36. fejezet

Sziasztok!

Tudom, nagyon hosszú kihagyás után jelentkezem újra. Igazából én sem számítottam rá, hogy ennyi ideig nem jelentkezem majd (bármennyire is furán hangzik...) Mint az tudjátok, idén kezdtem az egyetemet és azt hiszem, mondhatom azt: kicsit magával ragadott a "csillogó világa", mindig volt valami program, ami miatt nem jutott időm az írásra és itt most nem feltétlenül csak az óráimra gondolok :$
De nem is ez most a lényeg. Ígérem a jövőben tényleg összekapom magam és szabadidőben a blogra fogok koncentrálni. A következő fejeztet már el is kezdtem tegnap megírni. Egyelőre úgy néz ki, hogy rekord hosszúságú lesz, de még meglátjuk hogy alakul... :)
Nem tudom mennyire emlékeztek még rá, hogy hol hagytuk abba. Ha nem rémlene pár szóban felelevenítem nektek: Carrie és Chace egy étteremben találkozott Noráékkal, ám ennek a valódi oka - bármily meglepő - csak a fejezet legvégén derült ki. Na igen, persze a "gonosz nőszemély" titulusomhoz illően nagyon halvány utalásokkal. Szóval a történet most innen fog folytatódni :)
Szokásomtól eltérően most a fejezetben is fogtok találni két képet, amit vegyetek szemügyre egy kicsit alaposabban is :)) Nagyobb méretért katt a képre ;D
Nost, azt hiszem nem maradt más hátra, mint hogy kellemes olvasást kívánjak! :)
Szép hetet mindenkinek! ;)

Millió puszi, Csillu

„Néha megáll egy pillanatra az idő. Egy-egy jelenet úgy marad meg bennünk, mint egy kimerevített kép: elhalkuló hangok, lelassuló mozdulatok, és mi sem változik. Aztán elmúlik a pillanat.”

 36. fejezet

 A lehető legóvatosabb mozdulatokkal emeltem ki az eddigi rejtekhelyéről a tárgyat, mintha attól tartottam volna, hogy ha túl erősen markolom meg szétporlad, eltűnik. Gyengéden fogtam ujjaim között, s húztam közelebb magamhoz, hogy jobban szemügyre vehessem.

A legkülönbözőbb érzések kavarogtak bennem, miközben a borítót néztem, melyen hatalmas betűkkel ott virított a cím, Chace képe valamint az én nevem is. Ugyan az arcomon halvány mosoly virított, képtelen lettem volna szavakkal leírni mindazt, amit legbelül éreztem.

Szótlanul tanulmányoztam tovább a könyvünket, lapoztam kettőt és a tekintetem átfutotta az első bekezdést, majd pillantásomat Chace arcára függesztettem és kíváncsian fürkésztem azt, miközben láttam, hogy a még számára ismeretlen sorokat olvassa.

Írói előszó

                                      "Előbb kételkedj a kétségeidben, minthogy kételkedj a hitedben"

Igéző tekintet, elragadó mosoly, jól kidolgozott test... Vitathatatlanul, a siker egy vonzóbb pasival meg sem történhetett volna. De mi más rejlik a kék szem mögött?

Az együtt töltött hónapok alatt volt szerencsém jobban megismerni egy olyan fiatalembert, akit több millió fiatal bálványoz, példaképének tekint, felnéz rá. A karrierje felfelé ível, hatalmas rajongótáborral rendelkezik, de ugyanaz a texasi fiú maradt, aki imádja az édesanyja főztjét, a barátait, és akinek egyik álma az volt, hogy élsportoló lesz.

Chace Crawford az eltelt pár évet kemény munkával töltötte, hogy az legyen ma, aki. Számos díjjal, film szereppel és főszereppel - az egyik legnépszerűbb amerikai tini sorozatban - a háta mögött ugyan olyan szerényen nyilatkozik, mintha még mindig csak egy hétköznapi srác lenne.

„… habár most a sorozatszínészek életét élem, semmi egetverő nem történik velem.” – írta nekem első e-mail váltásunkat követően. Már ekkor sejtettem, hogy egy nem mindennapi személyt sodort utamba a sors.

Bevallom egy kis félelemmel és jól eső izgatottsággal vártam az első munkanapunkat. Ugyan nem volt ismeretlen a neve számomra az előtt sem, – hogy is lehetett volna, mikor akarva- akaratlanul is, de városszerte lépten-, nyomon az Ő arcképébe botlik az ember?! – mégsem ismerhettem meg interjúk vagy cikkek által a valódi természetét…

De hogy mégis miről szól ez a könyv? Elmondom neked, kedves olvasó. Gondolom, nem okozok meglepetést vele, ha azt mondom nem másról, mint Christopher Chace Crawfordról. Egy kicsit a gyerekkoráról, egy kicsit az iskolás éveiről, de többségében azokról az eseményekről, melyeknek köszönhetően az ma, aki és tart ott, ahol. Ez a könyv más, mint a többi hírességek életét leíró életrajzi alkotás. Egyedi, mert nem csak adatokat, tényeket közöl, hanem amennyire csak lehet, személyes hangvételű. Nem a megszokott, lerágott témákat járja körül, hanem igyekszik bemutatni a főszereplőnk egy másik, eddig ismeretlen oldalát.

Az átbeszélgetett délelőttök, délutánok vagy esték során Chace feltárta előttem múltja egy darabkáját, betekintést nyerhettem a hétköznapjaiba és kicsit jobban megérthettem a gondolkodását.

Ezáltal kiderült számomra, hogy vannak személyek, akik különösen fontosak számára és bármit megtenne értük. Hogy mennyire jelentős szerepe van az életében a barátainak: „… szeretek egyedül is időt eltölteni, de a legjobb az, ha a barátaiddal vagy és nevetsz. És nem az számít, mit teszünk, vagy hol vagyunk.” – állítja, mellyel teljes mértékben egyet kell, hogy értsek.

És hogy miért ő Amerika, a filmes világ egyik legkedveltebb alakja, mondhatni példaképe? Mert meg tudott maradni annak, aki volt, mielőtt színészkedésre adta a fejét. És hogy én ezt miért jelentem ki ilyen magabiztosan? A következő sorok miatt: „Reálisan kell látnod magad a hatásköröd illetően… Tudnod kell, hogy hol a határ, hogy mit kockáztatsz és hogy mi az a dolog, ami már nem tetszik a nézőknek.” – mondta az egyik beszélgetésünk során.

Őszintén remélem, hogy élvezettel fogjátok olvasni ezt a könyvet, és ha csak fele akkora örömöt is okoz, mint nekünk a megírása, akkor már megérte és garantálom, hogy nem fogtok unatkozni.

Ami engem illet, hálás lehetek a szerkesztőmnek valamint Chace ügynökének is, hogy rábírtak, vállaljam el ezt a feladatot. Aki egy kicsit is ismeri a munkásságomat, az tisztában van vele, hogy ez egyáltalán nem az én világom. Mégis… élveztem minden egyes együtt töltött percet és az utómunkálatokat egyaránt.

De nem csak ezért vagyok hálás, hanem a számomra elhanyagolhatatlan tény miatt, hogy ennek a munkának köszönhetően tudhatok egy olyan nagyszerű embert a barátomnak, mint Chace.

Alsó ajkaimat harapdálva pásztáztam az arcát, miközben Ő továbbra is az én soraimat olvasta. Az volt a legzavaróbb az egészben, hogy hiába próbálkoztam, semmit nem tudtam leolvasni róla.

Bosszúsan sóhajtottam fel, majd a borítóval kezdtem szemezni.  Hosszas huzavona után sikerült csak megegyezni a stúdióval. Értelemszerűen az akarták, hogy mindenképpen Chace arca legyen rajta. El is küldtek néhány tervet, de egyik rémesebb volt, mint a másik. Szerencsére támadt egy mentőötletünk, ami elnyerte a vezetők tetszését is. A Magic Fashion által készített fotósorozatban voltak olyan képek, amelyeket fel tudtunk használni.

A végeredmény egy letisztult, egyszerű mégis megnyerő borító lett. A képen Chace egy szürke dobozon ül, a háttérben három hatalmas reflektor áll. A kép felső részében fekete gyönyörű kézírásos betűtípussal ez olvasható: A rivaldafényen túl. A kép alján pedig ott virított a „szerzőpáros” neve: Chace Crawford – Caroline Salais.

Tekintetem végigfuttattam a velem szemben ülő srácon. Egy sötétkék farmert viselt színben hozzá passzoló Converse cipővel és egy világosszürke pólóval, mely tökéletesen kiemelte a szeme színét. Mielőtt még jobban belemélyedtem volna a ruházata vagy az arca tanulmányozásába egy apró rúgást éreztem a lábamon. Értetlenül fordultam oldalra, s kérdő pillantásom Norara esett, aki felvont szemöldökkel figyelte az eseményeket. Már éppen szólásra nyitotta száját, mikor a szemem sarkából láttam, hogy Chace belelapozott, megnézte a hátlapot is, majd becsukta a könyvet és az asztalra helyezte.

Fejét felém fordította, s rám nézett. Tekintetünk összekapcsolódott, némán figyeltük a másikat. Aztán Chace felállt. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi fog történni. Határozott léptekkel indult meg a kiszemelt célja felé. Pillanatokon belül ott állt előttem, s kezét felém nyújtotta, majd felsegített a székről, miközben szemei fogva tartották az enyémeket. Ott álltunk egymással szemben és nekem fogalmam sem volt, hogy mégis mire készül, mikor elmosolyodott és magához ölelt. Megkönnyebbülten fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, és fontam karjaimat nyaka köré.

- Köszönöm! – miközben elsuttogta ezt az egyetlen szót, ajkai a fülemet súrolták, melyre akaratlanul is hevesebb vágtába kezdett a szívem.

- Én csak leírtam a véleményemet. – feleltem reszkető hangon.

Még egyszer magához szorított egy pillanatra, majd elengedett.

- Na hogy tetszik? – érdeklődött izgatottan Nora, mialatt Chace visszament a helyére.

- Szép. – feleltem szórakozottan és leültem.

Mindketten azt várták, hogy részletesebben is kifejtem a véleményemet, de nekem nem igazán akaródzott megszólalni. A terveket láttam, tudom mi áll benne, mégis mi mást mondhatnék még róla?!

- Örülök, hogy sikerült rávenni mindenkit, hogy ezt a borító tervet fogadják el, - szólalt meg helyettem Chace – sokkal jobban néz ki. Ami meg a tartalmat illeti, csak jó lehet, együtt csináltuk. – kacsintott rám.

Halkan felnevettem, majd belekortyoltam az asztalon álló poharamba, ami még félig teli volt.

A beszélgetés könnyed mederben folyt tovább, a srácok ontották magukból a vicceket, beszólásokkal cukkolták a másikat. Az én ajkaimra ráfagyott a mosoly, de közben a gondolataim egy teljesen más irányba kalandoztak el…

Fél órával később hagytuk magunk mögött az éttermet, s az épület előtt állva köszöntünk el egymástól.

- Akkor holnap délután találkozunk, oké? Négykor átugrom hozzád és mehetünk. – érdeklődött Nora, miközben megölelt.

- Rendben. Ebéd után ugyan be kell ugranom a céghez, de egyébként szabad vagyok.

- Szuper. – mosolyodott el, majd nyomott két puszit az arcomra és követte Nate-et, aki már a taxiban várta menyasszonyát.

Másodpercekig álltam még ott, mígnem a sárga jármű teljesen eltűnt a szemem elől. Aztán halkan felsóhajtottam, s a mellettem álló srácra néztem, aki eddig kérdő tekintettel figyelt engem.

- Merre? – érdeklődtem felé fordulva.

- Gyere, meghívlak egy fagyira. – nyújtotta felém a kezét, majd jobb karját a nyakam köré fonva húzott az egyik közeli árus felé.

Ajkaimra halvány mosoly ült ki, miközben átkaroltam a derekát és mentem amerre vezetett. Percekkel később már a hűsítő édességünket fogyasztva sétáltunk New York egyik forgalmas utcáján. Egyikünk sem beszélt, - lekötött minket a kezünkben lévő tölcsér tartalma – de valahogy engem ez egyáltalán nem zavart…

- Mi nyomaszt? – csendült fel mellettem Chace hangja. Értetlenül kaptam felé a tekintetemet, nem tudtam, miért kérdezi ezt.

- Honnan veszed, hogy nyomaszt valami? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Szótlan vagy, mióta megkaptuk ezt. – emelte fel, mint egy magyarázatként a kezében tartott táskát.

- Oh, hogy erre gondolsz. Igazából csak elgondolkodtam az elmúlt hónapokon. Egyszerűen nem gondoltam volna, hogy pont Te leszel a következő könyvem témája. Kicsit fura érzés, ennyi az egész.

- Megbántad, hogy elvállaltad? – a pillantása kíváncsiságot és egy számomra körülírhatatlan érzelmet tükrözött.

- Dehogy! Hiszen olvashattad… - néztem rá – Őszintén írtam minden egyes sort, úgy gondolom, ahogy az ott le van írva!

Épp mondani készült valamit, mikor két egymást kergető kisgyerek futott el mellettünk és majdnem felborítottak. Váratlanul ért a villámgyors érkezésük, valamint azonnali távozásuk, s ennek köszönhetően kibillentem egyensúlyomból, ezzel mintegy szabályszerűen Chace karjaiba zuhanva.

Zavartan pillantottam fel rá, miközben ő könnyedén megtartott mindkettőnket, s mosolyogva figyelte, ahogy arcom halvány pír önti el. Szemeibe nézve az igéző kékség újra magával ragadott, s szinte elvarázsoltan fúrtam tekintetemet az övébe, miközben az egyetlen zajt számomra csak a szívem heves verdesése szolgáltatta.

Tenyerem alatt – mely a mellkasán pihent – érzékeltem, hogy az ő pulzusa is megemelkedett egy kicsit. Pillantása elkalandozott, végigpásztázta az arcomat, majd megakadt az ajkaimon. Légzésem kezdett kapkodóbbá válni, vártam, hogy mi fog történni a következő másodpercekben. Nem voltam biztos benne, hogy megtenné, mégis vágytam rá, már- már szinte sóvárogtam a csókja után. Felrémlett bennem az a hónapokkal ezelőtti éjszaka, mikor csupán egy pillanatig teketóriázott, majd száját az enyémre tapasztotta. Az akkor rajtam eluralkodott érzések újra magukkal sodortak. Mintha ismét végigsimított volna az arcomon…  szinte éreztem az érintése által keltett különös bizsergést… A perzselő leheletét a bőrömön…  

Alsó ajkamba harapva álltam határozottan tartó, biztonságot nyújtó karjai között és vártam. Nem mozdultam, csak vártam, miközben tekintetem továbbra is az övét fürkészte.

- Ne haragudjatok! Hiába mondom a srácoknak, hogy ne rohangáljanak az utcán, mintha csak a falnak beszélnék. – csendült fel egy hang, amely mindkettőnket visszarántott a valóságba.

Egy fiatal lány állt pár lépésnyire tőlünk, s szabadkozott zavartan a két rosszcsont miatt.

- Ugyan, nem történt semmi! – szakítottam el tekintetemet Chaceről, s bújtam ki ölelő karjai közül, hogy figyelmemet az újonnan érkezőnek szentelhessem.

- Te… - kezdett bele meglepetten.

Vártam, hogy folytassa a mondatát, de nagyon úgy tűnt, hogy képtelen rá. Csak állt ott egy helyben és elkerekedett szemekkel nézett minket, egyik pillanatban még engem másikban pedig a mellettem álló srácot figyelte.

- Cheryl Davis személyesen. – fejezte be helyette Chace mosolyogva, s rám mutatott.

- Hihetetlen! – suttogta maga elé, majd újra rám nézett csillogó tekintettel – Egyszerűen imádom a könyveidet, a stílusod magával ragadó! Úgy érzem, tudnod kell, hogy a Te hatásodra kezdtem el írni a szabadidőmben.

- Igazán? Ezt örömmel hallom.

- Ha látnád a készülő könyvét… - szólt közbe Chace – Na annak aztán lesz egy meglepő stílusa. – vigyorgott kajánul a mellettem álló srác.

- Kevin, Dan megállni! – szólt az újfent mellettünk elrobogó fiúkra a lány. Letörten nézett ránk, mikor a két srác a füle botját sem mozdítva futott tovább. - Nagyon szívesen beszélgetnék még veletek, de mennem kell. Még egyszer, ne haragudjatok! – hadarta, majd el is tűnt a szemünk elől olyan gyorsan, mint ahogy felbukkant…

- Milyen könyvről beszéltél? – érdeklődtem értetlenül.

- Hupsz! – húzta el a száját bosszankodva.

- Chace?!

- Ezért még Ben meg fog ölni… - motyogta az orra alatt – A táskádban talált egy papírt, mikor zsebkendőt keresett és… hát nem bírtunk a kíváncsiságunkkal.

- Így már mindent értek. – mosolyodtam el – De egyáltalán nem biztos, hogy tényleg megírom. Egyelőre ugyan olyan kósza ötlet, mint bármelyik másik, ami a fejemben szokott kavarogni, csak ezt épp papírra is vetettem. – vontam vállat, miközben megálltunk, hogy leintsünk egy taxit.

- Ha engem kérdezel, én mindenképpen folytatnám a helyedben. Hihetetlen, hogy milyen élethűen írsz férfi szemszöget is. Ha nem ismernélek, komolyan elgondolkodnék, hogy nem-e egy férfit rejt ez az álnév. – nevetett fel, mire belőlem is kitört a kacagás.

Még akkor is mosolyogtunk, mikor egy sárga kocsi lefékezett előttünk, s beszálltunk.

Az út nagy részében néma csend uralkodott közöttünk. A gondolataim a nem sokkal korábbi események körül kavarogtak.

Felmerült bennem az a bizonyos mi lett volna, ha kérdés, s egyszerűen nem hagyott nyugton. Tudni akartam, hogy mi minden történhetett volna, akkor, ha a lány nem jön oda bocsánatot kérni, vagy csak később állít be. Bosszantott az egész szituáció, de bármennyire nem tetszett ez a felállás, nem tehettem semmit, ami változtat rajta.

- Holnap akkor igazgatónőt játszol? – nézett rám érdeklődve.

- Igen utána pedig tanút is. – bólintottam komoly arccal, de nem bírtam sokáig, s újfent felnevettem.

- Hova mentek?

- Ruhát nézni a koszorúslányoknak és nekem az esküvőre.

Időközben megérkeztünk a lakásom elé. Míg én kiszálltam, Chace megkérte a sofőrt, hogy várjon egy kicsit, majd ő is követte a példámat. Jó egy lépésnyire megállt tőlem, s én fejemet felemelve rá pillantottam. Mosolyogva nézett rám, miközben egy kezével a kocsi ajtaját fogta.

- Mit csinálsz szombaton? – szólalt meg hirtelen.

- Semmit? – kérdésére kérdéssel feleltem.

- Rendben, akkor ne is szervezz magadnak programot.

- Miért?

- Szeretném, ha velem töltenéd a napot! Kilencre itt vagyok érted. – kacsintott, nyomott két puszit az arcomra, majd bepattant a taxiba, ami pillanatokon belül el is tűnt a szemem elől a csütörtök délutáni csúcsforgalomban…