Következő fejezet

Sziasztok!


Sajnálom, de ez nem az újabb fejezet. A héten nem volt időm írni. Hét közben ott volt a suli és most hétvégén pedig egy projektet kellett csinálnom német órára és az szépen elvitte az estéimet, így esélyem sem volt befejezni a fejezetet. :(
Nem tudom, hányan olvastátok, de Facebookon már kiírtam, hogy nem tudom mi lesz a következő két hétben... Vannak időközök, amikor teljes figyelmem megköveteli a suli és ilyenkor nagy hátrány, hogy nincs előnyöm a fejezetek tekintetében...
Hét közben vár rám egy rakat témazáró, dolgozat, felelések. Pénteken pedig szalagavató. Tablófotózás is lesz, ami estig elhúzódhat és egyik nap nyílt napra megyek... Következő héten pénteken és szombaton nyelvvizsgázom, és az köti le teljesen a szabad perceim, illetve a felkészülés rá.
Azért igyekszem időt szakítani majd az írásra, amennyit csak tudok. De ne lepődjetek meg rajta, hogy ha a következő fejezet csak mához 2 vagy 3 hétre érkezik meg. Sajnálom, nem sejtettem, hogy ennyire felpörögnek az események és alig lesz időm valamire is.
Lehet, hogy nem nagyon keveredek majd a blog közelébe, de azért igyekszem hírt adni róla, hogy is állok a 18. fejezettel és kiírom, amint tudom a friss időpontját. Valamint részleteket is rakok fel a facebookos oldalra.
Sajnálom! Remélem megértetek.


puszi, Csillu

17. fejezet

Sziasztok!

Íme, meghoztam a 17. fejezetet. Sok minden van már mögöttünk, de a java még csak most fog jönni a következő részekben :)
Szeretném megköszönni valaki-nek, hogy kifejtette a véleményét. Mindenféleképp írásra ösztönöztél :) pénteken mikor megláttam, hogy írtál, gyors ötletelésbe kezdtem, és szombaton kb. egy óra leforgása alatt be is fejeztem a részt. Szóval köszönöm! :)
A múltkori kijelentésem továbbra is érvényben van és lesz is. Ha péntekig érkezik legalább egy komment, akkor a következő fejezet szombaton vagy vasárnap felkerül a blogra, ha nem, akkor higgyétek el, képes leszek kivárni, amíg valaki nem ír.
Az oka annak, hogy nem pénteken raknám fel az, hogy december elején nyelvvizsgázom és így hét közben még kevesebb időm jut az írásra. De szakítok rá időt, így úgy gondolom, igazán nem olyan hatalmas kérés, hogy pár sorban fejtsétek ki a véleményeteket. Írjátok le, mi volt az, ami tetszett vagy mi az, ami nagyon nem.
Ez a fejezet is talán a nyugisabb kategóriába tartozik. Előjáróban most nem szeretnék elmondani róla semmit, majd a következő sorok beszélnek helyettem.
Remélem, hogy azért elnyeri tetszéseteket :)
Kommentre fel a jövő heti frissért!
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

 

 

17. fejezet

A helységben hosszú ideig az egyetlen zajt csupán az én szabálytalan légzésem szolgáltatta. A fejem továbbra is a karjaimon nyugtattam és igyekeztem uralkodni a bennem kavargó érzéseken.

Az egyik pillanatban legszívesebben jól beolvastam volna Chacenek, a másikban pedig csak elkeseredettséget éreztem, semmi mást. Egyrészt igaza van, mert én is hibás vagyok, másrészt viszont ő sem keresett...
Idegi roncs leszek a vissza lévő másfél- két hónap alatt - állapítottam meg magamban.

Talán keresnem kéne egy pszichológust? - merült fel bennem az ötlet, de egyből el is vetettem. Nem szorulok külső segítségre. Nem lesz semmi gond!
Itt van Matt, vele kéne foglalkoznom. Mostantól a rendelkezésünkre álló időt igyekezni fogok a lehető legjobban kihasználni.
Ha pedig haza kell mennie... bele fogok az új könyvem megírásába. Úgyis hetek óta érlelődik már bennem a történet.
Felálltam a székről, majd a nappaliba mentem, hogy felkeltsem Marttet. Ideje készülődni.
Zuhanyzás után tanácstalanul válogattam, hogy mégis mit vegyek fel. Mivel estére mindig lecsökkent a hőmérséklet - és sejtettem, hogy elég sokáig leszünk kint ma - egy halásznadrág és egy világosszürke topp mellett döntöttem, amire felvettem egy fehér, kockás inget és mell alatt megkötöttem. Időm még volt bőven, így a hajamat kivasaltam és feltettem egy halvány sminket valamint pár kiegészítő sem maradhatott el.
Már a konyhában takartam le a salátát, mikor Matt is előkeveredett.
- Észbontóan nézel ki! - suttogta a fülembe, miközben karjai körém fonódtak és apró puszit lehelt a nyakamra. Azt hiszem sikerült elpirulnom a bók hallatán, mert jóízűen felnevetett.
Eltoltam magamtól, hogy én is jobban szemügyre tudjam venni őt. Egy fekete rövidnadrág és egy szürke ing volt rajta alatta fehér atlétával. A haja gondosan bezselézve.
- Te sem panaszkodhatsz! - jegyeztem meg, miközben ajkamba haraptam. Pár másodpercig még farkasszemet néztünk egymással, majd ezt megelégelve magamhoz húztam egy csókra.
- Oké, most már menni kéne, mindjárt itt a taxi. - húzódtam el tőle vagy harmadszorra.
Amint elengedett beraktam a Noraval kedvenc borunkat és egy pezsgőt dísztasakba. Közben a portás is felszólt, hogy megérkezett a kocsi, így sietve indultunk el a lift felé.
Némaságba burkolózva meredtem magam elé, miközben Matt jól esően simogatta a kezemet. Gondolataim egyetlen dolog körül forogtak. Számtalan kis beszédet agyaltam ki, amivel színt vallok Noranak. Az ő véleményére mindig is adtam, adni fogok, ezért is félek kicsit, hogy mit fog reagálni. A máskor végtelennek tűnő út - ami egyébként 20-30 perc forgalomtól függően - most pillanatok alatt szinte észrevétlenül telt el.
Mire teljesen feleszméltem, már Nora házának kapuja előtt álltunk.
Matt összekulcsolta a kezeinket és így indultunk el a bejárat felé. Az ajtóban azonban megtorpantam.

- Nora még nem tud rólunk, ma akarom neki elmesélni. De csak szépen adagolva, nem akarom, hogy az legyen, mint Lucasnál volt. Nem haragszol ugye? - pislogtam fel rá.
- Ugyan, Carrie! Miért tenném? - simított végig az arcomon. - Ha te így látod jónak, engem egyáltalán nem zavar.
Egy gyengéd puszit adott a számra, majd arrébb lépett egyet és megnyomta a csengőt.
Halványan elmosolyodtam rajta, annyira aranyos volt.
- Carrie, na végre! Mindenki téged hiányolt, azt hittem korábban jössz.
- Szia Nora! - öleltem meg.
- Matt? Micsoda meglepetés. Azt hittem, te is ma mentél haza.
- Hello. Nem, majd csak pár nap múlva utazom.
Barátnőm értetlen pillantásokat lövellt felém.
- Később. - mondtam neki, majd beléptem a házba.

A konyhában lepakoltunk majd meg sem álltunk egészen a kertig. A hatalmas asztal körül csupa régi ismerős ült, akikkel már egy jó ideje nem volt szerencsém találkozni. Mosolyogva köszöntem nekik és ölelgettem végig mindenkit, majd mutattam be nekik Marttet. A srácok egyből befogadták és vidáman kezdtek dumálni valami pasis témáról. Míg én a lányokkal elegyedtem beszélgetésbe.
Nora Nate mellett a grillnél állva figyelt engem. A csajoktól elnézést kérve indultam meg az irányukba.

- Egy kicsit elrabolnám, ha nem gond. - mosolyogtam Natere, aki beleegyezően bólintott, így Noraba karolva indultam meg az étkező felé.
- Szeretnék veled beszélni valamiről. - kezdtem.
- Igen?
- Elmondhattam volna már korábban is, de... úgy gondoltam, ezt jobb lenne személyesen.
- Baj van? - hangjába aggodalmas tónus költözött.
- Nem, nyugodj meg! Viszont komoly dologról van szó.
- Ki vele! Tudod, hogy rám számíthatsz, még ha nem is értek egyet veled az adott dologban.
- Matthias és én együtt vagyunk. - jelentettem be egyszerűen, majd belementem a részletekbe is, mert tudtam, hogy ennyivel nem fog megelégedni. Elmeséltem, hogy mi történt a tetőn és Lucas másnapi kiborulását is.
- És mit mondtál neki?
- Az igazat. Nem tagadhatom a nyilvánvalót, vonzódom hozzá. De ami köztünk van az több, mint puszta testi vágy. Mellette olyan biztonságban érzem magam, mint eddig szinte soha. Pillanatok alatt képes megnyugtatni, érti, mi zajlik le bennem és mégis, ezzel együtt elfogad. Úgy érzem, hogy ő képes lenne boldoggá tenni, s csak idők kérdése, hogy beleszeressek.
- Oké, értem én. De mi lesz Chace-el?
- Semmi. Kapcsolata van, boldog és nekem csak ez a fontos. Lényem egy része – még ha az idő múlásával halványul is majd az érzés, de - biztos, hogy szeretni fogja. De nem akarok foglalkozni a múlttal és folyton azon rágódni. Lezárom magamban és tovább lépek! - jelentettem ki határozottan.
- Lehet, hogy nem pont erre számítottál, mint amit most hallani fogsz, de szerintem helyesen döntöttél. Azóta a délután óta, mikor bevallottad neki, csak szenvedni láttalak, ha róla volt szó. Tudom, hogy nem lesz egyszerű elengedni, főleg így, hogy napi szinten találkoztok még vagy két hónapig, de ha egyszer valamit elhatározol... - nézett a szemembe mosolyogva - És csak ismételni tudom magam, rám számíthatsz, melletted állok.
- Köszönöm! - suttogtam elérzékenyülten és megöleltem.
- Ugyan már, mire valók a barátok. Te is segítettél akkor...

Nem kellett kimondania mire gondol. Azok a keserves hetek, hónapok megelevenedtek a lelki szemeim előtt. Az első két hétben nem érdekelte semmi, csak létezett. Aztán azt gondolta, a legjobb megoldás, ha a munkába temetkezik.

Viselkedését megelégelve igyekeztem életkedvet varázsolni belé. Eleinte persze minden kísérletem hasztalannak bizonyult, most mégis itt ül velem szemben. Talán boldogabban, mint valaha.

 És őszintén remélem, hogy ez nem fog változni az idő múlásával. Mert azok után, amiket átélt, igazán megérdemli már, hogy valaki feltétel nélkül, mindennél jobban szeresse. És ahogy Nate néz rá... a szemein látszik, hogy teljesen odáig van érte, s bízom benne, hogy ez nem fog alább hagyni. Ahogy rájuk nézek, sugárzik róluk a szerelem és boldogság.
A kintiek piszkálódó megjegyzéseit hallva letettünk arról, hogy még egy kis ideig a nappaliban maradjunk, így feléjük vettük az irányt.

- Már azt hittük, hogy egy gyilkosságot vallottál be neki, annyi ideig voltatok bent. - poénkodott Alex, miközben helyet foglaltam közöttük.
- Ja, mondd csak el, hogy eltetted láb alól a srácot. De mi megértjük ám, biztos nehéz lehetett vele. - tett rá még egy lapáttal Tom.
- Kiről is beszélünk most? - kérdeztem zavartan.
- A sztárocskádról. - vihogtak fel.
- Egy: nem az én sztárocskám. Kettő: egész rendes, jól kijövünk egymással, úgyhogy nem kell piszkálni. - néztem rájuk.
Hogy elkerüljem a további összeszólalkozásokat, inkább felálltam és a konyhába mentem, hogy lenyugodjak.
Közben Nora is bejött és értetlenül nézett rám.
- Ez meg mi volt?

Nem feleltem, csak megvontam a vállam. Tulajdonképpen halványlila gőzöm sem volt róla, miért reagáltam ilyen hevesen, mikor nagyon jól tudtam, hogy a srácok csak viccelnek.
Inkább a fiók felé fordultam és kihúztam azt, hogy előszedjem az evőeszközöket. Nora a tányérokat pakolta elő. Néma csendben tettük a dolgunkat, melyet az ajtó nyitódása szakított félbe.

Még csak fel sem pillantottam, hogy megnézzem ki az. Inkább azon igyekeztem, hogy lenyugtassam magam teljesen, ugyanis nem szerettem volna elrontani az estét. Főként nem egy olyan személynek köszönhetően, aki itt sincs.
Értetlenül pislogtam barátnőm felé, aki épp azon volt, hogy másodperceken belül eltűnjön a konyhából egy cinkos mosollyal az arcán.
Próbáltam arra koncentrálni, amit csinálok, így teljesen váratlanul ért, ahogy két kar fonódott körém és lefogta remegő kezeimet. Kivette a kezemből a késeket és az asztalra rakta, majd maga felé fordított.

- Minden rendben? - emelte fel az állam, hogy szemeimbe tudjon nézni. - Igen, csak nem szeretem az előítéleteket. Az pedig csak még jobban bosszantott, hogy pont olyas valakit szólnak le, akit gyerekkorom óta ismerek. Bár ezt ők nem tudják, de akkor is...
Igen, ez a magyarázat a viselkedésemre. Tényleg ez zavart, nem más.
- Értem. Akkor most gyere és ezt nekik is mondd el. - suttogta a fülembe, miközben átölelt.
Csak bólintottam, tudtam, hogy igaza van. Mikor el akart válni tőlem, még szorosabban fűztem kezeim a nyaka köré. Reakciómra csak hangosan felnevetett.
- Olyan jó most így, maradjunk még egy kicsit.

Válaszként csak újra magához vont. Most először fejeztem ki szavakkal is, hogy nem szeretnék még elválni tőle. Ha jobban belegondolok, lassan de biztosan egyre közelebb férkőzik a szívemhez. Köszönhetően a sok éjszakába nyúló beszélgetésnek, egyre többet tudtunk meg a másikról és egyre jobban kezdjük kiismerni egymást.
Fejem a vállára hajtva élveztem közelségét és bódító illatát. Lehelete a nyakamat csiklandozta, ujjai a hátamat cirógatták.

- Fiatalok, kellenének azok az evőeszközök, mert... - jött be nagy lendülettel Alex, de minket meglátva megtorpant és a mondat is félbe maradt.
- Kitalálom, éhen haltok. Viszem már. - mosolyogtam rá, miután kelletlenül kibontakoztam Matt öleléséből.
- Oké. - kaján vigyor jelent meg az arcán, ami az este további részével kapcsolatban nem sok jót sejtetett számomra.
A hiányolt tárgyakat magamhoz véve indultunk újra a teraszra.
- Carrie, ne légy pipa rám, tudod, hogy nem úgy értettem! - kezdte Tom a békítésemet, miközben a késeket és villákat osztottam szét.
- Nem haragszom, én reagáltam túl a dolgot. Ismersz már...
Mosolyogva bólintott, így mindketten lerendezettnek tekintettük a nézeteltérést.

- Nate, nem úgy volt, hogy Chace is jön? – fordult hirtelen oldalra barátnőm.

A lélegzetem elakadt egy pillanat töredékéig. Majd mintha egyáltalán nem érdekelne a dolog válaszoltam a korábban számomra feltett kérdésre. De azért fél füllel figyeltem, hogy mit fog mondani Nate.

- De, csak közbe jött neki valami családi ügy. Azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de majd legközelebb bepótoljuk. – a kijelentés hallatán megkönnyebbülten lélegeztem fel.

Kimondottan örültem neki, hogy nem lesz itt. Az csak tovább bonyolította volna az így sem egyszerű helyzetemet. Nem szerettem volna őket beavatni. Persze, a barátaim, tudnak róla, hogy volt egy srác a múltamban… és azt is tudják, hogy Chace-el dolgozok együtt, de azt hogy ez a két személy egy és ugyanaz, nem szerettem volna most elmesélni. Ahogy arra sem kérhettem volna meg őket, hogy játsszák meg magukat Chace előtt.
Evés közben alig esett pár szó, mindenki nagy élvezettel fogyasztotta a vacsorát.
- Nate, ez valami isteni volt! - dőltem hátra a székemben a hasamat simogatva.
- Egyél még, itt van bőven.
- Á, egy falat se menne már le a torkomon.
A srácok még "nagy duzzogva" bevállaltak egy- egy szeletet.
Miután mindenki végzett, beindult a beszélgetés is. Melyet Alex egy jól irányzott mondattal ránk terelt. Nem lepett meg, sőt már régóta vártam is rá. Kíváncsi voltam, hogy milyen frappánsan hozza fel a konyhában látottakat.
Pillanatok alatt az érdeklődés középpontjában találtuk magunkat. A kérdések pedig felváltva özönlöttek: Honnan ismerjük egymást? Mióta? Mióta vagyunk együtt? Hogyan jöttünk össze?

Lefeküdtünk-e már? Mikor lesz az esküvő? Hány gyereket szeretnénk? Hát igen, az utóbbi három a srácoktól származott.
Egyre több üveg, alkohol tartalmú ital került az asztalra, onnan a poharainkba, majd pedig a szervezetünkbe. Így teljesen érthető módon a hangulat is fokozódott.
Mosolyogva hallgattam a régi sztorikat, mígnem arra lettem figyelmes, hogy egyre több olyan történetet emlegetnek fel, ahol központi szerepem volt az események lezajlásában.

- És arra... arra emlékeztek, mikor első egyetemi Halloween bulin Szörnyellának öltözött be? - nyögte ki nagy nehezen Tom.
Szúrós tekintettel néztem rá, de hiába. Lehet, hogy ő elhallgatott, de Alex ezer örömmel folytatta.

- Igen. Mindenki meredt szemekkel bámulta. Bár azt a szerkót… nagyon komoly volt. A haja is félig fehér és félig fekete volt és szerzett valahonnan egy pár plüss dalmatát.

- Inkább öltöztem Szörnyellának, mint valami idióta zombinak vagy playboy nyuszinak… - jegyeztem meg duzzogva.

- És hogy megtáncoltatta az irodalom tanárt. Még mindig nem értem, hogy sikerült rávenned. – röhögte el magát újra Tom.

- Hát azt én sem. Ez a rész valahogy már homályos…

Szóba jött még egy-két vadabb buli is. Olyanokat meséltek, amit én magam sem hittem el. Mikor már csak lehetetlenebbnél lehetetlenebb sztorikat meséltek, rájuk hagytam a dolgot. Túl élénk a fantáziájuk és az alkohol is kezd hatni, amit megittak.

A bulik kivesézése után arról beszélgettünk, hogyan ütöttük el az unalmas délutánokat. A közös kirándulások és néhány nagyobb kiruccanás is fel lett emlegetve. Mindenki vidáman szállt be a sztorizgatásba.

Mattre nézve csak egy hatalmas mosolyt láttam az arcán. Élvezettel hallgatott végig mindent. És mivel ő volt majdnem az egyetlen, akinek ezek az események teljesen idegenek voltak, mindenki igyekezett teljes részletekbe menően előadni neki mindent. 

Órákig beszélgettünk vidáman minden féléről. Aztán a társaság lassan szedelődzködni kezdett. Nora kikísért mindenkit, közben én elkezdtem összeszedni a piszkos tányérokat. Matt, kérdés nélkül állt Neki segíteni.

- Hagyjátok csak, majd azt én elrendezem! – szólt ránk barátnőm, ahogy kiért hozzánk.

- Ne viccelj Nora. Tudod, hogy szívesen segítünk. Így legalább hamarabb végzel.

Tudta, hogy úgysem fog meggyőzni az ellenkezőjéről, így nagyot sóhajtva jött oda, s a poharakat kezdte el behordani. Én a tányérokkal követtem őt. Otthonosan mozogtam a házban, így magamat nem zavartatva egyből be is pakoltam őket a mosogatógépbe.

Ahogy azt előre megjósoltam, pillanatok alatt végeztünk a pakolással. Nora hálásan nézett ránk, mikor mindennel kész voltunk.

- Azt hiszem, most már mi is megyünk. Hosszú nap volt a mai.

- Holnap mikor kezdtek?

- Tízkor találkozunk… - sóhajtottam fel.

Amíg a taxi meg nem érkezett, kint beszélgettünk a kapu előtt. Szerencsére Matt mögöttem állt és átkarolt, így tudta tartani az egyre jobban elnehezedő testemet. Nagyon fáradt voltam már, alig vártam, hogy végre otthon legyünk.

- A salátás tálad. – kapott a fejéhez Nora. – Egy pillanat és itt vagyok.

- Ráér, majd máskor visszaadod. – kiabáltam utána.

Egy kocsi állt meg a feljárón. Szemeim reménykedve csillantak fel, majd csalódottan konstatáltam, hogy ez nem az, amire mi várunk. Az ajtaja kinyílt és egy srác szállt ki belőle s közeledett felénk. Nem néztem meg annyira, hogy tudjam, ki lehet az, így nem is szenteltem neki túl nagy figyelmet.

- Hiába beszélek neki… - jegyeztem még meg Norara utalva. Matt felkuncogott, majd a nyakamba puszilt. Fejemet oldalra fordítottam, így ajkaimra is kaptam egy apró csókot.

- Sziasztok! Nate tudnánk beszélni pár percet? Fontos lenne! – hallottam meg egy ismerős hangot.

- Ezért képes voltál elautózni ide? Miért nem hívtál fel?

- Ki vagy kapcsolva. – mérgelődött Chace.

- Biztos, hogy nem. Akkor lemerült…

A taxi megjött, Nora viszont még sehol sem volt. Mattet a kocsihoz küldtem, hogy szóljon a sofőrnek, még egy kicsit várni kell. Türelmetlenül toporogtam a járdán és hallgattam a srácok egyezkedését arról, hogy Nate miért nem volt elérhető.

- Baj van? – érdeklődött kedvesen Chace.

- Nem, csak szeretnék már haza menni, de Norara kell várnom. Hűvös van, fáradt vagyok…

- És nyűgös. – fejezte be helyettem.

Halvány mosollyal az arcomon bólintottam, nem volt értelme tagadni.

Aztán végre megpillantottam barátnőmet az ajtóban.

Gyorsan elköszöntem tőlük, majd a taxihoz siettem.  

Beszálltam Matt mellé, fejemet a vállára hajtottam, s vártam, hogy induljunk. Semmire nem vágytam jobban, mint a puha ágyam melegére…

Egy utolsó pillantást vetettem a kint állókra. Nem kellett volna. Tekintetem találkozott Chace-ével, aki épp a bejárati ajtóból nézett vissza ránk.

Szememet szorosan lehunyva igyekeztem nem tudomást venni arról a pillantásról, amely meglepettséget és zavartságot és talán egy kis bánatot is sugárzott felém.

16. fejezet

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni azoknak, akik szavaztak. Jó érzéssel tölt el, hogy 14-en igennel szavaztatok.
Ahogy ígértem, ma meghoztam a következő fejezetet. Tudom, hogy az előző, ha csak finoman fejezem is ki magam, de unalmas volt, ez egy kicsit pörgősebb már. Egyébként úgy gondolom, néha kellenek ilyen részek is, nem sokára úgyis megint felpörögnek az események és zajlani fog az élet a szereplők körül.
Mi vár rátok ebben a részben? Vége Carrie egy hetes pihenőjének és újra munkába kell állnia Chace-el... De ugye emlékeztek, hogy Matt nem utazott el? És hogy mi is volt a múltkori fejezet vége? :) A folytatásban kiderül, hogy miként reagál Carrie a váratlan vendégre és hogy mit is keresett annyira. :)
Egyezzünk meg annyiban, hogy ha nincs egy komment sem, akkor nem feltétlenül kapjátok meg a fejezetet pénteken, hanem csak ha olvashatok legalább egy véleményt a fejezetről. Aki szintén ír, tudja milyen rossz érzés, ha egyáltalán nem kap visszajelzést, aki pedig csak olvassa a történeteket, gondoljon bele milyen lehet. (Egyébként emiatt volt a közvélemény kutatás is...)
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

16. fejezet

Egy ideig még meglepetten bámultam a velem szemben álló Chacet, majd ahogy láttam, hogy tekintete elkalandozik, egyből eszembe jutott, hogy öltözetem enyhén szólva is hiányos. Zavartan elmormoltam egy "mindjárt jövök"-et és a szobámba siettem.
Pillanatok alatt magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy pólót. Pár percen belül újra a nappaliban voltam.
- Szia. Ne haragudj, csak nemrég értünk haza. - szabadkoztam zavartan.
- Szia. Semmi gond. - adott két puszit és megölelt, majd a kanapé felé indult, hogy kényelembe helyezze magát.
- Kérsz valamit inni?
- Egy pohár hideg üdítő jól esne, köszönöm.
- Narancs, barack, kóla, sprite vagy ásványvíz? - kiabáltam ki a hűtőből.
- Narancs.
Az üveget két pohárral együtt egy tálcára raktam és felé vettem az irányt.
- Amúgy mit kerestél? - kérdezte Matt, aki az ajtófélfának támaszkodva figyelt.
- A telefonomat. Szinte biztos vagyok benne, hogy Nora már számtalanszor keresett, de lenémítottam, mikor a cégnél voltunk. Fogalmam sincs, hova raktam le.

- Gondolom a táskádban van, a cipős szekrényen.
- Tényleg! Köszi. - elhaladva mellette egy puszit nyomtam az arcára.
A mobilom valóban ott volt, és ahogy sejtettem, volt pár nem fogadott hívásom is és egy sms.
Az üzenetet olvasva egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, majd elmosolyodtam.

"Jelentem épségben megérkeztem, minden rendben. Nem kell izgulni, strapabíró vagyok, engem a légi katasztrófák messziről elkerülnek! (Igen, tudom, hogy mindig benned van a félsz.)
Csak okosan, rendben? Üdvözlöm Mattet is.
Anyuék puszilnak. Szeretlek hugi! L. "

- Lucas?
- Igen, üdvözöl. - fordultam Matt felé.
Bólintott, majd a konyhába vonult. Még gyorsan írtam egy üzenetet Noranak, hogy még élek, később majd hívom, de most itt van Chace.
Leültem mellé, majd megbeszéltük, hogy a héten mikor és hol találkozunk, aztán elővarázsoltam a laptopomat is és egy hét pihenő után újult energiával vágtunk bele a munkába.
- Miért pont New York? Úgy értem, ha valaki a filmiparról beszél, az első, ami mindenkinek beugrik, az Hollywood.
- Pontosan ezért. Ott sokkal nehezebb szerepet kapni... Bár valószínűleg az is sokat nyom a latba, hogy az első két filmet, amiben szerepeltem, ott forgattuk és Los Angeles nem vonzott annyira. Kicsit ki is ábrándultam belőle. Ezért is örültem meg nagyon, mikor megkaptam a szerepet a sorozatban.
- Mi a véleményed New Yorkról?
- Őszintén? - csillant fel a tekintete, mire csak mosolyogva bólintottam. - Imádom, egyszerűen lenyűgöző egy város. Itt élek már lassan négy éve, de mindig fedezek fel valami újat, ami meglep. Tetszik a város energiája, érzed, ahogy lüktet. New York egy nagy játszótér. Imádok a szabadban lenni. Főleg nyáron. A telet is szeretem, teljesen más hangulatot ad, ahogy az utcákat ellepi a frissen hullott fehér hó, az épületek karácsonyi díszekben pompáznak. Megvan a varázsa... Itt érzem otthon magam.
Meglepett ez a nagy lelkesedés, amivel a városról mesélt, ahogy jellemezte.
- Mi az? - kérdezte, mikor feltűnt neki szótlanságom.
- Nem gondoltam volna, hogy van még valaki olyan rajtam kívül, akit évek múltán is ennyire magával ragad a város. Csak meglepődtem. - feleltem halkan, majd vállat vontam.
A beszélgetést folytatva sok minden kiderült. Ha már szóba hozta a sorozatot, jobbnak láttam most rátérni arra is.
Először azt mesélte el, hogy hogy kezdődött minden. Majdnem két évig az egyik kollégájával - Ed Westwick - lakott együtt. Az ötlet aztán jött, hogy jobban megismerkedtek. Mint kiderült, Ed még nem lakott távol a szüleitől. Chace azt állítja, ő tanította meg neki, hogy kell bekapcsolni a mosógépet. Eleinte ugyan kételkedtem ebben, de volt jó pár sztorija, ami meggyőzött.
Beszélt a barátságukról, ami azóta is töretlen, sőt már testvérként tekintenek a másikra.
Rengeteg vicces sztorit hallottam, ami az alatt a két év alatt történt meg velük, hogy együtt laktak. Persze volt köztük sok olyan is, amire azt mondta, inkább ne írjam le.
- Megmondom, mi lesz. Beszélsz Eddel, hogy adjon nekem egy interjút. Természetesen Veled kapcsolatban. Rákérdezek, majd jó pár olyan dologra is, amit te meséltél. Meglátjuk, ő hogy emlékszik rá.
- Ez nem rossz ötlet! Egy történet az én szemszögemből, aztán az az övéből...
- Azt majd még meglátjuk, mennyire lesz úgy jó. Csinálok két- három verziót és a legjobbat kiválasztod.
- Rendben.
- Amúgy is gondoltam már rá, hogy még egy- két munkatársaddal is kéne beszélgetnem, hogy ők hogy látnak külső szemmel. Teljes képet akarok visszaadni rólad.
- Szuper. - sóhajtott megadóan.
Épp leszúrni készültem, hogy csak ne panaszkodjon, mikor Matt jelent meg a nappaliban, kezében az Ipohne-jával edző felszerelésben.
- Nem akarok zavarni, csak szólni jöttem, hogy elmegyek futni.
- Most? Ebben a kánikulában?
- Igen, muszáj formában tartanom magam, különben az edző ki lesz akadva. A múlt héten nagyon elhanyagoltam. Egyébként már megszoktam ezt a hőséget, edzettünk mi már ennél nagyobb kánikulában is a spanyol tengerparton...
- Te tudod, de vigyázz magadra! A legcélszerűbb, ha a park körül kiépített futópályát használod, az legalább biztonságos.

- Rendben.
Ahogy Matt elment, folytattuk volna a munkát, de Chace mobilja kényszer pihenőre ítélt. Hosszasan egyezkedett valamivel kapcsolatban Nate-el és csak nagy nehezen sikerült közös nevezőre jutniuk.
- Ne haragudj. - nézett rám miután letette.
- Semmi gond. Folytathatjuk?
- Persze.
- Oké. Ciki- nem ciki, de nem igazán vagyok képbe a Gossip girlel. Szóval mesélj, aztán majd utólag kitalálunk kérdéseket.
- Komolyan? - látszott rajta, hogy ezzel a kijelentésemmel sikerült meglepnem.
- Igen. Hallani sokat hallottam róla, de sose volt annyi időm, hogy megnézzem. Vagy ha volt is, azt mással töltöttem.
- Értem. Hát akkor megpróbálkozok a feladattal. Az első évadot még 2007-ben forgattuk, részletekbe menően arról nem nagyon tudok már mesélni. A sorozat eléggé provokatív. A történet középpontjában egy elit manhattani iskola legmenőbb diákjai állnak. Ezeknek a fiataloknak a nem mindennapi életéről ír blogot Gossip girl néven egy kilétét fel nem fedő bennfentes, aki sms-ben is értesíti a legjobb botrányokról a diákokat. Persze a sorozatban eltúlozva jelennek meg a felső tízezer jellemvonásai.
- Te Nate-et alakítod, igaz? Mesélj róla egy kicsit. Mennyire illik rád ez a szerep?
- Nate nagyon férfias, amivel könnyen tudok azonosulni. Két lábbal áll a földön és a szíve is a helyén van, pont ezért nem felhőtlen az élete a felszínes Upper East Side-on. Közös pontunk még, hogy ő is és én is odavagyunk a sportért és a csajokért. - kijelentésén mosolyognom kellett.
- Mi az, ami miatt leginkább kedveled a szerepedet? - erőltettem komolyságot magamra.
- Újraélhetem az iskolás éveimet. Ezen kívül azt is szeretem benne, hogy rengeteg vonzó nő vesz körül. - nevette el magát.
- Hiányzik az iskola? - kérdeztem meglepődve.

- Akármilyen furán is hangzik, de igen. Főként az általános iskola. A gondtalan gyerek évek, amikor még volt két olyan közeli barátom, akikkel mindent megoszthattam. Amikor a legnagyobb problémám az volt, hogyan törjek borsot valakinek az orra alá. De azok a grillpartik is hiányoznak, amiket anyuék szoktak rendezni. Ha túl nagy rajtam a nyomás, gyakran előfordul, hogy kocsiba ülök, és meg sem állok egészen Plano-ig - sok mindenre rá szerettem volna kérdezni, de nem akartam kibillenteni a gondolatmenetéből - Közel a házunkhoz van egy kis tó, körülötte mezők. - nem kellett, hogy folytassa a környék leírását, a képzeletemben egyből megjelent az említett hely. A tó vízének simaságát a szél törte meg, a nap fénye csillogott a kék felületen. A környéken meghatározott távolságban padokat helyeztek el. A környező kisebb dombok élénkzöld színben pompáztak, melyet az éppen akkor nyíló virágok sárga, piros, fehér szirmai tettek színesebbé. A tó távolabbi részén, a parton több szomorúfűz is állt. Az egyiknek a törzse egy nagy viharnak köszönhetően megdőlt és tökéletes ülőhelyként szolgált az arra tévedőnek. Rengeteg időt töltöttünk ott. - Az egyik szomorúfűz volt a törzshelyünk, de gyakran egyedül is elmentem oda. A csend, a tiszta levegő és a nyugalom, amit a hely sugárzott, mindig segített rendezni kusza gondolataimat.
Hosszú percekig mindketten csak hallgattunk. Láttam Chace-en, hogy csak a testben van mellettem, lélekben a távoli múltban jár. Azt pedig még csak nem is sejtette, hogy hasonló emlékek kavarognak bennem is.
Talán utoljára tíz éve járhattam ott, mégis meglepően pontosan emlékeztem a legapróbb részletekre is.
Az oka, hogy évek óta még csak a tó közelébe se mentem, egy keserédes emlék. Egy délután, melyen olyan őszinte voltam vele, mint azóta soha. Egy délután, mikor fel mertem vállalni az érzéseimet és nyíltan beszéltem róla és bíztam a legjobbakban. Az a délután, amelyen elvesztettem a legjobb barátomat, csak mert kimondtam, hogy szeretem. Láttam magam előtt az egész beszélgetést és az érzések újra magukkal ragadtak. A torkom elszorult, éreztem, hogy percek kérdése és elsírom magam.
- Kicsit eltértem a témától, bocsi. Hol is tartottunk? Nate karakterénél, ugye? - szólalt meg végül Chace, ezzel teljesen visszarántva a valóságba.
- Igen. Egy pillanat. - a hangom alig hallhatóan ugyan, de megremegett. Felálltam a kanapéról és a mosdóba mentem. Figyeltem rá, hogy normál tempóban haladjak, holott legszívesebben rohantam volna.
Amint becsukódott mögöttem az ajtó, nekidőlve csúsztam le a földre. Tudtam, hogy nem hagyhatom most el magam, mert pillanatok alatt észrevenné, hogy sírtam.
Igyekeztem mély levegővételekkel lenyugtatni magamat és háborgó lelkemet. Nem volt egyszerű feladat, hiszen az agyamban továbbra is pörögtek a fájó képkockák. És akármennyire nem akartam rá gondolni, egyre több részlet ugrott be.
Taktikát váltottam. Szorosan lehunytam a szemem és magam elé képzeltem egy kék szempárt, melyhez egy mosolygós arc társult. A fülemben csengtek korábbi szavai, mikor próbált megnyugtatni. Szinte már éreztem, ahogy karjaim simogatja, és azt suttogja, minden rendben lesz. És sikerült! Mattre gondolva a légzésem normalizálódott, hevesen dobogó szívem is lassabban pumpálta a vért az ereimbe. Erőt vettem magamon, felálltam, a mosdóhoz mentem. Megmostam az arcom, majd visszasétáltam a nappaliba.

- Minden rendben? Olyan sápadtnak tűnsz. – fürkészte az arcomat Chace.

- Csak egy kicsit szédülök, valószínűleg túl sokat voltam a napon. – vontam vállat egy halvány mosoly kíséretében.

- Hozok egy pohár vizet. – pattant fel.

Pillanatokon belül vissza is tért és a kezembe nyomta a poharat. Le akartam rakni az asztalra, mert egyáltalán nem voltam szomjas, de Chace szúrós tekintetét meglátva egyből meggondoltam magam és megittam az egészet. Elégedetten ült vissza a helyére, de még egy ideig aggódva méregetett.

- Jól vagyok! – bizonygattam. – Folytassuk, jó?

- Rendben. – tekintete az órájára tévedt. – Jesszusom, már ennyi az idő?! Ne haragudj, de most rohannom kell. Natetel találkozok és allergiás a késésre.

- Akkor holnap folytatjuk.

- Persze.

Gyengéden megölelt, egy puszit adott a homlokomra, majd kinyitotta az ajtót.

Legnagyobb meglepődésünkre Noraval találtuk szembe magunkat. Az egyik keze a levegőben, feltehetőleg épp kopogni készült. Hirtelen feleszmélt és leengedte maga mellé. Üdvözölték egymást Chace-el és Ő már rohant is.

- Ne álljunk itt, gyere be! – sóhajtottam, miután a lift ajtaja bezáródott és rá emeltem tekintetem.

- Azt hitted, megúszol egy nyamvadt sms-el? – érdeklődött morcosan.

- Nem, dehogy. Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de kissé zűrös volt a délelőttöm. Reggel kikísértem Lucast a reptérre, aztán hazafelé be kellett ugranom a céghez is. Ahogy hazaestem épp hogy le tudtam zuhanyozni, Chace már itt is volt.

- Na jó. Most az egyszer elnézem.

- A múlt héten alig tudtunk beszélni, mesélj mi történt!

- Kezdek kicsit besokallni a munkától. Mindent az én nyakamba akarnak sózni… De amúgy minden oké.

- Tudod, hogy nem feltétlenül erre gondoltam. Ne kínozz, ki vele!

- Ha Natere célozgatsz, - sóhajtott fel teátrálisan majd hatalmas mosollyal az arcán folytatta – örömmel jelentem be, hogy már három napja hivatalosan is együtt vagyunk!

- Tudtam én, tudtam. Megmondtam, hogy össze fogtok jönni! Úgy örülök nektek! – vetettem magam a nyakába.

- Oké, oké, én is szeretlek, de megfojtasz!

- Bocsi.

Mosolyogva hallgattam végig, ahogy elmesélte, hogy mi is történt egész pontosan. Teljesen részletekbe menő beszámolót kaphattam. Vagy fél órán keresztül ecsetelte az este minden egyes mozzanatát. Ilyenkor szoktam komolyan elgondolkodni rajta, hogy Nora miért nem lett írónő, hiszen remekül bánik a szavakkal. Az arcát tanulmányozva megbizonyosodhattam róla, hogy nagyon boldog. A szemei csak úgy csillogtak, ajkain pedig letörölhetetlen vigyor játszott. Hát igen, szép dolog a szerelem…

Már épp azon voltam, hogy elmesélem neki, mi is van Matt és köztem, mikor más témát hozott szóba. Így a nagy vallomás a részemről későbbre marad…

- Remélem estére nincs semmi programod. – kezdte. Megráztam a fejem, így nyugodtan folytatta. – Gyere át hozzám, csinálunk egy kis sütögetést az udvaron. Lesz ott pár régi ismerős is.

- Nagy gond lenne, ha vinnék valakit?

- Nem, nyugodtan.

Láttam rajta, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődését, de mielőtt bármiről is faggatni kezdett volna, gyorsan más irányba tereltem a beszélgetést:

- Elkészítem a kedvenc salátádat...

- Remek ötlet! Akkor ezt is megbeszéltük. Most megyek is. Legkésőbb hétre legyetek ott!

- Rendben.

Pillanatokon belül egyedül maradtam. Egy nagy sóhaj kíséretében álltam fel. Az asztalról összeszedtem a poharakat és üdítőket majd a konyhába vittem. Aztán a szobám felé vettem az irányt. Mivel nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, elkezdtem rendet rakni.

Már úgyis esedékes volt egy ideje, hogy a szekrényben szortírozzak. Annyira belemerültem a pakolászásba, hogy egy hangos sikoly hagyta el a torkom, amint megéreztem két a derekam köré fonódó kart.

-  Nyugi, csak én vagyok.

- Matt, a frászt hoztad rám. – csaptam a kezére. Szembe fordított magával. - Nem is hallottam, hogy megjöttél.

- Lekötötte a figyelmedet ez a sok cucc! – mutatott a ruha halomra. – Chace láttam, már elment.

- Igen, a menedzserével, Natetel találkozik. Itt volt Nora és meghívott magához estére. Lesz ott pár régi barátunk is, grillezni fognak. Szeretném, ha velem jönnél. – néztem rá félve.

- Ezer örömmel. – mosolyodott el, majd kezeivel eltűrt egy szemembe lógó kósza tincset és azzal a mozdulattal végigsimított az arcomon.

Lehunytam a szemem és élveztem az érintését. Lehelete a nyakamat cirógatta, s ajkai pillanatokon belül rabul ejtették az enyémet. Csukott szemmel igyekeztem teljesen átadni magam a csóknak. Kezeim a hajába szántottak és közelebb húztam magamhoz. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól.

- Megyek, lezuhanyzok. – suttogta s még egy szédítő és vérforraló csókkal jutalmazott.

Amíg ő felfrissítette magát én a vendégszobába mentem, ahol Lucas aludt. Lehuzatoltam az ágyneműt és újat raktam fel. Gyorsan összeporszívóztam aztán a konyhába indultam.

Az idő már négy óra felé járt, így nekiálltam a saláta elkészítésének. Matt egy ideig figyelemmel kísérte a műveletet és közben beszélgettünk. Aztán átvonult a nappaliba és a kanapéra telepedett. Figyelmét a tévének szentelte, míg én tovább tettem- vettem a konyhában. Mikor végeztem, kimentem hozzá. Már épp mesélni kezdtem volna neki, mikor észrevettem, hogy elnyomta az álom.

Ajkain halvány mosoly játszott, az arca békés volt. Nem volt szívem felkelteni, így a laptopom magamhoz véve az étkező asztalhoz osontam.

A kijelző már rég elsötétedett. A kurzort megmozdítva újra elém tárult, a ma megírt jó pár oldal. A tekintetem szabályszerűen vonzotta a következő mondat: „ A gondtalan gyerek évek, amikor még volt két olyan közeli barátom, akikkel mindent megoszthattam.”

A düh pillanatok alatt forrongani kezdett bennem. Mintha csak én tehetnék róla, hogy eltávolodtunk egymástól! Idegesen kattintottam a mentés gombra majd a piros x-re a jobb felső sarokban.

A gépet eltolva magam elől, karjaimra borulva igyekeztem – ha csak egy kis időre is - száműzni Chace-t a gondolataim közül…