35. fejezet

Sziasztok!

Végre itt vagyok :) Remélem, hogy még nem pártoltatok el tőlem végérvényesen emiatt a hosszú kihagyás miatt...
Angel, ezúton is köszönöm szépen a díjakat, amivel folyamatosan elhalmozol! Nagyon jól esik, imádlak! Oh, és szeretettel üdvözlöm a  legújabb rendszeres olvasómat is! :)
Az előző fejezetnél ugye ott hagytuk abba, hogy Carriet keresik a Magic Fashiontől, hogy valami probléma van, a 35. fejezet innen folytatódik. Ami engem illet, nem vagyok teljesen megelégedve vele, de kíváncsi vagyok, hogy nektek mi a véleményetek róla, szóval ne fogjátok vissza magatokat ;)
A következő fejezet ígérem, időben fog érkezni :))
Kellemes olvasást! 
puszi, Csillu

„Még ha meg is tud bocsájtani egymásnak két ember, vajon el tudják felejteni mindazt, ami történt?

És meg tudunk igazán bocsátani, ha nem tudunk felejteni?” 

35. fejezet

Kíváncsi tekintettel hallgatta mondandómat egészen addig, amíg ki nem ejtettem a számon a cég nevét. Ben gondterhelt homlokráncolása nyilvánvalóvá tette, hogy bármiről is legyen szó a továbbiakban, nem lesz egyszerű dolgom a meggyőzésében, de nem adhatom fel. 
- Kérlek! - pislogtam rá könyörgően. 
- Nem. - csóválta határozottan a fejét. 
- Ben... - szólaltam meg, hogy elmagyarázzam, tulajdonképpen mit is kéne csinálnia, de félbeszakított.
- Tudod, hogy szeretlek, de ezt nem. - jelentette ki határozottan.
- Mondtam én, hogy a te cuki pofid sem menekülhet a kifutó elől. - mosolygott rá Chace és egyik kezét szabaddá téve a mankótól finoman megpaskolgatta Ben arcát. 
- Chace! - szóltam rá. 
- Most mi van? Nem tudod, hányszor mondtam már neki, hogy modellkedjen, rengeteget kereshetne belőle. - vont vállat.
- Ahogy én is közöltem veled mindannyiszor, hogy felejts el. - vágta oda Ben.
- Tudom, hogy fontolóra vetted már a lehetőséget - vigyorgott rá Chace.

Úgy tűnik, még mindig szeretik egymást cukkolni.  Van, amit az ember soha sem nő ki, legyen akármilyen idős is. A fiúknál ilyen a piszkálódás, kiskorunkban is élvezettel húzták egymás agyát. 
Láttam, ahogy Ben szólásra nyitja a száját, hogy elejét vegyem egy vitának, inkább magamra tereltem a figyelmüket.
- Srácok, elég! - emeltem fel a hangomat, mire mindketten felém kapták a fejüket. - Találjátok ki, hogy mit csináljunk, aztán útközben elmondom, hogy mi ellen tiltakozol annyira. 
Kis hezitálás következett, Ben a parkba szeretett volna menni, de leszavaztuk Chace gipsze miatt. 
- Nehogy már ilyen jó időben bent akarjatok gubbasztani. - fonta össze mellkasa előtt a karját. 
- Oké, akkor irány hozzám, felmegyünk a tetőre, ott a szabad ég alatt vagy, - néztem a duzzogó srácra - nem kell gyalogolnod - pillantottam Chacere - és nyugtunk is lesz. 
- Oké. - jött az egyöntetű válasz.

Én leintettem egy taxit, míg Ben segített Chacenek eljutni a járdához. 
Nem egyszerű mutatvány a két mankóval, egy gipszelt lábbal három személynek bepréselni magát a sárga járműbe, de megoldottuk.

- Most, hogy a kedélyek lecsitultak remélem, képesek vagytok pár percig csendben maradni és meghallgatni, amit mondani szeretnék. – felvont szemöldökkel meredtem rájuk, s addig nem folytattam, amíg egy igenlő bólintást nem kaptam tőlük. – Rendben. Holnap lesz a divathéten tartandó bemutatóink első teljes próbája. Úgy volt, hogy egy fotós dokumentálja és filmeznek is, hogy vissza tudjuk majd nézni és lássuk az esetleges problémákat. Washingtonból jöttek kocsival, balesetet szenvedtek, az egész stáb a kórházban van. Nincsenek komoly sérüléseik, de nem érnek ide időben. Viszont a próbát nem mondhatjuk le semmiképp. Az összes fotósunk be van táblázva holnapra, gyakornokokra pedig nem merik bízni, mert a próbán készült képek nagy részét fel akarják használni valamilyen módon a bemutatón is. A feladatod annyi lenne, hogy fotózol és az egyik ismerősöd, akiről tudod, hogy jó, és akiben megbízol, videózna. És mivel az utolsó pillanatban ugrottatok be, biztos vagyok bene, hogy jól megfizetnek majd titeket.

Láttam rajtuk, hogy egyikük sem erre számított.  Ben arckifejezése is egyértelműen meglepettséget sugárzott, míg Chace-é csalódottságot. Biztos vagyok benne, hogy élvezte volna, ahogy jó barátja szenved.

Lehet, hogy nem a legmegfelelőbben vezettem fel a mondandómat és abból következtettek a modellkedésre.

Az út további részében egyetlen szó sem esett közöttünk.  A taxi fokozatosan lassított, majd megállt az otthonomnak helyet adó épület előtt. Amint kiszálltunk, elindultunk a bejárat felé. Ben lemaradt, hogy elintézzen egy telefont. A portás odaadta a leveleimet és szóval tartott egy rövid ideig, így egyszerre értünk a lifthez.

- Oké, megdumáltam a dolgot. Mikorra menjünk? – nézett rám, amint az ajtó bezárult előttünk és elindultunk felfelé.

Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, majd elmosolyodtam és megöleltem Bent, miközben a fülébe suttogtam.

- Köszönöm. Jövök neked egyel!

- Fejben tartom. – jelentette ki komolyan, majd elnevette magát.

Amíg a lift kitartóan haladt a megadott cél felé, én beszéltem Ivyval, hogy sikerült megoldani a problémát. Megszereztem a srácoknak a szükséges információkat, valamint egyeztettünk abban az ügyben is, hogy én mikor menjek be. Mire letettem a telefont, felértünk a tetőteraszra.

Chace az általa kiszemelt napozóágy felé haladt serényen, Ben pedig már kényelembe is helyezte magát. A táskámat ledobtam az egyik székre, majd követtem őket.

- Mit hozhatok inni az uraknak? – érdeklődtem mosolyogva.

- Mindegy, csak alkoholos legyen. – kacsintott rám Ben.

- Chace? – fordultam felé.

- Mivel már nem kell gyógyszert szednem, így rád bízom.

Bólintottam, majd hátat fordítva nekik elindultam a lift felé, hogy a lakásomba vegyem az irányt. Már majdnem záródott az ajtó előttem, mikor Ben utánam kiabált egy hatalmas tüsszentés után, hogy vigyek neki zsebkendőt.

- Ott van a széken a táskám, abban találsz egy csomaggal. – épp hogy a mondandóm végére értem, a szerkezet már robogott is velem lefelé.

A délután remek hangulatban telt, s szinte repült az idő. Rengeteget beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Élveztem, hogy végre mindkettőjükkel együtt lehetek, persze ennek volt egy következménye is, a srácok mondhatni megvadultak, engem pedig sokszor elkapott ez alatt a pár óra leforgása alatt a röhögő görcs.

Csendben ültem a napozóágyon, s a srácok viccelődését hallgattam, miközben tekintetem megakadt Chace mosolygós arcán. Csak néztem őt, ahogy szemei csillogtak a boldogságtól és jókedvtől, s ahogy hangosan felnevetett nem bírtam visszatartani a mosolyomat.

Mialatt őt figyeltem, eszembe ötlött egy gondolat.

Mi van, ha tényleg vele, mellette kell lennem? Mi van, ha ő az igazi?

Talán ennek így kellett történnie. Először összetörte a szívem, majd újra megjelent az életemben mit sem sejtve, mekkora fájdalmat okoz nekem. De mégis… jobb, más emberként tért vissza. Elképzelhető, hogy ennek így kellett lennie. Talán ő lesz az, aki begyógyítja a sebeimet, Ő, aki okozta őket. S ölel úgy, mint még senki és megvigasztal vagy bátorít, ha éppen arra van szükségem.

Egy pillanatra lehunytam a szememet, s visszafojtottam egy sóhajt, mely kitörni készült belőlem. Aztán éreztem, ahogy lehuppan az ágy szélére valaki, mire a szemeim felpattantak. Ben fürkésző pillantásával találtam szembe magamat. Felvont szemöldökkel pásztázta arcomat, s láttam, hogy már szólásra nyitja a száját. Alig láthatóan megráztam a fejemet és egy kesernyés mosoly ült ki az arcomra.

- Mennem kell, egy óra múlva találkozom Sorellel, de előtte még át akarok öltözni.

- Rendben, lekísérlek. – bólintottam.

- Maradj csak.

- Akkor legalább a liftig elmegyek veled.

- Ahogy gondolod. – vont vállat, majd odasétált Chacehez. – A héten még találkozunk. Hello haver. – mondta vigyorogva, majd kezet fogtak.

Lépteink hangját elnyelte a beton, így teljes némaság uralkodott közöttünk, amíg megtettük azt a pár méternyi távolságot, ami elválasztott minket a lejárattól. Amint odaértünk Ben megnyomta a hívógombot és felém fordult.

- Fogalmam sincs, megint milyen hülyeségen járt a fejed, de elárulok neked egy titkot. – szólalt meg halkan - Bátrabb vagy, mint hinnéd; erősebb vagy, mint amilyennek látszol; okosabb, mint gondolnád és kétszer olyan szép vagy, mint amilyennek képzeled magad! – mosolyodott el mondandója végére és magához ölelt, miközben a fülembe suttogott – Csak Sorel meg ne tudja, hogy ilyeneket mondok neked. – nevette el magát.

- Köszönöm! – motyogtam a nyakába.

A lift megérkezett, így nyomtam még egy gyors puszit az arcára, aztán útjára engedtem. Az imént elhangzott mondatok kavarogtak bennem még akkor is, mikor újra helyet foglaltam és Chace felé fordultam...

***

Szívesen állítanám azt, hogy az elmúlt napok édes semmittevéssel teltek, de az nem lenne igaz. A srácokkal töltött délutánt követően alig volt időm egy kis pihenésre.

Másnap reggel az úti célom a Magic Fashion volt, ahol először részt vettem egy értekezleten, majd az irodámba vonulva Ivy elém tolt egy rakat papírt, ami csak arra várt, hogy aláírjam. Miután ezzel végeztem, tartott egy rövid beszámolót az elmúlt hetek lényeges történéseiről. Ezt követően levonultunk a próbáknak helyet adó terembe, ahol már minden készen állt.

Ben, amint megpillantott elindult felém egy vele egy idősnek tűnő sráccal, akit, mint később kiderült Marcusnak hívnak és remekül bánik a kamerával. Na igen, és az egészségesnél kicsit több önbizalommal áldott meg a sors…

A próba első felét végignéztem, aztán Ivy elrángatott egy üzleti ebédre. Mivel túl sok fogalmam nem volt, így csendben hallgattam a középkorú férfi és Ivy között folyó párbeszédet, s igyekeztem értelmes fejet vágni. Este fáradtan léptem át a lakás küszöbét, s egyetlen vágyam volt csak egy jó forró fürdő valamint az ágyam társasága.

Az ezt követő reggelem nem indult a legjobban. Előző este abban a hiszemben aludtam el, hogy végre egy kicsit lustálkodhatok, de számításomat keresztülhúzta a mobilom csörgése pontban hajnali nyolc órakor. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy fel sem veszem, de Nora tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem ajánlatos ilyenkor zaklatni, így biztosra vettem, hogy nyomós oka van rá. Pár perces beszélgetésünk során ki is derült, hogy jól sejtettem. Be kell mennem a kiadóhoz, de hogy miért azt nem tudtam meg. Egy gyors zuhanyzást, öltözködést és reggelit követően már úton is voltam a Random Househoz. A kiadónak helyet adó épület előtt kiszállva újfent megállapítottam, hogy továbbra is tekintélyt parancsolóan magasodik a járókelők fölé, s ez kissé rémisztő érzéseket kelt az emberben.

Az egész délelőttöm azzal telt, hogy Noraval és Natetel egyeztettem időpontokat. Hogy mégis minek? A fejükbe vették, hogy a könyv hivatalos megjelenése előtt rendeznek több felolvasóest szerű rendezvényt, ahol Chace mellett nekem is jelen kell lennem. Az persze nem érdekelte őket, hogy teljesen feleslegesnek tartottam a jelenlétemet. Még a duzzogásom sem hatotta meg egyiküket sem, csupán annyit sikerült elérnem, hogy ezeknek az eseményeknek a száma ne rúgjon tíz fölé és ne kelljen a fél világot bejárnunk. Egy elégedett mosollyal az arcomon hagytam magam mögött barátnőm irodáját, s igyekeztem a lift felé, mikor összefutottam a kiadó igazgatójával és hiába szabadkoztam, hogy nem igazán érnék rá most, elvitt ebédelni. A kapcsolatom Greggel valahogy mindig is több volt, mint igazgató- alkalmazotté. Nem nevezném barátságnak, de a kezdetektől fogva ahányszor együtt töltöttük az időnket – ami mostanában elég ritkán fordult elő – igyekezett úgy viselkedni velem, mint egy pótapuka, akire tekintve a Róma- New York távolságot és a kevés szabadidőmet nagy szükségem volt. Mivel a délutánunk mindkettőnknek szabad volt, így ebéd után nem váltak el útjaink, hanem folytattuk a megkezdett beszélgetést.

Már öt óra felé járt az idő, mikor hazaértem. Épp a vacsorámat készítettem, mikor a telefonom üzenet érkezését jelezte. Mosolyogva olvastam el a kijelzőn álló pár sort, majd futólépésben tettem meg a távolságot a hálóm és az étkező között. A laptopommal a kezemben tértem vissza a konyhába, amit a pultra helyeztem és bekapcsoltam. Míg a gép betöltött, feltettem a vizet forrni a tésztának. Pár perc múlva már a bátyám mosolygós arcát láttam a kijelzőn, mire én is felvidultam.

Amíg a vacsorám elkészült mindketten beszámoltunk arról, mi minden történt velünk az elmúlt hetekben. Valamint ígéretet tettem neki, hogy amint lesz egy kis szabadidőm, meglátogatom. Aztán elbúcsúztunk egymástól, én enni mentem, ő pedig aludni.

Most pedig itt ülök csütörtök délelőtt egy taxiban, amely kitartóan halad az Upper West Side felé. Fáradtan pislogtam kifelé az ablakon és figyeltem, a környéket. Ahogy egyre több barna téglás épületet hagytunk el, melyek előtt szabályos távolságra egy-egy magas fa zöldellt, ezzel megtörve a szürkeséget – jelen esetben barnaságot – tudtam, hogy nemsokára megérkezünk.

A jármű két percen belül lefékezett egy felhőkarcoló előtt. Fizettem, majd kiszálltam és elindultam a bejárat felé, miközben felrémlett bennem az utolsó alkalom, mikor itt jártam. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy majdnem sikerült nekimennem valakinek.

Az utolsó pillanatban vettem csak észre, hogy Chace ott áll tőlem pár lépésnyire és rám vár.

Köszönés után egyből szemet szúrt neki kissé szomorkás mosolyom, amit szóvá is tett.

- Nincs semmi baj, csak eszembe jutott Matt. – feleltem, mire láttam, hogy arca elkomorul és ettől úgy éreztem, kijelentésem további magyarázatra szorul – Tudod, vele voltam itt utoljára…

- Szereted? – érdeklődött, miközben beszálltunk a felvonóba.

- Mint nagyon jó barátot igen, de szerelmes soha nem voltam belé. Tulajdonképpen emiatt szakítottunk és nem a távolság miatt. Nem lett volna fair dolog magamhoz láncolni, miközben az érzéseim csak barátiak. Ettől függetlenül hiányzik… - motyogtam az utolsó mondatot halkan.

Chace az arcomat fürkészve bólintott, de nem szólt egy szót sem.

A lift ajtaja kinyílt az Asiate étteremnek helyet adó szinten, s mi egyszerre léptünk ki.

A látvány még mindig lélegzetelállító volt. New York felhőkarcolóinak napsütötte képe terült elénk a hatalmas üvegtáblákon keresztül.

Két kisgyerek az ablakra tapadva bámult a mélységbe, a jelenet mindkettőnk figyelmét megragadta, s megmosolyogtatott bennünket. Az asztalokat hófehér terítővel takarták le, s már rajtuk álltak a borospoharak illetve evőeszközök és szalvéták is. A déli időpont ellenére viszont nem voltak olyan sokan, mint ahogy azt én korábban gondoltam.

A főpincér, amint felfigyelt érkezésünkre, egyből elénk sietett és mutatta az utat az asztalunk felé.

Ahogy egymás mellett haladtunk vettem csak észre, hogy Chace lábán már nem virít ott a gipsz, pedig elég szembetűnő volt az a fehér monstrum.

Felvidulva jegyeztem meg észrevételemet, mire hangosan felnevetett.

- Igen, hála égnek ma reggel megszabadulhattam tőle. Gyógytornára továbbra is kell járnom még pár hétig, de egyébként szabad vagyok. Az orvos azt mondta, nem ártana, ha egy kicsit többet sétálnék, remélem, számíthatok a kisasszony üdítő társaságára. – kacsintott rám.

- Oh, mindenképpen. – feleltem mosolyogva, miközben szívem hevesebben kezdett dobogni a megszokottnál és éreztem, ahogy arcomat elönti a forróság.

- Ebben a válaszban bíztam. – simított végig a karomon, melynek hatására bizsergés futott végig egész testemen.

Nem volt időm semmit reagálni, mert odaértünk a számunkra foglalt asztalhoz.

Miután Noráékat is köszöntöttük, Chace illedelmesen hellyel kínált, s csak utánam foglalt helyet ő is.

- Micsoda úriember vagy ma. – jegyeztem meglepettséget színlelve.

- Ugyan, ez csak természetes. – vonta meg a vállát, de nem kerülte el a figyelmemet ajkán virító kaján vigyora.

Pillantásom Nora arcára tévedt, aki kérdő tekintettel figyelte a körülötte zajló eseményeket. Ha jól sejtem úgy érzi, hogy lemaradt valamiről, de az az igazság, hogy ezzel én is így vagyok. Nem tudom, mi ez a változás Chace viselkedésében, de tetszett.

Mikor a pincér kihozta az italainkat, leadtuk a rendelést. Nora bársonyos csirkét, Nate nyárson sült disznóoldalast, Chace édes- savanyú mártásos halat, én pedig grillezett csirkemellet rendeltem thai módra.

A beszélgetés az esküvői előkészületek felé terelődött, ami úgy látszik, hogy csak belőlem váltott ki fokozott érdeklődést, a srácok halkan duruzsoltak valami más általuk érdekesebbnek tartott témáról.

Mivel azt nem tudtuk pontosan Chaceszel, hogy miért is kellett idejönnünk, kíváncsian vártam, hogy mikor hozakodnak elő az ittlétünk valódi okával. Én arra tippeltem, hogy majd biztos az esküvő miatt szerettek volna találkozni és beszélni velünk, hiszen mindketten tanúk vagyunk, de nem.

A nagy bejelentéssel egészen addig vártak, míg a pincér el nem vitte a főételeink elfogyasztása után a tányérjainkat. Ekkor Nora kérdőn Nate felé pislogott, aki bólintott egyet. Felvont szemöldökkel és egyre türelmetlenebbül vártam az események alakulását és szívem szerint felpörgettem volna egy kicsit az időt. Drága barátnőm ekkor elővett két dísztasakot és elénk helyezte őket. Kíváncsian kaptunk utána, hogy megtudjuk, mit rejthet a táska. Ahogy belelestem egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Óvatosan nyúltam be érte, s vettem ki azt a tárgyat, mely oly sok jelentéssel bírt számomra.