20. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt is vagyok. A fejezet átment a rostán, hogy egyetlen drága "szerkesztőmet" idézzem: " Mehet a közönség elé! :D" 
Ez az idei év utolsó frisse. 
Tudjátok, vicces, de csak ma délelőtt jöttem, rá, hogy December 5-én volt fél éves a blog. Ami így ránézésre nem sok idő, de ha jobban belegondolok rengeteg minden történt ez alatt a pár hónap alatt. 
Lett 22 rendszeres olvasóm, amikor ezt a bejegyzést elkezdtem megírni, kereken 3000 volt az oldal látogatottsága. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire jó érzés, hogy itt vagytok és tetszik, amit csinálok. 
Tudom, vannak dolgok, amikben még fejlődnöm kell és törekszem is rá. Sajnos változó, hogy mennyire megy könnyen az írás és legtöbbször ebből az okból kifolyólag csúszok meg. Igyekezni fogok, hogy olyan hosszú kihagyás, mint a múltkori 3 hét volt, nem legyen.
Azt továbbra is nagyon sajnálom, hogy a kommentek száma eléggé gyér. De - ha olykor nagyon nehezen is - tartom magam az ígértekhez, nem szabok határt. Nem fogok fenyegetőzni, lehet hogy elérném vele, hogy írjatok véleményt, de nem akarom senkiből se "kikényszeríteni" a gondolatait a történettel kapcsolatban. Viszont, mint ahogy számtalanszor leírtam már, nagyon örülök neki, ha megteszitek. Hatalmas köszönet azoknak, akik ez alatt a pár hónap alatt írtak, ha csak pár sort is. Mindig sikerült túllendülnöm a hullámvölgyeken, hála nektek!
De elég is legyen ennyi összefoglalás, így év végére :) 
Még számomra is hihetetlen, de ez már a 20. fejezet. Egyik nap elmentettem az eddig megírt fejezeteket egy dokumentumba, ez a 20 rész összesen 102 oldal. Az hogy meglepődtem, enyhe kifejezés.
Nem húzom tovább az időt és a szavakat sem szaporítom már sokáig :)

Sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! Remélem, jövőre is velem tartotok! :))

Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

ui.: a kép kivételesen most nem a fejezethez kapcsolódik :)

 

20. fejezet

Egy kéz simított végig az arcomon, kezemen, majd az oldalamon, míg egy másik átölelve tartott. Mosolyogva, továbbra is lehunyt szemekkel dőltem neki Matt mellkasának.
- Jó reggelt! - suttogta a fülembe.
A nyakamat cirógató leheletének köszönhetően kellemes borzongás futott végig testemen. Ajkamba harapva élveztem továbbra is érintéseit.
Egy váratlan mozdulattal az ágyra döntött és fölém kerekedett. Halkan felnevettem s tekintetem az övébe mélyesztettem. Kihívóan néztem rá és vártam, mi lesz a következő lépése.

Ajkai pillanatokon belül rabul ejtették az enyémet és vad játékba kezdtek. Kezeimet a nyaka köré fonva húztam még közelebb magamhoz. Az alkarjára támaszkodva feküdt fölöttem és csak akkor szakadtunk el a másiktól, mikor elfogyott a levegőnk. Ekkor egy határozott mozdulattal fölé kerekedtem és a csípőjére ülve szólaltam meg.
- Neked is jó reggelt! - néztem jég kék szemeibe, melyek rabul ejtettek. Egy ideig még meredtünk egymásra, majd Matt felkönyökölve újra megcsókolt.

Egyre érzékibbé váló játékunknak a mobilom csörgése vetett véget. Kinyomtam, egy gyors puszit adtam a szájára, majd a fürdőbe siettem.
- Ne már! - nyögött fel durcásan Matt. - Nem hagyhatsz így itt!
Az ajtóban megállva visszanéztem és látványosan végigfuttattam rajta a tekintetem, mire ő nagyot nyelt.
- Este folytatjuk. - kacsintottam rá és beléptem a fürdőbe.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttem, nagyot sóhajtva dőltem neki. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyomat, majd észbe kapva sürgősen készülődni kezdtem.
Egy órám volt, hogy odaérjek az irodába.

Miután végeztem a reggeli készülődéssel, a konyhában csináltam reggelit. Épp poharakért nyúltam, mikor hirtelen átkarolt hátulról.
- Van pirítós és mindjárt lefő a kávé is.
Matt szembefordított magával, kivette a kezemből a poharakat, lerakta mellém és magához húzott.
- Remélem, tudod, hogy kárpótolnod kell!
- Oh, igen? - érdeklődtem komolyan, aztán felkacagtam. A nevetésemet egy csókkal fojtotta belém.
- Na, gyere enni! – nyögtem ki nagy nehezen.
- Csak egy kávét iszok. Futás előtt sosem szoktam enni. – magyarázta.

Hát persze. Végignézve rajta egyből rájöttem, hogy edzeni készül. Egy fekete- fehér rövidnadrág és egy fehér- fekete- piros felső volt rajta, melyen feltehetőleg a csapata szponzorainak a neve, valamint egy hatalmas 24-es – ez a mezszáma – virított. Irtó jól állt neki, már alig vártam, hogy őt is láthassam játszani, nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan ügyes-e, mint ahogy azt mondják.

- Mikor mentek?

- Ben negyed óra múlva itt van.

Ez idő alatt én megreggeliztem és megbeszéltük, hogy este elmegyünk valahova. Matt azt mondta, nap közben kitalál valamit, de hogy mit és hol fogunk csinálni, meglepetés lesz.

Miután ők elmentek én elkezdtem összekészülődni, bepakoltam mindent, amire a mai napon szükségem lehet. Leszóltam a portásnak, hogy rendeljen egy taxit, ami fél óra múlva itt van, aztán felhívtam Norat.

Lényegre törően beszámoltam neki a tegnapi napomról. Nem azon lepődtem meg, hogy tudott Candiceről, hanem megkért, hogy hívjam fel Nate-et, mert szeretne beszélni velem. Még gyorsan megegyeztünk, hogy ma délután átküldöm neki az újabb anyagokat, aztán le is raktuk.

Mivel nem tudtam pontosan, hogy mégis mit akarhat Nate, így egyből tárcsáztam is.

- Jó reggelt! Az előbb beszéltem Noraval és megkért, hogy hívjalak fel.

- Szia! Igen. Tudod tartani egy kicsit?

- Persze.

Hallottam, hogy elnézést kér valakitől és közli, hogy ezt muszáj elintéznie, mindjárt jön.

- Chace? – kérdeztem.

- Igen.

- Értem. – feleltem tömören.

- De már tiszta a terep. Szóval azt szerettem volna csak kérdezni, hogy akkor most mi van?

A kérdés hallatán felnevettem.

- Mindjárt találkozom Candiceszel és elmesélek neki mindent. Mondhatni, nincs teljesen tisztában a múlttal. Ennyit megérdemel, ha már volt olyan rendes és tegnap nem buktatott le. – rövid hallgatás után újra megszólaltam. - Jó lenne, ha végeznénk már a munkával, kezd elegem lenni ebből az egészből. - jegyeztem meg ingerülten.
- Azt ne mondd, hogy nem élvezed!
- Arról szó sincs, csak... nehéz. El akarom felejteni, túllépni rajta, a múlton, hiszen itt van nekem Matt. De úgy, hogy minden nap találkozunk, egyáltalán nem egyszerű.
- Megértelek.

A beszélgetés közben összekaptam magam és a lifthez siettem.

Az épület előtt már várt rám a kocsi. Beszállva megadtam a sofőrnek a címet és az út hátra levő részét végigtelefonáltam Nate-tel.
Kicsit meg voltam késve a nagy forgalom miatt, úgyhogy sietős léptekkel indultam meg a bejárat felé, miután kifizettem a fuvart.
A recepciós mosolyogva köszöntött, majd kérdezni szeretett volna valamit, de látva hogy rohanok nem tartott fel. Egy hálás pillantást vetettem rá és el is határoztam, ha lesz egy kis időm, beszélgetek vele.

Alig, hogy kiszálltam a liftből, Ivy felém tartott.

- Jó reggelt! Nem mondtad, hogy bejössz ma. – köszöntött meglepetten.
- Szia. Tudom, nem terveztem, de így alakult. Mindegy. Candice itt van már?
- Épp előtted érkezett pár perccel. Ti ismeritek egymást? - kapcsolt hirtelen.

- Igen. Majd később elmagyarázom.
Azzal ott hagyva őt beléptem az irodámba.
- Szia, ne haragudj, de kisebb dugóba keveredtem.
- Hello! - mosolyodott kedvesen. - Semmi gond.

Mire lepakoltam a táskám Ivy lépett be hozzánk egy titkárnő kíséretében, akinél egy tálca volt rajta két pohár kávéval. Életmentő. Lerakta az asztalra, s távozott.
Ivynél két dosszié volt az egyiket Candicenek adta, hogy olvassa át. A másikat - persze, hogy az volt a vastagabb - elém tette, hogy írjam alá. Mellettem megállva várt.
- Jó, de semmi többet. - sóhajtottam megadóan. - Most elsősorban nem ezért vagyok itt! - jelentettem ki határozottan.
- Amint aláírtad, itt sem vagyok, békén hagylak titeket. - nevette el magát.
Miután kiment, ránk telepedett az a tipikus kínos csend. Tudtam, hogy meg kéne szólalnom, de egyelőre még nem ment.

Áttelepedtünk a kanapéra, de ott sem éreztem kevésbé feszélyezve magam. Minden figyelmemet a kávé kevergetésének szenteltem.
- Szóval mi ez az egész? - elégelte meg a várakozást Candice. - Miért kellett hazudnom a bátyámnak?
- Ami azt illeti, nem hazudtál, tényleg a főnököd vagyok.
- Carrie! - nézett rám jelentőség teljesen.
- Oké, oké. - sóhajtottam. - Van egy- két dolog, amit nem tudsz a múltról. Amit te láttál, az az volt, hogy nap, mint nap együtt vagyok Bennel és Chace-el. Jól érezzük magunkat, játszunk, beszélgetünk. De ennél jóval több volt, részemről legalábbis mindenképp. Szerettem őt, de nem mondtam el neki. Nem tudtam, hogy reagál rá, de abban biztos voltam, hogy az érzéseim miatt nem veszíthetem el. Így hát hallgattam, csakhogy valaki mégis elmondta neki. Akkor bevallottam, hogy tényleg szeretem. - elnémultam, az emlék élénken élt bennem és továbbra is fájt...
- És?
- Féltette a barátságunkat. Legalábbis erre hivatkozva utasított vissza. - vontam vállat.
- Sosem értettem, mi történt veletek. Hogy miért nem lógsz már vele és hiába kérdeztem, nem volt hajlandó válaszolni.
- Én képes lettem volna túltenni magam ezen és továbbra is vele, mellette lenni, de ő egyre kevesebbet kereste a társaságom. Eleinte még próbálkoztam közös programok szervezésével, de miután sorra mondta le őket egyre nevetségesebb indokokkal, feladtam. Bármennyire nem akartam ezt, gyakorlatilag csak köszönő viszony alakult ki köztünk. Összetörtem, nem is kicsit. Iszonyatosan fájt, minden este sírva aludtam el hetekig... Volt, hogy az érzéseim iránta elhalványultak, volt, hogy újra megerősödtek. De sosem tudtam teljesen lezárni a múltat.
- Miért vállaltad el a munkát? Ha...
- Ez elég hülyén hangzik, de nem tudtam kivel fogok együtt dolgozni. - szakítottam félbe tudva, hogy mi lehet a mondat folytatása - Nem fektettem rá nagy hangsúlyt. Akkor már jó pár hete minden éjjel Vele álmodtam és ez egyre jobban kiborított. Miután aláírtam a szerződést még egy hétre Rómába utaztam a szüleimhez, akkor ismertem meg személyesen is Mattet – halvány mosoly kúszott az arcomra. – Csak az után találkoztunk, hogy hazaértem. Egy kávézóban beszéltem meg találkozót a menedzserével, mert volt egy ötletem. Csak ott derült ki, hogy a srác is jön, akivel dolgozni fogok. Késett, így mi már rég beszélgettünk, mire odaért. Háttal ültem neki, de már a hangját meghallva tudtam, hogy ő az. De ő, szemtől szemben állva sem ismert meg...
- Mihez akarsz kezdeni most?
- Addig semmiképp sem fogom elmondani Neki, hogy ki vagyok, amíg nem végzünk a közös munkával. Bízom benne, hogy nem derül ki idő előtt. - sóhajtottam fel.

- És utána?

- Feltehetőleg augusztus közepére végzünk az érdemi munkával, utána már nem kell találkoznunk emiatt. Akkor - mint ahogy minden könyvemnél - átköltözöm pár hétre Norához és kijavítjuk, átnézzük, hogy minden rendben legyen, aztán leadom a kiadónak. Utána a Magic Fashionnel lesz sok dolgom, szeptemberben divathét. – néztem rá jelentőségteljesen, hogy tudja, számítok rá – Ha pedig túl vagyunk rajta, és minden jól megy, akkor irány Spanyolország.

- Mit csinálsz te ott?

- Döntöttem. Felejteni akarok. Vagy ha azt nem is lehet, nem szándékozom tovább a múltam árnyékában élni!

Ha már ennyire őszinte voltam hozzá eddig, úgy döntöttem, elmondok neki mindent. Azt, ami Olaszországban történt, hogy azóta is tartottuk a kapcsolatot és, hogy ő is eljött a meglepetés szülinapi bulimra. Hogy utána itt volt több mint egy hétig, és hogy együtt vagyunk.

Egy ideig meglepetten meredt rám.
- Elszánt vagy. - jegyezte meg csendesen.
- Nem is gondolnád, hogy mennyire. Nem mondom, hogy gyerekjáték lesz, de mennie kell, csak... csak bírjam ki szeptemberig. - a hangom elfúlt a mondat végére.
Volt még egy kis időm a Chace-el megbeszélt találkozóig, így nyugodtan tereltem el a témát Candicere.
Elmesélte, hogy hosszútávra tervezik az itt létet. A többes szám kötelező, ugyanis - legnagyobb döbbenetemre - a vőlegénye heteken belül követi a városba. Fura volt belegondolni, hogy egy éven belül férjes asszony lesz, de ahogy áradozott Tonyról, egyértelmű volt, miért mondott igent.

Vidáman beszélgettünk, mikor megszólalt a telefonom. A kijelző Chace nevét mutatta, ijedten kaptam tekintetemet az órára, azt hittem, késésben vagyok. De nem. Értetlenül vettem fel a készüléket, ám pillanatokon belül kiderült miért keres. Lemondta a mai napot, így a délutánom felszabadult.

- Mennyire érsz rá? - mosolyogtam Candicere, miután leraktam.
- Egész nap szabad vagyok.
- Szuper, gyere. - nyújtottam felé a kezem a kanapéról felállva.

Persze nem tudtuk úgy elhagyni az épületet, hogy ne futottunk volna össze Ivyvel. Épp akkor lépett be az aulába, mikor mi kiszálltunk a liftből. Rákérdezett, hogy mikorra várhat legközelebb. Jó kérdés, egy pillanatig eltöprengtem aztán közöltem vele, hogy ha csak nincs vészhelyzet, akkor két hétig nem igazán tudok bejönni, nagyon sűrű a programom.
Biztosított róla, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz, kezében tartja a dolgokat, majd kellemes délutánt kívánva az irodájába sietett, mondván, hogy fontos elintéznivalója van.
Először beugrottunk Norahoz, hogy leadjam az anyagot. Meglepetten fogadott s szemei még jobban elkerekedtek, mikor meglátta, hogy kivel jöttem. De nem csak ő volt az egyetlen, aki ledöbbent.

Candice kissé csodálkozva vette tudomásul, hogy a szerkesztőmet nagyon is ismeri. Pár keresztkérdés után - miszerint Chace találkozott-e Noraval és hasonlók - zavartan nyögte ki, hogy most már ő sem érti a bátyját.
Miután leesett, hogy mire gondol, elmagyaráztam neki, hogy aligha látták egymást, mert Nora csak három évig járt a sulinkba - ami ugye Chacenek csak kettő a korkülönbség miatt - és akkor már nem is voltunk jóban, nem azzal foglalkozott, hogy én kivel barátkozom. Így érthető, hogy nem ismerte fel.
Ezek után Candice kérésére sétáltunk egyet a Central Parkban. Aztán további ötlet híján felmentünk hozzám. Mivel tényleg közel laktam, nem vesződtünk a taxival.
- Kérsz valamit inni? - érdeklődtem, miközben lepakoltam és a nappaliba vezettem, hogy helyet tudjon foglalni.
A hűtőből vettem ki az üdítőt, mikor két kéz fogta meg a derekam és magához rántott.
Ijedtemben egy nem éppen halk sikoly hagyta el ajkaimat. Mire támadóm szembe fordított magával.
- A frászt hoztad rám, nem is hallottam, hogy itthon vagy. - csaptam Matt vállára.
- Most jöttünk. Hát te?
- Chace lemondta. - vontam vállat.
Adtam neki egy gyors csókot, majd a nappaliba tereltem. Candice és Ben épp mosolyogva ölelték át egymást. Miután bemutattam Mattet egy késő délutánba nyúló beszélgetés vette kezdetét.

Már fél hat felé járt az idő, mire kettesben maradtunk, de egyáltalán nem bántam, hogy így elment a délután.

Nagyon jól éreztük magunkat, láttam Matthiason is, hogy élvezi a társaságot és örömmel mesélt Candicenek, mikor szóba jött, hogy sportoló. Főleg, hogy a kézilabda ismeretlen volt még a számára.

Mindezektől függetlenül volt valami fura Matt viselkedésében. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi az, de a reggelhez képest más volt. Boldognak tűnt, de ugyanakkor láttam a szemében szomorúságot és egy kis aggodalmat is.

A kanapén ülve bámultam New York felhőkarcolóit és azon tépelődtem, hogy felhozzam- e előtte, hogy látom rajta, valami nyomasztja, és hogy nekem nyugodtan elmondhatja. Egy kicsit rettegtem ugyan a választól, a lehető legrosszabb lehetőségek is felötlöttek bennem, hogy mi lesz, ha itt akar hagyni, de nem csak ideiglenesen, hanem örökre. Az életem kezdett végre teljesen rendbe jönni, nem veszíthetem el őt, ahhoz túlságosan megkedveltem, hogy soha többé ne beszéljek vele.

Pillanatokon belül kizökkentem a negatív gondolataim közül, amint leült mellém. Átkarolt és magához húzott. Mosolyogva hajtottam fejemet a vállára.

Talán mégsem olyan szörnyű a helyzet, mint ahogy azt az imént még láttam. Talán megint csak én gondolok bele jóval többet a dolgokba, mint kéne. Talán… ki tudja.

Egy ideig még csendben ücsörögtünk ott, élvezve a másik közelségét.

- Elviszlek vacsorázni. – jelentette ki határozottan.

- Most? – néztem fel rá, miközben ő felállt.

- Igen. Gyere – húzott fel engem is. – Valami csínosat vegyél fel. – suttogta a fülembe és otthagyott.

Mosollyal az arcomon mentem a hálóba készülődni.

Egy gyors frissítő zuhany után tanácstalanul álltam a szekrényem előtt.

Mint az köztudott, a pasiknál teljesen más jelentéssel tud bírni a csinosan szó, mint ahogy azt mi lányok gondoljuk. De feltételezem, hogy egy elegánsabb helyre megyünk, úgyhogy ez alapján válogattam a ruhák között.

A választásom végül egy fekete, pánt nélküli ruhára esett. Egy kicsit erősebb sminket tettem fel.

A hajammal nem volt türelmem babrálni, így egy hajpánttal egyszerűen hátratűztem, mivel magától száradt meg, lágy, természetes hullámokban omlott a szabadon maradt vállaimra.

Belebújtam a kedvenc magas sarkúmba s kimondottan örültem, hogy ezzel is csökkenthetem a köztünk lévő magasság különbséget.
Hogy ne legyen olyan üres a nyakam, felvettem egy arany nyakláncot és a hozzá tartozó karkötőt és fülbevalót is. Az előre kigondolt kis fekete táskám megtalálása a gondoltnál több időt vett igénybe.

Miután végre előkerült, beledobáltam a szükséges dolgokat, fújtam magamra a parfümömből, s a tükörképem végignézve késznek tituláltam magam.
Matt már a nappaliban várt. Amint meglátott elkerekedett szemekkel nézett végig rajtam, majd elmosolyodott és megindult felém.
- Miel, gyönyörű vagy! - húzott magához egy csókra.
- Gracias!
- Nem is mondtad, hogy tudsz spanyolul!
- Sosem kérdezted. - feleltem, de más most sokkal jobban foglalkoztatott.
Mióta együtt vagyunk, most először becézett a gyakorlatilag második anyanyelvén. A tudat, hogy édesemnek hívott, jólesően simogatta a lelkemet.
Ugyanakkor egy emlék is betolakodott elmémbe. Egy fülledt nyári délután, mikor azzal űzte el unalmát, hogy a nevemmel szórakozott. Így ragadt rám a Caro becenév, amit csakis az ő szájából voltam hajlandó elviselni. Képzeletben fejbe vertem magam, nem gondolhatok most is Chace-re!
- Indulhatunk?
- Persze.
A bejárat előtt már várt ránk egy taxi. Matt besegített majd mellém ülve, egyből összekulcsolta kezeinket.
Útközben arról faggatott, hogy most akkor hány nyelven is beszélek. Úgy látszik, felkeltette az érdeklődését a téma, így mosolyogva válaszoltam, hogy az angolon és olaszon kívül a spanyolt is folyékonyan beszélem.

A kocsi a számos felhőkarcoló közül az egyiknél fékezett le. Matt a város egyik legkedveltebb éttermébe hozott.

Ahogy beléptünk, és a főpincér az asztalunkhoz kísért, egyből megértettem, miért is kedvelik annyian. Az egyik falat teljes magasságban üveg borította.

Elakadt lélegzettel szemléltem az elénk táruló látványt. A kivilágított város képe egyszerűen magával ragadó volt. Nagy nehezen elszakítottam róla tekintetemet és Mattre emeltem, aki ugyanakkor fordult felém. Hálásan pislogtam rá, mire az arcán megjelent egy őszinte mosoly.
Közben a pincér is megérkezett lerakott elénk egy-egy étlapot és megkérdezte, hogy mit kérünk inni. Matt egy üveg vörösbort rendelt. Inkább ráhagytam a választás lehetőségét, úgy gondoltam, ő jobban ért hozzá, mint én.
Jól tettem, egy finom, édes bort rendelt, mely jólesően oltotta szomjunkat s tette még oldottabbá a hangulatot.
Evés közben azt vettem észre rajta, hogy egyre feszültebbé válik. Nem tudtam, mi folyik itt, de úgy döntöttem, kivárom, amíg önszántából kezd bele.

Miután a desszertet is elfogyasztottuk, egy kissé ideges sóhaj kíséretében nézett rám s fogta meg a kezeim.
- Mondanom kell valamit. - kezdte komolyan, nekem pedig másodpercek alatt görcsbe rándult a gyomrom. - Délelőtt kaptam egy hívást, haza kell mennem. - közölte.
- Mármint, hogy...
- Szerbiába. - fejezte be helyettem.
- És mikor?
- Pénteken délelőtt kilenckor indul a gépem.
- De ugye nincs baj? - néztem rá aggódva.
- Ami azt illeti nincs, épp ellenkezőleg. Alex - a bátyja - keresett, megszületett a keresztfiam.
- Gratulálok! - álltam fel és öleltem át megkönnyebbülve. - Akkor már nem is... - kezdtem bele egy mondat megfogalmazásába jó öt perc hallgatás után. Ennyi idő kellett, míg minden megvilágosodott előttem.
- Nem tudom, nem ígérhetek semmit. Előbb hazamegyek, de nem biztos, hogy még vissza tudok jönni hozzád, mielőtt Spanyolországba kell utaznom. - a hangja szomorúan csengett.
A várost figyelve igyekeztem visszafojtani minden egyes átkozott könnycseppet, amely kibuggyanni szándékozott.

Tehát maradt három napunk, hogy elbúcsúzzunk egymástól. És egyelőre egyikünk sem tudta, hogy ez a búcsú milyen hosszú időre szól...

19. fejezet

Sziasztok!

Ezúton szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni minden kedves olvasómnak és blogra tévedőnek!! :)
Hoztam nektek egy kis ajándékot is :) a bejegyzés címéből már biztos rá is jöttetek, hogy mi az :D
Igaz, hogy 27-e környékére mondtam csak a fejezetet, de tegnap este nem igazán tudtam aludni és befejeztem. Ma még gyorsan átolvastam, és úgy döntöttem, hogy ha már 23-ára ígértem, akkor jobb, ha minél előbb fel is rakom.
A következő friss időpontja egyenlőre még bizonytalan. Holnap szeretnék nekiállni, meglátjuk, hogy haladok vele. Elképzelhető, hogy már csak jövőre kerül fel. De erről még feltétlen tájékoztatlak benneteket.
Örömmel látom, hogy az olvasók száma és a látogatottság is növekszik ugyanakkor az elszomorít, hogy nem kapok egyetlen kommentet sem. Tényleg nem értem miért. Vagy velem van a baj, amiért ezt hiányolom?! Nem tudom, tényleg nem értem... :( de úgy látszik valamit nem csinálok jól...
De ha lehetne egy kérésem, akkor írjátok le, hogy hogy tetszett a rész és eddig a történet. Legyen ez az én karácsonyi ajándékom tőletek! :)
Na, de térjünk is rá a lényegre. Ki lehet a rejtélyes "idegen", aki miatt Carrie kisebb szívbajt kap? Ma kiderül :D Hölgyeim, Ben rajongók, imádatotok tárgya újra színre lép a fejezet második részében :) és elég komoly beszélgetést folytat majd Carrievel.
Elöljáróban ennyi elég is lesz! :) nem is szaporítom tovább a szót.
Kellemes olvasást!

puszi, Csillu

 

19. fejezet

Meglepetten szemléltem a velem szemben álló lányt, s nem igazán tudtam, mitévő legyek.
Chace odament hozzá és megölelte. A lánya a válla felett engem nézett. Alig láthatóan megráztam a fejem és könyörgő pillantást vetettem rá.
- Cheryl, hadd mutassam be neked Candice-t, a húgomat. Candice, ő Cheryl Davis, már meséltem róla.
Mosolyogva indult meg felém s fogott kezet velem.
- Örülök, hogy sikerült végre személyesen is találkoznunk, még ha ilyen körülmények között is.
Felvont szemöldökkel néztem és hallgattam mondandóját és még csak sejtésem se volt, hogy mire célozhat.
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Chace értetlenül.
- Nem. - vágtam rá automatikusan.
- Igen. - hangzott a nyugodt felelet velem egy időben.
Kész, végem. Mindennek vége. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, a lélegzetem kapkodóvá vált.

Chace kettőnk közt kapkodta a tekintetét és egy értelmes magyarázatra várt. Továbbra is reménykedve néztem Candice-re, mire nagy kegyesen megszólalt.
- Cheryl a főnököm. - felelte egyszerűen.

- Hogy mi? – szaladt ki a számon a számomra oly egyértelmű kérdés.

- Tegnap futólag már találkoztunk. Akkor mentem be aláírni a szerződésem, amikor ő jött el a Magic Fashiontől. – magyarázott továbbra is Chacenek.

- Szóval te vagy az egyik új modell.

- Igen. – bólintott mosolyogva.

- Örülök, hogy megismerhetlek. – nyújtottam felé újra a kezem.

Ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. Chace az ajtó felé indult és közben hátraszólt nekünk, hogy menjünk csak a nappaliba.

Nate viharzott be a bejáraton s láttam rajta, hogy bosszús és ideges.

Meglátva párosunkat döbbenten vonta fel a szemöldökét. Amíg Chace háttal állt megráztam a fejem és annyit tátogtam neki, hogy „foglald le!”. Alig észrevehetően bólintott, majd megkérve Chace-t a dolgozószobába vonultak.

Idegesen járkáltam fel- alá. A szobában néma csend volt, csak a falon lévő óra kattogását lehetett hallani.

- Egyből felismertél? – érdeklődtem halkan.

- Igen.

Szaggatott sóhaj szakadt fel belőlem. Kezeimet a tarkómra kulcsoltam, tekintetem a plafon felé meredt a semmibe. Nem tudtam, mi legyen. Végül leültem a kanapéra Candice mellé és felé fordultam.

- Nem mondhatod el neki. – tartottam fogva a tekintetét.

- Mégis miért nem? És mi ez az egész álnév dolog?

- Ha megtudja, képtelenség lesz együtt dolgozni Vele. Hidd el! Ígérem, mindent elmagyarázok, de nem most és nem itt. Nem akarom, hogy meghallja.

- Oké. De Carrie, ugye minden rendben?
- Persze. - jelentettem ki határozottan.

Kavargó gondolataim pillanatok alatt magukkal ragadtak s csak Candice kérdése rántott vissza a valóságba.
Igyekeztem minden figyelmemet neki szentelni. Megegyeztünk, hogy holnap reggel bejön az irodámba és akkor mindent meg tudunk beszélni. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert ha le is buknánk, könnyedén ki tudjuk magunkat magyarázni. Biztos, ami biztos, semmit nem hagyok a véletlenre…

Aztán én faggattam, hogy mi van vele mostanában. Ugyan nem voltunk annyira nagyon jóban, de azért kíváncsi voltam, hogy mi történt vele azóta, hogy nem találkoztunk. Miután megunta, hogy csak ő beszél, az írásról kezdett érdeklődni.
- Célirányosan az NYU-ra jöttem. Egyrészt magam mögött akartam hagyni a várost. Pillanatok alatt megszoktam az itteni életet és nagyon élveztem is. Apuék persze felvetették az ötletet, hogy mi lenne, ha velük tartanék Rómába, de New York valahogy sokkal jobban vonzott. Nem bántam meg, hogy ide költöztem. Már az első napokban úgy éreztem magam, mintha haza jöttem volna. Másrészt pedig, akiket kérdeztem, csak elismerően és jót tudtak mondani az egyetem irodalom szakáról. Mindenben igazuk volt, az órák nagyon jók voltak, rengeteg újat tanultam. Az írás pedig a szenvedélyemmé vált és úgy látszik, sokaknak tetszik is, amit csinálok.
- Hogy került akkor a képbe egy divatcég?
- Anyué. - sóhajtottam - A 25. szülinapomkor váltam a New yorki vállalat igazgatójává.
- Nem semmi.
- Nem. Vannak és lesznek is még olyan dolgok, amikkel meg kell birkóznom. Annyira idegen tőlem az egész…
- Elhiszem, hogy nem egyszerű. De tuti belerázódsz.
A nappaliba érkező Nate és Chace szakította félbe a beszélgetésünket.
- Akkor holnap délelőtt, el ne felejtsd! - nézett mérgesen Nate.
- Jó, jó nem fogom.

A válasszal mit sem törődve fordult felém és érdeklődött, hogy minden rendben van-e és hogy jól haladunk-e.
Elmondtam neki, hogy megnyugodhat, jól állunk s csak az eső okozott kisebb fennforgást, de mint látja megoldottuk. Pár percig még beszélgettünk, de aztán valami fontos elintéznivalóra hivatkozva ott is hagyott minket.

- Ne haragudj. Úgy érezte, most van itt az ideje egy alapos fejmosásnak. - magyarázott Chace. - Bár az okát azt nem értem. - mosolyodott el halványan.
- Semmi gond, jót beszélgettünk addig. - közölte Candice.
- Kéne nekem egy konnektor, ahhoz hogy a munkát folytatni tudjuk. Mikor eljöttünk a parkból láttam, hogy lemerülőben van a gépem.

Amint ez a probléma is megoldódott, újra belekezdtünk a munkába.

Candice úgy döntött velünk marad. Megígérte, hogy csak csendes megfigyelőként lesz jelen és letelepedett a szemben lévő kanapéra.

Én felhoztam a félbeszakított témát és újfent nekiláttunk. Pillanatok alatt sikerült belemerülni a munkába s csak a beszélgetésre koncentrálni.

Candice egy ideig tényleg csak figyelmesen hallgatott minket. Néha, ha a szemem sarkából felé pillantottam, láttam, hogy hol Chace-t, hol pedig engem méregetett. Kíváncsi voltam, hogy mi járhat most a fejében, de esélyem sem volt megtudni.

Aztán Chace egyik válasza után kitört belőle a nevetés. Könnyeit törölgetve sikerült is kinyögnie, hogy "ezt te sem gondoltad komolyan." Ebből aztán egy kisebb vita alakult ki köztük. Chace vadul érvelt a saját igaza mellett, Candice pedig bizonygatta, hogy nem úgy van az, ahogy ő mondja.
Mosolyogva figyeltem a két testvér civakodását s vártam, mikor és melyikük hajlandó előbb engedni.
Végül persze Chace volt az, aki belátta, hogy részben igaza lehet a húgának.
- Sokat veszekedtek? - érdeklődtem.
A beszélgetés innentől kezdve új irányba terelődött. Régi történetek idéződtek fel.

Eleinte csak olyanok, amikben azt taglalták, hogy min veszekedtek annyit. Vicces, én mindig azt gondoltam, hogy mindig is jó volt a kapcsolatuk, csak néha láttam őket valamin összekapni. Bár az is igaz, hogy Candice elég kevés időt töltött a hármasunkkal, ha mégis, akkor is csak figyelt minket, ritkán játszott velünk.

Aztán sorra kerültek elő olyan történetek is, melyeknek jó magam is szem és fültanúja voltam. Épp az egyik sztorit fejezte be Chace, - amiben én békítettem meg őket, miután Chace véletlen tönkretette a húga egyik legkedvesebb játékát - aztán elhallgatott.
Percekig néma csendben ült és csak meredt maga elé. Én meglepetten néztem össze Candiceszel. Nem tudtam, hogy most mi van.
Aztán Chace felsóhajtott, megrázta a fejét, majd elnézést kérve a mosdóba sietett.
- Mi ütött belé? - kérdeztem halkan.
- Hiányzol neki. - nézett mélyen a szemembe.
- Nem hinném. - ráztam meg a fejem tagadólag.
- Ugyan már. Rólad volt utoljára szó, mielőtt elhallgatott.

Nem reagáltam semmit Candice határozott kijelentésére...
Miután Chace visszajött, tovább beszélgettünk. Kiderült, hogy évek óta együtt járnak nyaralni a testvérével.

Élménybeszámolók, vicces sztorik. Candice pont az egyik történetet mesélte. Én pedig megállás nélkül nevettem rajta, mikor valaki csengetett. Chace felállt és a bejárathoz sietett. A húga nem zavartatva magát tovább mesélt, amit vigyorogva hallgattam.
- Oh, szia! - köszönt meglepetten Chace.
- Szia, szívem. Rengetegszer hívtalak, de nem vetted fel. Nem tudtam, hogy mi történt, aggódtam érted, úgyhogy ide jöttem.
A mosoly pillanatok alatt az arcomra fagyott, s holott még csak egyszer találkoztunk, szinte biztos voltam benne, hogy ki az. Pillantásom találkozott Candice-ével, aki nem túl kedvesen pislogott mögém. Arcvonásaimat rendeztem, majd hátrafordultam. Tekintetem egyből találkozott az övével.

Sorel meglepetten s koránt sem barátságosan nézett rám, szinte éreztem a felém áradó gyűlöletet csak nem tudtam, hogy mivel érdemeltem ki.
- Már értem. - jegyezte meg.
Halkan felsóhajtottam, majd visszafordulva lehajtottam a laptopom tetejét. Ideje elhagynom az ellenséges területet… Amíg Chace bemutatta a barátnőjét a húgának, én összeszedtem mindenemet.
- Már mész is? - kérdezte Candice.
- Igen. Így is tovább maradtam, mint terveztem. Matt már vár. - pillantottam az órámra.

Elköszöntem tőlük és az ajtó felé indultam.
- Cheryl! - jött utánam Chace.
- Igen?
- Még mindig esik. Maradj egy kicsit, legalább amíg eláll.
- Már nem szakad annyira és amúgy is taxival megyek. Tényleg sietnem kéne. - néztem a szemébe.
- Hát jó, te tudod. – vont vállat lazán.
- Holnap találkozunk.

Adtam neki két puszit, mire ő magához húzott. Valamiért úgy éreztem, ez az ölelés tovább tartott, mint kellett volna. Talán Sorel szúrós pillantása miatt...
Gyors léptekkel indultam el a lift felé. Ahogy az ajtó becsukódott, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Valójában nem voltam késésben sehonnan, sőt előbb is végeztem, mint gondoltam, de a Chacenél kialakult hangulat szabályszerűen fojtogató volt.
Az épületből kilépve fél percen belül sikerült is egy taxit leintenem. A címet bediktálva hátradőltem és az ablakon nézelődtem kifelé.

A máskor zsúfolt járdákon alig lézengtek néhányan. A hirtelen jött vihar majdnem mindenkit száműzött kintről. Nem elég, hogy az eső esett, a szél is tombolt. Érthető, hogy bemenekültek a szabadból. A ritka pillanatok egyike, szinte idegennek tűnt így a város. Mintha nem csak egy nyári vihar lenne készülőben, hanem valami sokkal komolyabb, csak én még nem tudok róla.

Megráztam a fejem, ilyen képtelenségek is csak nekem jutnak eszembe. Nyáron túlnyomó részt turisták vannak a városban, őket pedig érthető módon megtántorította a zord időjárás…

A lakásajtómnak dőlve idegesen sóhajtottam fel, majd mély levegőt vettem és a hangok irányába indultam.

- Sziasztok! – köszöntem, s próbáltam olyan hangsúlyt megütni, amiből egyikük sem jön rá, hogy valami nincs rendben.

Matt és Ben egyszerre kapták felém a tekintetüket. Előbbi felállt és hozzám sietett, megölelt, majd gyengéd csókot adott ajkaimra. Utóbbi pedig némán figyelte a jelenetet, s az arcomat fürkészte.

- Na mi az, már nem is üdvözölsz? – néztem rá durcáson.

- De. – mosolyodott el, felállt és úgy megszorongatott, hogy alig kaptam levegőt. Kellett nekem reklamálni… - Szia.

- Mi jót csináltatok? – érdeklődtem, miközben letelepedtünk a kanapéra.

- Dumáltunk, filmet aztán meccset néztünk. – mesélte el Matt. – Hogy haladtatok?

- Egész jól, csak elkapott minket az eső, úgyhogy fél óra kiesett.

- Hol voltatok? – nézett rám meglepetten.

- A parkban.

- Értem.

Ben továbbra is engem vizslatott. Nagyon hallgatag volt, ez öt perc alatt feltűnt, már azon voltam, hogy megkérdezzem, hogy miért, mikor megszólalt.

- Mi történt? – nézett mélyen a szemembe.

- Semmi. Miért? – feleltem meglepetten.

- Carrie, játszhatjuk azt is, hogy megkérdezem még jó párszor és te letagadod, de akkor is tudom, hogy van valami. Látom rajtad. Ki vele!

- Találkoztam Candiceszel. Chace lakásán… - közöltem egyszerűen, majd a konyhába mentem, hogy öntsek magamnak egy pohár üdítőt.

A srácok egyből utánam jöttek s várták, hogy fojtatom a beszámolót, de nekem nem állt szándékomban. Mikor erre rájöttek, a kérdéseikkel kezdtek bombázni. Hogy felismert-e, Chace rájött-e, hogy ki vagyok, mi történt egész pontosan, mit keres egyáltalán Candice New Yorkban…

- Mondjad már! – szólt rám kissé ingerülten Ben.

Nem hatott meg, ráérősen megittam a maradék üdítőmet és csak utána voltam hajlandó válaszolni.

- Igen, felismert egyből, nem mondta el Chace-nek és nem is fogja, mert megkértem. Holnap találkozok vele négyszemközt és mindent elmesélek. Azért van itt, mert ő az egyik új modellünk és értelem szerűen Chace még mindig nem jött rá. – hadartam egy szuszra.

- Hűha. – nyögte ki Ben.

- Továbbra is fenntartom a kijelentésem, miszerint Chace vak, és szemüvegre van szüksége. Nem lát tovább az orránál, az biztos. – szólalt meg halkan Matt.

- Jelenleg én kifejezetten örülök ennek a vakságnak. – motyogtam halkan. – Ettetek ma már?

- Persze.

- Normális ételre gondoltam, nem chipsre és társaira.

- Ja, akkor nem. – röhögött fel Ben.

A hűtőm tartalmát tanulmányozva hamar eldőlt, hogy vagy palacsintát eszünk, vagy előtte el kell mennünk bevásárolni, mert nem igazán van benne ehető étel. A fiúk megelégedtek a palacsintával, de azt kikötötték, hogy dupla adag legyen és siessek, mert kezdenek nagyon éhesek lenni. Jellemző…

Én elkezdtem az ebédünket csinálni, a srácok pedig kivonultak a nappaliba beszélgetni. Már az első adagot sütöttem, mikor Ben jelent meg mellettem.

- Mit fogsz mondani Neki?

- Az igazat. Ez a minimum, ha már egyszer hajlandó hazudni a bátyjának.

- Megdöbbentél, hogy ott láttad, mi?

- Az nem kifejezés. Lelki szemeim előtt lejátszódott egy hatalmas veszekedés is. De Candice szerencsére értette, hogy mire akartam utalni és nem szólt egy szót sem. Aztán jött Nate, aki félrehívta Chacet, így tudtunk pár szót váltani.

- Komolyan modellkedik?

- Igen. Tegnap íratták alá velem a szerződését, mint kiderült. És az a durva az egészben, hogy össze is futottunk, mikor jöttünk el Mattel, de nem jöttem rá, hogy Ő az, csak ismerős volt.

- Nem lenne jobb, ha elmondanád Chacenek, hogy ki vagy? Nem kéne ezt a színjátékot játszanod tovább. - érdeklődött komolyan.
- Tudom, hogy nehéz ezt nektek elmagyaráznom, nem tudjátok átérezni a helyzetem. - sóhajtottam fel. - De képzeld magad a helyembe. Pontosan tudod, hogy mennyire jóban voltunk és láttad, hogy mennyire összetörtem, mikor közölte, hogy nem úgy szeret, ahogy én őt és egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Mindig is abban reménykedtem, hogy rendeződik majd a kapcsolatunk, de nem történt meg. Ami a színjátékot illeti, nem hazudtam neki. Az írói álnevem ismeri, tudja, hogy olasz származású vagyok, ahogy azt is, hogy enyém a Magic Fashion, hogy van egy bátyám, aki Európában sportoló. És mindig őszinte vagyok vele, ha a véleményemet kérdezi vagy beszélgetünk. Egyszerűen csak vannak dolgok, amiket nem hozok szóba. Ilyen például a múltam.
- Ha neked így könnyebb... csak ne látnék egy hatalmas balhét a lelki szemeim előtt, ha minden kiderül.
- Hát igen, elképzelhető, hogy nagy vita lesz az egészből, ha színt vallok, de nem érdekel. Ő nem ismert fel és különben is, csak akkor szándékozom elmondani Neki, ha már végeztünk a munkával és kiadták a könyvet. Utána úgysem találkozunk. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor pár hónapra itt hagyom New Yorkot. Persze ez nem rajtam múlik. - éreztem, hogy az arcomat melegség önti el s a szemeim lesütöttem.
- Oh, oh! Ennyire komolyan gondolod? Én azt hittem, ez valami múló szeszély. Félre ne érts, jó fej srác, csak nem hittem volna...
- Van benne valami, ami megfogott. Nem tudnám megmondani, hogy mi, talán a kisugárzása. De az biztos, hogy napról napra egyre jobban megszeretem és kötődök hozzá. Belegondolni se jó, hogy hetek kérdése és itt fog hagyni. - suttogtam az utolsó mondatot.

Ben mosolyogva hallgatott, majd megveregette a vállam.
A beszélgetést egy "veled mi újság" kérdéssel új irányba tereltem. Beszámolt a hétköznapjairól. Amíg beszélgettünk, elkészült az ebéd és megterítettünk. Evés közben a srácok megbeszélték a holnapi programjukat. Épp végeztünk, mikor megszólalt Ben telefonja. Pár mondatot váltott valakivel, majd lerakva megköszönte az ebédet és közölte, hogy neki most rohannia kell. Elég zaklatottnak tűnt az arckifejezése, úgyhogy az ajtóból még utána szóltam, hogy hívjon fel, hogy tudjam, minden rendben. Csak bólintott és már el is tűnt a liftben.

Mattel elpakoltunk a konyhában, majd a hálóba mentünk. Én gyorsan elszaladtam zuhanyozni és felvettem egy kényelmes ruhát. Mire végeztem, az ágyon feküdt.
- Gyere ide! - nyújtotta felém a kezeit.
Gondolkodás nélkül mentem oda s helyezkedtem kényelembe a mellkasán, mire csak egy édes mosollyal reagált.
Percekig feküdtünk csendben egymás karjában. A mellkasát cirógattam, ujjaimmal végigkövetve a kínai jelekből álló tetoválását, majd apró köröket rajzolgattam rá. Ő a hajammal játszott és néha- néha belepuszilt.
A fülemben hallottam szíve egyenletes dobogását. Teljesen megnyugodtam, mint mindig, mikor vele vagyok. Úgy éreztem, semmi rossz nem történhet, amíg velem van.
Már majdnem elnyomott az álom, mikor megszólalt.
- Akkor mikor is jössz pontosan spanyolba?
Halkan felnevettem, majd arcomat a nyakhajlatába fúrtam.
Hát persze, hogy hallotta...