36. fejezet

Sziasztok!

Tudom, nagyon hosszú kihagyás után jelentkezem újra. Igazából én sem számítottam rá, hogy ennyi ideig nem jelentkezem majd (bármennyire is furán hangzik...) Mint az tudjátok, idén kezdtem az egyetemet és azt hiszem, mondhatom azt: kicsit magával ragadott a "csillogó világa", mindig volt valami program, ami miatt nem jutott időm az írásra és itt most nem feltétlenül csak az óráimra gondolok :$
De nem is ez most a lényeg. Ígérem a jövőben tényleg összekapom magam és szabadidőben a blogra fogok koncentrálni. A következő fejeztet már el is kezdtem tegnap megírni. Egyelőre úgy néz ki, hogy rekord hosszúságú lesz, de még meglátjuk hogy alakul... :)
Nem tudom mennyire emlékeztek még rá, hogy hol hagytuk abba. Ha nem rémlene pár szóban felelevenítem nektek: Carrie és Chace egy étteremben találkozott Noráékkal, ám ennek a valódi oka - bármily meglepő - csak a fejezet legvégén derült ki. Na igen, persze a "gonosz nőszemély" titulusomhoz illően nagyon halvány utalásokkal. Szóval a történet most innen fog folytatódni :)
Szokásomtól eltérően most a fejezetben is fogtok találni két képet, amit vegyetek szemügyre egy kicsit alaposabban is :)) Nagyobb méretért katt a képre ;D
Nost, azt hiszem nem maradt más hátra, mint hogy kellemes olvasást kívánjak! :)
Szép hetet mindenkinek! ;)

Millió puszi, Csillu

„Néha megáll egy pillanatra az idő. Egy-egy jelenet úgy marad meg bennünk, mint egy kimerevített kép: elhalkuló hangok, lelassuló mozdulatok, és mi sem változik. Aztán elmúlik a pillanat.”

 36. fejezet

 A lehető legóvatosabb mozdulatokkal emeltem ki az eddigi rejtekhelyéről a tárgyat, mintha attól tartottam volna, hogy ha túl erősen markolom meg szétporlad, eltűnik. Gyengéden fogtam ujjaim között, s húztam közelebb magamhoz, hogy jobban szemügyre vehessem.

A legkülönbözőbb érzések kavarogtak bennem, miközben a borítót néztem, melyen hatalmas betűkkel ott virított a cím, Chace képe valamint az én nevem is. Ugyan az arcomon halvány mosoly virított, képtelen lettem volna szavakkal leírni mindazt, amit legbelül éreztem.

Szótlanul tanulmányoztam tovább a könyvünket, lapoztam kettőt és a tekintetem átfutotta az első bekezdést, majd pillantásomat Chace arcára függesztettem és kíváncsian fürkésztem azt, miközben láttam, hogy a még számára ismeretlen sorokat olvassa.

Írói előszó

                                      "Előbb kételkedj a kétségeidben, minthogy kételkedj a hitedben"

Igéző tekintet, elragadó mosoly, jól kidolgozott test... Vitathatatlanul, a siker egy vonzóbb pasival meg sem történhetett volna. De mi más rejlik a kék szem mögött?

Az együtt töltött hónapok alatt volt szerencsém jobban megismerni egy olyan fiatalembert, akit több millió fiatal bálványoz, példaképének tekint, felnéz rá. A karrierje felfelé ível, hatalmas rajongótáborral rendelkezik, de ugyanaz a texasi fiú maradt, aki imádja az édesanyja főztjét, a barátait, és akinek egyik álma az volt, hogy élsportoló lesz.

Chace Crawford az eltelt pár évet kemény munkával töltötte, hogy az legyen ma, aki. Számos díjjal, film szereppel és főszereppel - az egyik legnépszerűbb amerikai tini sorozatban - a háta mögött ugyan olyan szerényen nyilatkozik, mintha még mindig csak egy hétköznapi srác lenne.

„… habár most a sorozatszínészek életét élem, semmi egetverő nem történik velem.” – írta nekem első e-mail váltásunkat követően. Már ekkor sejtettem, hogy egy nem mindennapi személyt sodort utamba a sors.

Bevallom egy kis félelemmel és jól eső izgatottsággal vártam az első munkanapunkat. Ugyan nem volt ismeretlen a neve számomra az előtt sem, – hogy is lehetett volna, mikor akarva- akaratlanul is, de városszerte lépten-, nyomon az Ő arcképébe botlik az ember?! – mégsem ismerhettem meg interjúk vagy cikkek által a valódi természetét…

De hogy mégis miről szól ez a könyv? Elmondom neked, kedves olvasó. Gondolom, nem okozok meglepetést vele, ha azt mondom nem másról, mint Christopher Chace Crawfordról. Egy kicsit a gyerekkoráról, egy kicsit az iskolás éveiről, de többségében azokról az eseményekről, melyeknek köszönhetően az ma, aki és tart ott, ahol. Ez a könyv más, mint a többi hírességek életét leíró életrajzi alkotás. Egyedi, mert nem csak adatokat, tényeket közöl, hanem amennyire csak lehet, személyes hangvételű. Nem a megszokott, lerágott témákat járja körül, hanem igyekszik bemutatni a főszereplőnk egy másik, eddig ismeretlen oldalát.

Az átbeszélgetett délelőttök, délutánok vagy esték során Chace feltárta előttem múltja egy darabkáját, betekintést nyerhettem a hétköznapjaiba és kicsit jobban megérthettem a gondolkodását.

Ezáltal kiderült számomra, hogy vannak személyek, akik különösen fontosak számára és bármit megtenne értük. Hogy mennyire jelentős szerepe van az életében a barátainak: „… szeretek egyedül is időt eltölteni, de a legjobb az, ha a barátaiddal vagy és nevetsz. És nem az számít, mit teszünk, vagy hol vagyunk.” – állítja, mellyel teljes mértékben egyet kell, hogy értsek.

És hogy miért ő Amerika, a filmes világ egyik legkedveltebb alakja, mondhatni példaképe? Mert meg tudott maradni annak, aki volt, mielőtt színészkedésre adta a fejét. És hogy én ezt miért jelentem ki ilyen magabiztosan? A következő sorok miatt: „Reálisan kell látnod magad a hatásköröd illetően… Tudnod kell, hogy hol a határ, hogy mit kockáztatsz és hogy mi az a dolog, ami már nem tetszik a nézőknek.” – mondta az egyik beszélgetésünk során.

Őszintén remélem, hogy élvezettel fogjátok olvasni ezt a könyvet, és ha csak fele akkora örömöt is okoz, mint nekünk a megírása, akkor már megérte és garantálom, hogy nem fogtok unatkozni.

Ami engem illet, hálás lehetek a szerkesztőmnek valamint Chace ügynökének is, hogy rábírtak, vállaljam el ezt a feladatot. Aki egy kicsit is ismeri a munkásságomat, az tisztában van vele, hogy ez egyáltalán nem az én világom. Mégis… élveztem minden egyes együtt töltött percet és az utómunkálatokat egyaránt.

De nem csak ezért vagyok hálás, hanem a számomra elhanyagolhatatlan tény miatt, hogy ennek a munkának köszönhetően tudhatok egy olyan nagyszerű embert a barátomnak, mint Chace.

Alsó ajkaimat harapdálva pásztáztam az arcát, miközben Ő továbbra is az én soraimat olvasta. Az volt a legzavaróbb az egészben, hogy hiába próbálkoztam, semmit nem tudtam leolvasni róla.

Bosszúsan sóhajtottam fel, majd a borítóval kezdtem szemezni.  Hosszas huzavona után sikerült csak megegyezni a stúdióval. Értelemszerűen az akarták, hogy mindenképpen Chace arca legyen rajta. El is küldtek néhány tervet, de egyik rémesebb volt, mint a másik. Szerencsére támadt egy mentőötletünk, ami elnyerte a vezetők tetszését is. A Magic Fashion által készített fotósorozatban voltak olyan képek, amelyeket fel tudtunk használni.

A végeredmény egy letisztult, egyszerű mégis megnyerő borító lett. A képen Chace egy szürke dobozon ül, a háttérben három hatalmas reflektor áll. A kép felső részében fekete gyönyörű kézírásos betűtípussal ez olvasható: A rivaldafényen túl. A kép alján pedig ott virított a „szerzőpáros” neve: Chace Crawford – Caroline Salais.

Tekintetem végigfuttattam a velem szemben ülő srácon. Egy sötétkék farmert viselt színben hozzá passzoló Converse cipővel és egy világosszürke pólóval, mely tökéletesen kiemelte a szeme színét. Mielőtt még jobban belemélyedtem volna a ruházata vagy az arca tanulmányozásába egy apró rúgást éreztem a lábamon. Értetlenül fordultam oldalra, s kérdő pillantásom Norara esett, aki felvont szemöldökkel figyelte az eseményeket. Már éppen szólásra nyitotta száját, mikor a szemem sarkából láttam, hogy Chace belelapozott, megnézte a hátlapot is, majd becsukta a könyvet és az asztalra helyezte.

Fejét felém fordította, s rám nézett. Tekintetünk összekapcsolódott, némán figyeltük a másikat. Aztán Chace felállt. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi fog történni. Határozott léptekkel indult meg a kiszemelt célja felé. Pillanatokon belül ott állt előttem, s kezét felém nyújtotta, majd felsegített a székről, miközben szemei fogva tartották az enyémeket. Ott álltunk egymással szemben és nekem fogalmam sem volt, hogy mégis mire készül, mikor elmosolyodott és magához ölelt. Megkönnyebbülten fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, és fontam karjaimat nyaka köré.

- Köszönöm! – miközben elsuttogta ezt az egyetlen szót, ajkai a fülemet súrolták, melyre akaratlanul is hevesebb vágtába kezdett a szívem.

- Én csak leírtam a véleményemet. – feleltem reszkető hangon.

Még egyszer magához szorított egy pillanatra, majd elengedett.

- Na hogy tetszik? – érdeklődött izgatottan Nora, mialatt Chace visszament a helyére.

- Szép. – feleltem szórakozottan és leültem.

Mindketten azt várták, hogy részletesebben is kifejtem a véleményemet, de nekem nem igazán akaródzott megszólalni. A terveket láttam, tudom mi áll benne, mégis mi mást mondhatnék még róla?!

- Örülök, hogy sikerült rávenni mindenkit, hogy ezt a borító tervet fogadják el, - szólalt meg helyettem Chace – sokkal jobban néz ki. Ami meg a tartalmat illeti, csak jó lehet, együtt csináltuk. – kacsintott rám.

Halkan felnevettem, majd belekortyoltam az asztalon álló poharamba, ami még félig teli volt.

A beszélgetés könnyed mederben folyt tovább, a srácok ontották magukból a vicceket, beszólásokkal cukkolták a másikat. Az én ajkaimra ráfagyott a mosoly, de közben a gondolataim egy teljesen más irányba kalandoztak el…

Fél órával később hagytuk magunk mögött az éttermet, s az épület előtt állva köszöntünk el egymástól.

- Akkor holnap délután találkozunk, oké? Négykor átugrom hozzád és mehetünk. – érdeklődött Nora, miközben megölelt.

- Rendben. Ebéd után ugyan be kell ugranom a céghez, de egyébként szabad vagyok.

- Szuper. – mosolyodott el, majd nyomott két puszit az arcomra és követte Nate-et, aki már a taxiban várta menyasszonyát.

Másodpercekig álltam még ott, mígnem a sárga jármű teljesen eltűnt a szemem elől. Aztán halkan felsóhajtottam, s a mellettem álló srácra néztem, aki eddig kérdő tekintettel figyelt engem.

- Merre? – érdeklődtem felé fordulva.

- Gyere, meghívlak egy fagyira. – nyújtotta felém a kezét, majd jobb karját a nyakam köré fonva húzott az egyik közeli árus felé.

Ajkaimra halvány mosoly ült ki, miközben átkaroltam a derekát és mentem amerre vezetett. Percekkel később már a hűsítő édességünket fogyasztva sétáltunk New York egyik forgalmas utcáján. Egyikünk sem beszélt, - lekötött minket a kezünkben lévő tölcsér tartalma – de valahogy engem ez egyáltalán nem zavart…

- Mi nyomaszt? – csendült fel mellettem Chace hangja. Értetlenül kaptam felé a tekintetemet, nem tudtam, miért kérdezi ezt.

- Honnan veszed, hogy nyomaszt valami? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Szótlan vagy, mióta megkaptuk ezt. – emelte fel, mint egy magyarázatként a kezében tartott táskát.

- Oh, hogy erre gondolsz. Igazából csak elgondolkodtam az elmúlt hónapokon. Egyszerűen nem gondoltam volna, hogy pont Te leszel a következő könyvem témája. Kicsit fura érzés, ennyi az egész.

- Megbántad, hogy elvállaltad? – a pillantása kíváncsiságot és egy számomra körülírhatatlan érzelmet tükrözött.

- Dehogy! Hiszen olvashattad… - néztem rá – Őszintén írtam minden egyes sort, úgy gondolom, ahogy az ott le van írva!

Épp mondani készült valamit, mikor két egymást kergető kisgyerek futott el mellettünk és majdnem felborítottak. Váratlanul ért a villámgyors érkezésük, valamint azonnali távozásuk, s ennek köszönhetően kibillentem egyensúlyomból, ezzel mintegy szabályszerűen Chace karjaiba zuhanva.

Zavartan pillantottam fel rá, miközben ő könnyedén megtartott mindkettőnket, s mosolyogva figyelte, ahogy arcom halvány pír önti el. Szemeibe nézve az igéző kékség újra magával ragadott, s szinte elvarázsoltan fúrtam tekintetemet az övébe, miközben az egyetlen zajt számomra csak a szívem heves verdesése szolgáltatta.

Tenyerem alatt – mely a mellkasán pihent – érzékeltem, hogy az ő pulzusa is megemelkedett egy kicsit. Pillantása elkalandozott, végigpásztázta az arcomat, majd megakadt az ajkaimon. Légzésem kezdett kapkodóbbá válni, vártam, hogy mi fog történni a következő másodpercekben. Nem voltam biztos benne, hogy megtenné, mégis vágytam rá, már- már szinte sóvárogtam a csókja után. Felrémlett bennem az a hónapokkal ezelőtti éjszaka, mikor csupán egy pillanatig teketóriázott, majd száját az enyémre tapasztotta. Az akkor rajtam eluralkodott érzések újra magukkal sodortak. Mintha ismét végigsimított volna az arcomon…  szinte éreztem az érintése által keltett különös bizsergést… A perzselő leheletét a bőrömön…  

Alsó ajkamba harapva álltam határozottan tartó, biztonságot nyújtó karjai között és vártam. Nem mozdultam, csak vártam, miközben tekintetem továbbra is az övét fürkészte.

- Ne haragudjatok! Hiába mondom a srácoknak, hogy ne rohangáljanak az utcán, mintha csak a falnak beszélnék. – csendült fel egy hang, amely mindkettőnket visszarántott a valóságba.

Egy fiatal lány állt pár lépésnyire tőlünk, s szabadkozott zavartan a két rosszcsont miatt.

- Ugyan, nem történt semmi! – szakítottam el tekintetemet Chaceről, s bújtam ki ölelő karjai közül, hogy figyelmemet az újonnan érkezőnek szentelhessem.

- Te… - kezdett bele meglepetten.

Vártam, hogy folytassa a mondatát, de nagyon úgy tűnt, hogy képtelen rá. Csak állt ott egy helyben és elkerekedett szemekkel nézett minket, egyik pillanatban még engem másikban pedig a mellettem álló srácot figyelte.

- Cheryl Davis személyesen. – fejezte be helyette Chace mosolyogva, s rám mutatott.

- Hihetetlen! – suttogta maga elé, majd újra rám nézett csillogó tekintettel – Egyszerűen imádom a könyveidet, a stílusod magával ragadó! Úgy érzem, tudnod kell, hogy a Te hatásodra kezdtem el írni a szabadidőmben.

- Igazán? Ezt örömmel hallom.

- Ha látnád a készülő könyvét… - szólt közbe Chace – Na annak aztán lesz egy meglepő stílusa. – vigyorgott kajánul a mellettem álló srác.

- Kevin, Dan megállni! – szólt az újfent mellettünk elrobogó fiúkra a lány. Letörten nézett ránk, mikor a két srác a füle botját sem mozdítva futott tovább. - Nagyon szívesen beszélgetnék még veletek, de mennem kell. Még egyszer, ne haragudjatok! – hadarta, majd el is tűnt a szemünk elől olyan gyorsan, mint ahogy felbukkant…

- Milyen könyvről beszéltél? – érdeklődtem értetlenül.

- Hupsz! – húzta el a száját bosszankodva.

- Chace?!

- Ezért még Ben meg fog ölni… - motyogta az orra alatt – A táskádban talált egy papírt, mikor zsebkendőt keresett és… hát nem bírtunk a kíváncsiságunkkal.

- Így már mindent értek. – mosolyodtam el – De egyáltalán nem biztos, hogy tényleg megírom. Egyelőre ugyan olyan kósza ötlet, mint bármelyik másik, ami a fejemben szokott kavarogni, csak ezt épp papírra is vetettem. – vontam vállat, miközben megálltunk, hogy leintsünk egy taxit.

- Ha engem kérdezel, én mindenképpen folytatnám a helyedben. Hihetetlen, hogy milyen élethűen írsz férfi szemszöget is. Ha nem ismernélek, komolyan elgondolkodnék, hogy nem-e egy férfit rejt ez az álnév. – nevetett fel, mire belőlem is kitört a kacagás.

Még akkor is mosolyogtunk, mikor egy sárga kocsi lefékezett előttünk, s beszálltunk.

Az út nagy részében néma csend uralkodott közöttünk. A gondolataim a nem sokkal korábbi események körül kavarogtak.

Felmerült bennem az a bizonyos mi lett volna, ha kérdés, s egyszerűen nem hagyott nyugton. Tudni akartam, hogy mi minden történhetett volna, akkor, ha a lány nem jön oda bocsánatot kérni, vagy csak később állít be. Bosszantott az egész szituáció, de bármennyire nem tetszett ez a felállás, nem tehettem semmit, ami változtat rajta.

- Holnap akkor igazgatónőt játszol? – nézett rám érdeklődve.

- Igen utána pedig tanút is. – bólintottam komoly arccal, de nem bírtam sokáig, s újfent felnevettem.

- Hova mentek?

- Ruhát nézni a koszorúslányoknak és nekem az esküvőre.

Időközben megérkeztünk a lakásom elé. Míg én kiszálltam, Chace megkérte a sofőrt, hogy várjon egy kicsit, majd ő is követte a példámat. Jó egy lépésnyire megállt tőlem, s én fejemet felemelve rá pillantottam. Mosolyogva nézett rám, miközben egy kezével a kocsi ajtaját fogta.

- Mit csinálsz szombaton? – szólalt meg hirtelen.

- Semmit? – kérdésére kérdéssel feleltem.

- Rendben, akkor ne is szervezz magadnak programot.

- Miért?

- Szeretném, ha velem töltenéd a napot! Kilencre itt vagyok érted. – kacsintott, nyomott két puszit az arcomra, majd bepattant a taxiba, ami pillanatokon belül el is tűnt a szemem elől a csütörtök délutáni csúcsforgalomban…

35. fejezet

Sziasztok!

Végre itt vagyok :) Remélem, hogy még nem pártoltatok el tőlem végérvényesen emiatt a hosszú kihagyás miatt...
Angel, ezúton is köszönöm szépen a díjakat, amivel folyamatosan elhalmozol! Nagyon jól esik, imádlak! Oh, és szeretettel üdvözlöm a  legújabb rendszeres olvasómat is! :)
Az előző fejezetnél ugye ott hagytuk abba, hogy Carriet keresik a Magic Fashiontől, hogy valami probléma van, a 35. fejezet innen folytatódik. Ami engem illet, nem vagyok teljesen megelégedve vele, de kíváncsi vagyok, hogy nektek mi a véleményetek róla, szóval ne fogjátok vissza magatokat ;)
A következő fejezet ígérem, időben fog érkezni :))
Kellemes olvasást! 
puszi, Csillu

„Még ha meg is tud bocsájtani egymásnak két ember, vajon el tudják felejteni mindazt, ami történt?

És meg tudunk igazán bocsátani, ha nem tudunk felejteni?” 

35. fejezet

Kíváncsi tekintettel hallgatta mondandómat egészen addig, amíg ki nem ejtettem a számon a cég nevét. Ben gondterhelt homlokráncolása nyilvánvalóvá tette, hogy bármiről is legyen szó a továbbiakban, nem lesz egyszerű dolgom a meggyőzésében, de nem adhatom fel. 
- Kérlek! - pislogtam rá könyörgően. 
- Nem. - csóválta határozottan a fejét. 
- Ben... - szólaltam meg, hogy elmagyarázzam, tulajdonképpen mit is kéne csinálnia, de félbeszakított.
- Tudod, hogy szeretlek, de ezt nem. - jelentette ki határozottan.
- Mondtam én, hogy a te cuki pofid sem menekülhet a kifutó elől. - mosolygott rá Chace és egyik kezét szabaddá téve a mankótól finoman megpaskolgatta Ben arcát. 
- Chace! - szóltam rá. 
- Most mi van? Nem tudod, hányszor mondtam már neki, hogy modellkedjen, rengeteget kereshetne belőle. - vont vállat.
- Ahogy én is közöltem veled mindannyiszor, hogy felejts el. - vágta oda Ben.
- Tudom, hogy fontolóra vetted már a lehetőséget - vigyorgott rá Chace.

Úgy tűnik, még mindig szeretik egymást cukkolni.  Van, amit az ember soha sem nő ki, legyen akármilyen idős is. A fiúknál ilyen a piszkálódás, kiskorunkban is élvezettel húzták egymás agyát. 
Láttam, ahogy Ben szólásra nyitja a száját, hogy elejét vegyem egy vitának, inkább magamra tereltem a figyelmüket.
- Srácok, elég! - emeltem fel a hangomat, mire mindketten felém kapták a fejüket. - Találjátok ki, hogy mit csináljunk, aztán útközben elmondom, hogy mi ellen tiltakozol annyira. 
Kis hezitálás következett, Ben a parkba szeretett volna menni, de leszavaztuk Chace gipsze miatt. 
- Nehogy már ilyen jó időben bent akarjatok gubbasztani. - fonta össze mellkasa előtt a karját. 
- Oké, akkor irány hozzám, felmegyünk a tetőre, ott a szabad ég alatt vagy, - néztem a duzzogó srácra - nem kell gyalogolnod - pillantottam Chacere - és nyugtunk is lesz. 
- Oké. - jött az egyöntetű válasz.

Én leintettem egy taxit, míg Ben segített Chacenek eljutni a járdához. 
Nem egyszerű mutatvány a két mankóval, egy gipszelt lábbal három személynek bepréselni magát a sárga járműbe, de megoldottuk.

- Most, hogy a kedélyek lecsitultak remélem, képesek vagytok pár percig csendben maradni és meghallgatni, amit mondani szeretnék. – felvont szemöldökkel meredtem rájuk, s addig nem folytattam, amíg egy igenlő bólintást nem kaptam tőlük. – Rendben. Holnap lesz a divathéten tartandó bemutatóink első teljes próbája. Úgy volt, hogy egy fotós dokumentálja és filmeznek is, hogy vissza tudjuk majd nézni és lássuk az esetleges problémákat. Washingtonból jöttek kocsival, balesetet szenvedtek, az egész stáb a kórházban van. Nincsenek komoly sérüléseik, de nem érnek ide időben. Viszont a próbát nem mondhatjuk le semmiképp. Az összes fotósunk be van táblázva holnapra, gyakornokokra pedig nem merik bízni, mert a próbán készült képek nagy részét fel akarják használni valamilyen módon a bemutatón is. A feladatod annyi lenne, hogy fotózol és az egyik ismerősöd, akiről tudod, hogy jó, és akiben megbízol, videózna. És mivel az utolsó pillanatban ugrottatok be, biztos vagyok bene, hogy jól megfizetnek majd titeket.

Láttam rajtuk, hogy egyikük sem erre számított.  Ben arckifejezése is egyértelműen meglepettséget sugárzott, míg Chace-é csalódottságot. Biztos vagyok benne, hogy élvezte volna, ahogy jó barátja szenved.

Lehet, hogy nem a legmegfelelőbben vezettem fel a mondandómat és abból következtettek a modellkedésre.

Az út további részében egyetlen szó sem esett közöttünk.  A taxi fokozatosan lassított, majd megállt az otthonomnak helyet adó épület előtt. Amint kiszálltunk, elindultunk a bejárat felé. Ben lemaradt, hogy elintézzen egy telefont. A portás odaadta a leveleimet és szóval tartott egy rövid ideig, így egyszerre értünk a lifthez.

- Oké, megdumáltam a dolgot. Mikorra menjünk? – nézett rám, amint az ajtó bezárult előttünk és elindultunk felfelé.

Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, majd elmosolyodtam és megöleltem Bent, miközben a fülébe suttogtam.

- Köszönöm. Jövök neked egyel!

- Fejben tartom. – jelentette ki komolyan, majd elnevette magát.

Amíg a lift kitartóan haladt a megadott cél felé, én beszéltem Ivyval, hogy sikerült megoldani a problémát. Megszereztem a srácoknak a szükséges információkat, valamint egyeztettünk abban az ügyben is, hogy én mikor menjek be. Mire letettem a telefont, felértünk a tetőteraszra.

Chace az általa kiszemelt napozóágy felé haladt serényen, Ben pedig már kényelembe is helyezte magát. A táskámat ledobtam az egyik székre, majd követtem őket.

- Mit hozhatok inni az uraknak? – érdeklődtem mosolyogva.

- Mindegy, csak alkoholos legyen. – kacsintott rám Ben.

- Chace? – fordultam felé.

- Mivel már nem kell gyógyszert szednem, így rád bízom.

Bólintottam, majd hátat fordítva nekik elindultam a lift felé, hogy a lakásomba vegyem az irányt. Már majdnem záródott az ajtó előttem, mikor Ben utánam kiabált egy hatalmas tüsszentés után, hogy vigyek neki zsebkendőt.

- Ott van a széken a táskám, abban találsz egy csomaggal. – épp hogy a mondandóm végére értem, a szerkezet már robogott is velem lefelé.

A délután remek hangulatban telt, s szinte repült az idő. Rengeteget beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Élveztem, hogy végre mindkettőjükkel együtt lehetek, persze ennek volt egy következménye is, a srácok mondhatni megvadultak, engem pedig sokszor elkapott ez alatt a pár óra leforgása alatt a röhögő görcs.

Csendben ültem a napozóágyon, s a srácok viccelődését hallgattam, miközben tekintetem megakadt Chace mosolygós arcán. Csak néztem őt, ahogy szemei csillogtak a boldogságtól és jókedvtől, s ahogy hangosan felnevetett nem bírtam visszatartani a mosolyomat.

Mialatt őt figyeltem, eszembe ötlött egy gondolat.

Mi van, ha tényleg vele, mellette kell lennem? Mi van, ha ő az igazi?

Talán ennek így kellett történnie. Először összetörte a szívem, majd újra megjelent az életemben mit sem sejtve, mekkora fájdalmat okoz nekem. De mégis… jobb, más emberként tért vissza. Elképzelhető, hogy ennek így kellett lennie. Talán ő lesz az, aki begyógyítja a sebeimet, Ő, aki okozta őket. S ölel úgy, mint még senki és megvigasztal vagy bátorít, ha éppen arra van szükségem.

Egy pillanatra lehunytam a szememet, s visszafojtottam egy sóhajt, mely kitörni készült belőlem. Aztán éreztem, ahogy lehuppan az ágy szélére valaki, mire a szemeim felpattantak. Ben fürkésző pillantásával találtam szembe magamat. Felvont szemöldökkel pásztázta arcomat, s láttam, hogy már szólásra nyitja a száját. Alig láthatóan megráztam a fejemet és egy kesernyés mosoly ült ki az arcomra.

- Mennem kell, egy óra múlva találkozom Sorellel, de előtte még át akarok öltözni.

- Rendben, lekísérlek. – bólintottam.

- Maradj csak.

- Akkor legalább a liftig elmegyek veled.

- Ahogy gondolod. – vont vállat, majd odasétált Chacehez. – A héten még találkozunk. Hello haver. – mondta vigyorogva, majd kezet fogtak.

Lépteink hangját elnyelte a beton, így teljes némaság uralkodott közöttünk, amíg megtettük azt a pár méternyi távolságot, ami elválasztott minket a lejárattól. Amint odaértünk Ben megnyomta a hívógombot és felém fordult.

- Fogalmam sincs, megint milyen hülyeségen járt a fejed, de elárulok neked egy titkot. – szólalt meg halkan - Bátrabb vagy, mint hinnéd; erősebb vagy, mint amilyennek látszol; okosabb, mint gondolnád és kétszer olyan szép vagy, mint amilyennek képzeled magad! – mosolyodott el mondandója végére és magához ölelt, miközben a fülembe suttogott – Csak Sorel meg ne tudja, hogy ilyeneket mondok neked. – nevette el magát.

- Köszönöm! – motyogtam a nyakába.

A lift megérkezett, így nyomtam még egy gyors puszit az arcára, aztán útjára engedtem. Az imént elhangzott mondatok kavarogtak bennem még akkor is, mikor újra helyet foglaltam és Chace felé fordultam...

***

Szívesen állítanám azt, hogy az elmúlt napok édes semmittevéssel teltek, de az nem lenne igaz. A srácokkal töltött délutánt követően alig volt időm egy kis pihenésre.

Másnap reggel az úti célom a Magic Fashion volt, ahol először részt vettem egy értekezleten, majd az irodámba vonulva Ivy elém tolt egy rakat papírt, ami csak arra várt, hogy aláírjam. Miután ezzel végeztem, tartott egy rövid beszámolót az elmúlt hetek lényeges történéseiről. Ezt követően levonultunk a próbáknak helyet adó terembe, ahol már minden készen állt.

Ben, amint megpillantott elindult felém egy vele egy idősnek tűnő sráccal, akit, mint később kiderült Marcusnak hívnak és remekül bánik a kamerával. Na igen, és az egészségesnél kicsit több önbizalommal áldott meg a sors…

A próba első felét végignéztem, aztán Ivy elrángatott egy üzleti ebédre. Mivel túl sok fogalmam nem volt, így csendben hallgattam a középkorú férfi és Ivy között folyó párbeszédet, s igyekeztem értelmes fejet vágni. Este fáradtan léptem át a lakás küszöbét, s egyetlen vágyam volt csak egy jó forró fürdő valamint az ágyam társasága.

Az ezt követő reggelem nem indult a legjobban. Előző este abban a hiszemben aludtam el, hogy végre egy kicsit lustálkodhatok, de számításomat keresztülhúzta a mobilom csörgése pontban hajnali nyolc órakor. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy fel sem veszem, de Nora tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem ajánlatos ilyenkor zaklatni, így biztosra vettem, hogy nyomós oka van rá. Pár perces beszélgetésünk során ki is derült, hogy jól sejtettem. Be kell mennem a kiadóhoz, de hogy miért azt nem tudtam meg. Egy gyors zuhanyzást, öltözködést és reggelit követően már úton is voltam a Random Househoz. A kiadónak helyet adó épület előtt kiszállva újfent megállapítottam, hogy továbbra is tekintélyt parancsolóan magasodik a járókelők fölé, s ez kissé rémisztő érzéseket kelt az emberben.

Az egész délelőttöm azzal telt, hogy Noraval és Natetel egyeztettem időpontokat. Hogy mégis minek? A fejükbe vették, hogy a könyv hivatalos megjelenése előtt rendeznek több felolvasóest szerű rendezvényt, ahol Chace mellett nekem is jelen kell lennem. Az persze nem érdekelte őket, hogy teljesen feleslegesnek tartottam a jelenlétemet. Még a duzzogásom sem hatotta meg egyiküket sem, csupán annyit sikerült elérnem, hogy ezeknek az eseményeknek a száma ne rúgjon tíz fölé és ne kelljen a fél világot bejárnunk. Egy elégedett mosollyal az arcomon hagytam magam mögött barátnőm irodáját, s igyekeztem a lift felé, mikor összefutottam a kiadó igazgatójával és hiába szabadkoztam, hogy nem igazán érnék rá most, elvitt ebédelni. A kapcsolatom Greggel valahogy mindig is több volt, mint igazgató- alkalmazotté. Nem nevezném barátságnak, de a kezdetektől fogva ahányszor együtt töltöttük az időnket – ami mostanában elég ritkán fordult elő – igyekezett úgy viselkedni velem, mint egy pótapuka, akire tekintve a Róma- New York távolságot és a kevés szabadidőmet nagy szükségem volt. Mivel a délutánunk mindkettőnknek szabad volt, így ebéd után nem váltak el útjaink, hanem folytattuk a megkezdett beszélgetést.

Már öt óra felé járt az idő, mikor hazaértem. Épp a vacsorámat készítettem, mikor a telefonom üzenet érkezését jelezte. Mosolyogva olvastam el a kijelzőn álló pár sort, majd futólépésben tettem meg a távolságot a hálóm és az étkező között. A laptopommal a kezemben tértem vissza a konyhába, amit a pultra helyeztem és bekapcsoltam. Míg a gép betöltött, feltettem a vizet forrni a tésztának. Pár perc múlva már a bátyám mosolygós arcát láttam a kijelzőn, mire én is felvidultam.

Amíg a vacsorám elkészült mindketten beszámoltunk arról, mi minden történt velünk az elmúlt hetekben. Valamint ígéretet tettem neki, hogy amint lesz egy kis szabadidőm, meglátogatom. Aztán elbúcsúztunk egymástól, én enni mentem, ő pedig aludni.

Most pedig itt ülök csütörtök délelőtt egy taxiban, amely kitartóan halad az Upper West Side felé. Fáradtan pislogtam kifelé az ablakon és figyeltem, a környéket. Ahogy egyre több barna téglás épületet hagytunk el, melyek előtt szabályos távolságra egy-egy magas fa zöldellt, ezzel megtörve a szürkeséget – jelen esetben barnaságot – tudtam, hogy nemsokára megérkezünk.

A jármű két percen belül lefékezett egy felhőkarcoló előtt. Fizettem, majd kiszálltam és elindultam a bejárat felé, miközben felrémlett bennem az utolsó alkalom, mikor itt jártam. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy majdnem sikerült nekimennem valakinek.

Az utolsó pillanatban vettem csak észre, hogy Chace ott áll tőlem pár lépésnyire és rám vár.

Köszönés után egyből szemet szúrt neki kissé szomorkás mosolyom, amit szóvá is tett.

- Nincs semmi baj, csak eszembe jutott Matt. – feleltem, mire láttam, hogy arca elkomorul és ettől úgy éreztem, kijelentésem további magyarázatra szorul – Tudod, vele voltam itt utoljára…

- Szereted? – érdeklődött, miközben beszálltunk a felvonóba.

- Mint nagyon jó barátot igen, de szerelmes soha nem voltam belé. Tulajdonképpen emiatt szakítottunk és nem a távolság miatt. Nem lett volna fair dolog magamhoz láncolni, miközben az érzéseim csak barátiak. Ettől függetlenül hiányzik… - motyogtam az utolsó mondatot halkan.

Chace az arcomat fürkészve bólintott, de nem szólt egy szót sem.

A lift ajtaja kinyílt az Asiate étteremnek helyet adó szinten, s mi egyszerre léptünk ki.

A látvány még mindig lélegzetelállító volt. New York felhőkarcolóinak napsütötte képe terült elénk a hatalmas üvegtáblákon keresztül.

Két kisgyerek az ablakra tapadva bámult a mélységbe, a jelenet mindkettőnk figyelmét megragadta, s megmosolyogtatott bennünket. Az asztalokat hófehér terítővel takarták le, s már rajtuk álltak a borospoharak illetve evőeszközök és szalvéták is. A déli időpont ellenére viszont nem voltak olyan sokan, mint ahogy azt én korábban gondoltam.

A főpincér, amint felfigyelt érkezésünkre, egyből elénk sietett és mutatta az utat az asztalunk felé.

Ahogy egymás mellett haladtunk vettem csak észre, hogy Chace lábán már nem virít ott a gipsz, pedig elég szembetűnő volt az a fehér monstrum.

Felvidulva jegyeztem meg észrevételemet, mire hangosan felnevetett.

- Igen, hála égnek ma reggel megszabadulhattam tőle. Gyógytornára továbbra is kell járnom még pár hétig, de egyébként szabad vagyok. Az orvos azt mondta, nem ártana, ha egy kicsit többet sétálnék, remélem, számíthatok a kisasszony üdítő társaságára. – kacsintott rám.

- Oh, mindenképpen. – feleltem mosolyogva, miközben szívem hevesebben kezdett dobogni a megszokottnál és éreztem, ahogy arcomat elönti a forróság.

- Ebben a válaszban bíztam. – simított végig a karomon, melynek hatására bizsergés futott végig egész testemen.

Nem volt időm semmit reagálni, mert odaértünk a számunkra foglalt asztalhoz.

Miután Noráékat is köszöntöttük, Chace illedelmesen hellyel kínált, s csak utánam foglalt helyet ő is.

- Micsoda úriember vagy ma. – jegyeztem meglepettséget színlelve.

- Ugyan, ez csak természetes. – vonta meg a vállát, de nem kerülte el a figyelmemet ajkán virító kaján vigyora.

Pillantásom Nora arcára tévedt, aki kérdő tekintettel figyelte a körülötte zajló eseményeket. Ha jól sejtem úgy érzi, hogy lemaradt valamiről, de az az igazság, hogy ezzel én is így vagyok. Nem tudom, mi ez a változás Chace viselkedésében, de tetszett.

Mikor a pincér kihozta az italainkat, leadtuk a rendelést. Nora bársonyos csirkét, Nate nyárson sült disznóoldalast, Chace édes- savanyú mártásos halat, én pedig grillezett csirkemellet rendeltem thai módra.

A beszélgetés az esküvői előkészületek felé terelődött, ami úgy látszik, hogy csak belőlem váltott ki fokozott érdeklődést, a srácok halkan duruzsoltak valami más általuk érdekesebbnek tartott témáról.

Mivel azt nem tudtuk pontosan Chaceszel, hogy miért is kellett idejönnünk, kíváncsian vártam, hogy mikor hozakodnak elő az ittlétünk valódi okával. Én arra tippeltem, hogy majd biztos az esküvő miatt szerettek volna találkozni és beszélni velünk, hiszen mindketten tanúk vagyunk, de nem.

A nagy bejelentéssel egészen addig vártak, míg a pincér el nem vitte a főételeink elfogyasztása után a tányérjainkat. Ekkor Nora kérdőn Nate felé pislogott, aki bólintott egyet. Felvont szemöldökkel és egyre türelmetlenebbül vártam az események alakulását és szívem szerint felpörgettem volna egy kicsit az időt. Drága barátnőm ekkor elővett két dísztasakot és elénk helyezte őket. Kíváncsian kaptunk utána, hogy megtudjuk, mit rejthet a táska. Ahogy belelestem egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Óvatosan nyúltam be érte, s vettem ki azt a tárgyat, mely oly sok jelentéssel bírt számomra.