6. fejezet

Sziasztok!

Péntek lévén én is itt vagyok! :)

Ivu, MyDream köszönöm a kommenteket! :) Akár hiszitek, akár nem, de tényleg sokat jelent és ez nem csak egy süket duma, amit mindenhol lehet olvasni! És természetesen a pipákat is!

A fejezetről csupán két dolgot jegyeznék meg: akiknek eddig is szúrta a szemét, annak előre szólok, hogy sok lesz a párbeszéd, de azért el lehet viselni. A másik pedig amit már többször említettem, ("három fejezeten belül" ) a mai részben képbe kerül a rejtélyes, közös gyerekkori barát Ben :)

Nem is nagyon húznám tovább a bevezetőt, a múltheti úgyis hosszúra sikeredett...

Kellemes olvasást! 

puszi, Csillu

 

6. fejezet

Továbbra is az kavargott a fejemben, hogy én ehhez gyenge vagyok.

Komolyan gondoltam azt, amit Noranak mondtam. Fel akarom bontani a szerződést. Habár mióta hazajöttem, úgy gondoltam, hogy túltettem magam valamennyire Chrisen. De úgy látszik tévedtem.

Szívem mélyén a beszélgetésünk alatt végig bíztam benne, hogy rájön, ismer engem. Egy másik részem viszont örült neki, hogy nem. Ha tudja, hogy ki vagyok, akkor biztos, hogy mind a ketten feszengtünk volna.
Újra a parkban ültem. A járókelőket figyeltem és próbáltam kitalálni mitévő lehetnék most. A telefonom sokadjára szólalt meg, de én ismét kinyomtam. Nem voltam hajlandó beszélni senkivel. Nyugalomra volt szükségem.
Nem érzékeltem az idő múlását. Számomra most egy jelentéktelen tényezővé vált. Mint ahogy körülöttem az összes járókelő.
A gondolataim a végletek közt csapongtak. Egyik pillanatban még fel akartam mondani, a másikban pedig úgy voltam vele, hogy amíg nem tudja, ki vagyok, addig megoldható a közös munka.
Egyszer csak Nora ült le mellém.

- Mennyire gondoltad komolyan azt, amit mondtál? - kérdezte csendesen.
- Teljesen.
- Ha csak a te szempontodból nézem az ügyet, akkor is kedvezőtlen következményei lesznek. Carrie, ha felbontom a szerződést, akkor be fognak perelni. Azt te sem akarhatod! Nem csak a hírneved miatt nem, hanem mert mivel te akarod megszüntetni a munkakapcsolatot, őket érné anyagi kár. Ebből pedig az következik, hogy nagyon sok kártérítést kéne fizetned. Gondolom, ezt te sem szeretnéd. Megpróbálhatok beszélni Natetel, hogy egyezzetek meg, de esélytelen. Nagyon büszke arra, hogy sikerült megszerezniük téged. Hidd el, nem fog egy könnyen elengedni.
- Ezt valahogy sejtettem... - sóhajtottam fel.
- Nézd a jó oldalát, könnyebb dolgod lesz. Mivel ismer téged, jobban fog menni a munka.
- Azt se tudja, ki vagyok. Annyira fogalma sincs róla, hogy én Caroline Salais vagyok, akivel évekig folyton együtt volt... Simán elhitte a másik nevem. - nevettem fel hisztérikusan.
- De hát!
- Hagyjuk! Akkor semmi esély, igaz?
- Sajnálom.

- Rendben, valahogy majdcsak túlélem. De pár napot még kérek, hogy legalább magamban lerendezzem a dolgokat. Ha Nate keres, mondd meg neki, hogy a következő két napra szerveztél nekem valamit.
- Ahogy gondolod.
- Köszönöm. Most megyek, majd jelentkezem.

A keddi napot a lakásban töltöttem. A telefonom még előző este kikapcsoltam. Nyugalomra volt szükségem és ehhez az kellett, hogy Nora ne tudjon óránként ellenőrizni.
Délelőtt nagytakarítást csináltam a lakásban. Ebéd után pedig letelepedtem a laptopom elé. Válaszoltam az e-mailjeimre. Majd felléptem a blogra.

Üdv mindenkinek!

Jelentem épségben hazaértem és üdítően hat rám ez az enyhébb időjárás. Rómában kánikula van, szerintem ott már csak a vízparton lehet elviselni a hőséget.
Kérdéseitekre válaszolva remekül éreztem magam. Persze a srácok nem is hagytak bent punnyadni. Minden reggel kész programmal álltak elő aznapra. Arra is sikerült rávennem magam, hogy velük tartsak futni. Mire nem jó két élsportoló ismerős, nemde? 

Na, de a rövid beszámoló után most már rátérek a lényegre, ami miatt tulajdonképpen ez a bejegyzés íródott.
Régebben valaki kérdezte, hogy nézek-e egy bizonyos sorozatot, én pedig azt válaszoltam, hogy nem. Mielőtt félre értenétek, szeretném leszögezni, hogy még mindig nem kezdtem el és nem is fogok ódákat zengeni róla. Pláne nem így látatlanban.
Azt hiszem eleget csigáztalak titeket. Tegnap kiderült, ki az illető, akivel az elkövetkezendő egy, két esetleg három hónapban rengeteg időt fogok eltölteni.
Dobpergést kérek! Eljött a nagy bejelentések ideje. Ahogy ígértem, ti lesztek az elsők, akik megtudják.
Mint említettem már korábban, egy számomra ismeretlen terepre merészkedek. Egy életrajzi könyv kategóriájába besorolt 'művet' fogok írni.
Az illető pedig, akiről szólni fog, nem más, mint a Gossip girl nagysikerű sorozat sztárja, Chace Crawford.
Hagyom, hadd emésszétek a híreket és ígérem, hogy megpróbálok a kérdéseitekre válaszolni.
Addig is tudjátok, legyetek jók!

puszi, Cheryl  

Miután ezzel végeztem, megnyitottam a keresőt, majd beírtam az imént említett nevet.

Rengeteg találatot dobott ki: képeket, interjúkat, fan portálokat, cikkeket.

Találomra megnyitottam az egyik oldalt. " Christopher Chace Crawford, született 1985. július 18-án Lubbockban. Édesapja Chris dermatológus, édesanyja Dana tanár."

Több dolog is eszembe jutott.

Az egyik, hogy megígérte, elmegyünk majd Lubbockba. Azt hiszem talán a közös olaszországi nyaraláson beszéltük meg. Aztán valahogy nem lett belőle semmi. A szüleink nagyon jó kapcsolatban voltak. Azt viszont nem tudom, mostanában beszélnek-e telefonon.
Ahogy anya is kedvelte Christ – vagy, ahogy most használja, Chacet - úgy az ő szülei is engem. Évekig tényleg elválaszthatatlanok voltunk. Amit aztán egy vallomással sikerült tönkre tennem.
Sokat gondolkodtam rajta, hogy helyesen cselekedtem-e. Vajon, ha nem mondom el neki, kevesebbet vagy többet szenvedek? Ha nem vallok be semmit, akkor is eltávolodtunk volna egymástól? Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyötörtek hosszú időn keresztül.
Aztán valahogy elfogadtam a kialakult helyzetet. Nem mintha tehettem volna bármi mást. A múlton már úgysem tudok változtatni. Bár ha ez a lehetőség meg is adódott volna sem valószínű, hogy élek vele. Ki tudja, akkor lehet, hogy nem tartanék itt, ahol most.

Reggel bal lábbal keltem, ezt úgy tíz perc után kijelenthettem.

Először megégettem a nyelvem a kávéval, majd sikeresen le is ittam a pizsamámat. Aztán pedig valahogy sikerült levernem a kávésbögrét.

Még szerencse, hogy nem az volt a kedvencem. Miközben a törött darabokat szedtem össze, úgy döntöttem, én ugyan ki nem teszem a lábam a házból a mai napon.
Pár DVD és egy kis nassolni való társaságában kényelembe helyeztem magam a tévé előtt. Pillanatokon belül teljesen belemerültem a filmbe...
Valaki már vagy öt perce kopogott megállás nélkül. Dühösen keltem fel a kanapéról és indultam az ajtó irányába.
- Nora, a hagyj békén egy pár napig melyik részét nem értetted? - kérdeztem, miközben a kulcsom után kutattam.
Kinyitottam az ajtót, de legnagyobb meglepetésemre nem az állt előttem, akire tippeltem.
Pocsék hangulatom ellenére picit elmosolyodtam. Talán mégsem lesz olyan szörnyű ez a nap, mint gondoltam.
- Ben? Hogy kerülsz te ide?
- Neked is szia! Örülök, hogy látlak. Nem akarsz, mondjuk beengedni? - nevetett fel. Megölelt, majd arrébb tolt és a nappali felé indult.
Mire utolértem, már kényelembe helyezte magát. Már otthonosan mozgott nálam. Ha unatkozik, előfordul, hogy egyszer csak beállít és engem boldogít.

Ugyan sokszor elhajtottam, mert épp egy fejezet kellős közepén tartottam, most kimondottan örülök az itt létének. Majd ő eltereli a gondolataimat.
- Kérsz inni valamit? Esetleg enni?
- Mi ez a nagy kedvesség?
- Próbálok jó házigazda lenni. Ha már múltkor úgy elüldöztelek. Szóval hozzak valamit?
- Nem kell, köszi.
- Rég beszélgettünk nyugodt körülmények között. Mesélj, mi van veled mostanában?
- Semmi különös. Leköt az egyetem a csajok, na meg a haverok. Piszkosul élvezem. Annyival másabb itt lenni, mint Planoban. Valahogy még mindig nem szoktam meg.
- Tény és való, van egy különös varázsa a városnak. - mosolyodtam el, majd kinéztem az ablakon.

Az alattunk elterülő utcákat kezdtem figyelni. Az emberek egymást kerülgetve rohantak a munkahelyükre, megbeszélt találkozójukra vagy épp egy taxit igyekeztek fogni.
- Igen, ez igaz. De valójában nem emiatt jöttem, hogy New Yorkról beszélgessünk. – rántott vissza a valóságba.
- Hanem? - emeltem rá a tekintetem. Az arca komor volt.
- Ne játszd a tudatatlant! Ki vele, mi a gáz?!

- Ki mondta, hogy az van?
- Drága egyetlen volt szomszédom, ismerlek, mint a rossz pénzt! Pizsamában vagy délután háromkor a hét kellős közepén. A géped sehol, úgyhogy nem azért nem öltöztél át, mert belemerültél a munkába. Ha ez nem lenne elég, ott a morcos fejed, na meg hogy próbállak elérni telefonon, de mind hiába.
- Nem véletlen. Nem állt szándékomban beszélni senkivel... Te tudod a legjobban Noran kívül, hogy ilyenkor tanácsos békén hagyni. - morogtam.
- Igen. Ahogy azt is, ha hallgatok rád, akkor ez van, mint most. Most a legkomolyabban kérdezem, mi a baj?
- Csak egy nevet mondok: Christopher Chace Crawford. Ő maga teljes valójában a problémám okozója. - azzal felálltam és a konyhába mentem.
- Úgy tudtam nem tartjátok a kapcsolatot. Múltkor összefutottunk egy bárban, dumáltunk egy kicsit, de nem említett téged. - közölte Ben az ajtófélfának támaszkodva.
- Tényleg nem beszéltem vele azóta, hogy ide költöztem. Egészen hétfőig.
- Na, még a végén újra összeáll a kis csapatunk. - nevetett fel.

- Nem hiszem! Nem ismert meg. - visszafordultam a tűzhely felé és felraktam a vizet forrni a teának. - Jó, azért nem ilyen egyszerű a történet. - Majd elmeséltem neki mindent részletesen.

- Nap, mint nap láttátok egymást általánosban. Azóta ha jól emlékszem, körülbelül háromszor még gimi elején. Rengeteget változtál az évek során. Komolyan azt várod, hogy tíz év után is megismerjen?
- Igen. - jelentettem ki makacsan. - Én is tudtam, ki ő, amint meghallottam köszönni, pedig háttal ültem neki.
- Ha akarod hetente hallod a hangját a tévében...
- Igen, csakhogy én ritkán nézek Gossip girlt! Pontosan miatta.
- Nem ismert meg. Na bumm. Legalább nem kellett az ügynökének magyarázkodnod.
- Igaz...
- A másik meg, hogy így talán könnyebben megy majd a munka.

- Hogy már te is ezzel jössz! Igen, ő nem fog feszengeni, de én?! Napok óta viaskodok magammal és még mindig nem tudom, hogy képes vagyok-e ezt végig csinálni. - a hangom megremegett a dühtől. De próbáltam visszafogni magam és nem Ben-en levezetni a feszültségem.

A két bögrét a kezembe véve indultam felé, az egyiket leraktam elé, a másikkal pedig a vele szemben lévő székhez vonultam. Leültem, a lábaimat magam alá húztam, vettem egy mély levegőt majd ránéztem.
- Carrie, ne legyél hülye! Nálad kitartóbb, ambiciózusabb embert nem ismerek. Elvállaltad, innentől kezdve nincs mese, tudom, hogy végig fogod csinálni!
- Jó, hogy legalább te bízol bennem, ha már én nem...
- Csak egy kérdésem van - kezdte, mit sem törődve az iménti kijelentésemmel. - Szerinted van értelme annak, amit most csinálsz? Változtat ez valamit a dolgok jelenlegi állásán, az hogy a lakásodban kuksolsz és húzod az időt?
- Nem, nincs. - sóhajtottam fel, miután magamban is beláttam, hogy jól látja a dolgokat. Néha jobb, ha hallgat az ember azokra, akik tisztán átlátják a helyzetet és segíteni szeretnének.
- Na látod?! Megint csak a jó öreg Bennek van igaza. - hangosan felnevettem a kijelentésén.

- Ben bácsi hajlandó holnap velem pizzázni és hasznos tanácsokkal ellátni a jövőt illetően?
- Eléggé zsúfolt a napirendem, de megpróbállak beszorítani. - közölte komoly arccal.

Pár perc múlva már a hasunkat fogtuk a nevetéstől. A jelenléte üdítően hatott rám.

Órákig beszélgettünk mindenről, ami csak eszünkbe jutott. Majd filmeket néztünk.

Már esteledett, mikor visszaindult az egyetemre. Próbált győzködni, hogy menjek velük bulizni, de nem vitt rá a lélek.
Helyette inkább felmentem a tetőteraszra és gondolataimba merülve szemléltem az engem körülvevő magas épületeket.
Ben látogatása kétségtelenül helyrerázott bennem mindent. Teljesen igaza volt abban, hogy ezt végig csinálom még akkor is, ha belepusztulok. Az írás a mindenem. Ez pedig most dupla kihívás a számomra. Ha elbukok, akkor nem vagyok jó. Egy írónak pártatlannak kell lennie. Ha Chace olyat mesél majd, amit én is ismerek, arra kell törekednem, hogy a lehető legjobban az ő szemszögéből írjam le és a saját érzelmeim semmiképp ne jelenjenek meg a sorok között.

Nem lesz egyszerű feladat, de bízom magamban.
Ezen kívül arra is rávilágított, hogy feleslegesen gubbasztok a lakásomban, hiszen attól semmi nem fog megváltozni…

Reggel egy gyors készülődés után a park felé vettem az irányt. Méghozzá azzal az eltökélt szándékkal, hogy edzek egy kicsit. Persze egyedül nem olyan jó, mint a srácokkal volt a múlt héten, de úgy éreztem szükségem van a mozgásra. Főleg három nap semmit tevés után.
A nap sütött, az idő pedig kellemes volt. Mivel ma elég korán ébredtem és hamar elkészültem, még csak néhányan lézengtek a parkban.
Szerettem futni, kikapcsolt és nagyon sokszor eközben jönnek a legjobb ötletek egy-egy történet folytatásához.
Nem tudom, hogy mióta róhattam már a köröket, mikor úgy döntöttem ideje megállni egy kicsit pihenni.

Egy árnyékos pihenőhely felé vettem az irányt. Azt út szélén mentem és nem figyeltem eléggé, beleléptem egy gödörbe. Először csak egy kisebb, tompa szúrást éreztem majd egyre jobban kezdett lüktetni.
- A francba! Ezt nem hiszem el! Már megint. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen... - kezdtem el szitkozódni.
Kivettem a fülhallgatót, majd a már korábban kiszemelt padhoz akartam elsétálni. Ahogy ráálltam a jobb lábamra, a fájdalom újfent belém hasított. Hangosan felszisszentem, majd erőt véve magamon fél lábon kezdtem el arrafelé ugrálni.
- Cheryl! Mi történt? - kérdezte aggódva egy ismerős hang. Pillanatokon belül átfogta a derekam, majd segített eljutni a kiszemelt célig. Az oldalam bizsergett az érintése alatt és az ereimben ha lehet, még hevesebben kezdett lüktetni a vér.
- Chace. - nyögtem ki a nevét nagy nehezen.
- Mid fáj?
- A bokám. - sziszegtem. - Valószínűleg kiment.
- Mutasd! - miután leültetett óvatosan kezébe vette a jobb lábam, majd lehúzta a cipőm. - Jézusom, ez szörnyen néz ki. Beviszlek a kórházba!
- Nem kell, ezt orvos nélkül is helyre tudjuk hozni. Feltéve, ha segítesz. – próbáltam rá mosolyogni. Kétkedve nézett engem, – szerintem épp azon gondolkodott, hogy mennyire vagyok normális - majd tétován bólintott.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Mi van, ha... ha rosszul csinálom? - kérdezte miután elmondtam, mi is lenne a dolga.
- Chace, nyugi. Bízom benned, menni fog! - jelentettem ki határozottan, a szemébe nézve.
- Oké. Háromig számolok és akkor. Egy... kettő... három...
Igyekeztem csak rá koncentrálni. Most tűnt csak fel, hogy ő is melegítőben van. Csak nem kocogni jár, hogy formában tartsa magát?! Merült fel bennem a kérdés. Az arcát kezdtem tanulmányozni. Tényleg alig változtak a vonásai. Megigézve figyeltem. Képtelenség, hogy még most is ennyire elvarázsol a látványa.
Egy apró szisszenés hagyta el csupán a szám, de ennyi épp elég volt, hogy észhez térjek.
- Jól vagy?
- Igen, már most érzékelhetően jobb.
- Honnan tudtad, hogy mit kell csinálni? - ült le mellém.
- Még régebben ugyanígy jártam. Akkor a bátyámmal futottam. Sérülések téren profi, egyből tudta, mit kell csinálni.
- Orvos?
- Nem, sportoló.
- Értem. Itt New Yorkban?
- Nem, Európában. Az Egyesült Államokban sajnos alig ismert a kézilabda. Neked van testvéred? - tettem fel a kérdést, hogy eltereljem a figyelmét rólam.
- Igen, egy húgom. Candicenek hívják. Egyetemre jár és mellette modellkedik is.

- Jól kijöttök egymással? - emlékeztem, hogy régen folyton vitatkoztak.
- Igen, már kinőttük az "utálom a tesómat" korszakot. - mosolygott.

A következő kérdését a telefonom csörgése zavarta meg. Bocsánatot kértem és kénytelen voltam felvenni, mivel anyu keresett.

Ilyenkor áldottam, hogy megtanították nekem az olasz nyelvet anyanyelvi szinten. Köszönés után egyből úgy kezdtem el beszélni vele.
Első dolga volt leszúrni, hogy már két napja nem ér el. Majd nagy lelkesedéssel kezdte el mesélni, hogy kivel beszélt a minap. Mivel szerinte úgysem találtam volna ki, megmondta. Dana. A név hallatán hisztérikus nevetés tört fel belőlem. Úgy látszik, a Crawford család újra felbukkan mindannyiunk életében.
"Te drágám, tulajdonképpen miért is beszélünk mi olaszul." - tette fel anyu hirtelen a kérdést.
Elmeséltem neki nagy vonalakban mindent. Nevek említése nélkül. Aztán gyorsan leráztam, mondván, ha egyedül leszek, felhívom.
- Bocsi. - sóhajtottam - Ha anyu belekezd valamibe, nehéz félbeszakítani.

- Ismerős. - nevetett fel - Olasz vagy? - kérdezte kicsit később.
A tüdőmben rekedt a levegő, de nem hagyhattam, hogy úrrá legyen rajtam a pánik. Gondolkozz Carrie, gondolkozz! Valamit ki kell találnom.
- Igen, félig. Nem régóta élek New Yorkban. - mondtam, de itt meg is akadtam. Nem tudtam, mit mondhatnék még. Csendben vártam, mit reagál.
A tekintete elrévedt, ajkai halvány mosolyra húzódtak, majd megszólalt:
- Nekem is van egy olasz származású barátom.

- És hogy hívják? – kérdeztem kissé akadozva.

- Caroline Salais

5. fejezet

Sziasztok!

Ilyen korán meghoztam a fejezetet! (drága cicám sikeresen felébresztett és nem tudtam visszaaludni, így gondoltam hasznossá teszem magam :D Amúgy is, egy órán belül mennem kell...)

Először is a múlt hét: 14 rendszeres olvasó és egy hét alatt, majd' 200 fős látogatottság, 6 pipa a fejezet végén, 1 komment, köszönöm ♥ 

De rá is térek a lényegre. A várva várt fejezet megérkezett, ma lehullik a lepel arról a bizonyos titokzatos személyről. De előtte ugye haza kell érni Olaszországból :) 

Remélem, hogy lesznek olyanok, akiknek meglepetést okozok ezzel a fejezettel és nem sejtette már egy jó ideje, hogy ki is lesz az. Bár, ahogy beleolvastam az előző fejezetbe, rájöttem, hogy majdnem elszóltam magam :) szemfülesek lehet, hogy rájöttek már :)

Kíváncsi vagyok kit mennyire sikerült megdöbbenteni, sokkolni :) Örülnék, ha megírnátok! :)

Jövő hét szerdán hozom a részleteket, a fejezetet pedig pénteken.

Az új szereplő képe addig, csak a fejezet alján lesz megtalálható. (Adjuk meg az esélyt azoknak is a meglepődésre, akik csak később olvassák :D )

És még valami, az blogról és a történetről megtalálhattok egy kritikát itt: krtika akit érdekel, nézzen be és olvassa el ;)

Nem maradt más hátra, minthogy kellemes olvasást kívánjak!

puszi, Csillu

 

 

" Szomorú tud lenni, hogy változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz. "

5. fejezet

Még egyszer utoljára végignéztem, megvan-e mindenem. Majd a bőröndömmel a nappali felé vettem az irányt. A srácok még pakoltak, így anyuékhoz indultam a konyhába.

-          Mikor jössz legközelebb? - kérdezte apu.

-           Fogalmam sincs! Lehet, hogy még nyáron, de az is lehet, hogy csak szeptember körül. Most

minden eddiginél több időt és energiát fog igénybe venni az írás. Valamint helyhez kötött, szóval azt sem tehetem meg, hogy itt írok... hacsak nem hozom magammal a főszereplőt, ami valljuk be, nem egy könnyen kivitelezhető, mivel színészről van szó. De igazán jöhetnétek ti is egy-két hétre.

-           Erre már mi is gondoltunk.

Pár perc múlva a két jómadár is előkerült. A taxi is megérkezett, így hosszas könnyes búcsúzkodás következett. Anyu a héten gyakorlatilag saját fiaként kezelte Matthiast, így őt is jól megszorongatta és megígértette, hogy legközelebb is jön. Az utat a reptérig néma csendben tettük meg. Ugyan az ő gépük fél órával később indul, mégis együtt jöttünk ki.

Nem akartam visszamenni New Yorkba. Több okból kifolyólag.

Egyrészt jól éreztem most magam itt. Másrészt hiányozni fog ez a két lökött a jobb és bal oldalamról.
Harmadrészt, és talán ez volt a legnyomósabb indok, nem akartam szembenézni a múltammal. Tudtam, hogy beszélnem kell Chrisel, mégsem éreztem magam képesnek és késznek rá.
Mire feleszméltem, már a becsekkolásra vártam. Amint bemondták, hogy megkezdhetjük a felszállást, mind a hárman egyszerre álltunk fel.
- Hát fiúk, mennem kell. Egy élmény volt veletek ez a hét! Hiányozni fogtok. - Matt elé léptem – Remélem, tudod, hogy szavadon foglak! Amint lehetőséged van, jössz New Yorkba Lucassal egyetemben! - mosolyodtam el.
- Igenis! Na, gyere ide! - szorosan megöleltem, ő pedig a hajamba suttogott. - Hívj majd, hogy mi a helyzet! Tudod, csak okosan, ahogy megbeszéltük. - bólintottam, majd a bátyámat öleltem meg.
- Amint lehet, meglátogatlak. Addig meg úgyis beszélünk.
- Rendben. Aztán jót ne halljak felőled, hugi! - nevetett.
- Mennem kell. Legyetek jók. A piával meg csak okosan. - mosolyodtam el.

A felszállásig hátralevő időt a hét eseményeinek felidézésével töltöttem. Még el sem mentem, de már hiányoznak. Annyira jó volt velük lenni! Fogalmam sincs, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom, így az emlékeket próbáltam minél jobban elraktározni magamban.
Az első, ami eszembe jutott, a kerti grillezés volt.

 A medence mellett feküdtem. Már kezdett kicsit sötétedni, de még reggel megbeszéltük, hogy aznap nem megyünk bulizni, hanem a szüleimmel töltjük a délutánt.

 Anyuék mikor házat nézni jöttek, egyből beleszerettek ebbe. Nem is hezitáltak, rögtön megvették. Kétemeletes, mediterrán stílusú családi ház hatalmas kerttel és egy medencével. Nem csak ők, hanem én is imádtam.

A fiúkat néztem, ahogy egymással szórakoznak. Annyira belemerültek a játékba, hogy a figyelmük teljesen elterelődött arról, amit tulajdonképpen csinálniuk kéne. A hús, ami fent volt a rácson, - szerencsére csak pár szelet - szénné égett. Az elképedt arcukat látva a hasamat fogtam a nevetéstől. Ami persze nem nyerte el a tetszésüket, perceken belül a vízben kötöttem ki és ők röhögtek rajtam. Egyből bevágtam a mű durcit, mire megsajnáltak és nyújtották a kezeiket, hogy kihúzzanak. Megfogtam azokat, erőt vettem magamon és berántottam őket mellém. Kacagva úsztam el a lépcsőig, majd menekültem előlük. Hogy is gondolhattam, hogy elég gyors vagyok?! Két kézilabdázóval szemben valljuk be, elég kicsi esélyem volt elérni az ajtóig. Pillanatok alatt utolértek, felkaptak és újra beugrottak velem a vízbe...
A másik emlék, amely elő kívánt furakodni, a tengerparti kiborulásom volt. Nem értem, mi volt velem akkor. Nem szoktam ilyen dolgok miatt kiakadni.

El is határoztam, hogy amilyen gyorsan csak tudom, lerendezem az ügyet. Nem lesz egyszerű, de legszívesebben már túl lennék rajta. Elegem van az összes Chrises álomból. Bár amíg Rómában, egész pontosan Matthias mellett aludtam, nyugodtak voltak az éjszakáim. Kíváncsi vagyok, visszatérnek-e ha már újra otthon leszek. Erről eszembe jutott Nora. Mielőtt felszállt a gép, még gyorsan írtam neki egy üzenetet és külön kiemeltem, hogy NEM kell értem jönnie. Hanem majd másnap, ha kipihentem magam, benézek hozzá.
Nem sokkal miután a repülő a magasba emelkedett, az álmosság hirtelen lecsapott rám. Perceken belül elaludtam hiába küzdöttem a fáradtság ellen.
A stewardess keltett fel, hogy csatoljam be magam, mert megkezdjük a leszállást. Kissé megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az egész utat átaludtam.
Mire hazaértem teljesen éber lettem. Így kipakoltam a bőröndből, beindítottam egy mosást. Aztán a konyhát vettem birtokba. Készíteni akartam magamnak pár szendvicset, de mivel semmi étel nem volt otthon elmentem bevásárolni. A vacsorámmal a nappaliba vonultam és a tv előtt ettem meg. Miután végeztem és megállapítottam, hogy a több mint hatvan csatorna közül egy olyan nincs, amin olyan műsor megy, ami jelen pillanatban kicsit is érdekel, elmosogattam és elmentem fürödni. Ezek után úgy döntöttem, felhívom Natet.
- Szia! Zavarlak?
- Szia Cheryl! Nem, dehogy.

- Csak azért kereslek, hogy megbeszéljük, mikor tudunk találkozni. Van egy ötletem és kíváncsi lennék a véleményedre.

- Ma semmiképp nem jó. Holnap se biztos. Mit szólsz a hétfőhöz?
- Tökéletes. Addigra talán sikerül visszarázódnom a New York-i létbe. - nevettem fel.
- Rendben. Akkor mit szólnál egy ebédhez?
- Remek. Köszi. Nem is tartalak fel tovább.
- Oké, szia.
Másnap délután egy kávézóban futottam össze Noraval. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, mi történt velem. Máskor, ha el is kellett utaznom, napi kapcsolatban voltunk. Most pedig mindössze kétszer beszéltünk és párszor váltottunk e-mailt.
Ő kérdezett én meg csak meséltem és meséltem.
- Térj már rá a lényegre! Ki volt az a félisten, akit láttam?
- Lucas barátja. Nagyon aranyos, kedves srác. Igazán megkedveltem. És mint kiderült, olvasta a könyvemet.
- Részleteket. Mindent tudni akarok! - mosolygott rám.

- Jó, jó. Az egész eléggé cikin kezdődött. Luca jött kelteni. Anyu ugyan említette, hogy ő is várható a héten, de nem tudtam, hogy aznap jön. Azt meg pláne nem, hogy hoz magával valakit. Keltegetett, de tudod, milyen vagyok reggel...  aztán meghallottam egy idegen nevetését, egyből felkaptam a fejem. Ő mosolygott vissza rám. Nagyon jól nézett ki. A gáz a dologban az volt, hogy a takaróm Luca kezében, rajtam meg alig volt valami, mert éjjel meleg volt. Féltem, hogy ez feszélyezni fog majd mindkettőnket ezek után, de szerencsére nem. Az első bulin, hát... kicsit többet ittam a kelleténél, de ő is. Megcsókolt én meg vissza. Reggel mellette ébredtem, de NEM történt semmi. Állítólag Chrisnek is hívtam. Szinte majdnem minden este elmentünk szórakozni. Tud mindent az álmomról és annak előzményeiről. Aranyos volt, hogy próbált segíteni. Az igazság az, hogy nagyon megkedveltem. Ha sikerülne végre lezárnom ezt az ügyet és nem lenne olyan messze Spanyolország...

- Te belezúgtál? - szakított félbe.
- Dehogy! Jó vele lenni, de ennyi. Ne kombinálj!

Még órákig beszélgettünk és ő sem maradhatott ki a beszámolóból. Kaján vigyorral az arcomon hallgattam, ahogy a Natetel kialakulóban lévő barátságáról beszélt. Egy hónapot nem adok nekik, és együtt lesznek.

Persze féltettem Norat, nemrég van túl egy komoly kapcsolaton, ami állítása szerint élete legnagyobb csalódása volt. Megértem. Nem minden nap szembesül azzal az ember lánya, hogy a vőlegénye megcsalja a saját lakásukban... Igaz ennek már lassan egy éve, de piszkosul nehéz volt őt újra visszaterelni a normál életbe. Miután otthagyta Maxet, ideiglenesen hozzám költözött és teljesen a munkájába temetkezett. Azóta nem volt kapcsolata, de nem is láttam, hogy nyitott volna egy pasi felé is. Egészen idáig. Natetel viszont teljesen másképp viselkedik. Ezt egyértelműen jó jelnek tekintettem és bíztam benne, hogy sikerült egy rendes srácot találnia, aki nem veri át.
Mire feleszméltem a gondolataimból, már percek óta csendben ültünk és az italainkat kortyolgattuk. - Oké, ne akadj ki. - törte meg a csendet. - De mivel a héten alig beszéltünk, elfelejtettem mondani, hogy ma este kötelező jelenésed van.
- Ne! - nyögtem fel, de ő csak bólogatott. - Hol? Miért?
- A kiadó valami partit szervez. Nagyon nem vennék jó néven, ha nem jelennél meg.
- Ha ennyire muszáj... úgyis csak otthon gubbasztottam volna.
Pár perc múlva fizettünk, majd haza indultunk.
Céges bulik. Nem szerettem őket, mivel sosem arról szóltak, mint amit a nevük takart. A fejesek újabb befektetőket akartak szerezni és ilyenkor mutatták be nekik a büszkeségeiket, a legnépszerűbb írókat. Greg, a kiadó igazgatója, sorra mutatott be üzletembereknek. Én pedig mindenkinek mondhattam el ugyanazt. Hogy örülök a találkozásnak, annak hogy tetszik nekik a könyvem, vagy ha az újról érdeklődtek elmesélhettem, hogy még nem találkoztam az illetővel, akiről szólni fog. Azt, hogy ez merően eltér a megszokottól, és hogy kicsit izgulok, milyen lesz majd a fogadtatása. De még az elején járunk, ez egy hosszú folyamat lesz.

Amint Nora mosolyogva elindult felém, - olyan fél tizenegy körül - végre fellélegezhettem.
- Tűnjünk el innen! - suttogta a fülembe.
Minden tiltakozásom ellenére egy klubban kötöttünk ki. Majdnem zárásig ott voltunk. Már rég szórakoztunk együtt, így most meg kellett adni a módját a régi szép idők emlékére.

A fájdalom azonnal belém hasított, amint megszólalt a mobilom. Hunyorogva kutattam hol lehet. A másik párna alatt találtam meg.
- Igen? - ásítottam bele.
- Ha tíz percen belül nem készülsz el, akkor el fogsz késni a megbeszélésedről. - jelentette ki Nora nemes egyszerűséggel.
- Basszus! Előbb nem tudtál volna hívni? - morrantam rá miközben kipattantam az ágyból. A fürdőbe rohantam.
- Nyolc perc és ott a taxi, siess! Na szia.
- Kösz.
Villámsebességgel végeztem a készülődéssel. Mielőtt azonban kiléptem volna a lakásból, bevettem egy fejfájás csillapítót. Ugyanis ha valamim fáj, nagyon nyűgös tudok lenni. Az pedig senkinek sem jó. A taxi időben fékezett le az étterem előtt. Hála a sofőr rutinjának és gyorsaságának.

A pincér odakísért egy asztalhoz, ahol már Nate ott ült. Mosolyogva állt fel és ölelt magához. Az asztalon három teríték volt, így gondoltam Nora később csatlakozik hozzánk.
- Azért kértem, hogy most találkozzunk, mert az e-mail után gondolkodtam. Teljesen érthető, hogy védi a magánéletét a médiától. Arra a következtetésre jutottam, hogy módosítani kéne a tervet egy kicsit. Mi lenne, ha nem a gyerekkora lenne a fő téma?
- Nem rossz ötlet, a stúdió kompromisszum kész. De akkor mégis mi?
- Mondjuk a pályafutása? Onnantól kezdve, hogy eldöntötte, színész lesz. Milyen suliba járt, mit csinált utána. Hogy kapta meg az első szerepét. Riportszerűen kéne megírni. Lehet úgy, hogy rögzítjük a beszélgetést, én pedig leírom. De úgy is, hogy ő elmeséli, én pedig írok belőle egy dialógust. Könnyed stílusút, amit a rajongói szívesen olvasnak. De mégsem pletykalap színvonalút! Egy- két gyerekkori történetet valahogy bele lehet írni. Így azt is tartalmazza, amit megbeszéltünk és ő is megnyugodhat.

- Egy zseni vagy! - jelentette ki Nate. - Ahogy látom, meg is jött. Emlegetett szamár. - nevetett fel.
- Én azt hittem, hogy Nora eszik velünk. Csodálkoztam is, hogy nem említette...
- Hívtam őt is, de azt mondta sok a dolga.
- Meghiszem azt. - motyogtam.
- Azt hittem már sosem érsz ide. Nem szép dolog megvárakoztatni a hölgyet! - nézett megrovóan mögém Nate.
- Ne haragudjatok, de elaludtam. Nagyon sokáig dolgoztam tegnap. - hallottam meg egy ismerős hangot. Ezer közül is felismerném, most mégis azt kívántam, bárcsak tévednék, hogy csak nagyon hasonlítson azéra, akire gondolok. A hang tulajdonosa mellém lépett, én pedig felálltam s szembe fordultam vele. Annak ellenére, hogy mielőtt láttam volna, sejtettem ki az, kissé hátra tántorodtam és meglepetten meredtem rá. A felismerés a másodperc töredéke alatt utolért s minden kétséget kizárva tudtam, hogy ez ő. Annyi év után ismét szemtől szembe állunk egymással... Persze tudtam, hogy ez elkerülhetetlen, ha bizonyos dolgokat meg akarok vele beszélni. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy pont itt és most.
Az arcvonásai nem változtak sokat az eltelt évek során. A szeme még mindig rabul ejtett és megigézett. A haja csakúgy, mint régen, kissé takarta a szemét és kiemelte az arccsontját.
Végigmért a tekintetével, majd egy elbűvölő mosolyt villantott rám. A szívem egyből hevesebben kezdett verni, holott biztos voltam benne, fogalma sincs róla, ki is vagyok valójában.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkoztunk. Nate már ódákat zengett rólad. Chace Crawford vagyok. - a mondata végére felém nyújtotta a kezét.
Két hete talán még hanyat- homlok menekültem volna innen, de ma már nem.
Próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra. Újra a szemébe néztem, miközben kezet fogtam vele.
- Ca... Cheryl Davis. - a hangom ugyan nem hagyott cserben, de az agyam automatikusan az eredeti nevem akarta mondani. Az a kékség a szemeiben teljesen elvarázsolt. Nem gondoltam volna, hogy annyi idő után még mindig ekkora hatással van rám. Ám nem hagyhattam, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtam. Most nem.
- Épp a lényegről maradtál le. - közölte vele Nate. - Cheryl egy zseni, kész főnyeremény!
- Azért ne túlozz! - szóltam rá.
- Meséld el kérlek, hogy mit találtál ki!
- Rendben. - azzal újra kifejtettem az ötletemet, immáron az említettnek.
- Ez nagyszerű! - lelkesedett ő is. - Szerintem, ha nem nagy kérés, inkább beszélgessünk, és azt rögzítsd, majd írd le. Azt sokkal közvetlenebbül tudnád visszaadni az olvasóknak.
- Ajaj, csak nem szakmabeli valaki. - viccelődtem.
- Ami azt illeti, de. Félig. - Elképedve néztem a velem szemben ülőre. - Nyugi, fogod hallani az egész sztorit. - nevetett. - Mire végzünk a könyvvel, jobban ismersz majd, mint a saját anyám.
- Az könnyen elképzelhető.
- Mikor kezdjük a munkát?
- Nem tudom, hogy erre a hétre mit szervezett Nora. Nemsokára úgyis találkoznom kell vele, akkor megbeszéljük, aztán egyeztetünk.
- Rendben.
- Kérsz még valamit? Esetleg egy kávét? - érdeklődött Nate.
- Nem, köszönöm. Különben is, mennem kell. Fél kettőre a kiadóban kell lennem.
- Hogy neked mindig rohannod kell. - csóválta a fejét Nate.
- Nem önszántamból, azt elhiheted. Két napja vagyok itthon, de tegnap este már a céges partin ott kellett lennem. De nem panaszkodok. Már megszoktam és bírom a pörgést.
- Akkor jó, mert Chace mellett lesz benne részed bőven.
- Majd meglátjuk. - mosolyodtam el kényszeredetten, majd az említett felé fordultam. - Örülök, hogy személyesen is találkoztunk. - na jó, ez így nem teljesen igaz, de nem akartam bunkónak tűnni.
- Részemről a szerencse! - mosolyodott el ő is.
- Akkor én megyek is. Majd jelentkezem, sziasztok!
Alig tettem meg pár métert, mikor utánam szóltak.
- Cheryl! - megfordultam, ő állt előttem.
- Igen?
- Köszönöm!
- Mégis mit?
- Azt hogy kitaláltad ezt az egészet. Sokat segítettél rajtam. - nézett rám hálásan.
- Nincs mit. Egy jó tanács: legközelebb gondold át alaposan a dolgokat, mielőtt döntesz. Nem biztos, hogy akkor is szerencséd lesz...

- Megpróbálom észben tartani. - nevetett fel.
- Bocsi, de most rohannom kell. Majd... majd találkozunk.
- Szia!
Teljesen megzavarodtam, csak egy valamit tudtam biztosan: most azonnal beszélnem kell Noraval.
Az irodájába köszönés nélkül rontottam be, de nem volt ott. Így leültem az egyik fotelba és üveges tekintettel bámultam kifelé. Pár percen belül Nora is előkerült. Halványan érzékeltem, hogy hozzám beszél, de a kavargó gondolataim elvonták róla a figyelmem.
Azon egy percig sem csodálkoztam, hogy Chace nem ismert fel. Tudom én is nagyon jól, hogy rengeteget változtam külsőleg. Mint alkatra, mint hajszínre egyaránt.
Chace, Chace... ízlelgettem magamban a nevet. Hát ezt még meg kell szoknom.
Dehogy kell! Én ezt nem fogom, nem tudom végig csinálni. Képtelen vagyok rá...
- Carrie?! Az istenért, szólalj már meg! Megijesztesz. Hallod?! - hadonászott az orrom előtt. Megráztam a fejem, majd rá emeltem a tekintetem. - Mi történt?
- Képtelenség, hogy vele dolgozzak. Nem... - nyögtem fel. - Nyugodj meg, jó? Meséld el, mi történt!
- Te tudtad?! Ugye nem? Mondd, hogy nem!
- Mégis mit?
- Azt, hogy a könyv főszereplője Chace Crawford. Ahogy nekem ma bemutatkozott. Nem, nem tévedés! - vágtam rá, mielőtt közbeszólt volna. - Christopher Chace Crawford az illető, akivel együtt kell dolgoznom. Az, aki ha csak az álmaim által is, de megkeseríti az életem. Nekem ez nem fog menni! Beszélj Natetel, én ezt nem csinálom végig. Bontsátok fel a szerződést azonnal! - jelentettem ki kétségbeesetten, majd felpattantam és kiviharzottam az irodából.

  Christopher Chace Crawford  :)