. – mesélte el Matt. – Hogy haladtatok?

- Egész jól, csak elkapott minket az eső, úgyhogy fél óra kiesett.

- Hol voltatok? – nézett rám meglepetten.

- A parkban.

- Értem.

Ben továbbra is engem vizslatott. Nagyon hallgatag volt, ez öt perc alatt feltűnt, már azon voltam, hogy megkérdezzem, hogy miért, mikor megszólalt.

- Mi történt? – nézett mélyen a szemembe.

- Semmi. Miért? – feleltem meglepetten.

- Carrie, játszhatjuk azt is, hogy megkérdezem még jó párszor és te letagadod, de akkor is tudom, hogy van valami. Látom rajtad. Ki vele!

- Találkoztam Candiceszel. Chace lakásán… - közöltem egyszerűen, majd a konyhába mentem, hogy öntsek magamnak egy pohár üdítőt.

A srácok egyből utánam jöttek s várták, hogy fojtatom a beszámolót, de nekem nem állt szándékomban. Mikor erre rájöttek, a kérdéseikkel kezdtek bombázni. Hogy felismert-e, Chace rájött-e, hogy ki vagyok, mi történt egész pontosan, mit keres egyáltalán Candice New Yorkban…

- Mondjad már! – szólt rám kissé ingerülten Ben.

Nem hatott meg, ráérősen megittam a maradék üdítőmet és csak utána voltam hajlandó válaszolni.

- Igen, felismert egyből, nem mondta el Chace-nek és nem is fogja, mert megkértem. Holnap találkozok vele négyszemközt és mindent elmesélek. Azért van itt, mert ő az egyik új modellünk és értelem szerűen Chace még mindig nem jött rá. – hadartam egy szuszra.

- Hűha. – nyögte ki Ben.

- Továbbra is fenntartom a kijelentésem, miszerint Chace vak, és szemüvegre van szüksége. Nem lát tovább az orránál, az biztos. – szólalt meg halkan Matt.

- Jelenleg én kifejezetten örülök ennek a vakságnak. – motyogtam halkan. – Ettetek ma már?

- Persze.

- Normális ételre gondoltam, nem chipsre és társaira.

- Ja, akkor nem. – röhögött fel Ben.

A hűtőm tartalmát tanulmányozva hamar eldőlt, hogy vagy palacsintát eszünk, vagy előtte el kell mennünk bevásárolni, mert nem igazán van benne ehető étel. A fiúk megelégedtek a palacsintával, de azt kikötötték, hogy dupla adag legyen és siessek, mert kezdenek nagyon éhesek lenni. Jellemző…

Én elkezdtem az ebédünket csinálni, a srácok pedig kivonultak a nappaliba beszélgetni. Már az első adagot sütöttem, mikor Ben jelent meg mellettem.

- Mit fogsz mondani Neki?

- Az igazat. Ez a minimum, ha már egyszer hajlandó hazudni a bátyjának.

- Megdöbbentél, hogy ott láttad, mi?

- Az nem kifejezés. Lelki szemeim előtt lejátszódott egy hatalmas veszekedés is. De Candice szerencsére értette, hogy mire akartam utalni és nem szólt egy szót sem. Aztán jött Nate, aki félrehívta Chacet, így tudtunk pár szót váltani.

- Komolyan modellkedik?

- Igen. Tegnap íratták alá velem a szerződését, mint kiderült. És az a durva az egészben, hogy össze is futottunk, mikor jöttünk el Mattel, de nem jöttem rá, hogy Ő az, csak ismerős volt.

- Nem lenne jobb, ha elmondanád Chacenek, hogy ki vagy? Nem kéne ezt a színjátékot játszanod tovább. - érdeklődött komolyan.
- Tudom, hogy nehéz ezt nektek elmagyaráznom, nem tudjátok átérezni a helyzetem. - sóhajtottam fel. - De képzeld magad a helyembe. Pontosan tudod, hogy mennyire jóban voltunk és láttad, hogy mennyire összetörtem, mikor közölte, hogy nem úgy szeret, ahogy én őt és egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Mindig is abban reménykedtem, hogy rendeződik majd a kapcsolatunk, de nem történt meg. Ami a színjátékot illeti, nem hazudtam neki. Az írói álnevem ismeri, tudja, hogy olasz származású vagyok, ahogy azt is, hogy enyém a Magic Fashion, hogy van egy bátyám, aki Európában sportoló. És mindig őszinte vagyok vele, ha a véleményemet kérdezi vagy beszélgetünk. Egyszerűen csak vannak dolgok, amiket nem hozok szóba. Ilyen például a múltam.
- Ha neked így könnyebb... csak ne látnék egy hatalmas balhét a lelki szemeim előtt, ha minden kiderül.
- Hát igen, elképzelhető, hogy nagy vita lesz az egészből, ha színt vallok, de nem érdekel. Ő nem ismert fel és különben is, csak akkor szándékozom elmondani Neki, ha már végeztünk a munkával és kiadták a könyvet. Utána úgysem találkozunk. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor pár hónapra itt hagyom New Yorkot. Persze ez nem rajtam múlik. - éreztem, hogy az arcomat melegség önti el s a szemeim lesütöttem.
- Oh, oh! Ennyire komolyan gondolod? Én azt hittem, ez valami múló szeszély. Félre ne érts, jó fej srác, csak nem hittem volna...
- Van benne valami, ami megfogott. Nem tudnám megmondani, hogy mi, talán a kisugárzása. De az biztos, hogy napról napra egyre jobban megszeretem és kötődök hozzá. Belegondolni se jó, hogy hetek kérdése és itt fog hagyni. - suttogtam az utolsó mondatot.

Ben mosolyogva hallgatott, majd megveregette a vállam.
A beszélgetést egy "veled mi újság" kérdéssel új irányba tereltem. Beszámolt a hétköznapjairól. Amíg beszélgettünk, elkészült az ebéd és megterítettünk. Evés közben a srácok megbeszélték a holnapi programjukat. Épp végeztünk, mikor megszólalt Ben telefonja. Pár mondatot váltott valakivel, majd lerakva megköszönte az ebédet és közölte, hogy neki most rohannia kell. Elég zaklatottnak tűnt az arckifejezése, úgyhogy az ajtóból még utána szóltam, hogy hívjon fel, hogy tudjam, minden rendben. Csak bólintott és már el is tűnt a liftben.

Mattel elpakoltunk a konyhában, majd a hálóba mentünk. Én gyorsan elszaladtam zuhanyozni és felvettem egy kényelmes ruhát. Mire végeztem, az ágyon feküdt.
- Gyere ide! - nyújtotta felém a kezeit.
Gondolkodás nélkül mentem oda s helyezkedtem kényelembe a mellkasán, mire csak egy édes mosollyal reagált.
Percekig feküdtünk csendben egymás karjában. A mellkasát cirógattam, ujjaimmal végigkövetve a kínai jelekből álló tetoválását, majd apró köröket rajzolgattam rá. Ő a hajammal játszott és néha- néha belepuszilt.
A fülemben hallottam szíve egyenletes dobogását. Teljesen megnyugodtam, mint mindig, mikor vele vagyok. Úgy éreztem, semmi rossz nem történhet, amíg velem van.
Már majdnem elnyomott az álom, mikor megszólalt.
- Akkor mikor is jössz pontosan spanyolba?
Halkan felnevettem, majd arcomat a nyakhajlatába fúrtam.
Hát persze, hogy hallotta...