23. fejezet

 

23. fejezet

A nap hátralevő részében elintéztem néhány halaszthatatlan ügyet, majd haza mentem. Ugyan Chace holnap egész nap ráér, de ez még nem jelenti azt, hogy ma már nem kell csinálnia semmit. Miután végeztünk az ebéddel gyors búcsút vett tőlem és már rohant is a forgatásra. 

Késő délután az ágyon fekve, a tévét kapcsolgatva vártam, hogy Lucas végre jelentkezzen. Csupán merő véletlen tévedtem egy hírességekkel foglalkozó csatornára. A képernyőn egy fiatal szőke hajú lány jelent meg, a háttérben pedig egy kisebb kijelzőn a soron következő hír jelenetei voltak láthatóak. A lány felkonferálta egy rövid kis szöveggel a délután történteket, majd elindult a riport. 

Az elém táruló kép ismerős volt, mégis más szemszögből engedte láttatni a szituációt. A sajtótájékoztatón készült felvételeket mutatták. A videó megállt, a képet kimerevítették és egész addig közelítették, míg csak Chace és én látszottunk rajta. Én az egyik újságíró kérdésére válaszoltam, - értelem szerűen rá figyeltem - Chace pedig egy halvány mosollyal az ajkán engem nézett. A szívem egy pillanatra nagyot dobbant, teljesen más volt az arckifejezése. Fura volt így, kívülről látni magunkat. 

De nem tudtam sokáig ezen töprengeni, mert váltottak. A következő képek szintén a mai nap folyamán készültek, csakhogy az egyik az ebédünket, a másik az azt követő búcsúzásunkat örökítette meg. 

"Nos, mint ahogy az a fotókon is jól látható, Chace és Miss Davis kapcsolata jóval túlmutat az írónő- színész munkaviszonyán. A képeken érzékelhető, hogy csak úgy szikrázik köztük a levegő és élvezik a másik társaságát. Kötve hisszük, hogy ez csak egy szoros barátság kezdete. De vajon erről Chace barátnője is tud?" - mosolygott a kamerába a műsorvezető. 

- Átkozott média! Ezt nem hiszem el! Miért kell a leghétköznapibb dolgokat is ekkorára felfújni? - füstölögtem magamban. 

Ám mielőtt tovább bosszankodhattam volna, a laptopom video hívást jelzett. Vettem egy mély levegőt, majd mosolyt erőltetve magamra, köszöntem a kamerába.

- Szia húgi! 

- Szia. Hogy vagy?

- Nagyszerűen. - vigyorgott. 

- Csak nem...? - ismerem én ezt a mosolyt, biztos, hogy nő van a dologban. 

- De, de! - bólogatott. 

- Gratulálok. Csak hogy tudjam, hosszú távra tervezel? - cukkoltam. 

- De kis gonosz valaki! Tudod Lore teljesen más, mint a többi lány, akivel eddig találkoztam. Gyönyörű, kedves, intelligens, jó a humora. 

- Oh, akkor ő nem csak egy újabb hódítás? 

- Nem. Ez egyelőre maradjon köztünk, de úgy érzem, vele le tudnám élni életem hátra levő részét. 

Nagy szavak egy ekkora nőcsábásztól, mint Lucas. Kíváncsi vagyok erre a lányra, mégis mivel nyűgözte le ennyire. 

A következő fél órában mindent részletesen elmesélt az első találkozásuktól kezdve. Mosolyogva hallgattam a lelkes beszámolóját. Nem gondoltam volna, hogy egyhamar így fog viselkedni, hogy ennyire izgatott lesz. Akármit is tett ez a Lore nevű lány, egy biztos, jó úton halad, hogy teljesen magába bolondítsa a bátyámat. 

- Egyébként hogy hogy nem alszol még? - kérdeztem felvont szemöldökkel egy gyors fejszámolást követően, mikor rájöttem, hogy Franciaországban lassacskán éjfél. 

- Csak nemrég értem haza. Tudod, randim volt. - vigyorgott idiótán. 

- Értem. - feleltem kurtán. 

- Mi a baj? Egy kicsit mintha még mindig ideges lennél valami miatt. 

- Média, lesifotósok, egy idióta riport és Chace. - foglaltam össze címszavakban. 

De nem érte be ennyivel, úgyhogy kénytelen voltam részletesen kifejteni mindent. Hosszasan beszélgettünk erről. Azt mondta, hogy teljesen feleslegesen idegeskedek, attól úgysem változik semmi. Egyszerűbb, ha figyelmen kívül hagyom és a jövőben nem nézem, olvasom ezt a szemetet. 

Teljesen igaza van. Már lassan egy órája beszéltünk, mikor a telefonom sms érkezését jelezte. 

"Fél órája csak forgolódom... Túlon túl üres ez az ágy! Mit csinálsz belleza?" ¹ - állt az üzenetben. Miután elolvastam letörhetetlen vigyor rajzolódott ki az arcomra. 

- Na, hát akkor azt hiszem itt az ideje, hogy átadjam a terepet a lovagodnak. - jegyezte meg Lucas engem tanulmányozva. 

- Hm? - kaptam fel a fejem, miközben azon agyaltam, mit reagáljak. 

- Írd csak meg neki, hogy várod. Téged elnézve szinte biztos vagyok benne, hogy Matt írt. 

Egyezkedtem vele még egy darabig, nem akartam, hogy elhanyagolva érezze magát. Végülis abban maradtunk, hogy egy számára emberibb időpontban beszélünk legközelebb. 

"Lucasszal beszéltem. Most pedig rád várok, siess!" - küldtem el a választ. 

Öt percen belül egy fáradt, mégis mosolygós kék szempár nézett vissza rám. 

- Hiányzol! - sóhajtottam fel halkan. 

És valóban ez volt az igazság. Annyira megszoktam már, hogy mellettem van. Az utóbbi napokban alig tudtunk beszélni. 

- Te is nekem Miel!² Nézd, tudom, hogy nem erre számítottál, de én sem gondoltam, hogy ekkora hajtás lesz már az elején is. Sajnálom, hogy ilyen keveset tudtunk csak beszélni. 

- Matt, nem kell mentegetőzni. Megértem, hogy most első a csapat. Emellett én is eléggé el voltam havazva. 

Majd' két órát beszélgettünk. Mindketten beszámoltunk róla, mi minden történt velünk azóta. Igyekeztünk bepótolni a kiesett alkalmakat.

Kicsit félve ugyan, de szóba hoztam a nemrég látott műsort is. Tartottam tőle egy kicsit, hogy kiakad, de jobb szerettem volna, ha tőlem tudja. Az egészen csak jót nevetett, majd a dolgot lezártnak tekintve egy újabb témát hozott fel. 

Van egy sokkalta fontosabb dolog is, amiről tudnia kell, de nem most és nem így. Nem az interneten keresztül. Ehhez személyesen kell találkoznunk, de jelen pillanatban ez még nem megoldható. Sem ő, sem pedig én nem tudunk elszabadulni...

Másnap reggel sietősen készülődtem. Előző este, miután beszéltem a srácokkal nem igazán tudtam, mihez kezdjek magammal, így a gondolataim lekötésére nekiálltam írni. Nem sikerült rosszul, de biztos voltam benne, hogy még úgyis át fogom írni. Mindenesetre az idő gyorsan elrepült és eléggé későn feküdtem le. Ennek köszönhetően reggel nehezen keltem, az utolsó pillanatban álltam neki öltözködni. 

Chace-el úgy beszéltük meg, hogy a Magic Fashionnél találkozunk. Mivel kicsit késésben voltam, igyekeznem kellett. Nem szerettem volna, hogy rám várjanak.

Szerencsére hamar sikerült leintenem egy taxit és időben odaértem. Candicék elmondásuk szerint csak nem sokkal előttem érkeztek. 

Candice teljesen fel volt élénkülve, ezzel szemben a bátyja még kissé kómásan pislogott ki a fejéből. 

- Fáradtnak tűnsz. - jegyezte meg Chace engem nézve. 

- Mondod ezt te! - pillantottam oldalra, a tekintetünk összekapcsolódott. 

- Jogos. Történt valami? 

- Nem. Beszéltem a srácokkal aztán nekiálltam írni. Olyankor teljesen kikapcsol az időérzékem. Későn feküdtem le. - vontam vállat. - Na és te? 

- Rosszul aludtam, egész éjjel forgolódtam. 

- Értem. 

A recepciónál Candice megérdeklődte, hogy hova kell mennie. A választ megkapva kérdőn nézett rám, hogy akkor most merre. 

- A lehető legrosszabb személyt kérdezed. - szólaltam meg - Nicole, lennél olyan kedves és kerítenél valakit, aki elkíséri Miss Crawfordot és testvérét az említett helyre? - fordultam a recepciós lányhoz. 

- Természetesen, Miss Davis. 

- Köszönöm! 

Két percen belül előkerült egy fiatal srác, aki határozott léptekkel a pult felé tartott. Biztosra vettem, hogy ő siet a segítségünkre. 

- Fel kell mennem beszélni Ivyvel, de amint végeztem megkereslek titeket. 

- Oké. - mosolygott Candice. 

Utam egyből Ivy irodájába vezetett. Ahogy beléptem meglepetten nézett rám, nem értette, hogy kerülök ide. 

Miután elmondtam, hogy ma van Candice portfólió fotózása és megígértem neki, hogy én is jelen leszek, már minden világossá vált számára. Ezek után rá is térhettem a lényegre, ami miatt felugrottam hozzá. 

- Chace is itt van. Tegnap jött az ötlet, hogy csinálhatnánk róluk pár közös fotót is. Be szeretném rakni a könyvbe. Ugye nem lesz gond? 

- Nem, dehogy. Mindjárt beszélek a fotóssal, hogy még csak véletlen se akadékoskodjon. - mosolygott kedvesen. 

- Köszönöm.

A következő negyed órában teljes képet kaptam az elmúlt napok üzleti döntéseiről. Aztán kíváncsiságom nem hagyott nyugodni és rákérdeztem, hogy a többi igazgatósági tag hogy viselkedik vele. Mosolyogva mesélte, hogy mennyire élvezte azokat az irigy és gyilkos pillantásokat, amivel eleinte méregették. Nevetve hallgattam a lelkes beszámolóját. Kétségtelen, hogy anyu a lehető legjobban döntött. Mikor megemlítettem, hogy mennem kéne, felajánlotta, hogy elkísér és beszél Adammel, a fotóssal. 

A liftből kiszállva egy hosszú folyosóra vezetett, melyről számtalan ajtó nyílt. Megmutatta hol van Candice öltözője majd bement a stúdióba.

Amint beléptem egy jól berendezett szobában találtam magam. Az egyik falon egy testmagasságú, majdnem két méter széles tükör állt. Ezen kívül egy kanapé, egy dohányzóasztal egy fésülködőasztal is megtalálható volt. A helyiségben egy hosszú ruhaállvány állt, amelyre számtalan mennyiségű ruha volt felakasztva. Candice és a stylist épp azok között válogatott, mikor beléptem. 

Összeállítottak temérdek szettet és én lettem az "áldozat", nekem kellett kiválasztanom a tíz legjobbat. 

A ruhákat nézegettem, mikor Candice váratlan kérdést tett fel.

- Mi a véleményed Sorelről? 

- Nem találkoztunk olyan sokat, hogy véleményt tudjak alkotni róla. Amikor bemutatkoztam neki, nem volt hajlandó kezet fogni velem. Azt pedig múltkor te is tapasztalhattad, milyen gyilkos pillantásokkal tud méregetni. Egyértelműen ki nem állhat, én viszont inkább nem is foglalkozok vele. Csak tudomásul veszem, hogy van és kész. De ha engem kérdezel, a barátaival biztos kedves. Miért? 

- Hát az tuti, hogy nem fogunk jól kijönni. Elegem van már most belőle. Nem először veszett össze az orrom előtt Chace-el egy kis apróságon. Tegnap este is akkora hisztit csapott, hogy azt nem hiszed el. Nem tudom, hogy bírja még ki Chace mellette. 

- Min veszekedtek? 

- Rajtad. Sorel látott valamit az egyik adón, ahol azt állították, hogy több van köztetek, mint barátság. Totál felkapta a vizet, ami már csak amiatt is érdekes, mert Chace is látta. De ő csak mosolygott rajta és a fejét rázta...

Miközben mesélt, felvette az első összeállítást, így nem látta, hogy a mondandója során egyre nagyobb döbbenet ült ki az arcomra. 

Épp végzett az öltözéssel, mikor két lány lépett be az ajtón. Mint kiderült egyikük a fodrász, a másik pedig a sminkes. Miután végeztek a stúdió felé vettük az irányt.

Egy hatalmas helységbe értünk, ami tele volt lámpákkal. A fotós az egyik asszisztense segítségével a fényeket állította be. A hangszórókból halkan szólt a zene, ezzel próbálva csökkenteni az esetleges feszültséget a modellben. 

Mikor minden készen állt, Adam odajött és személyesen is bemutatkozott. Majd a mellettem állónak szentelve figyelmét kérdezte meg, hogy készen áll-e. 

Candice bólintott, majd megindult a háttér elé. A fotós utasításait követve vidáman pózolt a kamerának. Az arcát nézve láttam, hogy mennyire élvezi azt, amit csinál. A munka gördülékenyen haladt, Candice profizmusának köszönhetően. 

Egyszer csak Chace bukkant fel mellettem. Már jóval éberebb volt, de még így is látszott rajta, hogy nem aludt sokat az éjszaka folyamán. Nem tudtam, hogy szóba hozzam-e a tegnapi riportot, vagy jobb, ha hallgatok. Végül úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok az ilyen apróságokkal és azt sem hagyom, hogy Chace egész nap ilyen búskomor legyen. 

Candice-t figyelve kezdtünk el beszélgetni. Próbáltam olyan témákat felhozni, amiktől jobb kedvre derül. Eleinte csak szűkszavú válaszokat kaptam. De aztán megtört a jég, elmosolyodott, majd sokkal lelkesebben beszélgetett velem.

Amíg a húga a következő ruháját vette fel, mi Adammal ötleteltünk, hogy milyen kép készüljön a két testvérről. Zseniális elképzelései voltak, így szabad kezet adtam neki.

A következő átöltözésnél Chace-el megkerestük a büfét és vettünk magunknak egy- egy pohár kávét. 

Az arcát tanulmányozva kortyolgattam a forró italt. A hangulata pillanatok alatt megváltozott, nem értettem, mi váltotta ki ezt egészen addig, míg meg nem szólalt. 

- Sajnálom! 

- Mit? - pislogtam rá értetlenül.

- Hogy rád szállt a média. Nem kellett volna... 

- Állj! - szakítottam félbe. – Te aztán abszolút nem tehetsz az egészről, nehogy magadat kezd el hibáztatni! – szóltam rá kissé dühösen. – Az utóbbi időben történt pár olyan változás az életemben, aminek köszönhetően kiérdemeltem ezt a „kitűntetett” figyelmet. A második regényem, aztán hogy mégsem mentem hosszabb szabadságra, valamint a cég is közre játszott benne.

Hosszasan fürkészte a tekintetemet, míg végül egy megadó sóhaj kíséretében bólintott és elfogadta, hogy igazam van. 

A fotózás további része sokkal vidámabb hangulatban telt. Az idő csak úgy repült. Mosolyogva figyeltem, hogy képes Candice és Chace még a kamerák előtt is testvérien civakodni. 

Miután Adam elegendőnek ítélte meg az ellőtt képek mennyiségét, mindannyian a laptopja köré sereglettünk, hogy meg tudjuk nézni azokat. Elégedett voltam a végeredménnyel, nagyon jó fotók készültek róluk. 

A cég előtt elköszöntünk Candicetől - ő nem tartott velünk, mert találkozója volt valakivel - és egy taxiba szállva a lakásom felé vettük az irányt. 

Egy óra múlva már az étkezőben ültünk és Chace egy vörösboros üveg kinyitásával próbálkozott. 

- És mire iszunk? - kérdeztem a már megtöltött poharat a kezemben tartva. 

- A holnapi meghallgatásom sikerére. 

- Nagyon biztos vagy magadban. - vigyorogtam rá. 

- Amíg nem esik túlzásba az ember, fontos erény ez egy színésznél. - kacsintott rám. 

- Akkor rád és a remélhetőleg legújabb szerepedre! - emeltem magasba a poharam s koccintottam vele. 

Miután elfogyasztottuk az ebédet addig győzködött, míg rá nem vett, hogy felmenjünk a tetőre. A poharainkkal és a boros üveggel a kezünkben léptünk ki az ajtón a lágyan lengedező szélbe.

Az utóbbi pár napban enyhült az időjárás. Olyannyira, hogy a kánikula helyét egy kellemes, a kora nyarat idéző hőmérséklet vette át. Így az ember nyugodtan kint lehetett akár délután háromkor is a tűző napon. 

A tetőn több kerti asztal és szék volt elhelyezve, ezek közül az egyikhez telepedtünk le. 

Egy- két hangosabb dudaszótól eltekintve szinte alig hallatszott fel bármi zaj az utcákról. 

A székemben hátradőlve lehunyt szemmel élveztem a nap melengető sugarait és ezt a kis nyugalmat, ami megadatott a hétköznapi rohanásban. 

- Ezt meg tudnám szokni. - sóhajtott fel egy kicsivel később Chace. 

- Én is. - mosolyodtam el. 

Szemeim kinyitva meglepetten vettem észre, hogy engem néz. Zavartan félretűrtem egy tincset, amely az arcomba lógott, majd kortyoltam egyet a kezemben tartott borból. A halvány mosoly a szája szegletében - hiába próbálta leplezni, feltűnt - jelezte, hogy milyen jól szórakozik rajtam. 

Az agyam vadul kattogott, hogy felhozzak valami témát, amivel megtörhetem a számomra egyre kínosabbá váló csendet. 

- Na és miről irogatsz mostanság? - szólalt meg végül ő. 

- Rólad. - morcos tekintetét látva felnevettem és nyelvet nyújtottam rá. 

- Most komolyan, kíváncsi vagyok az új könyved témájára. 

- Arra én is. Még csak most kezd körvonalazódni bennem az egész. Nagyon kezdeti stádiumban vagyok még vele. Ilyenkor van, hogy naponta változtatok a lényegen. 

- De azért az alaptörténet már csak megvan. 

- Addig úgysem hagysz békén, amíg nem mondom el, igaz?! - sóhajtottam a tekintetem rá emelve. Helyeslően bólintott. - Hát jó. 

De nem tudtam folytatni, ugyanis a telefonom egyre hangosodó csörgése félbe szakított. A kijelzőre pillantva Matt nevét láttam rajta villogni. Chace-től elnézést kérve álltam fel és sétáltam a tető széléhez, hogy nyugodtan tudjak beszélni vele. 

- Szia! - szóltam bele vidáman. 

- Szia. - köszönt jóval csendesebben. A hangját meghallva a mosoly az arcomra fagyott. - A következő géppel megyek New Yorkba, ki tudsz jönni elém a reptérre?

- Persze… - kis szünetet tartottam. – De ugye minden rendben? - érdeklődtem félve.

¹ – szépségem

² – édesem

22. fejezet

Sziasztok!

Ugyan nehézkesen de elkészült a fejezet. Tudom eléggé megkésve hozom, de itt van. A következőt megpróbálom minél hamarabb befejezni, hogy már jövő héten fel tudjam rakni.
Az előző fejezethez érkezett kommentet köszönöm! Teljesen igazad van, Chace eléggé a háttérbe szorult, pont a hét elején gondolkodtam ezen én is. De nem kell aggódni, lassan eljön az ideje, hogy szinte csak körülötte forogjon minden :)) és már a mai fejezetben is kap egy kicsit hosszabb szerepet.
Múlt héten elég kilátástalannak tűnt a helyzetem ezt a részt illetően, nagyon nem tetszett, úgyhogy nem is erőlködtem, hogy befejezzem, mert annak biztos, hogy rémes eredménye lett volna. Aztán tegnap átolvastam a meglévő három oldalt és azt mondtam, nem is olyan rossz. Azt hiszem a mai nap kaptam egy újabb lendületet az íráshoz, bízom benne, hogy ismét könnyen fog menni.
Na de nem szaporítom tovább a szót. Remélem, hogy tetszeni fog. A véleményekre továbbra is kíváncsi vagyok.
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu :)

22. fejezet

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem s a földre roskadtam. A szívem továbbra is vadul kalapált, az adrenalin tombolt az ereimben. Mély lélegzetvételekkel próbáltam lenyugtatni magam, miközben a hideg csempének dőltem.
Nincs semmi gond, minden rendben van! - hajtogattam magamnak.
Nora ezt a pillanatot választotta, hogy türelmetlenkedve benyisson.
- Gyere! - karolt fel a padlóról és a nappaliba támogatott.
Szótlanul ültünk egymás mellett. Nem igazán tudtam volna szavakba önteni, hogy mit is érzek most pontosan.
- Nem lesz semmi baj, én mellettetek állok!
Értetlenül kaptam fel a fejem és néztem barátnőmre. Amint értelmet nyertek a szavai, halkan, de határozottan szólaltam meg.
- Nora, én nem vagyok terhes!
- Mi? Nem? Dehát... akkor... miért sírsz?
Az arcomhoz nyúlva éreztem, hogy az valóban nedves. Észre se vettem, hogy időközben kicsordultak a könnyeim.
Épp belekezdtem volna mindannak a megfogalmazásába, ami bennem kavarog, mikor megszólalt a csengő.
- Szia. Áthoztam pár képet, ezek közül ki tudjátok választani, hogy melyik kerüljön be a könyvbe és melyik ne. Ezek az elviselhető kategóriába tartoznak. - nevetett fel egy túlságosan is ismerős hang.
Határozott mozdulattal töröltem le a könnyeimet, magamhoz kaptam a táskám és az ajtó felé siettem. Úgy döntöttem, jobb, ha még most távozok.
Csendesen köszöntem Chacenek, majd Nora felé fordultam.
- Majd hívlak! - megöleltem és a bejáratnál döbbenten ácsorgó srácot kikerülve indultam meg a kocsim felé.
- Nehogy elmenj! - szólt rám dühösen barátnőm.
- Nora, van mit átgondolnom. Majd... majd jelentkezem! - suttogtam elhalóan s otthagytam őket.

Gyors léptekkel indultam meg kifelé, de még így is hallottam, amint Chace tétován utánam szól. Mint aki meg sem hallotta, haladtam tovább. Beszállva az autóba vártam fél percet, igyekeztem lenyugtatni magam és elfojtani a kitörni készülő sírást, majd remegő kézzel a kulcs felé nyúltam. Az út egy fajta kábulatban telt...
Nem tudom, hogy kerültem haza, de mire feleszméltem már a mélygarázsban állítottam le a motort.
Az ajtót becsukva magam mögött először a konyhába mentem. Kibontottam egy üveg ásványvizet és töltöttem egy nagy pohárral. Aztán a nappaliba vonultam és befészkeltem magam a kanapéra. Imádtam ott ücsörögni, mert a látvány mindig magával ragadott és teljesen felszabadította a gondolataimat. Most sem történt másképp.
A délutáni nap élénksárga sugarait tükrözték a környező épületek. Az égen egyetlen felhő sem árválkodott, mely eltakarhatta volna a napot.
Felálltam és közvetlen az ablak elé sétáltam. Tekintetem az alattam elterülő utcákra szegeztem. A nagyobb sugárutakon a délutáni csúcsforgalomnak köszönhetően dugó volt kialakulóban. Vadul szívtam magamba New York képét, miközben az elmúlt egy- másfél óra eseményein kattogott az agyam.
Azt hittem, ha megtudom, hogy nem vagyok terhes, akkor végre megnyugszom, de ez csak részben következett be. Ott lappangott bennem egy másik érzés is, csak nem tudtam rájönni egyelőre, hogy pontosan mi is az.
Nem tudtam jobban belemerülni a gondolataimba, mert megszólalt a csengő, majd pillanatokon belül valaki vadul dörömbölni kezdett az ajtón.

- Megyek már! - kiabáltam ki.
Fogalmam sem volt róla, hogy mégis ki lehet az és mi annyira sürgős, ami miatt rám kell törni a bejáratot.
Alig, hogy elfordítottam a kulcsot, a kilincs már le is nyomódott.
Értetlenül pislogtam a velem szemben álló srácra, aki ahogy meglátott megkönnyebbülve ölelt magához.
- Minden oké? - érdeklődtem zavartan, miközben beljebb tessékeltem.
- Ezt én is kérdezhetném. Nora "riasztott" – macskakörmözött a levegőbe - hogy amilyen gyorsan csak tudok, jöjjek ide. Mikor rákérdeztem, miért csak annyit mondott, hogy elviharzottál és ő most nem tud jönni, mert Chace ott van. Mi ez az egész? - fúrta a tekintetét az enyémbe Ben.
- Nem akartam, hogy kiborulva lásson. - vontam vállat.
- Miért is?
- A mai nap eléggé megviselt. Azt hittem terhes vagyok, totál bepánikoltam. Kiderült, hogy mégsem és ekkor állított be Chace. - foglaltam össze szűkszavúan a lényeget.
Ben a szemöldökét ráncolta, tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel.
- Hozok innivalót, addig ülj le. - sóhajtottam fel.
Kényelmesen letelepedtünk egymással szembe és belekezdtem a mesélésbe.
Szinte újra éreztem a döbbenetet, ami hatalmába kerített még délelőtt, melynek köszönhetően egészen Nora házáig menekültem. Az idegőrlő várakozást és a rajtam eluralkodó kétségbeesést és bizonytalanságot. Azt viszont már- már zavartan mondtam el, hogy mennyire megkönnyebbültem, mikor kiderült, hogy téves következtetéseket vontam le.
- Min gondolkozol? - kérdezte halkan s állam alá nyúlva megemelte azt, hogy szemembe tudjon nézni.
Eddig fel sem tűnt, hogy már percek óta némaságba burkolózva meredtem magam elé.
- Tudod, azt hiszem ez a pár óra rádöbbentett valamire. Bármennyire is próbálkozok, soha nem fogom tudni Mattet annyira szeretni, mint amennyire kellene. Nem tudom elképzelni vele a távoli jövőt. Persze fontos személy az életemben, nagyon kedvelem, de nem övé a főszerep. - az utolsó szavakat már csak suttogtam.

-És akkor most mi lesz… ? - érdeklődött, de tudtam, hogy ő már sejti azt, ami még csak most fogalmazódik meg bennem.
- Beszélek vele.
- Már nem ez az első alkalom, amikor végigasszisztálom, ahogy eltaszítod magadtól az esélyt a boldogságra, de még mindig nem értelek. Biztos vagyok benne, hogy nem tudnálak lebeszélni egy őrültség elkövetéséről, mint ahogy az már jó pár alkalommal ezelőtt kiderült. Véleményem szerint tényleg nagy butaságra készülsz. Matt egy jó fej srác, aki önmagadért kedvel, csak egy kis időt kéne még adnod magatoknak. Ő tényleg más az előző barátaidhoz képest, tudna szeretni, ha hagynád. Ugyan nem értek egyet veled, mégis azt kell, hogy mondjam, rám számíthatsz, akárhogy is döntesz.
- Köszönöm… - motyogtam a vállába, miközben magamhoz öleltem.

Ben tökéletesen tisztában van a jelenlegi helyzettel. Érti, hogy az egyetlen ok, ami visszatart az nem más, mint Chace. Hiába próbálom elnyomni magamban, az a csók akkor is jelentett valamit, még ha nem is tudja, ki vagyok valójában.

A délután hátralevő részét együtt töltöttük. Beszélgettünk, filmet néztünk. Próbálta elterelni a gondolataimat, többé- kevésbé sikerült is neki, amiért nagyon hálás voltam.
Ben nem akart tovább a lakásban maradni, ezért igyekezett rávenni, hogy este menjünk el bulizni. Hajlottam az igenre, de egyszerűen nem tehettem meg.
Nem jelenhetek meg holnap nyúzottan, másnaposan a nyilvánosság előtt. Már pedig ha Bennel belevetjük magunkat az éjszakába, azt nem úszom meg szárazon.
A köztes megoldás egy pizzéria volt...
Este - miután hazaértem - kissé fáradtan merültem el egy kád vízben. Élveztem, ahogy a testem ellazul, miközben fejben igyekeztem felkészülni a holnapi napra.
Nem ismeretlen dolog előtt állok, de biztos voltam benne, hogy ez most mégis más lesz. A víz közben teljesen kihűlt, így úgy döntöttem, jobb, ha kiszállok.
Lefekvés előtt még bekapcsoltam egy kicsit a gépet. Abban reménykedtem, hogy elcsíphetem Mattet, de nem jártam sikerrel...

***

- Nora meg fog fojtani. - sóhajtottam fel lemondóan a taxi ablakán kifelé meredve.
- Vigasztaljon a tudat, hogy Nate is engem. - közölte nyugodt hangon Chace.
Egy percen belül megszólalt a telefonom, amit pillanatokon belül követett Chace-é is. Egy dühös szerkesztővel és ideges menedzserrel kellett kommunikálnunk. Mind a ketten magyarázni kezdtük, hogy kivételesen nem mi tehetünk az egészről. Hanem a baleset és annak következtében kialakult torlódás az oka, hogy még mindig nem vagyunk ott. Miután leraktuk, rövid időre csend ereszkedett közénk, melyet ő tört meg.
- Lehet, hogy nem rám tartozik, de a barátomnak tartalak és aggódom érted. - kezdett bele halkan mondandójába, miközben tekintetét az enyémbe fúrta - Tegnap nagyon zaklatottnak tűntél, mikor elrohantál Noratól. Mi történt?
- Mint utólag kiderült, feleslegesen pánikoltam valami miatt. Azt, hogy miért, inkább hagyjuk... - kaptam el zavartan a pillantásom róla. Reméltem, hogy ennyivel is beéri, és nem kezd el tovább faggatni.

Persze szívesen megbeszéltem volna vele mindazt, ami bennem dúl, mégsem tettem. Egyszerűen nem tudok olyan fesztelenül beszélgetni vele, mint régen. Addig nem, amíg nem lehetek vele teljesen őszinte.
- Oké, de ha beszélgetni szeretnél, tudod, hol találsz. - villantott rám egy édes mosolyt és megszorította a bal kezem.
- Köszi. - suttogtam és fejemet a vállára hajtottam.
Ez a mozdulat teljesen önkéntelenül jött, de reakciójából ítélve egyáltalán nem zavarta. Kezemet továbbra sem engedte el. Lehunyt szemekkel élveztem az érintését, közelségét, azt a nyugalmat, ami belőle áradt s hatalmába kerített engem is.
A kocsisor lassan megindult és így tíz percen belül odaértünk a Random Househoz. Chace fizetett, majd a bejárat felé vettük az irányt.
- Nagy konferencia terem. - mondta mosolyogva Sara, a recepciós, miután köszöntött minket.

Ahogy a liftajtó kinyílt a megfelelő emeleten, Noraék egyből karon ragadtak minket és a terem felé tereltek. Bentről beszélgetés hangja szűrődött ki. Ahogy beléptünk a helyiségbe, mindenki felénk kapta a tekintetét és egyszerre minden elcsendesedett.

Egy hosszú asztalnál már ott ült a kiadó igazgatója és főszerkesztője is. Még négy szabad hely volt, Chace-el leültünk középre, a két oldalunkon pedig Nora és Nate foglalt helyet. Velünk szemben pedig több széksornyi információkra éhes újságíró, riporter. Nem számítottam ennyi emberre. Elfojtottam egy ideges sóhajt, majd mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Elnézést a késésért, de egy baleset miatt dugóba keveredtünk. Azt hiszem, jobb, ha nem is húzzuk tovább az időt, várjuk a kérdéseket. - szólalt meg magabiztosan Chace, ezzel megnyitva a sajtótájékoztatót.
- Honnan jött a könyv ötlete? - érdeklődött egy kopaszodó középkorú férfi.
- A stúdió vetette fel, mi pedig belementünk. A feladatra megfelelő író megtalálása nem volt könnyű, de úgy hiszem a legtökéletesebb személyre esett végül a választás és nagy szerencsénk volt, hogy belement. - válaszolt Nate.
Halkan felnevettem a kijelentésére.
- Cheryl, mire céloz Nathaniel? - szólított meg egy vörös hajú szemüveges fiatal lány.
- A regényem megjelenése után akartam tartani egy kisebb szünetet. Egy- két hónapig nem foglalkozni a munkával. Mikor Nora megkért, hogy találkozzunk, nem sejtettem, hogy munkával vár majd. Nagyon meglepett ez a lépése és ugyan először még húzódoztam az ötlettől, ugyanakkor kihívást is jelentett a számomra, így nem hezitáltam sokat, elvállaltam.
- Mire számíthatunk, milyen lesz a könyv?
- Egy biztos, nem szokásos, száraz életrajzi adatokkal teletűzdelt mű lesz. - jelentette ki határozottan Nora.
- Mikorra várható a megjelenés?
- Ez sok mindentől függ. De várhatóan szeptember közepe vagy vége felé, pontos dátum még nincs. - reagált Max, az igazgató.
- Hogy megy a közös munka?
- Nem tudom, Cheryl hogy van vele, de szerintem nagyon jól. Lassan már fél szavakból értjük egymást. - mosolygott rám Chace.
- Ez igaz. - helyeseltem. - Amikor először találkoztunk, kijelentette, hogy mire végzünk, jobban fogom ismerni, mint az édesanyja. Úgy látszik, tényleg így lesz. Ami pedig a munkát illeti, jó és könnyű vele dolgozni. Ha komolyan nekiállunk, rengeteget haladunk egy nap.
- A remek kérdéseidnek köszönhetően. - szólt közbe.
- Most próbál fényezni, nehogy kínos helyzetbe hozzam. - mondtam bizalmasan.

A tömeg hangosan felnevetett s a szemem sarkából láttam, hogy Ő is nevet, miközben a fejét rázta.
Folyamatosan kaptuk még a kérdéseket a legkülönfélébb témákban.

Volt aki Chaceről, a sorozatról, munkájáról érdeklődött. De volt, aki rólam, a következő könyvemről, a divatcégről kérdezett. Mi pedig csak válaszoltunk és válaszoltunk. Lesve az órámra pillantottam és megdöbbenve konstatáltam, hogy már vagy három órája ott ülünk. Aztán végre Nora felállt bejelentette, hogy ennyi lett volna és megköszönte, hogy eljöttek. A fejem zsongott a sok kérdéstől, így nagy örömet jelentett számomra, hogy vége.

Váltottunk még pár szót Noraékkal, aztán egy étterem felé vettük az irányt. Lassan sétáltunk egymás mellett. A csendet egyikünk sem törte meg, szerintem mindketten örültünk neki, hogy a hangszálaink pihenhetnek egy kicsit. Chace az egyik kedvenc helyére vitt. Egy hangulatos, nem túl nagy vendéglőbe mentünk. Nem tudtam eldönteni, mit is egyek így hagytam, hogy ő rendeljen nekem.

- Nem nagyon voltál zavarban ma délelőtt. - jegyezte meg miután a pincér kihozta az italokat.
- Kellett volna? - incselkedtem vele.
- Nem feltétlenül, de láttam rajtad, hogy a hátad közepére sem kívánod őket.
- Csak egy kicsit nyűgös voltam. - vontam vállat.
- És már nem vagy az?
- Nem.
- Hiába, a jótékony hatásom. - húzta ki magát büszkén.
- Nem vagy te egy kicsit egoista?
- Ez csak egészséges önbizalom. - jegyezte meg fontoskodva.

Egy ideig próbáltam komoly arcot vágni, de kitört belőlem a nevetés.
Mosolyogva néztem rá, amit ő is viszonzott. A szemeibe nézve újra elveszettnek éreztem magam, az a gyönyörű kékség ismét magával ragadott. Az egyik, amit mindig is imádtam benne, hogy ha jó kedve volt, azt a szemei is tükrözték, szabályszerűen mosolyogtak. Tekintetemmel tovább pásztáztam őt. Fehér póló volt rajta egy kék farmerrel. A haja gondosan beállítva, egy kósza tincs mégis az arcába hullott, amit egy laza mozdulattal söpört félre. Ajkai szólásra nyíltak, de mondani valóját bele fojtotta a telefonja csörgése. Nagyot sóhajtott, majd felvette.

- Nate, nem hiszem el, hogy máris annyira szenvedsz a hiányomtól, hogy fel kellett hívnod. - a viccesnek szánt megjegyzése inkább gúnyosnak hatott. Nem értettem, mi történt, ami miatt alig érzékelhetően ugyan, de idegesség költözött a hangjába.
Beszélgettek még pár percig, majd Chace sokkal boldogabban köszönt el tőle.
- Mit csinálsz holnap? - érdeklődött egyből.
- Öhm, délelőtt be kell mennem a céghez aláírni pár papírt. Valamint holnap lesz Candice első hivatalos fotózása, megígértem neki, hogy ott leszek. De délután ráérek. Miért?
- Szabad leszek egész nap, gondoltam csinálhatnánk valamit.
- Tudod mit? Gyere be reggel a fotózásra is aztán kitaláljuk, mi legyen utána.
- Oké.
- Akár készíthetnek pár közös képet is rólatok. Majd berakjuk a könyvbe. - gondolkodtam hangosan.
- Na, ennyit a szabiról.
- Csak néhány kép, nem halsz bele. - néztem rá szúrósan.
- Rendben, rendben. - védekezett feltartott kezekkel.
A pincér ekkor lépett az asztalunkhoz és hozta meg az ebédünket és hozta meg az ebédünket. Pillanatok alatt rávetettük magunkat az íncsiklandóan gőzölgő ételeinkre...