5. fejezet

Sziasztok!

Ilyen korán meghoztam a fejezetet! (drága cicám sikeresen felébresztett és nem tudtam visszaaludni, így gondoltam hasznossá teszem magam :D Amúgy is, egy órán belül mennem kell...)

Először is a múlt hét: 14 rendszeres olvasó és egy hét alatt, majd' 200 fős látogatottság, 6 pipa a fejezet végén, 1 komment, köszönöm ♥ 

De rá is térek a lényegre. A várva várt fejezet megérkezett, ma lehullik a lepel arról a bizonyos titokzatos személyről. De előtte ugye haza kell érni Olaszországból :) 

Remélem, hogy lesznek olyanok, akiknek meglepetést okozok ezzel a fejezettel és nem sejtette már egy jó ideje, hogy ki is lesz az. Bár, ahogy beleolvastam az előző fejezetbe, rájöttem, hogy majdnem elszóltam magam :) szemfülesek lehet, hogy rájöttek már :)

Kíváncsi vagyok kit mennyire sikerült megdöbbenteni, sokkolni :) Örülnék, ha megírnátok! :)

Jövő hét szerdán hozom a részleteket, a fejezetet pedig pénteken.

Az új szereplő képe addig, csak a fejezet alján lesz megtalálható. (Adjuk meg az esélyt azoknak is a meglepődésre, akik csak később olvassák :D )

És még valami, az blogról és a történetről megtalálhattok egy kritikát itt: krtika akit érdekel, nézzen be és olvassa el ;)

Nem maradt más hátra, minthogy kellemes olvasást kívánjak!

puszi, Csillu

 

 

" Szomorú tud lenni, hogy változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz. "

5. fejezet

Még egyszer utoljára végignéztem, megvan-e mindenem. Majd a bőröndömmel a nappali felé vettem az irányt. A srácok még pakoltak, így anyuékhoz indultam a konyhába.

-          Mikor jössz legközelebb? - kérdezte apu.

-           Fogalmam sincs! Lehet, hogy még nyáron, de az is lehet, hogy csak szeptember körül. Most

minden eddiginél több időt és energiát fog igénybe venni az írás. Valamint helyhez kötött, szóval azt sem tehetem meg, hogy itt írok... hacsak nem hozom magammal a főszereplőt, ami valljuk be, nem egy könnyen kivitelezhető, mivel színészről van szó. De igazán jöhetnétek ti is egy-két hétre.

-           Erre már mi is gondoltunk.

Pár perc múlva a két jómadár is előkerült. A taxi is megérkezett, így hosszas könnyes búcsúzkodás következett. Anyu a héten gyakorlatilag saját fiaként kezelte Matthiast, így őt is jól megszorongatta és megígértette, hogy legközelebb is jön. Az utat a reptérig néma csendben tettük meg. Ugyan az ő gépük fél órával később indul, mégis együtt jöttünk ki.

Nem akartam visszamenni New Yorkba. Több okból kifolyólag.

Egyrészt jól éreztem most magam itt. Másrészt hiányozni fog ez a két lökött a jobb és bal oldalamról.
Harmadrészt, és talán ez volt a legnyomósabb indok, nem akartam szembenézni a múltammal. Tudtam, hogy beszélnem kell Chrisel, mégsem éreztem magam képesnek és késznek rá.
Mire feleszméltem, már a becsekkolásra vártam. Amint bemondták, hogy megkezdhetjük a felszállást, mind a hárman egyszerre álltunk fel.
- Hát fiúk, mennem kell. Egy élmény volt veletek ez a hét! Hiányozni fogtok. - Matt elé léptem – Remélem, tudod, hogy szavadon foglak! Amint lehetőséged van, jössz New Yorkba Lucassal egyetemben! - mosolyodtam el.
- Igenis! Na, gyere ide! - szorosan megöleltem, ő pedig a hajamba suttogott. - Hívj majd, hogy mi a helyzet! Tudod, csak okosan, ahogy megbeszéltük. - bólintottam, majd a bátyámat öleltem meg.
- Amint lehet, meglátogatlak. Addig meg úgyis beszélünk.
- Rendben. Aztán jót ne halljak felőled, hugi! - nevetett.
- Mennem kell. Legyetek jók. A piával meg csak okosan. - mosolyodtam el.

A felszállásig hátralevő időt a hét eseményeinek felidézésével töltöttem. Még el sem mentem, de már hiányoznak. Annyira jó volt velük lenni! Fogalmam sincs, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom, így az emlékeket próbáltam minél jobban elraktározni magamban.
Az első, ami eszembe jutott, a kerti grillezés volt.

 A medence mellett feküdtem. Már kezdett kicsit sötétedni, de még reggel megbeszéltük, hogy aznap nem megyünk bulizni, hanem a szüleimmel töltjük a délutánt.

 Anyuék mikor házat nézni jöttek, egyből beleszerettek ebbe. Nem is hezitáltak, rögtön megvették. Kétemeletes, mediterrán stílusú családi ház hatalmas kerttel és egy medencével. Nem csak ők, hanem én is imádtam.

A fiúkat néztem, ahogy egymással szórakoznak. Annyira belemerültek a játékba, hogy a figyelmük teljesen elterelődött arról, amit tulajdonképpen csinálniuk kéne. A hús, ami fent volt a rácson, - szerencsére csak pár szelet - szénné égett. Az elképedt arcukat látva a hasamat fogtam a nevetéstől. Ami persze nem nyerte el a tetszésüket, perceken belül a vízben kötöttem ki és ők röhögtek rajtam. Egyből bevágtam a mű durcit, mire megsajnáltak és nyújtották a kezeiket, hogy kihúzzanak. Megfogtam azokat, erőt vettem magamon és berántottam őket mellém. Kacagva úsztam el a lépcsőig, majd menekültem előlük. Hogy is gondolhattam, hogy elég gyors vagyok?! Két kézilabdázóval szemben valljuk be, elég kicsi esélyem volt elérni az ajtóig. Pillanatok alatt utolértek, felkaptak és újra beugrottak velem a vízbe...
A másik emlék, amely elő kívánt furakodni, a tengerparti kiborulásom volt. Nem értem, mi volt velem akkor. Nem szoktam ilyen dolgok miatt kiakadni.

El is határoztam, hogy amilyen gyorsan csak tudom, lerendezem az ügyet. Nem lesz egyszerű, de legszívesebben már túl lennék rajta. Elegem van az összes Chrises álomból. Bár amíg Rómában, egész pontosan Matthias mellett aludtam, nyugodtak voltak az éjszakáim. Kíváncsi vagyok, visszatérnek-e ha már újra otthon leszek. Erről eszembe jutott Nora. Mielőtt felszállt a gép, még gyorsan írtam neki egy üzenetet és külön kiemeltem, hogy NEM kell értem jönnie. Hanem majd másnap, ha kipihentem magam, benézek hozzá.
Nem sokkal miután a repülő a magasba emelkedett, az álmosság hirtelen lecsapott rám. Perceken belül elaludtam hiába küzdöttem a fáradtság ellen.
A stewardess keltett fel, hogy csatoljam be magam, mert megkezdjük a leszállást. Kissé megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az egész utat átaludtam.
Mire hazaértem teljesen éber lettem. Így kipakoltam a bőröndből, beindítottam egy mosást. Aztán a konyhát vettem birtokba. Készíteni akartam magamnak pár szendvicset, de mivel semmi étel nem volt otthon elmentem bevásárolni. A vacsorámmal a nappaliba vonultam és a tv előtt ettem meg. Miután végeztem és megállapítottam, hogy a több mint hatvan csatorna közül egy olyan nincs, amin olyan műsor megy, ami jelen pillanatban kicsit is érdekel, elmosogattam és elmentem fürödni. Ezek után úgy döntöttem, felhívom Natet.
- Szia! Zavarlak?
- Szia Cheryl! Nem, dehogy.

- Csak azért kereslek, hogy megbeszéljük, mikor tudunk találkozni. Van egy ötletem és kíváncsi lennék a véleményedre.

- Ma semmiképp nem jó. Holnap se biztos. Mit szólsz a hétfőhöz?
- Tökéletes. Addigra talán sikerül visszarázódnom a New York-i létbe. - nevettem fel.
- Rendben. Akkor mit szólnál egy ebédhez?
- Remek. Köszi. Nem is tartalak fel tovább.
- Oké, szia.
Másnap délután egy kávézóban futottam össze Noraval. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, mi történt velem. Máskor, ha el is kellett utaznom, napi kapcsolatban voltunk. Most pedig mindössze kétszer beszéltünk és párszor váltottunk e-mailt.
Ő kérdezett én meg csak meséltem és meséltem.
- Térj már rá a lényegre! Ki volt az a félisten, akit láttam?
- Lucas barátja. Nagyon aranyos, kedves srác. Igazán megkedveltem. És mint kiderült, olvasta a könyvemet.
- Részleteket. Mindent tudni akarok! - mosolygott rám.

- Jó, jó. Az egész eléggé cikin kezdődött. Luca jött kelteni. Anyu ugyan említette, hogy ő is várható a héten, de nem tudtam, hogy aznap jön. Azt meg pláne nem, hogy hoz magával valakit. Keltegetett, de tudod, milyen vagyok reggel...  aztán meghallottam egy idegen nevetését, egyből felkaptam a fejem. Ő mosolygott vissza rám. Nagyon jól nézett ki. A gáz a dologban az volt, hogy a takaróm Luca kezében, rajtam meg alig volt valami, mert éjjel meleg volt. Féltem, hogy ez feszélyezni fog majd mindkettőnket ezek után, de szerencsére nem. Az első bulin, hát... kicsit többet ittam a kelleténél, de ő is. Megcsókolt én meg vissza. Reggel mellette ébredtem, de NEM történt semmi. Állítólag Chrisnek is hívtam. Szinte majdnem minden este elmentünk szórakozni. Tud mindent az álmomról és annak előzményeiről. Aranyos volt, hogy próbált segíteni. Az igazság az, hogy nagyon megkedveltem. Ha sikerülne végre lezárnom ezt az ügyet és nem lenne olyan messze Spanyolország...

- Te belezúgtál? - szakított félbe.
- Dehogy! Jó vele lenni, de ennyi. Ne kombinálj!

Még órákig beszélgettünk és ő sem maradhatott ki a beszámolóból. Kaján vigyorral az arcomon hallgattam, ahogy a Natetel kialakulóban lévő barátságáról beszélt. Egy hónapot nem adok nekik, és együtt lesznek.

Persze féltettem Norat, nemrég van túl egy komoly kapcsolaton, ami állítása szerint élete legnagyobb csalódása volt. Megértem. Nem minden nap szembesül azzal az ember lánya, hogy a vőlegénye megcsalja a saját lakásukban... Igaz ennek már lassan egy éve, de piszkosul nehéz volt őt újra visszaterelni a normál életbe. Miután otthagyta Maxet, ideiglenesen hozzám költözött és teljesen a munkájába temetkezett. Azóta nem volt kapcsolata, de nem is láttam, hogy nyitott volna egy pasi felé is. Egészen idáig. Natetel viszont teljesen másképp viselkedik. Ezt egyértelműen jó jelnek tekintettem és bíztam benne, hogy sikerült egy rendes srácot találnia, aki nem veri át.
Mire feleszméltem a gondolataimból, már percek óta csendben ültünk és az italainkat kortyolgattuk. - Oké, ne akadj ki. - törte meg a csendet. - De mivel a héten alig beszéltünk, elfelejtettem mondani, hogy ma este kötelező jelenésed van.
- Ne! - nyögtem fel, de ő csak bólogatott. - Hol? Miért?
- A kiadó valami partit szervez. Nagyon nem vennék jó néven, ha nem jelennél meg.
- Ha ennyire muszáj... úgyis csak otthon gubbasztottam volna.
Pár perc múlva fizettünk, majd haza indultunk.
Céges bulik. Nem szerettem őket, mivel sosem arról szóltak, mint amit a nevük takart. A fejesek újabb befektetőket akartak szerezni és ilyenkor mutatták be nekik a büszkeségeiket, a legnépszerűbb írókat. Greg, a kiadó igazgatója, sorra mutatott be üzletembereknek. Én pedig mindenkinek mondhattam el ugyanazt. Hogy örülök a találkozásnak, annak hogy tetszik nekik a könyvem, vagy ha az újról érdeklődtek elmesélhettem, hogy még nem találkoztam az illetővel, akiről szólni fog. Azt, hogy ez merően eltér a megszokottól, és hogy kicsit izgulok, milyen lesz majd a fogadtatása. De még az elején járunk, ez egy hosszú folyamat lesz.

Amint Nora mosolyogva elindult felém, - olyan fél tizenegy körül - végre fellélegezhettem.
- Tűnjünk el innen! - suttogta a fülembe.
Minden tiltakozásom ellenére egy klubban kötöttünk ki. Majdnem zárásig ott voltunk. Már rég szórakoztunk együtt, így most meg kellett adni a módját a régi szép idők emlékére.

A fájdalom azonnal belém hasított, amint megszólalt a mobilom. Hunyorogva kutattam hol lehet. A másik párna alatt találtam meg.
- Igen? - ásítottam bele.
- Ha tíz percen belül nem készülsz el, akkor el fogsz késni a megbeszélésedről. - jelentette ki Nora nemes egyszerűséggel.
- Basszus! Előbb nem tudtál volna hívni? - morrantam rá miközben kipattantam az ágyból. A fürdőbe rohantam.
- Nyolc perc és ott a taxi, siess! Na szia.
- Kösz.
Villámsebességgel végeztem a készülődéssel. Mielőtt azonban kiléptem volna a lakásból, bevettem egy fejfájás csillapítót. Ugyanis ha valamim fáj, nagyon nyűgös tudok lenni. Az pedig senkinek sem jó. A taxi időben fékezett le az étterem előtt. Hála a sofőr rutinjának és gyorsaságának.

A pincér odakísért egy asztalhoz, ahol már Nate ott ült. Mosolyogva állt fel és ölelt magához. Az asztalon három teríték volt, így gondoltam Nora később csatlakozik hozzánk.
- Azért kértem, hogy most találkozzunk, mert az e-mail után gondolkodtam. Teljesen érthető, hogy védi a magánéletét a médiától. Arra a következtetésre jutottam, hogy módosítani kéne a tervet egy kicsit. Mi lenne, ha nem a gyerekkora lenne a fő téma?
- Nem rossz ötlet, a stúdió kompromisszum kész. De akkor mégis mi?
- Mondjuk a pályafutása? Onnantól kezdve, hogy eldöntötte, színész lesz. Milyen suliba járt, mit csinált utána. Hogy kapta meg az első szerepét. Riportszerűen kéne megírni. Lehet úgy, hogy rögzítjük a beszélgetést, én pedig leírom. De úgy is, hogy ő elmeséli, én pedig írok belőle egy dialógust. Könnyed stílusút, amit a rajongói szívesen olvasnak. De mégsem pletykalap színvonalút! Egy- két gyerekkori történetet valahogy bele lehet írni. Így azt is tartalmazza, amit megbeszéltünk és ő is megnyugodhat.

- Egy zseni vagy! - jelentette ki Nate. - Ahogy látom, meg is jött. Emlegetett szamár. - nevetett fel.
- Én azt hittem, hogy Nora eszik velünk. Csodálkoztam is, hogy nem említette...
- Hívtam őt is, de azt mondta sok a dolga.
- Meghiszem azt. - motyogtam.
- Azt hittem már sosem érsz ide. Nem szép dolog megvárakoztatni a hölgyet! - nézett megrovóan mögém Nate.
- Ne haragudjatok, de elaludtam. Nagyon sokáig dolgoztam tegnap. - hallottam meg egy ismerős hangot. Ezer közül is felismerném, most mégis azt kívántam, bárcsak tévednék, hogy csak nagyon hasonlítson azéra, akire gondolok. A hang tulajdonosa mellém lépett, én pedig felálltam s szembe fordultam vele. Annak ellenére, hogy mielőtt láttam volna, sejtettem ki az, kissé hátra tántorodtam és meglepetten meredtem rá. A felismerés a másodperc töredéke alatt utolért s minden kétséget kizárva tudtam, hogy ez ő. Annyi év után ismét szemtől szembe állunk egymással... Persze tudtam, hogy ez elkerülhetetlen, ha bizonyos dolgokat meg akarok vele beszélni. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy pont itt és most.
Az arcvonásai nem változtak sokat az eltelt évek során. A szeme még mindig rabul ejtett és megigézett. A haja csakúgy, mint régen, kissé takarta a szemét és kiemelte az arccsontját.
Végigmért a tekintetével, majd egy elbűvölő mosolyt villantott rám. A szívem egyből hevesebben kezdett verni, holott biztos voltam benne, fogalma sincs róla, ki is vagyok valójában.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkoztunk. Nate már ódákat zengett rólad. Chace Crawford vagyok. - a mondata végére felém nyújtotta a kezét.
Két hete talán még hanyat- homlok menekültem volna innen, de ma már nem.
Próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra. Újra a szemébe néztem, miközben kezet fogtam vele.
- Ca... Cheryl Davis. - a hangom ugyan nem hagyott cserben, de az agyam automatikusan az eredeti nevem akarta mondani. Az a kékség a szemeiben teljesen elvarázsolt. Nem gondoltam volna, hogy annyi idő után még mindig ekkora hatással van rám. Ám nem hagyhattam, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtam. Most nem.
- Épp a lényegről maradtál le. - közölte vele Nate. - Cheryl egy zseni, kész főnyeremény!
- Azért ne túlozz! - szóltam rá.
- Meséld el kérlek, hogy mit találtál ki!
- Rendben. - azzal újra kifejtettem az ötletemet, immáron az említettnek.
- Ez nagyszerű! - lelkesedett ő is. - Szerintem, ha nem nagy kérés, inkább beszélgessünk, és azt rögzítsd, majd írd le. Azt sokkal közvetlenebbül tudnád visszaadni az olvasóknak.
- Ajaj, csak nem szakmabeli valaki. - viccelődtem.
- Ami azt illeti, de. Félig. - Elképedve néztem a velem szemben ülőre. - Nyugi, fogod hallani az egész sztorit. - nevetett. - Mire végzünk a könyvvel, jobban ismersz majd, mint a saját anyám.
- Az könnyen elképzelhető.
- Mikor kezdjük a munkát?
- Nem tudom, hogy erre a hétre mit szervezett Nora. Nemsokára úgyis találkoznom kell vele, akkor megbeszéljük, aztán egyeztetünk.
- Rendben.
- Kérsz még valamit? Esetleg egy kávét? - érdeklődött Nate.
- Nem, köszönöm. Különben is, mennem kell. Fél kettőre a kiadóban kell lennem.
- Hogy neked mindig rohannod kell. - csóválta a fejét Nate.
- Nem önszántamból, azt elhiheted. Két napja vagyok itthon, de tegnap este már a céges partin ott kellett lennem. De nem panaszkodok. Már megszoktam és bírom a pörgést.
- Akkor jó, mert Chace mellett lesz benne részed bőven.
- Majd meglátjuk. - mosolyodtam el kényszeredetten, majd az említett felé fordultam. - Örülök, hogy személyesen is találkoztunk. - na jó, ez így nem teljesen igaz, de nem akartam bunkónak tűnni.
- Részemről a szerencse! - mosolyodott el ő is.
- Akkor én megyek is. Majd jelentkezem, sziasztok!
Alig tettem meg pár métert, mikor utánam szóltak.
- Cheryl! - megfordultam, ő állt előttem.
- Igen?
- Köszönöm!
- Mégis mit?
- Azt hogy kitaláltad ezt az egészet. Sokat segítettél rajtam. - nézett rám hálásan.
- Nincs mit. Egy jó tanács: legközelebb gondold át alaposan a dolgokat, mielőtt döntesz. Nem biztos, hogy akkor is szerencséd lesz...

- Megpróbálom észben tartani. - nevetett fel.
- Bocsi, de most rohannom kell. Majd... majd találkozunk.
- Szia!
Teljesen megzavarodtam, csak egy valamit tudtam biztosan: most azonnal beszélnem kell Noraval.
Az irodájába köszönés nélkül rontottam be, de nem volt ott. Így leültem az egyik fotelba és üveges tekintettel bámultam kifelé. Pár percen belül Nora is előkerült. Halványan érzékeltem, hogy hozzám beszél, de a kavargó gondolataim elvonták róla a figyelmem.
Azon egy percig sem csodálkoztam, hogy Chace nem ismert fel. Tudom én is nagyon jól, hogy rengeteget változtam külsőleg. Mint alkatra, mint hajszínre egyaránt.
Chace, Chace... ízlelgettem magamban a nevet. Hát ezt még meg kell szoknom.
Dehogy kell! Én ezt nem fogom, nem tudom végig csinálni. Képtelen vagyok rá...
- Carrie?! Az istenért, szólalj már meg! Megijesztesz. Hallod?! - hadonászott az orrom előtt. Megráztam a fejem, majd rá emeltem a tekintetem. - Mi történt?
- Képtelenség, hogy vele dolgozzak. Nem... - nyögtem fel. - Nyugodj meg, jó? Meséld el, mi történt!
- Te tudtad?! Ugye nem? Mondd, hogy nem!
- Mégis mit?
- Azt, hogy a könyv főszereplője Chace Crawford. Ahogy nekem ma bemutatkozott. Nem, nem tévedés! - vágtam rá, mielőtt közbeszólt volna. - Christopher Chace Crawford az illető, akivel együtt kell dolgoznom. Az, aki ha csak az álmaim által is, de megkeseríti az életem. Nekem ez nem fog menni! Beszélj Natetel, én ezt nem csinálom végig. Bontsátok fel a szerződést azonnal! - jelentettem ki kétségbeesetten, majd felpattantam és kiviharzottam az irodából.

  Christopher Chace Crawford  :)