Az előző bejegyzésben ígértem, hogy még ma felrakom a részt. Aminek az elejét érdemes amúgy elolvasni, mert az elején van egy két fontosabb információ is :)
Gyorsan csak pár sort írnék, mert a ma estére beígért vihar megérkezett a Balcsihoz :/
Szeretettel köszöntöm a két új rendszeres olvasót is, remélem, hogy megörvendeztettek a véleményeitekkel hétről hétre.
Köszönöm a három kommentet és 11 pipát.
Jó olvasást!
puszi, Csillu
"Megint csatát vesztett, fuldoklott az elméjét elárasztó emlékek tengerében. Zokogni kezdett. Először csendesen nyüszített, aztán hangosan felsírt, ahogy szíve mélyéből előtört a fájdalom. Hallotta a saját fájdalmát. Minden könnycsepp egy segélykiáltás volt, amelyre most is, mint mindig, hiába várta a választ."
8. fejezet
A szívem hevesebben kezdett verni, amint rájöttem mire készül. De nem tettem semmit, nem álltam fel valamilyen indokkal, nem mozdultam. Csak vártam. Akartam, hogy megtegye! A józan eszem felett már akkor győzedelmeskedett a szívem, mikor elkezdtünk találkozgatni a sérülésem után munkán kívül. Bolond módon azt akartam, hogy legalább barátok legyünk.
Láttam rajta, hogy egy pillanatig még hezitál, majd egyik kezével végigsimított az arcomon. Az érintése nyomán bizsergést éreztem. A szemembe nézett, közelebb húzott magához, míg csak pár milliméter választott el minket egymástól. Lehelete perzselte a bőrömet. Aztán ajkait másodperceken belül az enyémre tapasztotta. Gondolkodás nélkül csókoltam vissza és simultam a karjaiba. A kezemet a nyaka köré fontam, és ha lehet, még közelebb vontam magamhoz. Éreztem, ahogy a szívünk egy ritmusra ver. Leírhatatlan érzés volt... Aztán egyik pillanatról a másikra véget vetett neki. Megfogta a kezem, lefejtette a nyakáról a homlokát az enyémnek döntötte, majd halkan megszólalt.
- Ezt nem kellett volna!
Láttam rajta, hogy egy pillanatig még hezitál, majd egyik kezével végigsimított az arcomon. Az érintése nyomán bizsergést éreztem. A szemembe nézett, közelebb húzott magához, míg csak pár milliméter választott el minket egymástól. Lehelete perzselte a bőrömet. Aztán ajkait másodperceken belül az enyémre tapasztotta. Gondolkodás nélkül csókoltam vissza és simultam a karjaiba. A kezemet a nyaka köré fontam, és ha lehet, még közelebb vontam magamhoz. Éreztem, ahogy a szívünk egy ritmusra ver. Leírhatatlan érzés volt... Aztán egyik pillanatról a másikra véget vetett neki. Megfogta a kezem, lefejtette a nyakáról a homlokát az enyémnek döntötte, majd halkan megszólalt.
- Ezt nem kellett volna!
Elhúzódott tőlem, s felállt a kanapéról. Felnéztem az idegesen toporgó Chacere. Az arcán zavartság tükröződött és talán egy kis megbánás, de a szemében csak a vágyat láttam. Persze, könnyen lehet, hogy azt csak én képzeltem oda.
A fejemben csak egy kérdés zakatolt, melyet minden tétovázás nélkül fel is tettem neki.
- Miért?
A fejemben csak egy kérdés zakatolt, melyet minden tétovázás nélkül fel is tettem neki.
- Miért?
Néma csend. Csak az óra kattogását lehetett hallani.
Az arcomat a kezeimbe temettem és próbáltam higgadt maradni.
Hallottam, ahogy mélyet sóhajt. Majd egy kéz fonódott a csuklóm köré, hogy megszüntesse tökéletesnek hitt fedezékem.
Előttem guggolt, fürkésző tekintettel nézett rám. A pillantásunk összekapcsolódott én pedig ismét elvesztem abban a kékségben.
- Cheryl, tudom erről még nem meséltem neked, - szólalt meg végül - de van... van valaki az életemben... nem olyan régóta, de... nos, tagadhatatlanul kezd kialakulni valami. Én sajnálom, nem tudom mi ütött belém.
Lesokkolva ültem a kanapén és hallgattam a szavait. Csupán egy apró bólintásra futotta, mellyel jelezni kívántam, hogy megértettem, amit mond.
Nem üvöltöttem vele, nem vádoltam semmivel, nem vágtam pofon. Még csak lesújtó pillantást sem vetettem rá. Egyfajta tompultság lett úrrá rajtam.
Felálltam és elkezdtem összepakolni a nappaliból. Majd mikor végeztem, elé álltam. Tudtam, hogy a következő beszélgetés miatt még átkozni fogom magam, de mit tehettem volna?! Dühösnek kellett volna rá lennem, megvetni azért, amit művelt. De jelen pillanatban – bármennyire is szerettem volna - ez még nem ment…
- Figyelj, ha attól félsz, nem fogom elmondani senkinek. – jelentettem ki.
- És mi lesz velünk? Úgy értem...
- Ha akarod semmi nem fog változni. Megbízhatsz bennem. Pár nap múlva pedig neki kell állnunk a könyvnek. – szakítottam félbe és tereltem el a témát. Ismertem magam annyira, hogy tudjam, ez a higgadtság nem fog sokáig tartani.
- Rendben.
- Fáradt vagy, látom rajtad. Menj haza, pihenj!
Az ajtó felé indultunk.
Az arcomat a kezeimbe temettem és próbáltam higgadt maradni.
Hallottam, ahogy mélyet sóhajt. Majd egy kéz fonódott a csuklóm köré, hogy megszüntesse tökéletesnek hitt fedezékem.
Előttem guggolt, fürkésző tekintettel nézett rám. A pillantásunk összekapcsolódott én pedig ismét elvesztem abban a kékségben.
- Cheryl, tudom erről még nem meséltem neked, - szólalt meg végül - de van... van valaki az életemben... nem olyan régóta, de... nos, tagadhatatlanul kezd kialakulni valami. Én sajnálom, nem tudom mi ütött belém.
Lesokkolva ültem a kanapén és hallgattam a szavait. Csupán egy apró bólintásra futotta, mellyel jelezni kívántam, hogy megértettem, amit mond.
Nem üvöltöttem vele, nem vádoltam semmivel, nem vágtam pofon. Még csak lesújtó pillantást sem vetettem rá. Egyfajta tompultság lett úrrá rajtam.
Felálltam és elkezdtem összepakolni a nappaliból. Majd mikor végeztem, elé álltam. Tudtam, hogy a következő beszélgetés miatt még átkozni fogom magam, de mit tehettem volna?! Dühösnek kellett volna rá lennem, megvetni azért, amit művelt. De jelen pillanatban – bármennyire is szerettem volna - ez még nem ment…
- Figyelj, ha attól félsz, nem fogom elmondani senkinek. – jelentettem ki.
- És mi lesz velünk? Úgy értem...
- Ha akarod semmi nem fog változni. Megbízhatsz bennem. Pár nap múlva pedig neki kell állnunk a könyvnek. – szakítottam félbe és tereltem el a témát. Ismertem magam annyira, hogy tudjam, ez a higgadtság nem fog sokáig tartani.
- Rendben.
- Fáradt vagy, látom rajtad. Menj haza, pihenj!
Az ajtó felé indultunk.
- Nem sokára kereslek! - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Jó éjt!
- Neked is!
- És Cheryl, köszönöm a vacsorát és hogy beszéltél Natetel. Igazi jó barát vagy! - tétován ugyan, de megölelt, majd elindult a lift irányába.
Miután becsuktam az ajtót, neki dőlve roskadtam le a földre.
Nem kellett volna... Van valakim... Barát vagy...
A szavai megállás nélkül visszhangzottak bennem, mint valami mantra.
- Jó éjt!
- Neked is!
- És Cheryl, köszönöm a vacsorát és hogy beszéltél Natetel. Igazi jó barát vagy! - tétován ugyan, de megölelt, majd elindult a lift irányába.
Miután becsuktam az ajtót, neki dőlve roskadtam le a földre.
Nem kellett volna... Van valakim... Barát vagy...
A szavai megállás nélkül visszhangzottak bennem, mint valami mantra.
Már másodszor taszít el magától. A felismerésnek köszönhetően kitört belőlem az eddig visszatartott zokogás. A szememet csípték a könnyek a torkom elszorult, alig kaptam levegőt.
A fájdalom átjárta az egész testem. Nem hittem volna, hogy ismét ennyire a szívembe lopja magát. De úgy látszik mégis, és ha csak tudtán kívül is, de sikerült újra összetörnie.
A fájdalom átjárta az egész testem. Nem hittem volna, hogy ismét ennyire a szívembe lopja magát. De úgy látszik mégis, és ha csak tudtán kívül is, de sikerült újra összetörnie.
Szabadulni akartam ettől az érzéstől, nem akartam gondolkodni semmin. A tudatlanságba akartam menekülni. Kitörölni ugyan nem tudtam örökre az elmúlt fél óra eseményeit, de egy időre enyhíteni szerettem volna… Erre pedig csak egy módszer ugrott be. Ugyan nem szoktam ilyet csinálni, de úgy éreztem, erre most szükségem van.
Feltápászkodtam a földről és a nappaliban lévő italos szekrény felé indultam. Ha emlékezetem nem csal, kell még ott lennie jó pár üveg alkoholnak még Nora meglepetés bulijából.
Bingó! Magamhoz vettem kettőt majd a kanapé elé telepedtem.
Egyik után a másik pohárral csúszott le a folyadék a torkomon. A kívánt hatás pedig nem maradt el...
Feltápászkodtam a földről és a nappaliban lévő italos szekrény felé indultam. Ha emlékezetem nem csal, kell még ott lennie jó pár üveg alkoholnak még Nora meglepetés bulijából.
Bingó! Magamhoz vettem kettőt majd a kanapé elé telepedtem.
Egyik után a másik pohárral csúszott le a folyadék a torkomon. A kívánt hatás pedig nem maradt el...
Arra ébredtem, hogy valaki a vállamat rázza és kétségbeesetten magyaráz, hogy ébredjek fel. Nagy nehezen félig kinyitottam a szemem. Egy aggódó Noraval és Natetel találtam magam szemben. Óvatosan felültem és az előttem térdelő barátnőm könnyes szemébe pillantottam. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, majd magához szorított.
Pillanatokon belül iszonyatos hányinger tört rám, így amilyen gyorsan csak tudtam a mosdó felé rohantam számra szorított kézzel. Pár perc múlva kissé még ingatag léptekkel vonultam vissza a nappaliba. Láttam, hogy Nora épp a földön lévő üres üveggel szemez.
- Ezt mind egyedül ittad meg?
- Nem, amint látod valamennyi kiborult belőle. – ingattam a fejem. A hangomban érezhető volt egy cseppnyi irónia.
- Egész nap hívogattalak, de nem vetted fel. Van fogalmad róla, hogy mennyire aggódtam miattad? Aztán idejöttünk, az ajtó még csak be sem volt zárva. Téged meg itt találtunk. – mutatott a földre – Mi történt?
Az este emlékképei újra derengeni kezdtek. A sírás újfent rázni kezdte a testem. Összeroskadva ültem a földön és bőgtem, mint egy kisgyerek. Szánalmas volt a helyzet, tény és való, de nem tudtam uralkodni magamon.
Aztán hirtelen ölelő karok között találtam magam. Nate felhúzott a földről és a kanapéhoz kísért. A fejem a mellkasába fúrtam és próbáltam megnyugodni.
- Én... itt volt, vacsoráztunk, beszélgettünk és... – kezdtem bele.
- Rájött? – szakított félbe Nora.
- Dehogy! Árulj el nekem valamit! - fordultam Nate felé - Igaz, hogy Chacenek van valakije?
Visszafojtott lélegzettel vártam a választ. Nem tudtam, mit viselnék el könnyebben. Azt, ha tényleg van barátnője vagy pedig azt, ha erre hivatkozva próbált meg lerázni, mert megbánta, amit tett.
- Ha Sorelre gondolsz, akkor igen.
- Nem értelek, ha nem tudja, akkor... – próbálkozott újra Nora.
- Beszélgettünk, itt. – folytattam türelmetlenül. - Pont azt meséltem neki, hogy beszéltem veled miután kijöttünk a stúdióból. Azt mondta, hogy: Te tényleg egy kincs vagy! - idéztem magam elé a pillanatot - Aztán megcsókolt. Láttam, hogy mire készül, de én hülye, hagytam. Utána hirtelen elhúzódott és magyarázkodni kezdett, hogy ezt nem kellett volna, mert van valakije.
Újra feltört belőlem a zokogás.
- Shhh, Carrie nyugodj meg!
- Már... másodszor... Nora én... ezt nem... nem tudom végig csinálni. Azt hittem, hogy menni fog, képes leszek felülemelkedni a helyzeten, de így… - próbáltam elmagyarázni neki, de nem nagyon tudtam összefüggően beszélni. Aztán eljutott a tudatomig, hogy az előbb nem Nora próbált csitítani. - Te... te honnan? Kitől? Mióta?
Nate halkan felnevetett, letörölte a könnyeim, majd megszólalt.
- Már akkor is ismerős voltál, mikor először találkoztunk és tudtam, hogy nem az újságokból. De csak akkor jöttem rá, hogy honnan, mikor az irodában megláttam egy régebbi közös képet. - nézett barátnőm felé - Még egyetem alatt többször is előfordult, hogy együtt buliztunk.
- Hogyhogy nem emlékeztem rád?
- Mert mire Nate odaért, te már hogy úgy mondjam, elég illuminált állapotban voltál - magyarázta Nora.
- Rájött? – szakított félbe Nora.
- Dehogy! Árulj el nekem valamit! - fordultam Nate felé - Igaz, hogy Chacenek van valakije?
Visszafojtott lélegzettel vártam a választ. Nem tudtam, mit viselnék el könnyebben. Azt, ha tényleg van barátnője vagy pedig azt, ha erre hivatkozva próbált meg lerázni, mert megbánta, amit tett.
- Ha Sorelre gondolsz, akkor igen.
- Nem értelek, ha nem tudja, akkor... – próbálkozott újra Nora.
- Beszélgettünk, itt. – folytattam türelmetlenül. - Pont azt meséltem neki, hogy beszéltem veled miután kijöttünk a stúdióból. Azt mondta, hogy: Te tényleg egy kincs vagy! - idéztem magam elé a pillanatot - Aztán megcsókolt. Láttam, hogy mire készül, de én hülye, hagytam. Utána hirtelen elhúzódott és magyarázkodni kezdett, hogy ezt nem kellett volna, mert van valakije.
Újra feltört belőlem a zokogás.
- Shhh, Carrie nyugodj meg!
- Már... másodszor... Nora én... ezt nem... nem tudom végig csinálni. Azt hittem, hogy menni fog, képes leszek felülemelkedni a helyzeten, de így… - próbáltam elmagyarázni neki, de nem nagyon tudtam összefüggően beszélni. Aztán eljutott a tudatomig, hogy az előbb nem Nora próbált csitítani. - Te... te honnan? Kitől? Mióta?
Nate halkan felnevetett, letörölte a könnyeim, majd megszólalt.
- Már akkor is ismerős voltál, mikor először találkoztunk és tudtam, hogy nem az újságokból. De csak akkor jöttem rá, hogy honnan, mikor az irodában megláttam egy régebbi közös képet. - nézett barátnőm felé - Még egyetem alatt többször is előfordult, hogy együtt buliztunk.
- Hogyhogy nem emlékeztem rád?
- Mert mire Nate odaért, te már hogy úgy mondjam, elég illuminált állapotban voltál - magyarázta Nora.
Csendben ültem a helyemen és próbáltam emészteni a hallottakat. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy eggyel kevesebb embernek kell hazudnom.
- Verd ki a fejedből az ötletet, hogy nem csinálod tovább! – rántott vissza a valóságba Nate.
- Ne adj neki ötleteket, kérlek! Nem fogom tudni még egyszer lebeszélni... - sóhajtott fel drága szerkesztőm.
- Felötlött bennem, de csak egy röpke pillanatra. Viszont most már csak azért is megcsinálom, ha törik, ha szakad! Ugyan kikészít a tudat, hogy lehet, hogy rólam fog mesélni nekem, de ugyanakkor kíváncsi is vagyok...
- Verd ki a fejedből az ötletet, hogy nem csinálod tovább! – rántott vissza a valóságba Nate.
- Ne adj neki ötleteket, kérlek! Nem fogom tudni még egyszer lebeszélni... - sóhajtott fel drága szerkesztőm.
- Felötlött bennem, de csak egy röpke pillanatra. Viszont most már csak azért is megcsinálom, ha törik, ha szakad! Ugyan kikészít a tudat, hogy lehet, hogy rólam fog mesélni nekem, de ugyanakkor kíváncsi is vagyok...
- Te most miről beszélsz?
- A teljes nevem Caroline Salais. Jobban ismerem Chacet, mint azt ő gondolná. Ha valaha emlegetett egy Caro nevű lányt... az én voltam.
- Nem is sejted, hogy mennyit. Főleg az utóbbi időben. Meg akar keresni.
- Mi? –a levegő a tüdőmben rekedt.
- Nem is sejted, hogy mennyit. Főleg az utóbbi időben. Meg akar keresni.
- Mi? –a levegő a tüdőmben rekedt.
- Beszélni akar veled, de nem tudja, hol élsz. Ben pedig azt mondja neki, már évek óta nem találkoztatok.
- Ami azt illeti, múlt hét pénteken. Én kértem, ha szóba jövök, ködösítsen. Pár napja kereste Dana anyut, de rólam még nem volt szó. Chace ugyan anyu számát meg tudja szerezni, de nem aggódok, tudom, hogy ő majd kitalál valamit.
Elmeséltem, hogy milyen egy nyomorult helyzetbe kerültem az álnevem miatt.
- Egyszerűbb lenne, ha elmondanád neki...
- Nem, nem, nem. Felejtsd el! Abból semmi jó nem sülne ki. Ha megtudja, akkor lőttek a könyvnek. Képtelen lennék úgy együtt dolgozni vele... Nate értsd meg, már sok éve nem vagyunk jóban...
- Egyszerűbb lenne, ha elmondanád neki...
- Nem, nem, nem. Felejtsd el! Abból semmi jó nem sülne ki. Ha megtudja, akkor lőttek a könyvnek. Képtelen lennék úgy együtt dolgozni vele... Nate értsd meg, már sok éve nem vagyunk jóban...
- Ő pedig ezt szeretné tisztázni.
- Akartam én is. Ezzel az eltökélt szándékkal jöttem haza Rómából, de aznap húztátok keresztbe a számításaimat, mikor bemutattál neki.
A szavak ömleni kezdtek belőlem. Elmeséltem, mi történt a múltban. Ahogy azt is, milyen érzés volt Chace előtt állni és szembesülni vele, hogy fogalma sincs róla, ki vagyok. Hogy min mentem keresztül az utána lévő egy napban. Kitértem arra is, kezdtünk jóba lenni, és hogy én ennek mennyire örültem. Aztán közöltem, hogy ezt sikeresen tönkretette, ismét a lelkembe, a szívembe gázolt. Majd mondandóm végén még hozzáfűztem, hogy ha eljár a szája, azt meg fogja bánni.
Sírni már nem tudtam. Az egész kialakult helyzetet szánalmasnak tartottam, ahogy magamat is.
A kanapén ülve New York-ot tanulmányozva már vagy századszor fogadtam meg, hogy soha többé nem leszek ilyen felelőtlen. És úgy egyáltalán hasonló kaliberű munkát sem fogok elvállalni.
Okolhattam volna Norat mindenért, de azzal semmit nem értem volna el. Tudtam nagyon jól, hogy én nem voltam elég körültekintő. Bár ha jobban belegondolok, elég kicsi volt a valószínűsége, hogy pont én és pont róla fogok írni. Ebben a sors keze is benne van. És ha az égiek azt akarták, hogy útjaink annyi év után ismét keresztezzék egymást, hát kíváncsian állok a következő hónapok elébe…
Másnap délután a jó idő csak úgy, mint több ezer New yorkit – pocsék hangulatom ellenére – engem is kicsalogatott a szabadba. Ennek köszönhetően a Central Parkban is hatalmas tömeg volt. Aki csak tehette kint lézengett. Fiatal gimnazisták lepték el a Sheep meadow területét. Pokrócokon fekve beszélgettek, szívták magukba a napfényt és nevettek. Látszólag mind gondtalannak tűntek.
Aztán ott voltak még a szerelmespárok – akik, természetesen velem szembe – kézen fogva sétálgattak és tökéletesen jól érezték magukat a saját kis világukban.
Ezzel szemben az én hangulatom még az átlagosnál is borúsabb volt. A jó kedvemet a hétfő este történtek árnyékolták be. Nem tudtam magamat túltenni a dolgokon. Chace viselkedésén, a csókon és azon, ahogy reagáltam. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ezt váltja ki belőlem. Régen sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy hogyan csókolna meg és az milyen lenne… de ez, minden képzeletet felülmúlt.
A mennyekig emelt majd a pokolba taszított. Hogy miért? Egyszerű: elhitette velem egy pillanat alatt, hogy nem vagyok közömbös számára, aztán közölte, hogy van valakije.
Ha ez az új Chace Crawford – ezt tette vele az elmúlt öt év – akkor köszönöm, de én nem kérek belőle. Előbb vagy utóbb meg fogja tanulni, hogy nem gázolhat át csak úgy az emberek érzésein. És az, azt hiszem keserves lecke lesz a számára.
Órákon át céltalanul bolyongtam a parkban. Utam során számtalan, számomra ismeretlen kis eldugott ösvényre lettem figyelmes, amiket eddig még nem vettem észre. Az egyik egy apró füves területre vezetett, ahol egy lapos sziklaszerű kő állt ki a földből. Egy fiatal srácot láttam meg rajta ülni. Hosszú kék farmert, egy háromnegyedes ujjú fehér felsőt és ahhoz színben passzoló sportcipőt viselt. Már azon voltam, hogy megfordulok és békén hagyom, mikor az arcára esett a pillantásom. Elmosolyodtam majd magabiztosan indultam meg felé. Nagyon elgondolkodhatott valamin, mert észre se vette, hogy odaértem.
- Hahó! Föld hívja Bent. Jelentkezz! – nevettem fel az orra előtt hadonászva.
- Carrie?! Szia. Hát te?
- Csak sétáltam. – vontam vállat – Inkább azt meséld el, hogy kerülsz te egy verőfényes délutánon a parkba teljesen egyedül. Nem a városban kéne lenned a haverokkal?
- De. – sóhajtott fel.
- Ajaj. –leültem vele szembe törökülésbe – Oké, ki vele! Mi a gond?
- Lényegtelen.
- Nem Ben, nem az! Te is mindig meghallgatsz. Ez a legkevesebb, amit megtehetek. – egy pillanatra megölelt majd a napszemüvegét levéve mesélni kezdett.
- Pár hete megismertem valakit. Kedves, aranyos, intelligens és gyönyörű. Nagyon jól érzem magam mellette. Azóta összefutottunk párszor. Egyszer elmentünk egy kávézóba és órákig csak beszélgettünk. Tudom, ez most furán fog hangzani tőlem, de azt hiszem beleszerettem. Nincs olyan perc, hogy valami kapcsán ne jutna eszembe.
- Hűha. Ez komolynak hangzik, nem mindennap mondasz ilyeneket egy lányról. És mi a probléma?
- Az, hogy Chace mutatta be. – a név hallatán mozdulatlanná merevedtem – Eléggé jóban vannak, és ahogy látom vonzódnak is egymáshoz. Nem akarok keresztbe tenni neki.
- Hogy hívják a lányt? – suttogtam
- Sorel. Sorel Eastwood.
Lehunytam a szemem, és igyekeztem higgadtságot erőltetni magamra. Mind hiába. Egy hisztérikus nevetés tört fel belőlem. Majd éreztem, hogy dacára összeszorított szempilláimnak, egy könnycsepp gurul végig az arcomon. Amilyen gyorsan csak tudtam letöröltem, de már késő volt. Ben észrevette.
Értetlen kifejezését látva belekezdtem a hétfő esti események taglalásába. Nem csodáltam, hogy megdöbbent. Valahogy még én sem hittem el, hogy ez az egész megtörtént.
- Szóval, hacsak Chace nem ismer több Sorel nevű lányt, akkor…
- Nem tudok róla.
- Akkor ugyanarról a személyről van szó – fejeztem be a félbehagyott mondatot.
Időközben kezdett beesteledni ezzel együtt a levegő is lehűlt. Javaslatomra, miszerint a beszélgetést folytassuk nálam, Ben rábólintott. Az utat a lakásomig – ami úgy 5-10 perc lehetett – szótlanul tettük meg.
Mindketten a kialakult helyzetet emésztettük. Viszont a mellettem sétáló srác némasága fura volt. Gyerekkorom óta ismerem, de olyan még nem volt, hogy ennyire csendesnek, komolynak láttam volna.
Amint becsuktam az ajtót, egyből a mosdó felé vettem az irányt, míg ő a nappaliba indult. Miután végeztem meghallottam a hangját.
- Carrie… Chace keres.
- Ugye nem engedted be? – rohantam arra, amerről a hangját hallottam.
- Telefonon – mutatta a még mindig csörgő készüléket. A fotelban ült szemben az asztalon ott állt a bizonyos üveg…
- Bontsd csak ki, egy napja szemezek vele én is – mutattam a Jack Daniel’s-re majd elnevettem magam. Aztán a még mindig csörgő mobilra pillantottam, komolyságot erőltettem a hangomra és felvettem. – Szia… Nem, mondjad csak… üzentem Natetel, úgy látszik nem kaptad meg… Mikor végzel?... Rendben, akkor utána… Hol?... Oké… Jó éjt, szia.
- Mit akart?
- Holnap tíz körül jön át. El kell kezdeni a munkát.
- Tudod, nem irigyellek. Főleg ezek után…
Egy órával később és majd’ fél üveg alkohollal a szervezetünkben már vidáman sztorizgattunk a régi időkről. Szóba jött szinte minden. Az óvodától kezdve az általánoson át egészen a gimnáziumig.
- És arra emlékszel, amikor táborban voltunk és ti kimentetek a viharban az udvarra? - röhögött fel.
- Nem is volt vihar csak egy nyári zápor. Úgy teszel, mint aki még nem csinált hasonlót! Különben meg ti is röpiztetek szakadó esőben. Nekem a legemlékezetesebb, tudod mi volt?
- Na?
- Amikor titeket sminkeltünk ki. Istenem, még életemben nem hallottam annyit nyafogni egy pasit, mint akkor. - nevettem fel szívből.
- Csodálkozol? Soha nem fogom megérteni, mit szeretnek benne a lányok. - borzongott meg.
- Azért valljuk be, hogy Adamnek és neked állt a legjobban. - cukkoltam.
- Persze...
- Bár szó se róla, Chris se volt semmi a bolond ballagásukon. Amikor először megláttam csak néztem, aztán képen röhögtem szegényt.
- Tudod, egy valamit sose értettem…
- Mit?
- Mindenkit leüvöltött, aki Chrisnek hívta, kivéve téged. Ha szóltál neki, egyből odafordult és egy rossz szava sem volt. Miért?
- Ezen még sosem gondolkodtam el. Talán mert én is elviseltem, hogy Caronak hív. Jó persze szívem mélyén örültem is neki.
- Ha engem kérdezel, szerintem ő is szeretett téged. Csak erre akkor jött rá igazán, mikor eltávolodtatok egymástól. Titkon mindketten szenvedtetek.
- Ugyan, ez hülyeség!
- Akkor mondd meg, miért nem volt eddig egyikötöknek sem igazán komoly kapcsolata!
- Hogy neki miért nem volt, azt én nem tudhatom. Ami engem illet, egy csalódás után mindig nehezen bízol meg egy újabb férfiban, aki az életedbe lép. Minél többször történik ez meg, annál nehezebb lesz. Bizalmatlanságra pedig nem lehet egy kapcsolatot építeni. Tudom ez elcsépelt, de várom az igazit. - mosolyodtam el.
- Honnan fogod tudni, hogy ki az? Szerinted milyen a csók a nagy Ő-vel?
- Szavakkal leírhatatlan. Úgy érzed az a minden, ha nem érezheted az érintését, az ajkait a szádon, akkor semmi vagy és magányos. Elindít benned valamit, a szíved úgy érzed nem képes már hevesebben verni. Maga a pokol és menny egy az egyben.
- Mintha ma már hallottam volna hasonlót.
A másodperc töredékéig értetlenül bámultam rá, majd hirtelen minden megvilágosodott előttem. Magam elé meredve ráztam a fejem, próbáltam tagadni a számára oly nyilvánvalót. Közben a kezeim az asztalon lévő üveg felé indultak. Töltöttem még egy pohárral, aztán lehúztam.
- Oké, ez így unalmas. Öltözz! - nézett rám sürgetően.
- Minek?
- Elmegyünk valahova bulizni!
- Adj tíz percet.
Tényleg siettem. Villámgyors átöltözés, sminkelés után már indulhattunk is. Ben azt mondta jó úgy, ahogy van így az épületből kilépve egyből belevethettük magunkat a New yorki éjszakába.
- És arra emlékszel, amikor táborban voltunk és ti kimentetek a viharban az udvarra? - röhögött fel.
- Nem is volt vihar csak egy nyári zápor. Úgy teszel, mint aki még nem csinált hasonlót! Különben meg ti is röpiztetek szakadó esőben. Nekem a legemlékezetesebb, tudod mi volt?
- Na?
- Amikor titeket sminkeltünk ki. Istenem, még életemben nem hallottam annyit nyafogni egy pasit, mint akkor. - nevettem fel szívből.
- Csodálkozol? Soha nem fogom megérteni, mit szeretnek benne a lányok. - borzongott meg.
- Azért valljuk be, hogy Adamnek és neked állt a legjobban. - cukkoltam.
- Persze...
- Bár szó se róla, Chris se volt semmi a bolond ballagásukon. Amikor először megláttam csak néztem, aztán képen röhögtem szegényt.
- Tudod, egy valamit sose értettem…
- Mit?
- Mindenkit leüvöltött, aki Chrisnek hívta, kivéve téged. Ha szóltál neki, egyből odafordult és egy rossz szava sem volt. Miért?
- Ezen még sosem gondolkodtam el. Talán mert én is elviseltem, hogy Caronak hív. Jó persze szívem mélyén örültem is neki.
- Ha engem kérdezel, szerintem ő is szeretett téged. Csak erre akkor jött rá igazán, mikor eltávolodtatok egymástól. Titkon mindketten szenvedtetek.
- Ugyan, ez hülyeség!
- Akkor mondd meg, miért nem volt eddig egyikötöknek sem igazán komoly kapcsolata!
- Hogy neki miért nem volt, azt én nem tudhatom. Ami engem illet, egy csalódás után mindig nehezen bízol meg egy újabb férfiban, aki az életedbe lép. Minél többször történik ez meg, annál nehezebb lesz. Bizalmatlanságra pedig nem lehet egy kapcsolatot építeni. Tudom ez elcsépelt, de várom az igazit. - mosolyodtam el.
- Honnan fogod tudni, hogy ki az? Szerinted milyen a csók a nagy Ő-vel?
- Szavakkal leírhatatlan. Úgy érzed az a minden, ha nem érezheted az érintését, az ajkait a szádon, akkor semmi vagy és magányos. Elindít benned valamit, a szíved úgy érzed nem képes már hevesebben verni. Maga a pokol és menny egy az egyben.
- Mintha ma már hallottam volna hasonlót.
A másodperc töredékéig értetlenül bámultam rá, majd hirtelen minden megvilágosodott előttem. Magam elé meredve ráztam a fejem, próbáltam tagadni a számára oly nyilvánvalót. Közben a kezeim az asztalon lévő üveg felé indultak. Töltöttem még egy pohárral, aztán lehúztam.
- Oké, ez így unalmas. Öltözz! - nézett rám sürgetően.
- Minek?
- Elmegyünk valahova bulizni!
- Adj tíz percet.
Tényleg siettem. Villámgyors átöltözés, sminkelés után már indulhattunk is. Ben azt mondta jó úgy, ahogy van így az épületből kilépve egyből belevethettük magunkat a New yorki éjszakába.
Jobban ki akartam kapcsolódni, mint eddig bármikor. Ben pedig most megadja a módját, ebben biztos voltam. Hogy miért? Habár még nem voltam vele szórakozni, de tudtam, hogy ezt az éjszakát még jó ideig emlegetni fogom. Az ok pedig egyszerű: ugyan egyikünk sem mondta ki, de így is nyilvánvaló volt, hogy mindketten a padlón vagyunk.
Ezen kívül reméltem, hogy, ha csak egy kis időre is, de el tudom felejteni a kérdést, ami azóta nem hagy nyugodni, mióta ma este szóba jött. Egy kérdést, ami megfogalmazódott bennem és nem akartam tudni rá a választ. Egy kérdést, ami így hangzott: lehet, hogy újra beleszerettem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése