20. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is vagyok. A fejezet átment a rostán, hogy egyetlen drága "szerkesztőmet" idézzem: " Mehet a közönség elé! :D" 
Ez az idei év utolsó frisse. 
Tudjátok, vicces, de csak ma délelőtt jöttem, rá, hogy December 5-én volt fél éves a blog. Ami így ránézésre nem sok idő, de ha jobban belegondolok rengeteg minden történt ez alatt a pár hónap alatt. 
Lett 22 rendszeres olvasóm, amikor ezt a bejegyzést elkezdtem megírni, kereken 3000 volt az oldal látogatottsága. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire jó érzés, hogy itt vagytok és tetszik, amit csinálok. 
Tudom, vannak dolgok, amikben még fejlődnöm kell és törekszem is rá. Sajnos változó, hogy mennyire megy könnyen az írás és legtöbbször ebből az okból kifolyólag csúszok meg. Igyekezni fogok, hogy olyan hosszú kihagyás, mint a múltkori 3 hét volt, nem legyen.
Azt továbbra is nagyon sajnálom, hogy a kommentek száma eléggé gyér. De - ha olykor nagyon nehezen is - tartom magam az ígértekhez, nem szabok határt. Nem fogok fenyegetőzni, lehet hogy elérném vele, hogy írjatok véleményt, de nem akarom senkiből se "kikényszeríteni" a gondolatait a történettel kapcsolatban. Viszont, mint ahogy számtalanszor leírtam már, nagyon örülök neki, ha megteszitek. Hatalmas köszönet azoknak, akik ez alatt a pár hónap alatt írtak, ha csak pár sort is. Mindig sikerült túllendülnöm a hullámvölgyeken, hála nektek!
De elég is legyen ennyi összefoglalás, így év végére :) 
Még számomra is hihetetlen, de ez már a 20. fejezet. Egyik nap elmentettem az eddig megírt fejezeteket egy dokumentumba, ez a 20 rész összesen 102 oldal. Az hogy meglepődtem, enyhe kifejezés.
Nem húzom tovább az időt és a szavakat sem szaporítom már sokáig :)

Sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! Remélem, jövőre is velem tartotok! :))

Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

ui.: a kép kivételesen most nem a fejezethez kapcsolódik :)

 

20. fejezet

Egy kéz simított végig az arcomon, kezemen, majd az oldalamon, míg egy másik átölelve tartott. Mosolyogva, továbbra is lehunyt szemekkel dőltem neki Matt mellkasának.
- Jó reggelt! - suttogta a fülembe.
A nyakamat cirógató leheletének köszönhetően kellemes borzongás futott végig testemen. Ajkamba harapva élveztem továbbra is érintéseit.
Egy váratlan mozdulattal az ágyra döntött és fölém kerekedett. Halkan felnevettem s tekintetem az övébe mélyesztettem. Kihívóan néztem rá és vártam, mi lesz a következő lépése.

Ajkai pillanatokon belül rabul ejtették az enyémet és vad játékba kezdtek. Kezeimet a nyaka köré fonva húztam még közelebb magamhoz. Az alkarjára támaszkodva feküdt fölöttem és csak akkor szakadtunk el a másiktól, mikor elfogyott a levegőnk. Ekkor egy határozott mozdulattal fölé kerekedtem és a csípőjére ülve szólaltam meg.
- Neked is jó reggelt! - néztem jég kék szemeibe, melyek rabul ejtettek. Egy ideig még meredtünk egymásra, majd Matt felkönyökölve újra megcsókolt.

Egyre érzékibbé váló játékunknak a mobilom csörgése vetett véget. Kinyomtam, egy gyors puszit adtam a szájára, majd a fürdőbe siettem.
- Ne már! - nyögött fel durcásan Matt. - Nem hagyhatsz így itt!
Az ajtóban megállva visszanéztem és látványosan végigfuttattam rajta a tekintetem, mire ő nagyot nyelt.
- Este folytatjuk. - kacsintottam rá és beléptem a fürdőbe.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttem, nagyot sóhajtva dőltem neki. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyomat, majd észbe kapva sürgősen készülődni kezdtem.
Egy órám volt, hogy odaérjek az irodába.

Miután végeztem a reggeli készülődéssel, a konyhában csináltam reggelit. Épp poharakért nyúltam, mikor hirtelen átkarolt hátulról.
- Van pirítós és mindjárt lefő a kávé is.
Matt szembefordított magával, kivette a kezemből a poharakat, lerakta mellém és magához húzott.
- Remélem, tudod, hogy kárpótolnod kell!
- Oh, igen? - érdeklődtem komolyan, aztán felkacagtam. A nevetésemet egy csókkal fojtotta belém.
- Na, gyere enni! – nyögtem ki nagy nehezen.
- Csak egy kávét iszok. Futás előtt sosem szoktam enni. – magyarázta.

Hát persze. Végignézve rajta egyből rájöttem, hogy edzeni készül. Egy fekete- fehér rövidnadrág és egy fehér- fekete- piros felső volt rajta, melyen feltehetőleg a csapata szponzorainak a neve, valamint egy hatalmas 24-es – ez a mezszáma – virított. Irtó jól állt neki, már alig vártam, hogy őt is láthassam játszani, nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan ügyes-e, mint ahogy azt mondják.

- Mikor mentek?

- Ben negyed óra múlva itt van.

Ez idő alatt én megreggeliztem és megbeszéltük, hogy este elmegyünk valahova. Matt azt mondta, nap közben kitalál valamit, de hogy mit és hol fogunk csinálni, meglepetés lesz.

Miután ők elmentek én elkezdtem összekészülődni, bepakoltam mindent, amire a mai napon szükségem lehet. Leszóltam a portásnak, hogy rendeljen egy taxit, ami fél óra múlva itt van, aztán felhívtam Norat.

Lényegre törően beszámoltam neki a tegnapi napomról. Nem azon lepődtem meg, hogy tudott Candiceről, hanem megkért, hogy hívjam fel Nate-et, mert szeretne beszélni velem. Még gyorsan megegyeztünk, hogy ma délután átküldöm neki az újabb anyagokat, aztán le is raktuk.

Mivel nem tudtam pontosan, hogy mégis mit akarhat Nate, így egyből tárcsáztam is.

- Jó reggelt! Az előbb beszéltem Noraval és megkért, hogy hívjalak fel.

- Szia! Igen. Tudod tartani egy kicsit?

- Persze.

Hallottam, hogy elnézést kér valakitől és közli, hogy ezt muszáj elintéznie, mindjárt jön.

- Chace? – kérdeztem.

- Igen.

- Értem. – feleltem tömören.

- De már tiszta a terep. Szóval azt szerettem volna csak kérdezni, hogy akkor most mi van?

A kérdés hallatán felnevettem.

- Mindjárt találkozom Candiceszel és elmesélek neki mindent. Mondhatni, nincs teljesen tisztában a múlttal. Ennyit megérdemel, ha már volt olyan rendes és tegnap nem buktatott le. – rövid hallgatás után újra megszólaltam. - Jó lenne, ha végeznénk már a munkával, kezd elegem lenni ebből az egészből. - jegyeztem meg ingerülten.
- Azt ne mondd, hogy nem élvezed!
- Arról szó sincs, csak... nehéz. El akarom felejteni, túllépni rajta, a múlton, hiszen itt van nekem Matt. De úgy, hogy minden nap találkozunk, egyáltalán nem egyszerű.
- Megértelek.

A beszélgetés közben összekaptam magam és a lifthez siettem.

Az épület előtt már várt rám a kocsi. Beszállva megadtam a sofőrnek a címet és az út hátra levő részét végigtelefonáltam Nate-tel.
Kicsit meg voltam késve a nagy forgalom miatt, úgyhogy sietős léptekkel indultam meg a bejárat felé, miután kifizettem a fuvart.
A recepciós mosolyogva köszöntött, majd kérdezni szeretett volna valamit, de látva hogy rohanok nem tartott fel. Egy hálás pillantást vetettem rá és el is határoztam, ha lesz egy kis időm, beszélgetek vele.

Alig, hogy kiszálltam a liftből, Ivy felém tartott.

- Jó reggelt! Nem mondtad, hogy bejössz ma. – köszöntött meglepetten.
- Szia. Tudom, nem terveztem, de így alakult. Mindegy. Candice itt van már?
- Épp előtted érkezett pár perccel. Ti ismeritek egymást? - kapcsolt hirtelen.

- Igen. Majd később elmagyarázom.
Azzal ott hagyva őt beléptem az irodámba.
- Szia, ne haragudj, de kisebb dugóba keveredtem.
- Hello! - mosolyodott kedvesen. - Semmi gond.

Mire lepakoltam a táskám Ivy lépett be hozzánk egy titkárnő kíséretében, akinél egy tálca volt rajta két pohár kávéval. Életmentő. Lerakta az asztalra, s távozott.
Ivynél két dosszié volt az egyiket Candicenek adta, hogy olvassa át. A másikat - persze, hogy az volt a vastagabb - elém tette, hogy írjam alá. Mellettem megállva várt.
- Jó, de semmi többet. - sóhajtottam megadóan. - Most elsősorban nem ezért vagyok itt! - jelentettem ki határozottan.
- Amint aláírtad, itt sem vagyok, békén hagylak titeket. - nevette el magát.
Miután kiment, ránk telepedett az a tipikus kínos csend. Tudtam, hogy meg kéne szólalnom, de egyelőre még nem ment.

Áttelepedtünk a kanapéra, de ott sem éreztem kevésbé feszélyezve magam. Minden figyelmemet a kávé kevergetésének szenteltem.
- Szóval mi ez az egész? - elégelte meg a várakozást Candice. - Miért kellett hazudnom a bátyámnak?
- Ami azt illeti, nem hazudtál, tényleg a főnököd vagyok.
- Carrie! - nézett rám jelentőség teljesen.
- Oké, oké. - sóhajtottam. - Van egy- két dolog, amit nem tudsz a múltról. Amit te láttál, az az volt, hogy nap, mint nap együtt vagyok Bennel és Chace-el. Jól érezzük magunkat, játszunk, beszélgetünk. De ennél jóval több volt, részemről legalábbis mindenképp. Szerettem őt, de nem mondtam el neki. Nem tudtam, hogy reagál rá, de abban biztos voltam, hogy az érzéseim miatt nem veszíthetem el. Így hát hallgattam, csakhogy valaki mégis elmondta neki. Akkor bevallottam, hogy tényleg szeretem. - elnémultam, az emlék élénken élt bennem és továbbra is fájt...
- És?
- Féltette a barátságunkat. Legalábbis erre hivatkozva utasított vissza. - vontam vállat.
- Sosem értettem, mi történt veletek. Hogy miért nem lógsz már vele és hiába kérdeztem, nem volt hajlandó válaszolni.
- Én képes lettem volna túltenni magam ezen és továbbra is vele, mellette lenni, de ő egyre kevesebbet kereste a társaságom. Eleinte még próbálkoztam közös programok szervezésével, de miután sorra mondta le őket egyre nevetségesebb indokokkal, feladtam. Bármennyire nem akartam ezt, gyakorlatilag csak köszönő viszony alakult ki köztünk. Összetörtem, nem is kicsit. Iszonyatosan fájt, minden este sírva aludtam el hetekig... Volt, hogy az érzéseim iránta elhalványultak, volt, hogy újra megerősödtek. De sosem tudtam teljesen lezárni a múltat.
- Miért vállaltad el a munkát? Ha...
- Ez elég hülyén hangzik, de nem tudtam kivel fogok együtt dolgozni. - szakítottam félbe tudva, hogy mi lehet a mondat folytatása - Nem fektettem rá nagy hangsúlyt. Akkor már jó pár hete minden éjjel Vele álmodtam és ez egyre jobban kiborított. Miután aláírtam a szerződést még egy hétre Rómába utaztam a szüleimhez, akkor ismertem meg személyesen is Mattet – halvány mosoly kúszott az arcomra. – Csak az után találkoztunk, hogy hazaértem. Egy kávézóban beszéltem meg találkozót a menedzserével, mert volt egy ötletem. Csak ott derült ki, hogy a srác is jön, akivel dolgozni fogok. Késett, így mi már rég beszélgettünk, mire odaért. Háttal ültem neki, de már a hangját meghallva tudtam, hogy ő az. De ő, szemtől szemben állva sem ismert meg...
- Mihez akarsz kezdeni most?
- Addig semmiképp sem fogom elmondani Neki, hogy ki vagyok, amíg nem végzünk a közös munkával. Bízom benne, hogy nem derül ki idő előtt. - sóhajtottam fel.

- És utána?

- Feltehetőleg augusztus közepére végzünk az érdemi munkával, utána már nem kell találkoznunk emiatt. Akkor - mint ahogy minden könyvemnél - átköltözöm pár hétre Norához és kijavítjuk, átnézzük, hogy minden rendben legyen, aztán leadom a kiadónak. Utána a Magic Fashionnel lesz sok dolgom, szeptemberben divathét. – néztem rá jelentőségteljesen, hogy tudja, számítok rá – Ha pedig túl vagyunk rajta, és minden jól megy, akkor irány Spanyolország.

- Mit csinálsz te ott?

- Döntöttem. Felejteni akarok. Vagy ha azt nem is lehet, nem szándékozom tovább a múltam árnyékában élni!

Ha már ennyire őszinte voltam hozzá eddig, úgy döntöttem, elmondok neki mindent. Azt, ami Olaszországban történt, hogy azóta is tartottuk a kapcsolatot és, hogy ő is eljött a meglepetés szülinapi bulimra. Hogy utána itt volt több mint egy hétig, és hogy együtt vagyunk.

Egy ideig meglepetten meredt rám.
- Elszánt vagy. - jegyezte meg csendesen.
- Nem is gondolnád, hogy mennyire. Nem mondom, hogy gyerekjáték lesz, de mennie kell, csak... csak bírjam ki szeptemberig. - a hangom elfúlt a mondat végére.
Volt még egy kis időm a Chace-el megbeszélt találkozóig, így nyugodtan tereltem el a témát Candicere.
Elmesélte, hogy hosszútávra tervezik az itt létet. A többes szám kötelező, ugyanis - legnagyobb döbbenetemre - a vőlegénye heteken belül követi a városba. Fura volt belegondolni, hogy egy éven belül férjes asszony lesz, de ahogy áradozott Tonyról, egyértelmű volt, miért mondott igent.

Vidáman beszélgettünk, mikor megszólalt a telefonom. A kijelző Chace nevét mutatta, ijedten kaptam tekintetemet az órára, azt hittem, késésben vagyok. De nem. Értetlenül vettem fel a készüléket, ám pillanatokon belül kiderült miért keres. Lemondta a mai napot, így a délutánom felszabadult.

- Mennyire érsz rá? - mosolyogtam Candicere, miután leraktam.
- Egész nap szabad vagyok.
- Szuper, gyere. - nyújtottam felé a kezem a kanapéról felállva.

Persze nem tudtuk úgy elhagyni az épületet, hogy ne futottunk volna össze Ivyvel. Épp akkor lépett be az aulába, mikor mi kiszálltunk a liftből. Rákérdezett, hogy mikorra várhat legközelebb. Jó kérdés, egy pillanatig eltöprengtem aztán közöltem vele, hogy ha csak nincs vészhelyzet, akkor két hétig nem igazán tudok bejönni, nagyon sűrű a programom.
Biztosított róla, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz, kezében tartja a dolgokat, majd kellemes délutánt kívánva az irodájába sietett, mondván, hogy fontos elintéznivalója van.
Először beugrottunk Norahoz, hogy leadjam az anyagot. Meglepetten fogadott s szemei még jobban elkerekedtek, mikor meglátta, hogy kivel jöttem. De nem csak ő volt az egyetlen, aki ledöbbent.

Candice kissé csodálkozva vette tudomásul, hogy a szerkesztőmet nagyon is ismeri. Pár keresztkérdés után - miszerint Chace találkozott-e Noraval és hasonlók - zavartan nyögte ki, hogy most már ő sem érti a bátyját.
Miután leesett, hogy mire gondol, elmagyaráztam neki, hogy aligha látták egymást, mert Nora csak három évig járt a sulinkba - ami ugye Chacenek csak kettő a korkülönbség miatt - és akkor már nem is voltunk jóban, nem azzal foglalkozott, hogy én kivel barátkozom. Így érthető, hogy nem ismerte fel.
Ezek után Candice kérésére sétáltunk egyet a Central Parkban. Aztán további ötlet híján felmentünk hozzám. Mivel tényleg közel laktam, nem vesződtünk a taxival.
- Kérsz valamit inni? - érdeklődtem, miközben lepakoltam és a nappaliba vezettem, hogy helyet tudjon foglalni.
A hűtőből vettem ki az üdítőt, mikor két kéz fogta meg a derekam és magához rántott.
Ijedtemben egy nem éppen halk sikoly hagyta el ajkaimat. Mire támadóm szembe fordított magával.
- A frászt hoztad rám, nem is hallottam, hogy itthon vagy. - csaptam Matt vállára.
- Most jöttünk. Hát te?
- Chace lemondta. - vontam vállat.
Adtam neki egy gyors csókot, majd a nappaliba tereltem. Candice és Ben épp mosolyogva ölelték át egymást. Miután bemutattam Mattet egy késő délutánba nyúló beszélgetés vette kezdetét.

Már fél hat felé járt az idő, mire kettesben maradtunk, de egyáltalán nem bántam, hogy így elment a délután.

Nagyon jól éreztük magunkat, láttam Matthiason is, hogy élvezi a társaságot és örömmel mesélt Candicenek, mikor szóba jött, hogy sportoló. Főleg, hogy a kézilabda ismeretlen volt még a számára.

Mindezektől függetlenül volt valami fura Matt viselkedésében. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi az, de a reggelhez képest más volt. Boldognak tűnt, de ugyanakkor láttam a szemében szomorúságot és egy kis aggodalmat is.

A kanapén ülve bámultam New York felhőkarcolóit és azon tépelődtem, hogy felhozzam- e előtte, hogy látom rajta, valami nyomasztja, és hogy nekem nyugodtan elmondhatja. Egy kicsit rettegtem ugyan a választól, a lehető legrosszabb lehetőségek is felötlöttek bennem, hogy mi lesz, ha itt akar hagyni, de nem csak ideiglenesen, hanem örökre. Az életem kezdett végre teljesen rendbe jönni, nem veszíthetem el őt, ahhoz túlságosan megkedveltem, hogy soha többé ne beszéljek vele.

Pillanatokon belül kizökkentem a negatív gondolataim közül, amint leült mellém. Átkarolt és magához húzott. Mosolyogva hajtottam fejemet a vállára.

Talán mégsem olyan szörnyű a helyzet, mint ahogy azt az imént még láttam. Talán megint csak én gondolok bele jóval többet a dolgokba, mint kéne. Talán… ki tudja.

Egy ideig még csendben ücsörögtünk ott, élvezve a másik közelségét.

- Elviszlek vacsorázni. – jelentette ki határozottan.

- Most? – néztem fel rá, miközben ő felállt.

- Igen. Gyere – húzott fel engem is. – Valami csínosat vegyél fel. – suttogta a fülembe és otthagyott.

Mosollyal az arcomon mentem a hálóba készülődni.

Egy gyors frissítő zuhany után tanácstalanul álltam a szekrényem előtt.

Mint az köztudott, a pasiknál teljesen más jelentéssel tud bírni a csinosan szó, mint ahogy azt mi lányok gondoljuk. De feltételezem, hogy egy elegánsabb helyre megyünk, úgyhogy ez alapján válogattam a ruhák között.

A választásom végül egy fekete, pánt nélküli ruhára esett. Egy kicsit erősebb sminket tettem fel.

A hajammal nem volt türelmem babrálni, így egy hajpánttal egyszerűen hátratűztem, mivel magától száradt meg, lágy, természetes hullámokban omlott a szabadon maradt vállaimra.

Belebújtam a kedvenc magas sarkúmba s kimondottan örültem, hogy ezzel is csökkenthetem a köztünk lévő magasság különbséget.
Hogy ne legyen olyan üres a nyakam, felvettem egy arany nyakláncot és a hozzá tartozó karkötőt és fülbevalót is. Az előre kigondolt kis fekete táskám megtalálása a gondoltnál több időt vett igénybe.

Miután végre előkerült, beledobáltam a szükséges dolgokat, fújtam magamra a parfümömből, s a tükörképem végignézve késznek tituláltam magam.
Matt már a nappaliban várt. Amint meglátott elkerekedett szemekkel nézett végig rajtam, majd elmosolyodott és megindult felém.
- Miel, gyönyörű vagy! - húzott magához egy csókra.
- Gracias!
- Nem is mondtad, hogy tudsz spanyolul!
- Sosem kérdezted. - feleltem, de más most sokkal jobban foglalkoztatott.
Mióta együtt vagyunk, most először becézett a gyakorlatilag második anyanyelvén. A tudat, hogy édesemnek hívott, jólesően simogatta a lelkemet.
Ugyanakkor egy emlék is betolakodott elmémbe. Egy fülledt nyári délután, mikor azzal űzte el unalmát, hogy a nevemmel szórakozott. Így ragadt rám a Caro becenév, amit csakis az ő szájából voltam hajlandó elviselni. Képzeletben fejbe vertem magam, nem gondolhatok most is Chace-re!
- Indulhatunk?
- Persze.
A bejárat előtt már várt ránk egy taxi. Matt besegített majd mellém ülve, egyből összekulcsolta kezeinket.
Útközben arról faggatott, hogy most akkor hány nyelven is beszélek. Úgy látszik, felkeltette az érdeklődését a téma, így mosolyogva válaszoltam, hogy az angolon és olaszon kívül a spanyolt is folyékonyan beszélem.

A kocsi a számos felhőkarcoló közül az egyiknél fékezett le. Matt a város egyik legkedveltebb éttermébe hozott.

Ahogy beléptünk, és a főpincér az asztalunkhoz kísért, egyből megértettem, miért is kedvelik annyian. Az egyik falat teljes magasságban üveg borította.

Elakadt lélegzettel szemléltem az elénk táruló látványt. A kivilágított város képe egyszerűen magával ragadó volt. Nagy nehezen elszakítottam róla tekintetemet és Mattre emeltem, aki ugyanakkor fordult felém. Hálásan pislogtam rá, mire az arcán megjelent egy őszinte mosoly.
Közben a pincér is megérkezett lerakott elénk egy-egy étlapot és megkérdezte, hogy mit kérünk inni. Matt egy üveg vörösbort rendelt. Inkább ráhagytam a választás lehetőségét, úgy gondoltam, ő jobban ért hozzá, mint én.
Jól tettem, egy finom, édes bort rendelt, mely jólesően oltotta szomjunkat s tette még oldottabbá a hangulatot.
Evés közben azt vettem észre rajta, hogy egyre feszültebbé válik. Nem tudtam, mi folyik itt, de úgy döntöttem, kivárom, amíg önszántából kezd bele.

Miután a desszertet is elfogyasztottuk, egy kissé ideges sóhaj kíséretében nézett rám s fogta meg a kezeim.
- Mondanom kell valamit. - kezdte komolyan, nekem pedig másodpercek alatt görcsbe rándult a gyomrom. - Délelőtt kaptam egy hívást, haza kell mennem. - közölte.
- Mármint, hogy...
- Szerbiába. - fejezte be helyettem.
- És mikor?
- Pénteken délelőtt kilenckor indul a gépem.
- De ugye nincs baj? - néztem rá aggódva.
- Ami azt illeti nincs, épp ellenkezőleg. Alex - a bátyja - keresett, megszületett a keresztfiam.
- Gratulálok! - álltam fel és öleltem át megkönnyebbülve. - Akkor már nem is... - kezdtem bele egy mondat megfogalmazásába jó öt perc hallgatás után. Ennyi idő kellett, míg minden megvilágosodott előttem.
- Nem tudom, nem ígérhetek semmit. Előbb hazamegyek, de nem biztos, hogy még vissza tudok jönni hozzád, mielőtt Spanyolországba kell utaznom. - a hangja szomorúan csengett.
A várost figyelve igyekeztem visszafojtani minden egyes átkozott könnycseppet, amely kibuggyanni szándékozott.

Tehát maradt három napunk, hogy elbúcsúzzunk egymástól. És egyelőre egyikünk sem tudta, hogy ez a búcsú milyen hosszú időre szól...

19. fejezet

Sziasztok!

Ezúton szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni minden kedves olvasómnak és blogra tévedőnek!! :)
Hoztam nektek egy kis ajándékot is :) a bejegyzés címéből már biztos rá is jöttetek, hogy mi az :D
Igaz, hogy 27-e környékére mondtam csak a fejezetet, de tegnap este nem igazán tudtam aludni és befejeztem. Ma még gyorsan átolvastam, és úgy döntöttem, hogy ha már 23-ára ígértem, akkor jobb, ha minél előbb fel is rakom.
A következő friss időpontja egyenlőre még bizonytalan. Holnap szeretnék nekiállni, meglátjuk, hogy haladok vele. Elképzelhető, hogy már csak jövőre kerül fel. De erről még feltétlen tájékoztatlak benneteket.
Örömmel látom, hogy az olvasók száma és a látogatottság is növekszik ugyanakkor az elszomorít, hogy nem kapok egyetlen kommentet sem. Tényleg nem értem miért. Vagy velem van a baj, amiért ezt hiányolom?! Nem tudom, tényleg nem értem... :( de úgy látszik valamit nem csinálok jól...
De ha lehetne egy kérésem, akkor írjátok le, hogy hogy tetszett a rész és eddig a történet. Legyen ez az én karácsonyi ajándékom tőletek! :)
Na, de térjünk is rá a lényegre. Ki lehet a rejtélyes "idegen", aki miatt Carrie kisebb szívbajt kap? Ma kiderül :D Hölgyeim, Ben rajongók, imádatotok tárgya újra színre lép a fejezet második részében :) és elég komoly beszélgetést folytat majd Carrievel.
Elöljáróban ennyi elég is lesz! :) nem is szaporítom tovább a szót.
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

 

19. fejezet

Meglepetten szemléltem a velem szemben álló lányt, s nem igazán tudtam, mitévő legyek.
Chace odament hozzá és megölelte. A lánya a válla felett engem nézett. Alig láthatóan megráztam a fejem és könyörgő pillantást vetettem rá.
- Cheryl, hadd mutassam be neked Candice-t, a húgomat. Candice, ő Cheryl Davis, már meséltem róla.
Mosolyogva indult meg felém s fogott kezet velem.
- Örülök, hogy sikerült végre személyesen is találkoznunk, még ha ilyen körülmények között is.
Felvont szemöldökkel néztem és hallgattam mondandóját és még csak sejtésem se volt, hogy mire célozhat.
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Chace értetlenül.
- Nem. - vágtam rá automatikusan.
- Igen. - hangzott a nyugodt felelet velem egy időben.
Kész, végem. Mindennek vége. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, a lélegzetem kapkodóvá vált.

Chace kettőnk közt kapkodta a tekintetét és egy értelmes magyarázatra várt. Továbbra is reménykedve néztem Candice-re, mire nagy kegyesen megszólalt.
- Cheryl a főnököm. - felelte egyszerűen.

- Hogy mi? – szaladt ki a számon a számomra oly egyértelmű kérdés.

- Tegnap futólag már találkoztunk. Akkor mentem be aláírni a szerződésem, amikor ő jött el a Magic Fashiontől. – magyarázott továbbra is Chacenek.

- Szóval te vagy az egyik új modell.

- Igen. – bólintott mosolyogva.

- Örülök, hogy megismerhetlek. – nyújtottam felé újra a kezem.

Ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. Chace az ajtó felé indult és közben hátraszólt nekünk, hogy menjünk csak a nappaliba.

Nate viharzott be a bejáraton s láttam rajta, hogy bosszús és ideges.

Meglátva párosunkat döbbenten vonta fel a szemöldökét. Amíg Chace háttal állt megráztam a fejem és annyit tátogtam neki, hogy „foglald le!”. Alig észrevehetően bólintott, majd megkérve Chace-t a dolgozószobába vonultak.

Idegesen járkáltam fel- alá. A szobában néma csend volt, csak a falon lévő óra kattogását lehetett hallani.

- Egyből felismertél? – érdeklődtem halkan.

- Igen.

Szaggatott sóhaj szakadt fel belőlem. Kezeimet a tarkómra kulcsoltam, tekintetem a plafon felé meredt a semmibe. Nem tudtam, mi legyen. Végül leültem a kanapéra Candice mellé és felé fordultam.

- Nem mondhatod el neki. – tartottam fogva a tekintetét.

- Mégis miért nem? És mi ez az egész álnév dolog?

- Ha megtudja, képtelenség lesz együtt dolgozni Vele. Hidd el! Ígérem, mindent elmagyarázok, de nem most és nem itt. Nem akarom, hogy meghallja.

- Oké. De Carrie, ugye minden rendben?
- Persze. - jelentettem ki határozottan.

Kavargó gondolataim pillanatok alatt magukkal ragadtak s csak Candice kérdése rántott vissza a valóságba.
Igyekeztem minden figyelmemet neki szentelni. Megegyeztünk, hogy holnap reggel bejön az irodámba és akkor mindent meg tudunk beszélni. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert ha le is buknánk, könnyedén ki tudjuk magunkat magyarázni. Biztos, ami biztos, semmit nem hagyok a véletlenre…

Aztán én faggattam, hogy mi van vele mostanában. Ugyan nem voltunk annyira nagyon jóban, de azért kíváncsi voltam, hogy mi történt vele azóta, hogy nem találkoztunk. Miután megunta, hogy csak ő beszél, az írásról kezdett érdeklődni.
- Célirányosan az NYU-ra jöttem. Egyrészt magam mögött akartam hagyni a várost. Pillanatok alatt megszoktam az itteni életet és nagyon élveztem is. Apuék persze felvetették az ötletet, hogy mi lenne, ha velük tartanék Rómába, de New York valahogy sokkal jobban vonzott. Nem bántam meg, hogy ide költöztem. Már az első napokban úgy éreztem magam, mintha haza jöttem volna. Másrészt pedig, akiket kérdeztem, csak elismerően és jót tudtak mondani az egyetem irodalom szakáról. Mindenben igazuk volt, az órák nagyon jók voltak, rengeteg újat tanultam. Az írás pedig a szenvedélyemmé vált és úgy látszik, sokaknak tetszik is, amit csinálok.
- Hogy került akkor a képbe egy divatcég?
- Anyué. - sóhajtottam - A 25. szülinapomkor váltam a New yorki vállalat igazgatójává.
- Nem semmi.
- Nem. Vannak és lesznek is még olyan dolgok, amikkel meg kell birkóznom. Annyira idegen tőlem az egész…
- Elhiszem, hogy nem egyszerű. De tuti belerázódsz.
A nappaliba érkező Nate és Chace szakította félbe a beszélgetésünket.
- Akkor holnap délelőtt, el ne felejtsd! - nézett mérgesen Nate.
- Jó, jó nem fogom.

A válasszal mit sem törődve fordult felém és érdeklődött, hogy minden rendben van-e és hogy jól haladunk-e.
Elmondtam neki, hogy megnyugodhat, jól állunk s csak az eső okozott kisebb fennforgást, de mint látja megoldottuk. Pár percig még beszélgettünk, de aztán valami fontos elintéznivalóra hivatkozva ott is hagyott minket.

- Ne haragudj. Úgy érezte, most van itt az ideje egy alapos fejmosásnak. - magyarázott Chace. - Bár az okát azt nem értem. - mosolyodott el halványan.
- Semmi gond, jót beszélgettünk addig. - közölte Candice.
- Kéne nekem egy konnektor, ahhoz hogy a munkát folytatni tudjuk. Mikor eljöttünk a parkból láttam, hogy lemerülőben van a gépem.

Amint ez a probléma is megoldódott, újra belekezdtünk a munkába.

Candice úgy döntött velünk marad. Megígérte, hogy csak csendes megfigyelőként lesz jelen és letelepedett a szemben lévő kanapéra.

Én felhoztam a félbeszakított témát és újfent nekiláttunk. Pillanatok alatt sikerült belemerülni a munkába s csak a beszélgetésre koncentrálni.

Candice egy ideig tényleg csak figyelmesen hallgatott minket. Néha, ha a szemem sarkából felé pillantottam, láttam, hogy hol Chace-t, hol pedig engem méregetett. Kíváncsi voltam, hogy mi járhat most a fejében, de esélyem sem volt megtudni.

Aztán Chace egyik válasza után kitört belőle a nevetés. Könnyeit törölgetve sikerült is kinyögnie, hogy "ezt te sem gondoltad komolyan." Ebből aztán egy kisebb vita alakult ki köztük. Chace vadul érvelt a saját igaza mellett, Candice pedig bizonygatta, hogy nem úgy van az, ahogy ő mondja.
Mosolyogva figyeltem a két testvér civakodását s vártam, mikor és melyikük hajlandó előbb engedni.
Végül persze Chace volt az, aki belátta, hogy részben igaza lehet a húgának.
- Sokat veszekedtek? - érdeklődtem.
A beszélgetés innentől kezdve új irányba terelődött. Régi történetek idéződtek fel.

Eleinte csak olyanok, amikben azt taglalták, hogy min veszekedtek annyit. Vicces, én mindig azt gondoltam, hogy mindig is jó volt a kapcsolatuk, csak néha láttam őket valamin összekapni. Bár az is igaz, hogy Candice elég kevés időt töltött a hármasunkkal, ha mégis, akkor is csak figyelt minket, ritkán játszott velünk.

Aztán sorra kerültek elő olyan történetek is, melyeknek jó magam is szem és fültanúja voltam. Épp az egyik sztorit fejezte be Chace, - amiben én békítettem meg őket, miután Chace véletlen tönkretette a húga egyik legkedvesebb játékát - aztán elhallgatott.
Percekig néma csendben ült és csak meredt maga elé. Én meglepetten néztem össze Candiceszel. Nem tudtam, hogy most mi van.
Aztán Chace felsóhajtott, megrázta a fejét, majd elnézést kérve a mosdóba sietett.
- Mi ütött belé? - kérdeztem halkan.
- Hiányzol neki. - nézett mélyen a szemembe.
- Nem hinném. - ráztam meg a fejem tagadólag.
- Ugyan már. Rólad volt utoljára szó, mielőtt elhallgatott.

Nem reagáltam semmit Candice határozott kijelentésére...
Miután Chace visszajött, tovább beszélgettünk. Kiderült, hogy évek óta együtt járnak nyaralni a testvérével.

Élménybeszámolók, vicces sztorik. Candice pont az egyik történetet mesélte. Én pedig megállás nélkül nevettem rajta, mikor valaki csengetett. Chace felállt és a bejárathoz sietett. A húga nem zavartatva magát tovább mesélt, amit vigyorogva hallgattam.
- Oh, szia! - köszönt meglepetten Chace.
- Szia, szívem. Rengetegszer hívtalak, de nem vetted fel. Nem tudtam, hogy mi történt, aggódtam érted, úgyhogy ide jöttem.
A mosoly pillanatok alatt az arcomra fagyott, s holott még csak egyszer találkoztunk, szinte biztos voltam benne, hogy ki az. Pillantásom találkozott Candice-ével, aki nem túl kedvesen pislogott mögém. Arcvonásaimat rendeztem, majd hátrafordultam. Tekintetem egyből találkozott az övével.

Sorel meglepetten s koránt sem barátságosan nézett rám, szinte éreztem a felém áradó gyűlöletet csak nem tudtam, hogy mivel érdemeltem ki.
- Már értem. - jegyezte meg.
Halkan felsóhajtottam, majd visszafordulva lehajtottam a laptopom tetejét. Ideje elhagynom az ellenséges területet… Amíg Chace bemutatta a barátnőjét a húgának, én összeszedtem mindenemet.
- Már mész is? - kérdezte Candice.
- Igen. Így is tovább maradtam, mint terveztem. Matt már vár. - pillantottam az órámra.

Elköszöntem tőlük és az ajtó felé indultam.
- Cheryl! - jött utánam Chace.
- Igen?
- Még mindig esik. Maradj egy kicsit, legalább amíg eláll.
- Már nem szakad annyira és amúgy is taxival megyek. Tényleg sietnem kéne. - néztem a szemébe.
- Hát jó, te tudod. – vont vállat lazán.
- Holnap találkozunk.

Adtam neki két puszit, mire ő magához húzott. Valamiért úgy éreztem, ez az ölelés tovább tartott, mint kellett volna. Talán Sorel szúrós pillantása miatt...
Gyors léptekkel indultam el a lift felé. Ahogy az ajtó becsukódott, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Valójában nem voltam késésben sehonnan, sőt előbb is végeztem, mint gondoltam, de a Chacenél kialakult hangulat szabályszerűen fojtogató volt.
Az épületből kilépve fél percen belül sikerült is egy taxit leintenem. A címet bediktálva hátradőltem és az ablakon nézelődtem kifelé.

A máskor zsúfolt járdákon alig lézengtek néhányan. A hirtelen jött vihar majdnem mindenkit száműzött kintről. Nem elég, hogy az eső esett, a szél is tombolt. Érthető, hogy bemenekültek a szabadból. A ritka pillanatok egyike, szinte idegennek tűnt így a város. Mintha nem csak egy nyári vihar lenne készülőben, hanem valami sokkal komolyabb, csak én még nem tudok róla.

Megráztam a fejem, ilyen képtelenségek is csak nekem jutnak eszembe. Nyáron túlnyomó részt turisták vannak a városban, őket pedig érthető módon megtántorította a zord időjárás…

A lakásajtómnak dőlve idegesen sóhajtottam fel, majd mély levegőt vettem és a hangok irányába indultam.

- Sziasztok! – köszöntem, s próbáltam olyan hangsúlyt megütni, amiből egyikük sem jön rá, hogy valami nincs rendben.

Matt és Ben egyszerre kapták felém a tekintetüket. Előbbi felállt és hozzám sietett, megölelt, majd gyengéd csókot adott ajkaimra. Utóbbi pedig némán figyelte a jelenetet, s az arcomat fürkészte.

- Na mi az, már nem is üdvözölsz? – néztem rá durcáson.

- De. – mosolyodott el, felállt és úgy megszorongatott, hogy alig kaptam levegőt. Kellett nekem reklamálni… - Szia.

- Mi jót csináltatok? – érdeklődtem, miközben letelepedtünk a kanapéra.

- Dumáltunk, filmet aztán meccset néztünk. – mesélte el Matt. – Hogy haladtatok?

- Egész jól, csak elkapott minket az eső, úgyhogy fél óra kiesett.

- Hol voltatok? – nézett rám meglepetten.

- A parkban.

- Értem.

Ben továbbra is engem vizslatott. Nagyon hallgatag volt, ez öt perc alatt feltűnt, már azon voltam, hogy megkérdezzem, hogy miért, mikor megszólalt.

- Mi történt? – nézett mélyen a szemembe.

- Semmi. Miért? – feleltem meglepetten.

- Carrie, játszhatjuk azt is, hogy megkérdezem még jó párszor és te letagadod, de akkor is tudom, hogy van valami. Látom rajtad. Ki vele!

- Találkoztam Candiceszel. Chace lakásán… - közöltem egyszerűen, majd a konyhába mentem, hogy öntsek magamnak egy pohár üdítőt.

A srácok egyből utánam jöttek s várták, hogy fojtatom a beszámolót, de nekem nem állt szándékomban. Mikor erre rájöttek, a kérdéseikkel kezdtek bombázni. Hogy felismert-e, Chace rájött-e, hogy ki vagyok, mi történt egész pontosan, mit keres egyáltalán Candice New Yorkban…

- Mondjad már! – szólt rám kissé ingerülten Ben.

Nem hatott meg, ráérősen megittam a maradék üdítőmet és csak utána voltam hajlandó válaszolni.

- Igen, felismert egyből, nem mondta el Chace-nek és nem is fogja, mert megkértem. Holnap találkozok vele négyszemközt és mindent elmesélek. Azért van itt, mert ő az egyik új modellünk és értelem szerűen Chace még mindig nem jött rá. – hadartam egy szuszra.

- Hűha. – nyögte ki Ben.

- Továbbra is fenntartom a kijelentésem, miszerint Chace vak, és szemüvegre van szüksége. Nem lát tovább az orránál, az biztos. – szólalt meg halkan Matt.

- Jelenleg én kifejezetten örülök ennek a vakságnak. – motyogtam halkan. – Ettetek ma már?

- Persze.

- Normális ételre gondoltam, nem chipsre és társaira.

- Ja, akkor nem. – röhögött fel Ben.

A hűtőm tartalmát tanulmányozva hamar eldőlt, hogy vagy palacsintát eszünk, vagy előtte el kell mennünk bevásárolni, mert nem igazán van benne ehető étel. A fiúk megelégedtek a palacsintával, de azt kikötötték, hogy dupla adag legyen és siessek, mert kezdenek nagyon éhesek lenni. Jellemző…

Én elkezdtem az ebédünket csinálni, a srácok pedig kivonultak a nappaliba beszélgetni. Már az első adagot sütöttem, mikor Ben jelent meg mellettem.

- Mit fogsz mondani Neki?

- Az igazat. Ez a minimum, ha már egyszer hajlandó hazudni a bátyjának.

- Megdöbbentél, hogy ott láttad, mi?

- Az nem kifejezés. Lelki szemeim előtt lejátszódott egy hatalmas veszekedés is. De Candice szerencsére értette, hogy mire akartam utalni és nem szólt egy szót sem. Aztán jött Nate, aki félrehívta Chacet, így tudtunk pár szót váltani.

- Komolyan modellkedik?

- Igen. Tegnap íratták alá velem a szerződését, mint kiderült. És az a durva az egészben, hogy össze is futottunk, mikor jöttünk el Mattel, de nem jöttem rá, hogy Ő az, csak ismerős volt.

- Nem lenne jobb, ha elmondanád Chacenek, hogy ki vagy? Nem kéne ezt a színjátékot játszanod tovább. - érdeklődött komolyan.
- Tudom, hogy nehéz ezt nektek elmagyaráznom, nem tudjátok átérezni a helyzetem. - sóhajtottam fel. - De képzeld magad a helyembe. Pontosan tudod, hogy mennyire jóban voltunk és láttad, hogy mennyire összetörtem, mikor közölte, hogy nem úgy szeret, ahogy én őt és egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Mindig is abban reménykedtem, hogy rendeződik majd a kapcsolatunk, de nem történt meg. Ami a színjátékot illeti, nem hazudtam neki. Az írói álnevem ismeri, tudja, hogy olasz származású vagyok, ahogy azt is, hogy enyém a Magic Fashion, hogy van egy bátyám, aki Európában sportoló. És mindig őszinte vagyok vele, ha a véleményemet kérdezi vagy beszélgetünk. Egyszerűen csak vannak dolgok, amiket nem hozok szóba. Ilyen például a múltam.
- Ha neked így könnyebb... csak ne látnék egy hatalmas balhét a lelki szemeim előtt, ha minden kiderül.
- Hát igen, elképzelhető, hogy nagy vita lesz az egészből, ha színt vallok, de nem érdekel. Ő nem ismert fel és különben is, csak akkor szándékozom elmondani Neki, ha már végeztünk a munkával és kiadták a könyvet. Utána úgysem találkozunk. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor pár hónapra itt hagyom New Yorkot. Persze ez nem rajtam múlik. - éreztem, hogy az arcomat melegség önti el s a szemeim lesütöttem.
- Oh, oh! Ennyire komolyan gondolod? Én azt hittem, ez valami múló szeszély. Félre ne érts, jó fej srác, csak nem hittem volna...
- Van benne valami, ami megfogott. Nem tudnám megmondani, hogy mi, talán a kisugárzása. De az biztos, hogy napról napra egyre jobban megszeretem és kötődök hozzá. Belegondolni se jó, hogy hetek kérdése és itt fog hagyni. - suttogtam az utolsó mondatot.

Ben mosolyogva hallgatott, majd megveregette a vállam.
A beszélgetést egy "veled mi újság" kérdéssel új irányba tereltem. Beszámolt a hétköznapjairól. Amíg beszélgettünk, elkészült az ebéd és megterítettünk. Evés közben a srácok megbeszélték a holnapi programjukat. Épp végeztünk, mikor megszólalt Ben telefonja. Pár mondatot váltott valakivel, majd lerakva megköszönte az ebédet és közölte, hogy neki most rohannia kell. Elég zaklatottnak tűnt az arckifejezése, úgyhogy az ajtóból még utána szóltam, hogy hívjon fel, hogy tudjam, minden rendben. Csak bólintott és már el is tűnt a liftben.

Mattel elpakoltunk a konyhában, majd a hálóba mentünk. Én gyorsan elszaladtam zuhanyozni és felvettem egy kényelmes ruhát. Mire végeztem, az ágyon feküdt.
- Gyere ide! - nyújtotta felém a kezeit.
Gondolkodás nélkül mentem oda s helyezkedtem kényelembe a mellkasán, mire csak egy édes mosollyal reagált.
Percekig feküdtünk csendben egymás karjában. A mellkasát cirógattam, ujjaimmal végigkövetve a kínai jelekből álló tetoválását, majd apró köröket rajzolgattam rá. Ő a hajammal játszott és néha- néha belepuszilt.
A fülemben hallottam szíve egyenletes dobogását. Teljesen megnyugodtam, mint mindig, mikor vele vagyok. Úgy éreztem, semmi rossz nem történhet, amíg velem van.
Már majdnem elnyomott az álom, mikor megszólalt.
- Akkor mikor is jössz pontosan spanyolba?
Halkan felnevettem, majd arcomat a nyakhajlatába fúrtam.
Hát persze, hogy hallotta...

18. fejezet

Sziasztok!

Hát újra itt vagyok. Nem terveztem ilyen hosszú kihagyást, de sajnos így jött ki. Gyorsan visszanéztem, hogy mikor került fel az előző fejezet és komolyan ledöbbentem, hogy már egy hónapja. Elképesztő, hogy repül az idő...

Szeretném megköszönni, hogy kitartottatok, ígérem mostantól igyekszem magam tartani és hozni a heti egy fejezetet. Ugyan eddig fejezetet nem hoztam, de hétvégenként felnéztem a blogra, hogy mégis mi a helyzet. Örömmel láttam, hogy az olvasók száma már 20 és a látogatottság is 2800-on is túl van. Nagyon jól esett az érdeklődésetek, hogy mi van velem. Köszönöm!

Egy kicsit összefoglalnám, hogy mi is történt az előző részben, hogy mindenki képben legyen: Carrie és Martin grill partira mennek Norához, ahol Carrie beavatja, hogy együtt vannak és elmondja neki, hogy lezárja a múltat, megpróbál nem foglalkozni vele. Az este egy apró összeszólalkozástól eltekintve remekül telik, sztorizgatnak a régmúlt időkről és beszélgetnek. Aztán induláskor beállít Chace is.
A mai részben egy újabb nap eseményeit olvashatjátok :) (tudom, tudom, ki gondolta volna :D )

Ezt a részt szeretném Ivettnek ajánlani! Itt is - ugyan utólag de - boldog második blogger szülinapot!! :) Köszönöm, hogy annak idején támogattál és segítettél, hogy az Igaz szerelem elinduljon és hogy azóta is mellettem állsz és hallgatod a gyakran képtelen ötleteimet. Valamint, hogy véleményezed ennek a történetnek a fejezeteit.
Köszönöm!! ♥♥♥
Ezt a számot pedig magunknak küldöm: úgyis tudod, mi lesz az :P ♥

Nem is szaporítom tovább a szót!
Kellemes olvasást!
Szeretettel várom a visszajelzéseket.

puszi, Csillu

 

18. fejezet

Szemeim hirtelen pattantak fel. Hunyorogva néztem körbe a szobát elárasztó világosság miatt. Fáradtabbnak éreztem magam, mint mikor lefeküdtem, de tudtam, hogy nem most van itt a lustálkodás ideje, mennem kell.
Az órára pillantva egyből kiugrottam az ágyból.
- Fenébe, fenébe, fenébe! - suttogtam idegesen, majd a fürdőbe rohantam. Pár perc múlva a park bejáratánál kéne lennem, én meg még csak most keltem fel.
Gyorsan beálltam a zuhany alá, amint végeztem törülközőt tekertem magam köré. Fogmosás, fésülködés, és újra a szobában voltam. A ruháimat másodpercek alatt választottam ki és kapkodtam fel, hogy a mai nap szükséges kellékeit tudjam már pakolni.
- Hova ez a nagy sietség? - hallottam meg egy álmos hangot.
Egy percre az ágyam felé fordultam, ahonnan Matt – könyökén támaszkodva - engem szemlélt. A haja kissé kócos volt, de szemei élénken csillogtak és egy kedves mosolyt villantott rám.
- Tízkor találkoztam volna Chace-el, rohannom kell.
Figyelmemet újra a készülődésnek szenteltem. A laptopomat beraktam a táskájába, de biztonság kedvéért még egy füzetet és pár tollat is becsúsztattam mellé. A telefonom megtalálása már nagyobb kihívás volt, ami jó pár percet igénybe vett.
Mikor úgy éreztem minden megvan, amire szükségem lehet, Matt felé vettem az irányt.
- Ben azt mondta tegnap, hogy ma beugrik majd hozzád. Kaját találsz a hűtőben. Írok, ha végeztem. - mondtam s még egy gyors csókot engedélyeztem magunknak.
- Rendben. Szia! - villantott rám egy ellenállhatatlan mosolyt.
Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, már tárcsáztam is Chace-t.
- Jó reggelt! Ne haragudj, elaludtam. Legfeljebb tíz perc és ott vagyok.
- Nem kell rohanni, ma egész nap ráérek. - a hangján hallani lehetett, hogy vigyorog, miközben beszél.
- Sietek! - szóltam még bele, aztán megszakítottam a vonalat.

Az épület ajtaján kilépve egyből megcsapott a meleg. A nap ma is hétágra sütött és a levegő állt, semmi szél nem fújt. Újabb fülledt nap New Yorkban.

Az itt eltöltött pár évre visszagondolva, meglepően meleg az idei nyár. Általában olyan 29-30 fok szokott lenni maximum, ehhez képest már vagy két hete 35 körül van.
Az utcán talán a kora délelőtti időpontnak köszönhetően rengetegen voltak. Tőlem telhetően a lehető leggyorsabb tempóval igyekeztem a park felé s próbáltam türelmes lenni az előttem tébláboló turistákkal, akik többnyire úgy mozogtak, hogy lehetetlen legyen őket kikerülni.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, mikor végre megpillantottam a padot, amelyen Chace ült. Rövidnadrág, póló, kissé kócos haj, elbűvölő mosoly. Kezében két Starbucks-os pohár, mellette egy táska. Amint elé értem felállt s futólag megölelt. Már épp szólásra nyitottam volna a számat, de a következő mondata megakasztott:

- Ne, ne is kezdj újra szabadkozni! Mondtam, hogy semmi gond.
Hallgatásom látva vidáman felkacagott.
- Mikor ismertél ki ennyire? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Elfelejtetted azt az apró tényt, hogy újságírónak készültem és most színész vagyok. Csupán jó a megfigyelőképességem...

Igaza van. Csak megadóan bólintottam, nem igazán tudtam, mit kéne erre reagálnom.
- Tessék! - nyújtotta felém az egyik kezében tartott poharat.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan. Egy pillanatra meglepődtem, hogy az teljesen hideg. Ahogy közel emeltem a számhoz, hogy belekortyoljak, a kávé kesernyés illata csapta meg orromat. Az íze meglepően kellemes volt.
- Tudod, nem igazán szeretem a kávét hidegen. De azt kell, hogy mondjam, ez isteni és életmentő. Úgy érzem, mintha egy órát se aludtam volna.
- Örülök, hogy ízlik. Én nyáron szinte mindig ezt iszom, ha koffein hiányom van.

- És most hová? - tettem fel a kérdést, ami már útközben is foglalkoztatott.
- Nem megyünk messze. Van egy nyugis hely a parkban, ott tudunk beszélgetni.
- Rendben.

Eldugott, alig észrevehető ösvényeken sétáltunk, mígnem egy kis tó mellett lyukadtunk ki.
A látvány egyszerűen magával ragadó volt. A nap sugarai megtörve táncoltak a tó vizén. Az egyetlen zajt a madarak csicsergése szolgáltatta. A hely hangulata és a tény, hogy Chace-el vagyok itt, a gyerekkoromat idézte fel. Igyekeztem kizárni az emlékeket és csak a jelenre összpontosítani.

- Gyönyörű. Még sosem jártam itt. - szólaltam meg csendesen.
- Én is csak egy véletlen folytán találtam rá. - felelt, miközben egy plédet terített le a fűbe, egy nagyobb fa árnyékába.

A táskámat magamhoz véve ültem le mellé. Miközben én előpakoltam, hogy el tudjuk kezdeni a munkát, ő nyugodtan heverészett a takarón. Szemeit lehunyta, ajkain halvány mosoly játszott. Kíváncsi voltam rá, hogy mire gondolhat, de inkább visszafojtottam a nyelvemre toluló kérdést.

Amíg a gép életre kelt, én továbbra is az arcát fürkésztem. Egy idő után a homlokán ráncok jelentek meg, valamin nagyon elgondolkodott. Szája többször is szólásra nyílt, de mindig meggondolta magát és egy hang sem hagyta el ajkait. Amíg ő magával vívódott én némán vártam. Mikor láttam rajta, hogy döntött, méghozzá a hallgatás mellett, kénytelen voltam rákérdezni.

- Valami baj van? Már tegnap este is egy kicsit zaklatottnak tűntél.
Szemei felpattantak, oldalára fordult, könyökére támaszkodott, tekintete pedig az enyémbe fúródott.
- Nem. - rázta meg tagadólag a fejét. - Semmi gond.
Pár perc erejéig beállt a kínos csend.
- Oké, látom rajtad, hogy akarsz valamit kérdezni. Ki vele!
Hirtelenjében sokkal érdekesebbnek találta a minket körülvevő tájat, mert egyáltalán nem nézett rám. Arca érdektelenséget tükrözött. Ha pár perccel korábban láttam volna, elhiszem, hogy számára közömbös dologról lesz szó. De így... tudtam, hogy ez csak egy álarc, amivel az érzéseit kívánja elrejteni előlem.

Aztán végre megszólalt:

- Kérdezhetek valamit? - nézett rám.
- Persze.
- Tegnap este, mikor odaértem Norahoz, láttam, hogy nem egyedül vagy ott. Ti most akkor... - kezdett bele egy értelmes mondat megfogalmazásába a megfelelő szavakat keresve, de itt meg is akadt.
- Együtt vagyunk? - fejeztem be helyette. - Igen.
Az arcán egy pillanatig meglepettség suhant át, majd rendezte vonásait.
- Régóta ismeritek egymást?
- Hát ezt azért nem mondanám.
- Mit értesz ez alatt? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Olaszországban mutatott be minket egymásnak Lucas, még mielőtt mi találkoztunk.
- Az tényleg nem sok idő. És ő egyébként hol lakik? - nem értettem, mi ez az érdeklődés, de készségesen válaszoltam.
- Spanyolország. - sóhajtottam szomorkásan.
- Akkor hogy...
- Nem tudom, jó? - szakítottam félbe kicsit idegesen. - Augusztusban neki már edzései vannak, amit nem hagyhat ki. Valószínűleg amint befejeztük a könyvet, áttelepülök hozzá. Legalábbis egy időre biztosan.
- Nagyon komolyan gondolod ezt a kapcsolatot. - jegyezte meg csendesen.
- Számos pasival ellentétben én nem azért járok valakivel, hogy ne legyek egyedül, hanem mert komolyan gondolom.
- Oké, csak egy szimpla megjegyzés volt, ne kapd fel a vizet.
Újra elterült a pokrócon és tekintetével az eget kémlelte.

Nem tudtam eldönteni, hogy most megsértődött és a bocsánatkérésemre vár vagy arra, hogy nekiálljunk dolgozni.
- Sajnálom, az utóbbi időben hajlamos vagyok kissé túlreagálni bizonyos dolgokat. - mondtam halk hangon, szavaimban érződött az elkeseredettség, hiába próbáltam palástolni.
Szemeimmel a környéket pásztáztam s vártam, miként reagál.
- Mi a baj?
Némán megráztam a fejem, hogy semmi, s továbbra sem néztem rá.
- Látom rajtad.
Én kitartóan hallgattam s kerültem mindenféle kontaktust.
- Cheryl! - nem reagáltam. Egy kéz nyúlt az állam alá és határozottan maga felé fordította a fejem. - Nem jó, ha magadban tartod. Te is számtalanszor meghallgattad a gondjaimat, most rajtam a sor. Hidd el, jobb lesz, ha kibeszéled magadból. És ki tudja, talán még segíteni is tudok.

- Csak néha úgy érzem, besokallok, néha meg kilátástalannak tűnik minden. De nyugi, múló szeszély. Lényegtelen. – legyintettem lazán és pillanatok alatt egy halvány mosolyt varázsoltam magamra.

Chace még egy kis ideig az arcom fürkészte, majd kelletlenül megszólalt.

- Na jó, ha nem, hát nem.

Őszinte leszek, nem akartam elmondani neki, hogy mi az, ami felzaklatott. Túl abszurd lenne, ha a szerelmi életemet, esetleges problémáimat vele beszélném meg.

A baj az, hogy a jövő túlságosan is bizonytalan még a számomra. És ez nyomaszt.

Tudom, hogy Mattnek vissza kell mennie Spanyolországba, hiszen neki ott van a munkája, de nem akarom, hogy itt hagyjon. Annyira jól érezzük magunkat együtt és már úgy megszoktam, hogy itt van, velem van, hogy szinte rettegek a gondolattól, hogy nem lesz mellettem nap, mint nap.

Arra semmi esély, hogy szeptember végéig esetleg október elejéig el tudjak szabadulni innen. Itt van a könyv, aminek az utómunkálatai sok időt vesznek majd igénybe, aztán pedig a Magic fashion miatt kell maradnom a közelgő divathét végett.

Olyan rövid ideje vagyunk még csak együtt. Féltem, hogy nem fog működni a távkapcsolat.

De hogy ezeket az aggodalmakat pont Chace nyakába zúdítsam? Kizárt! Elvégre ő sem hozza fel sosem Sorelt. Amiért persze én titkon irtó hálás vagyok.

Egy mély lélegzet kíséretében kitisztítottam az agyamat, a bennem kavargó kérdések megválaszolását későbbre halasztottam. Most nem érek rá ezen töprengeni, dolgoznunk kell.

Határozottan vettem az ölembe a laptopot, megnyitottam a szövegszerkesztőt, majd egy torokköszörülést követően megszólaltam.

- Hogyan képzeled el a jövődet?
- Ez meg milyen kérdés? - nézett fel rám fél szemmel.
- Komoly.
- Oké. - ült fel hirtelen - Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy nekiálljak táncolni. Versenyekre akarok járni, darabokban szerepelni. Szinte már látom magam előtt, ahogy rengetegen kijelentik: Chace Crawford, a legjobb balett táncos. Hát nem hangzik jól? - pillantott rám.
Csak döbbenten hallgattam a szavait. Chace meg a balett? Értetlenül pislogtam rá, aztán észrevettem, hogy megrándul a szája, a mosolyát próbálta visszafojtani.

Egymás szemébe néztünk s egyszerre tört fel belőlünk a nevetés. Öt perc múlva a könnyet törölgettem le az arcomról és próbáltam nem nevetni. De akkor megelevenedett előttem a kép, ahogy balett szerkóban próbál végrehajtani egy mozdulat sort és újra kiszakadt belőlem. A vállaim rázkódtak s az arcom újra nedves lett. Úgy nagyjából tíz perc kellett, mire sikerült teljesen lehiggadnunk.
- Szóval? Ha lehet, most kicsit őszintébben. - mosolyogtam rá.
- Szeretem a színészkedést, úgyhogy az biztos, hogy amíg lehet, ezzel szeretnék foglalkozni. Még legalább egy évad vár rám a Gossip girlben. De aztán jó lenne tovább lépni, komolyabb filmekben játszani. Elcsépelten hangzik, de szeretnék valami maradandót alkotni.
- Utána mi lesz? Vagy ha megunod a színészetet, mihez kezdesz?
- Ezen már én is többször elgondolkodtam. Talán megpróbálok elhelyezkedni újságíróként. Persze ahhoz tanácsos lenne befejeznem az egyetemet.
- És a távolabbi jövő?
- 5-10 éven belül szeretnék családot alapítani. Szóval először meg kéne találni az igazit, akivel le akarom élni az életem. Szeretnék gyerekeket, kettőt vagy hármat. Egy nyugodtabb, csendesebb helyen élni. - mosolygott kedvesen, miközben tekintete távolba révedt. Én pedig egyszerűen csak le voltam nyűgözve. Nem gondoltam volna róla, hogy ennyire határozott elképzelései vannak a jövőjével kapcsolatban.

- Ki lehet számodra a nagy Ő? Mi az, ami megragad egy lányban?

- Számomra fontos a jellem és személyiség. Szeretem az energikusságot, a fura személyiségeket, az olyan lányokat, akik készenlétre ösztönöznek.

- Honnan tudod, hogy tetszik egy lány?

- Gyorsan rájövök, ha egy lány több mint egy barát. Ez egy egyszerű vonzalom, és akkor folyamatosan csak azzal a személlyel akarsz lenni.

Pillanatok alatt belemerültünk a beszélgetésbe, a kérdések csak úgy záporoztak, nem gondolkodtam rajtuk, egyszerűen maguktól jöttek. Sokszor ő is visszakérdezett, így egyáltalán nem hatott kötelességnek az egész. Mikor megéheztünk, tartottunk egy kis szünetet, de aztán újra a másik kötötte le a figyelmünket.
Rengeteg dolog van, amiről változott a véleménye, olyanokat mondott, amit korábban soha nem gondoltam volna róla. Hiába, felnőtt. Nem is tudom, miért csodálkozok ezen.

Minden esetre ritka az olyan pasi, - szerény véleményem szerint - aki saját készítésű rajzzal esetleg ajándékkal lepi meg azt, akit szeret. (Ami engem illet, ezt sokkal személyesebbnek találom, mint egy doboz bonbont és jobban is örülnék neki, de úgy hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.)

Aki a tökéletes randit egy bárban képzeli el pár sör mellett - mert nem szeretne feszengeni, hiszen úgy nehéz ismerkedni - esetleg egy kerti grillezésen.

Teljesen tisztában van vele, hogy rengeteget megtud egy lányról az alapján, ahogy ő a barátaival viselkedik.

Az pedig, hogy ennyire konkrét elképzelései vannak a jövőjét illetően, dicsérendő.

A véleményem ezek alapján, ha lehet még pozitívabb irányba tolódott el, mint eddig. Az biztos, hogy Dana - az anyukája - remek munkát végzett, ami a nevelését illeti.
Azt - annak ellenére, hogy író vagyok - nem tudnám pontosan leírni, hogy milyen érzések kavarogtak bennem, mikor a szerelemről faggattam. Túl összetett, egy szóval képtelenség megfogalmazni.

Ott volt a kíváncsiság, hogy miben változtak az elképzelései, milyen is számára a nagy Ő.

A meglepettség, mert nem gondoltam volna róla, hogy ilyen romantikus alkat lett. A fájdalom, mert bennem van a tudat, hogy nem kellettem neki, ellökött magától.

Aztán volt egy kritikus perc, mikor elemi erővel öntött el a düh. Mondhatnak mazochistának, de rákérdeztem, hogy zavarja-e, ha egy nőn súlyfelesleg van. A válasza nem volt. Olyan szívesen a fejéhez vágtam volna egy-két dolgot. De nem tettem. Azzal nyugtattam magam, hogy régen másképp vélekedett, akkor még kamasz volt és teljesen más értékek számítottak neki.
Aztán ott volt bennem az az érzet, hogy közömbösnek kell maradnom.

Hiszen nekem most már ott van Matt. Nem lenne túl szép dolog, ha egy ilyen beszélgetés befolyásolna és épp a rossz irányba. Azon vagyok, és azon is illő lennem, hogy a kapcsolatunk a lehető legjobban működjön.

Ugyan azért szerettem volna megpróbálni vele, mert szükségem volt valakire, de napról napra, ahogy egyre jobban megismerem és egyre több időt töltök vele, biztosabb vagyok benne, hogy ebből még jóval több is lehet.

Egyre többször vettem észre, hogy képes vagyok teljesen elmerülni a tekintetében, s csak kis idő múlva eszmélek fel, hogy hozzám beszélt, reagálnom kéne. Ő persze ilyenkor csak édesen mosolyog.

Egyszer csak arra eszméltem fel a gépelésből, hogy már egy ideje nem süt a nap.

Felnéztem az égre, melyet egyre sötétebb szürke felhők borítottak s a szél is megélénkült friss hűvösebb levegőt hozva felénk. A tó partján a nád vadul hajlongott a víz felszíne is fodrozódott.

Vihar lesz.

A pillantásunk találkozott Chace-el. Kérdőn néztem rá, hogy akkor most mi legyen.
- Menjünk el hozzám, ott tudjuk folytatni.
- Rendben. - bólintottam.
Elmentettem az addig megírt szöveget, majd amíg a gép kikapcsolt, segítettem a többi cuccot összepakolni.
A szél tovább erősödött és halkan már hallani lehetett, hogy a távolban dörög az ég.
Hamar elpakoltunk mindent, még egyszer körülnéztük, nem-e marad itt valami, aztán sietős léptekkel indultunk meg vissza.
Bármennyire is igyekeztünk, nem tudtuk elkerülni az esőt. Egyre nagyobb cseppekben esett, s mire elértük a park kijáratát és találtunk egy szabad taxit, már annyira szakadt, hogy bőrig áztunk.
Chace halkan bosszankodott az időjáráson, de én csak felnevettem.

- Mi az?
- Nem vagyunk cukorból, egy kis vizet kibírunk, nem?
- De. - bólintott, majd belőle is kitört a nevetés.

Tizenöt percen belül már ott is voltunk nála. Amint fizetett, kipattantunk a kocsiból és futva tettük meg az utat a jármű és az épület között. Kacagva léptünk be a fotocellás ajtón. A portás felvont szemöldökkel nézett ránk, majd jó kedvünket látva mosolyogva köszöntött minket. Chace váltott vele pár szót, majd a lift felé vettük az irányt. Észre se vettem és már a tizenkilencedik emeleten is voltunk. Az ajtó előtt vacakolt egy ideig, mire sikerült beletalálnia a zárba és kinyitni azt.
Belépve a lakásba épp az előbbi ügyetlensége miatt piszkáltam kicsit, mire ő csak a fejét rázta.

- Nem tesz jót neked az eső, teljesen megbolondultál.
- Most miért? Zavar, hogy jó a kedvem? - biggyesztettem le ajkaim.
- Dehogy! - vigyorodott el s egy pillanatra megölelt.
- Na azért! - mosolyodtam el újra, ám az pillanatok alatt az arcomra fagyott.

Tekintetem egy ismerős szempárral találkozott. Egy szőke hajú, kék szemű, fiatal lány állt velem szemben, aki arckifejezéséből megítélve pontosan tudta, hogy ki vagyok.

Friss

Sziasztok!


Sajnálom, ez még mindig nem a fejezet :/ de jövő hétre tényleg kész lesz! Súlyos hibát követtem el, mikor 2 hete félbehagytam a 18. fejezetet. Egész hétvégén csak kínlódtam vele, nem nagyon ment az írás. A jövő hetem nagyjából nyugis lesz, úgyhogy igyekszem egy kis előnyt is kovácsolni magamnak, hogy ne kelljen megint ennyit várnotok a következő részre!
Érdeklődtetek egy páran, hogy mi újság a nyelvvizsgával. Először is köszi mindenkinek, aki szorított nekem vagy csak egy pillanatra is eszébe jutottam. Legnagyobb örömömre sikerült, megvan. Szóbeli, írásbeli egyaránt. Stresszes két nap volt 2-3-a, meg úgy az az egész hét, de megérte, most már teljesen nyugodt vagyok és eggyel kevesebb teher. :) Szóval nagy az öröm! :)


De nem csak üres kézzel jöttem ám!  Egy rövid részletet hoztam a fejezet elejéből :)


"Szemeim hirtelen pattantak fel. Hunyorogva néztem körbe a szobát elárasztó világosság miatt. Fáradtabbnak éreztem magam, mint mikor lefeküdtem, de tudtam, hogy nem most van itt a lustálkodás ideje, mennem kell.
Az órára pillantva egyből kiugrottam az ágyból.
- Fenébe, fenébe, fenébe! - suttogtam idegesen, majd a fürdőbe rohantam. Pár perc múlva a park bejáratánál kéne lennem, én meg még csak most keltem fel.
Gyorsan beálltam a zuhany alá, amint végeztem törülközőt tekertem magam köré. Fogmosás, fésülködés, és újra a szobában voltam. A ruháimat másodpercek alatt választottam ki és kapkodtam fel, hogy a mai nap szükséges kellékeit tudjam már pakolni.
- Hova ez a nagy sietség? - hallottam meg egy álmos hangot.
Egy percre az ágyam felé fordultam, ahonnan Martin – könyökén támaszkodva - engem szemlélt. A haja kissé kócos volt, de szemei élénken csillogtak és egy kedves mosolyt villantott rám.
- Tízkor találkoztam volna Chace-el, rohannom kell" 




Pénteken friss! (Elképzelhető, hogy csak a késő esti órákban, de hozom)


puszi, Csillu

Következő fejezet

Sziasztok!


Sajnálom, de ez nem az újabb fejezet. A héten nem volt időm írni. Hét közben ott volt a suli és most hétvégén pedig egy projektet kellett csinálnom német órára és az szépen elvitte az estéimet, így esélyem sem volt befejezni a fejezetet. :(
Nem tudom, hányan olvastátok, de Facebookon már kiírtam, hogy nem tudom mi lesz a következő két hétben... Vannak időközök, amikor teljes figyelmem megköveteli a suli és ilyenkor nagy hátrány, hogy nincs előnyöm a fejezetek tekintetében...
Hét közben vár rám egy rakat témazáró, dolgozat, felelések. Pénteken pedig szalagavató. Tablófotózás is lesz, ami estig elhúzódhat és egyik nap nyílt napra megyek... Következő héten pénteken és szombaton nyelvvizsgázom, és az köti le teljesen a szabad perceim, illetve a felkészülés rá.
Azért igyekszem időt szakítani majd az írásra, amennyit csak tudok. De ne lepődjetek meg rajta, hogy ha a következő fejezet csak mához 2 vagy 3 hétre érkezik meg. Sajnálom, nem sejtettem, hogy ennyire felpörögnek az események és alig lesz időm valamire is.
Lehet, hogy nem nagyon keveredek majd a blog közelébe, de azért igyekszem hírt adni róla, hogy is állok a 18. fejezettel és kiírom, amint tudom a friss időpontját. Valamint részleteket is rakok fel a facebookos oldalra.
Sajnálom! Remélem megértetek.


puszi, Csillu

17. fejezet

Sziasztok!

Íme, meghoztam a 17. fejezetet. Sok minden van már mögöttünk, de a java még csak most fog jönni a következő részekben :)
Szeretném megköszönni valaki-nek, hogy kifejtette a véleményét. Mindenféleképp írásra ösztönöztél :) pénteken mikor megláttam, hogy írtál, gyors ötletelésbe kezdtem, és szombaton kb. egy óra leforgása alatt be is fejeztem a részt. Szóval köszönöm! :)
A múltkori kijelentésem továbbra is érvényben van és lesz is. Ha péntekig érkezik legalább egy komment, akkor a következő fejezet szombaton vagy vasárnap felkerül a blogra, ha nem, akkor higgyétek el, képes leszek kivárni, amíg valaki nem ír.
Az oka annak, hogy nem pénteken raknám fel az, hogy december elején nyelvvizsgázom és így hét közben még kevesebb időm jut az írásra. De szakítok rá időt, így úgy gondolom, igazán nem olyan hatalmas kérés, hogy pár sorban fejtsétek ki a véleményeteket. Írjátok le, mi volt az, ami tetszett vagy mi az, ami nagyon nem.
Ez a fejezet is talán a nyugisabb kategóriába tartozik. Előjáróban most nem szeretnék elmondani róla semmit, majd a következő sorok beszélnek helyettem.
Remélem, hogy azért elnyeri tetszéseteket :)
Kommentre fel a jövő heti frissért!
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

 

 

17. fejezet

A helységben hosszú ideig az egyetlen zajt csupán az én szabálytalan légzésem szolgáltatta. A fejem továbbra is a karjaimon nyugtattam és igyekeztem uralkodni a bennem kavargó érzéseken.

Az egyik pillanatban legszívesebben jól beolvastam volna Chacenek, a másikban pedig csak elkeseredettséget éreztem, semmi mást. Egyrészt igaza van, mert én is hibás vagyok, másrészt viszont ő sem keresett...
Idegi roncs leszek a vissza lévő másfél- két hónap alatt - állapítottam meg magamban.

Talán keresnem kéne egy pszichológust? - merült fel bennem az ötlet, de egyből el is vetettem. Nem szorulok külső segítségre. Nem lesz semmi gond!
Itt van Matt, vele kéne foglalkoznom. Mostantól a rendelkezésünkre álló időt igyekezni fogok a lehető legjobban kihasználni.
Ha pedig haza kell mennie... bele fogok az új könyvem megírásába. Úgyis hetek óta érlelődik már bennem a történet.
Felálltam a székről, majd a nappaliba mentem, hogy felkeltsem Marttet. Ideje készülődni.
Zuhanyzás után tanácstalanul válogattam, hogy mégis mit vegyek fel. Mivel estére mindig lecsökkent a hőmérséklet - és sejtettem, hogy elég sokáig leszünk kint ma - egy halásznadrág és egy világosszürke topp mellett döntöttem, amire felvettem egy fehér, kockás inget és mell alatt megkötöttem. Időm még volt bőven, így a hajamat kivasaltam és feltettem egy halvány sminket valamint pár kiegészítő sem maradhatott el.
Már a konyhában takartam le a salátát, mikor Matt is előkeveredett.
- Észbontóan nézel ki! - suttogta a fülembe, miközben karjai körém fonódtak és apró puszit lehelt a nyakamra. Azt hiszem sikerült elpirulnom a bók hallatán, mert jóízűen felnevetett.
Eltoltam magamtól, hogy én is jobban szemügyre tudjam venni őt. Egy fekete rövidnadrág és egy szürke ing volt rajta alatta fehér atlétával. A haja gondosan bezselézve.
- Te sem panaszkodhatsz! - jegyeztem meg, miközben ajkamba haraptam. Pár másodpercig még farkasszemet néztünk egymással, majd ezt megelégelve magamhoz húztam egy csókra.
- Oké, most már menni kéne, mindjárt itt a taxi. - húzódtam el tőle vagy harmadszorra.
Amint elengedett beraktam a Noraval kedvenc borunkat és egy pezsgőt dísztasakba. Közben a portás is felszólt, hogy megérkezett a kocsi, így sietve indultunk el a lift felé.
Némaságba burkolózva meredtem magam elé, miközben Matt jól esően simogatta a kezemet. Gondolataim egyetlen dolog körül forogtak. Számtalan kis beszédet agyaltam ki, amivel színt vallok Noranak. Az ő véleményére mindig is adtam, adni fogok, ezért is félek kicsit, hogy mit fog reagálni. A máskor végtelennek tűnő út - ami egyébként 20-30 perc forgalomtól függően - most pillanatok alatt szinte észrevétlenül telt el.
Mire teljesen feleszméltem, már Nora házának kapuja előtt álltunk.
Matt összekulcsolta a kezeinket és így indultunk el a bejárat felé. Az ajtóban azonban megtorpantam.

- Nora még nem tud rólunk, ma akarom neki elmesélni. De csak szépen adagolva, nem akarom, hogy az legyen, mint Lucasnál volt. Nem haragszol ugye? - pislogtam fel rá.
- Ugyan, Carrie! Miért tenném? - simított végig az arcomon. - Ha te így látod jónak, engem egyáltalán nem zavar.
Egy gyengéd puszit adott a számra, majd arrébb lépett egyet és megnyomta a csengőt.
Halványan elmosolyodtam rajta, annyira aranyos volt.
- Carrie, na végre! Mindenki téged hiányolt, azt hittem korábban jössz.
- Szia Nora! - öleltem meg.
- Matt? Micsoda meglepetés. Azt hittem, te is ma mentél haza.
- Hello. Nem, majd csak pár nap múlva utazom.
Barátnőm értetlen pillantásokat lövellt felém.
- Később. - mondtam neki, majd beléptem a házba.

A konyhában lepakoltunk majd meg sem álltunk egészen a kertig. A hatalmas asztal körül csupa régi ismerős ült, akikkel már egy jó ideje nem volt szerencsém találkozni. Mosolyogva köszöntem nekik és ölelgettem végig mindenkit, majd mutattam be nekik Marttet. A srácok egyből befogadták és vidáman kezdtek dumálni valami pasis témáról. Míg én a lányokkal elegyedtem beszélgetésbe.
Nora Nate mellett a grillnél állva figyelt engem. A csajoktól elnézést kérve indultam meg az irányukba.

- Egy kicsit elrabolnám, ha nem gond. - mosolyogtam Natere, aki beleegyezően bólintott, így Noraba karolva indultam meg az étkező felé.
- Szeretnék veled beszélni valamiről. - kezdtem.
- Igen?
- Elmondhattam volna már korábban is, de... úgy gondoltam, ezt jobb lenne személyesen.
- Baj van? - hangjába aggodalmas tónus költözött.
- Nem, nyugodj meg! Viszont komoly dologról van szó.
- Ki vele! Tudod, hogy rám számíthatsz, még ha nem is értek egyet veled az adott dologban.
- Matthias és én együtt vagyunk. - jelentettem be egyszerűen, majd belementem a részletekbe is, mert tudtam, hogy ennyivel nem fog megelégedni. Elmeséltem, hogy mi történt a tetőn és Lucas másnapi kiborulását is.
- És mit mondtál neki?
- Az igazat. Nem tagadhatom a nyilvánvalót, vonzódom hozzá. De ami köztünk van az több, mint puszta testi vágy. Mellette olyan biztonságban érzem magam, mint eddig szinte soha. Pillanatok alatt képes megnyugtatni, érti, mi zajlik le bennem és mégis, ezzel együtt elfogad. Úgy érzem, hogy ő képes lenne boldoggá tenni, s csak idők kérdése, hogy beleszeressek.
- Oké, értem én. De mi lesz Chace-el?
- Semmi. Kapcsolata van, boldog és nekem csak ez a fontos. Lényem egy része – még ha az idő múlásával halványul is majd az érzés, de - biztos, hogy szeretni fogja. De nem akarok foglalkozni a múlttal és folyton azon rágódni. Lezárom magamban és tovább lépek! - jelentettem ki határozottan.
- Lehet, hogy nem pont erre számítottál, mint amit most hallani fogsz, de szerintem helyesen döntöttél. Azóta a délután óta, mikor bevallottad neki, csak szenvedni láttalak, ha róla volt szó. Tudom, hogy nem lesz egyszerű elengedni, főleg így, hogy napi szinten találkoztok még vagy két hónapig, de ha egyszer valamit elhatározol... - nézett a szemembe mosolyogva - És csak ismételni tudom magam, rám számíthatsz, melletted állok.
- Köszönöm! - suttogtam elérzékenyülten és megöleltem.
- Ugyan már, mire valók a barátok. Te is segítettél akkor...

Nem kellett kimondania mire gondol. Azok a keserves hetek, hónapok megelevenedtek a lelki szemeim előtt. Az első két hétben nem érdekelte semmi, csak létezett. Aztán azt gondolta, a legjobb megoldás, ha a munkába temetkezik.

Viselkedését megelégelve igyekeztem életkedvet varázsolni belé. Eleinte persze minden kísérletem hasztalannak bizonyult, most mégis itt ül velem szemben. Talán boldogabban, mint valaha.

 És őszintén remélem, hogy ez nem fog változni az idő múlásával. Mert azok után, amiket átélt, igazán megérdemli már, hogy valaki feltétel nélkül, mindennél jobban szeresse. És ahogy Nate néz rá... a szemein látszik, hogy teljesen odáig van érte, s bízom benne, hogy ez nem fog alább hagyni. Ahogy rájuk nézek, sugárzik róluk a szerelem és boldogság.
A kintiek piszkálódó megjegyzéseit hallva letettünk arról, hogy még egy kis ideig a nappaliban maradjunk, így feléjük vettük az irányt.

- Már azt hittük, hogy egy gyilkosságot vallottál be neki, annyi ideig voltatok bent. - poénkodott Alex, miközben helyet foglaltam közöttük.
- Ja, mondd csak el, hogy eltetted láb alól a srácot. De mi megértjük ám, biztos nehéz lehetett vele. - tett rá még egy lapáttal Tom.
- Kiről is beszélünk most? - kérdeztem zavartan.
- A sztárocskádról. - vihogtak fel.
- Egy: nem az én sztárocskám. Kettő: egész rendes, jól kijövünk egymással, úgyhogy nem kell piszkálni. - néztem rájuk.
Hogy elkerüljem a további összeszólalkozásokat, inkább felálltam és a konyhába mentem, hogy lenyugodjak.
Közben Nora is bejött és értetlenül nézett rám.
- Ez meg mi volt?

Nem feleltem, csak megvontam a vállam. Tulajdonképpen halványlila gőzöm sem volt róla, miért reagáltam ilyen hevesen, mikor nagyon jól tudtam, hogy a srácok csak viccelnek.
Inkább a fiók felé fordultam és kihúztam azt, hogy előszedjem az evőeszközöket. Nora a tányérokat pakolta elő. Néma csendben tettük a dolgunkat, melyet az ajtó nyitódása szakított félbe.

Még csak fel sem pillantottam, hogy megnézzem ki az. Inkább azon igyekeztem, hogy lenyugtassam magam teljesen, ugyanis nem szerettem volna elrontani az estét. Főként nem egy olyan személynek köszönhetően, aki itt sincs.
Értetlenül pislogtam barátnőm felé, aki épp azon volt, hogy másodperceken belül eltűnjön a konyhából egy cinkos mosollyal az arcán.
Próbáltam arra koncentrálni, amit csinálok, így teljesen váratlanul ért, ahogy két kar fonódott körém és lefogta remegő kezeimet. Kivette a kezemből a késeket és az asztalra rakta, majd maga felé fordított.

- Minden rendben? - emelte fel az állam, hogy szemeimbe tudjon nézni. - Igen, csak nem szeretem az előítéleteket. Az pedig csak még jobban bosszantott, hogy pont olyas valakit szólnak le, akit gyerekkorom óta ismerek. Bár ezt ők nem tudják, de akkor is...
Igen, ez a magyarázat a viselkedésemre. Tényleg ez zavart, nem más.
- Értem. Akkor most gyere és ezt nekik is mondd el. - suttogta a fülembe, miközben átölelt.
Csak bólintottam, tudtam, hogy igaza van. Mikor el akart válni tőlem, még szorosabban fűztem kezeim a nyaka köré. Reakciómra csak hangosan felnevetett.
- Olyan jó most így, maradjunk még egy kicsit.

Válaszként csak újra magához vont. Most először fejeztem ki szavakkal is, hogy nem szeretnék még elválni tőle. Ha jobban belegondolok, lassan de biztosan egyre közelebb férkőzik a szívemhez. Köszönhetően a sok éjszakába nyúló beszélgetésnek, egyre többet tudtunk meg a másikról és egyre jobban kezdjük kiismerni egymást.
Fejem a vállára hajtva élveztem közelségét és bódító illatát. Lehelete a nyakamat csiklandozta, ujjai a hátamat cirógatták.

- Fiatalok, kellenének azok az evőeszközök, mert... - jött be nagy lendülettel Alex, de minket meglátva megtorpant és a mondat is félbe maradt.
- Kitalálom, éhen haltok. Viszem már. - mosolyogtam rá, miután kelletlenül kibontakoztam Matt öleléséből.
- Oké. - kaján vigyor jelent meg az arcán, ami az este további részével kapcsolatban nem sok jót sejtetett számomra.
A hiányolt tárgyakat magamhoz véve indultunk újra a teraszra.
- Carrie, ne légy pipa rám, tudod, hogy nem úgy értettem! - kezdte Tom a békítésemet, miközben a késeket és villákat osztottam szét.
- Nem haragszom, én reagáltam túl a dolgot. Ismersz már...
Mosolyogva bólintott, így mindketten lerendezettnek tekintettük a nézeteltérést.

- Nate, nem úgy volt, hogy Chace is jön? – fordult hirtelen oldalra barátnőm.

A lélegzetem elakadt egy pillanat töredékéig. Majd mintha egyáltalán nem érdekelne a dolog válaszoltam a korábban számomra feltett kérdésre. De azért fél füllel figyeltem, hogy mit fog mondani Nate.

- De, csak közbe jött neki valami családi ügy. Azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de majd legközelebb bepótoljuk. – a kijelentés hallatán megkönnyebbülten lélegeztem fel.

Kimondottan örültem neki, hogy nem lesz itt. Az csak tovább bonyolította volna az így sem egyszerű helyzetemet. Nem szerettem volna őket beavatni. Persze, a barátaim, tudnak róla, hogy volt egy srác a múltamban… és azt is tudják, hogy Chace-el dolgozok együtt, de azt hogy ez a két személy egy és ugyanaz, nem szerettem volna most elmesélni. Ahogy arra sem kérhettem volna meg őket, hogy játsszák meg magukat Chace előtt.
Evés közben alig esett pár szó, mindenki nagy élvezettel fogyasztotta a vacsorát.
- Nate, ez valami isteni volt! - dőltem hátra a székemben a hasamat simogatva.
- Egyél még, itt van bőven.
- Á, egy falat se menne már le a torkomon.
A srácok még "nagy duzzogva" bevállaltak egy- egy szeletet.
Miután mindenki végzett, beindult a beszélgetés is. Melyet Alex egy jól irányzott mondattal ránk terelt. Nem lepett meg, sőt már régóta vártam is rá. Kíváncsi voltam, hogy milyen frappánsan hozza fel a konyhában látottakat.
Pillanatok alatt az érdeklődés középpontjában találtuk magunkat. A kérdések pedig felváltva özönlöttek: Honnan ismerjük egymást? Mióta? Mióta vagyunk együtt? Hogyan jöttünk össze?

Lefeküdtünk-e már? Mikor lesz az esküvő? Hány gyereket szeretnénk? Hát igen, az utóbbi három a srácoktól származott.
Egyre több üveg, alkohol tartalmú ital került az asztalra, onnan a poharainkba, majd pedig a szervezetünkbe. Így teljesen érthető módon a hangulat is fokozódott.
Mosolyogva hallgattam a régi sztorikat, mígnem arra lettem figyelmes, hogy egyre több olyan történetet emlegetnek fel, ahol központi szerepem volt az események lezajlásában.

- És arra... arra emlékeztek, mikor első egyetemi Halloween bulin Szörnyellának öltözött be? - nyögte ki nagy nehezen Tom.
Szúrós tekintettel néztem rá, de hiába. Lehet, hogy ő elhallgatott, de Alex ezer örömmel folytatta.

- Igen. Mindenki meredt szemekkel bámulta. Bár azt a szerkót… nagyon komoly volt. A haja is félig fehér és félig fekete volt és szerzett valahonnan egy pár plüss dalmatát.

- Inkább öltöztem Szörnyellának, mint valami idióta zombinak vagy playboy nyuszinak… - jegyeztem meg duzzogva.

- És hogy megtáncoltatta az irodalom tanárt. Még mindig nem értem, hogy sikerült rávenned. – röhögte el magát újra Tom.

- Hát azt én sem. Ez a rész valahogy már homályos…

Szóba jött még egy-két vadabb buli is. Olyanokat meséltek, amit én magam sem hittem el. Mikor már csak lehetetlenebbnél lehetetlenebb sztorikat meséltek, rájuk hagytam a dolgot. Túl élénk a fantáziájuk és az alkohol is kezd hatni, amit megittak.

A bulik kivesézése után arról beszélgettünk, hogyan ütöttük el az unalmas délutánokat. A közös kirándulások és néhány nagyobb kiruccanás is fel lett emlegetve. Mindenki vidáman szállt be a sztorizgatásba.

Mattre nézve csak egy hatalmas mosolyt láttam az arcán. Élvezettel hallgatott végig mindent. És mivel ő volt majdnem az egyetlen, akinek ezek az események teljesen idegenek voltak, mindenki igyekezett teljes részletekbe menően előadni neki mindent. 

Órákig beszélgettünk vidáman minden féléről. Aztán a társaság lassan szedelődzködni kezdett. Nora kikísért mindenkit, közben én elkezdtem összeszedni a piszkos tányérokat. Matt, kérdés nélkül állt Neki segíteni.

- Hagyjátok csak, majd azt én elrendezem! – szólt ránk barátnőm, ahogy kiért hozzánk.

- Ne viccelj Nora. Tudod, hogy szívesen segítünk. Így legalább hamarabb végzel.

Tudta, hogy úgysem fog meggyőzni az ellenkezőjéről, így nagyot sóhajtva jött oda, s a poharakat kezdte el behordani. Én a tányérokkal követtem őt. Otthonosan mozogtam a házban, így magamat nem zavartatva egyből be is pakoltam őket a mosogatógépbe.

Ahogy azt előre megjósoltam, pillanatok alatt végeztünk a pakolással. Nora hálásan nézett ránk, mikor mindennel kész voltunk.

- Azt hiszem, most már mi is megyünk. Hosszú nap volt a mai.

- Holnap mikor kezdtek?

- Tízkor találkozunk… - sóhajtottam fel.

Amíg a taxi meg nem érkezett, kint beszélgettünk a kapu előtt. Szerencsére Matt mögöttem állt és átkarolt, így tudta tartani az egyre jobban elnehezedő testemet. Nagyon fáradt voltam már, alig vártam, hogy végre otthon legyünk.

- A salátás tálad. – kapott a fejéhez Nora. – Egy pillanat és itt vagyok.

- Ráér, majd máskor visszaadod. – kiabáltam utána.

Egy kocsi állt meg a feljárón. Szemeim reménykedve csillantak fel, majd csalódottan konstatáltam, hogy ez nem az, amire mi várunk. Az ajtaja kinyílt és egy srác szállt ki belőle s közeledett felénk. Nem néztem meg annyira, hogy tudjam, ki lehet az, így nem is szenteltem neki túl nagy figyelmet.

- Hiába beszélek neki… - jegyeztem még meg Norara utalva. Matt felkuncogott, majd a nyakamba puszilt. Fejemet oldalra fordítottam, így ajkaimra is kaptam egy apró csókot.

- Sziasztok! Nate tudnánk beszélni pár percet? Fontos lenne! – hallottam meg egy ismerős hangot.

- Ezért képes voltál elautózni ide? Miért nem hívtál fel?

- Ki vagy kapcsolva. – mérgelődött Chace.

- Biztos, hogy nem. Akkor lemerült…

A taxi megjött, Nora viszont még sehol sem volt. Mattet a kocsihoz küldtem, hogy szóljon a sofőrnek, még egy kicsit várni kell. Türelmetlenül toporogtam a járdán és hallgattam a srácok egyezkedését arról, hogy Nate miért nem volt elérhető.

- Baj van? – érdeklődött kedvesen Chace.

- Nem, csak szeretnék már haza menni, de Norara kell várnom. Hűvös van, fáradt vagyok…

- És nyűgös. – fejezte be helyettem.

Halvány mosollyal az arcomon bólintottam, nem volt értelme tagadni.

Aztán végre megpillantottam barátnőmet az ajtóban.

Gyorsan elköszöntem tőlük, majd a taxihoz siettem.  

Beszálltam Matt mellé, fejemet a vállára hajtottam, s vártam, hogy induljunk. Semmire nem vágytam jobban, mint a puha ágyam melegére…

Egy utolsó pillantást vetettem a kint állókra. Nem kellett volna. Tekintetem találkozott Chace-ével, aki épp a bejárati ajtóból nézett vissza ránk.

Szememet szorosan lehunyva igyekeztem nem tudomást venni arról a pillantásról, amely meglepettséget és zavartságot és talán egy kis bánatot is sugárzott felém.