5. fejezet

Sziasztok!

Ilyen korán meghoztam a fejezetet! (drága cicám sikeresen felébresztett és nem tudtam visszaaludni, így gondoltam hasznossá teszem magam :D Amúgy is, egy órán belül mennem kell...)

Először is a múlt hét: 14 rendszeres olvasó és egy hét alatt, majd' 200 fős látogatottság, 6 pipa a fejezet végén, 1 komment, köszönöm ♥ 

De rá is térek a lényegre. A várva várt fejezet megérkezett, ma lehullik a lepel arról a bizonyos titokzatos személyről. De előtte ugye haza kell érni Olaszországból :) 

Remélem, hogy lesznek olyanok, akiknek meglepetést okozok ezzel a fejezettel és nem sejtette már egy jó ideje, hogy ki is lesz az. Bár, ahogy beleolvastam az előző fejezetbe, rájöttem, hogy majdnem elszóltam magam :) szemfülesek lehet, hogy rájöttek már :)

Kíváncsi vagyok kit mennyire sikerült megdöbbenteni, sokkolni :) Örülnék, ha megírnátok! :)

Jövő hét szerdán hozom a részleteket, a fejezetet pedig pénteken.

Az új szereplő képe addig, csak a fejezet alján lesz megtalálható. (Adjuk meg az esélyt azoknak is a meglepődésre, akik csak később olvassák :D )

És még valami, az blogról és a történetről megtalálhattok egy kritikát itt: krtika akit érdekel, nézzen be és olvassa el ;)

Nem maradt más hátra, minthogy kellemes olvasást kívánjak!

puszi, Csillu

 

 

" Szomorú tud lenni, hogy változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz. "

5. fejezet

Még egyszer utoljára végignéztem, megvan-e mindenem. Majd a bőröndömmel a nappali felé vettem az irányt. A srácok még pakoltak, így anyuékhoz indultam a konyhába.

-          Mikor jössz legközelebb? - kérdezte apu.

-           Fogalmam sincs! Lehet, hogy még nyáron, de az is lehet, hogy csak szeptember körül. Most

minden eddiginél több időt és energiát fog igénybe venni az írás. Valamint helyhez kötött, szóval azt sem tehetem meg, hogy itt írok... hacsak nem hozom magammal a főszereplőt, ami valljuk be, nem egy könnyen kivitelezhető, mivel színészről van szó. De igazán jöhetnétek ti is egy-két hétre.

-           Erre már mi is gondoltunk.

Pár perc múlva a két jómadár is előkerült. A taxi is megérkezett, így hosszas könnyes búcsúzkodás következett. Anyu a héten gyakorlatilag saját fiaként kezelte Matthiast, így őt is jól megszorongatta és megígértette, hogy legközelebb is jön. Az utat a reptérig néma csendben tettük meg. Ugyan az ő gépük fél órával később indul, mégis együtt jöttünk ki.

Nem akartam visszamenni New Yorkba. Több okból kifolyólag.

Egyrészt jól éreztem most magam itt. Másrészt hiányozni fog ez a két lökött a jobb és bal oldalamról.
Harmadrészt, és talán ez volt a legnyomósabb indok, nem akartam szembenézni a múltammal. Tudtam, hogy beszélnem kell Chrisel, mégsem éreztem magam képesnek és késznek rá.
Mire feleszméltem, már a becsekkolásra vártam. Amint bemondták, hogy megkezdhetjük a felszállást, mind a hárman egyszerre álltunk fel.
- Hát fiúk, mennem kell. Egy élmény volt veletek ez a hét! Hiányozni fogtok. - Matt elé léptem – Remélem, tudod, hogy szavadon foglak! Amint lehetőséged van, jössz New Yorkba Lucassal egyetemben! - mosolyodtam el.
- Igenis! Na, gyere ide! - szorosan megöleltem, ő pedig a hajamba suttogott. - Hívj majd, hogy mi a helyzet! Tudod, csak okosan, ahogy megbeszéltük. - bólintottam, majd a bátyámat öleltem meg.
- Amint lehet, meglátogatlak. Addig meg úgyis beszélünk.
- Rendben. Aztán jót ne halljak felőled, hugi! - nevetett.
- Mennem kell. Legyetek jók. A piával meg csak okosan. - mosolyodtam el.

A felszállásig hátralevő időt a hét eseményeinek felidézésével töltöttem. Még el sem mentem, de már hiányoznak. Annyira jó volt velük lenni! Fogalmam sincs, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom, így az emlékeket próbáltam minél jobban elraktározni magamban.
Az első, ami eszembe jutott, a kerti grillezés volt.

 A medence mellett feküdtem. Már kezdett kicsit sötétedni, de még reggel megbeszéltük, hogy aznap nem megyünk bulizni, hanem a szüleimmel töltjük a délutánt.

 Anyuék mikor házat nézni jöttek, egyből beleszerettek ebbe. Nem is hezitáltak, rögtön megvették. Kétemeletes, mediterrán stílusú családi ház hatalmas kerttel és egy medencével. Nem csak ők, hanem én is imádtam.

A fiúkat néztem, ahogy egymással szórakoznak. Annyira belemerültek a játékba, hogy a figyelmük teljesen elterelődött arról, amit tulajdonképpen csinálniuk kéne. A hús, ami fent volt a rácson, - szerencsére csak pár szelet - szénné égett. Az elképedt arcukat látva a hasamat fogtam a nevetéstől. Ami persze nem nyerte el a tetszésüket, perceken belül a vízben kötöttem ki és ők röhögtek rajtam. Egyből bevágtam a mű durcit, mire megsajnáltak és nyújtották a kezeiket, hogy kihúzzanak. Megfogtam azokat, erőt vettem magamon és berántottam őket mellém. Kacagva úsztam el a lépcsőig, majd menekültem előlük. Hogy is gondolhattam, hogy elég gyors vagyok?! Két kézilabdázóval szemben valljuk be, elég kicsi esélyem volt elérni az ajtóig. Pillanatok alatt utolértek, felkaptak és újra beugrottak velem a vízbe...
A másik emlék, amely elő kívánt furakodni, a tengerparti kiborulásom volt. Nem értem, mi volt velem akkor. Nem szoktam ilyen dolgok miatt kiakadni.

El is határoztam, hogy amilyen gyorsan csak tudom, lerendezem az ügyet. Nem lesz egyszerű, de legszívesebben már túl lennék rajta. Elegem van az összes Chrises álomból. Bár amíg Rómában, egész pontosan Matthias mellett aludtam, nyugodtak voltak az éjszakáim. Kíváncsi vagyok, visszatérnek-e ha már újra otthon leszek. Erről eszembe jutott Nora. Mielőtt felszállt a gép, még gyorsan írtam neki egy üzenetet és külön kiemeltem, hogy NEM kell értem jönnie. Hanem majd másnap, ha kipihentem magam, benézek hozzá.
Nem sokkal miután a repülő a magasba emelkedett, az álmosság hirtelen lecsapott rám. Perceken belül elaludtam hiába küzdöttem a fáradtság ellen.
A stewardess keltett fel, hogy csatoljam be magam, mert megkezdjük a leszállást. Kissé megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az egész utat átaludtam.
Mire hazaértem teljesen éber lettem. Így kipakoltam a bőröndből, beindítottam egy mosást. Aztán a konyhát vettem birtokba. Készíteni akartam magamnak pár szendvicset, de mivel semmi étel nem volt otthon elmentem bevásárolni. A vacsorámmal a nappaliba vonultam és a tv előtt ettem meg. Miután végeztem és megállapítottam, hogy a több mint hatvan csatorna közül egy olyan nincs, amin olyan műsor megy, ami jelen pillanatban kicsit is érdekel, elmosogattam és elmentem fürödni. Ezek után úgy döntöttem, felhívom Natet.
- Szia! Zavarlak?
- Szia Cheryl! Nem, dehogy.

- Csak azért kereslek, hogy megbeszéljük, mikor tudunk találkozni. Van egy ötletem és kíváncsi lennék a véleményedre.

- Ma semmiképp nem jó. Holnap se biztos. Mit szólsz a hétfőhöz?
- Tökéletes. Addigra talán sikerül visszarázódnom a New York-i létbe. - nevettem fel.
- Rendben. Akkor mit szólnál egy ebédhez?
- Remek. Köszi. Nem is tartalak fel tovább.
- Oké, szia.
Másnap délután egy kávézóban futottam össze Noraval. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, mi történt velem. Máskor, ha el is kellett utaznom, napi kapcsolatban voltunk. Most pedig mindössze kétszer beszéltünk és párszor váltottunk e-mailt.
Ő kérdezett én meg csak meséltem és meséltem.
- Térj már rá a lényegre! Ki volt az a félisten, akit láttam?
- Lucas barátja. Nagyon aranyos, kedves srác. Igazán megkedveltem. És mint kiderült, olvasta a könyvemet.
- Részleteket. Mindent tudni akarok! - mosolygott rám.

- Jó, jó. Az egész eléggé cikin kezdődött. Luca jött kelteni. Anyu ugyan említette, hogy ő is várható a héten, de nem tudtam, hogy aznap jön. Azt meg pláne nem, hogy hoz magával valakit. Keltegetett, de tudod, milyen vagyok reggel...  aztán meghallottam egy idegen nevetését, egyből felkaptam a fejem. Ő mosolygott vissza rám. Nagyon jól nézett ki. A gáz a dologban az volt, hogy a takaróm Luca kezében, rajtam meg alig volt valami, mert éjjel meleg volt. Féltem, hogy ez feszélyezni fog majd mindkettőnket ezek után, de szerencsére nem. Az első bulin, hát... kicsit többet ittam a kelleténél, de ő is. Megcsókolt én meg vissza. Reggel mellette ébredtem, de NEM történt semmi. Állítólag Chrisnek is hívtam. Szinte majdnem minden este elmentünk szórakozni. Tud mindent az álmomról és annak előzményeiről. Aranyos volt, hogy próbált segíteni. Az igazság az, hogy nagyon megkedveltem. Ha sikerülne végre lezárnom ezt az ügyet és nem lenne olyan messze Spanyolország...

- Te belezúgtál? - szakított félbe.
- Dehogy! Jó vele lenni, de ennyi. Ne kombinálj!

Még órákig beszélgettünk és ő sem maradhatott ki a beszámolóból. Kaján vigyorral az arcomon hallgattam, ahogy a Natetel kialakulóban lévő barátságáról beszélt. Egy hónapot nem adok nekik, és együtt lesznek.

Persze féltettem Norat, nemrég van túl egy komoly kapcsolaton, ami állítása szerint élete legnagyobb csalódása volt. Megértem. Nem minden nap szembesül azzal az ember lánya, hogy a vőlegénye megcsalja a saját lakásukban... Igaz ennek már lassan egy éve, de piszkosul nehéz volt őt újra visszaterelni a normál életbe. Miután otthagyta Maxet, ideiglenesen hozzám költözött és teljesen a munkájába temetkezett. Azóta nem volt kapcsolata, de nem is láttam, hogy nyitott volna egy pasi felé is. Egészen idáig. Natetel viszont teljesen másképp viselkedik. Ezt egyértelműen jó jelnek tekintettem és bíztam benne, hogy sikerült egy rendes srácot találnia, aki nem veri át.
Mire feleszméltem a gondolataimból, már percek óta csendben ültünk és az italainkat kortyolgattuk. - Oké, ne akadj ki. - törte meg a csendet. - De mivel a héten alig beszéltünk, elfelejtettem mondani, hogy ma este kötelező jelenésed van.
- Ne! - nyögtem fel, de ő csak bólogatott. - Hol? Miért?
- A kiadó valami partit szervez. Nagyon nem vennék jó néven, ha nem jelennél meg.
- Ha ennyire muszáj... úgyis csak otthon gubbasztottam volna.
Pár perc múlva fizettünk, majd haza indultunk.
Céges bulik. Nem szerettem őket, mivel sosem arról szóltak, mint amit a nevük takart. A fejesek újabb befektetőket akartak szerezni és ilyenkor mutatták be nekik a büszkeségeiket, a legnépszerűbb írókat. Greg, a kiadó igazgatója, sorra mutatott be üzletembereknek. Én pedig mindenkinek mondhattam el ugyanazt. Hogy örülök a találkozásnak, annak hogy tetszik nekik a könyvem, vagy ha az újról érdeklődtek elmesélhettem, hogy még nem találkoztam az illetővel, akiről szólni fog. Azt, hogy ez merően eltér a megszokottól, és hogy kicsit izgulok, milyen lesz majd a fogadtatása. De még az elején járunk, ez egy hosszú folyamat lesz.

Amint Nora mosolyogva elindult felém, - olyan fél tizenegy körül - végre fellélegezhettem.
- Tűnjünk el innen! - suttogta a fülembe.
Minden tiltakozásom ellenére egy klubban kötöttünk ki. Majdnem zárásig ott voltunk. Már rég szórakoztunk együtt, így most meg kellett adni a módját a régi szép idők emlékére.

A fájdalom azonnal belém hasított, amint megszólalt a mobilom. Hunyorogva kutattam hol lehet. A másik párna alatt találtam meg.
- Igen? - ásítottam bele.
- Ha tíz percen belül nem készülsz el, akkor el fogsz késni a megbeszélésedről. - jelentette ki Nora nemes egyszerűséggel.
- Basszus! Előbb nem tudtál volna hívni? - morrantam rá miközben kipattantam az ágyból. A fürdőbe rohantam.
- Nyolc perc és ott a taxi, siess! Na szia.
- Kösz.
Villámsebességgel végeztem a készülődéssel. Mielőtt azonban kiléptem volna a lakásból, bevettem egy fejfájás csillapítót. Ugyanis ha valamim fáj, nagyon nyűgös tudok lenni. Az pedig senkinek sem jó. A taxi időben fékezett le az étterem előtt. Hála a sofőr rutinjának és gyorsaságának.

A pincér odakísért egy asztalhoz, ahol már Nate ott ült. Mosolyogva állt fel és ölelt magához. Az asztalon három teríték volt, így gondoltam Nora később csatlakozik hozzánk.
- Azért kértem, hogy most találkozzunk, mert az e-mail után gondolkodtam. Teljesen érthető, hogy védi a magánéletét a médiától. Arra a következtetésre jutottam, hogy módosítani kéne a tervet egy kicsit. Mi lenne, ha nem a gyerekkora lenne a fő téma?
- Nem rossz ötlet, a stúdió kompromisszum kész. De akkor mégis mi?
- Mondjuk a pályafutása? Onnantól kezdve, hogy eldöntötte, színész lesz. Milyen suliba járt, mit csinált utána. Hogy kapta meg az első szerepét. Riportszerűen kéne megírni. Lehet úgy, hogy rögzítjük a beszélgetést, én pedig leírom. De úgy is, hogy ő elmeséli, én pedig írok belőle egy dialógust. Könnyed stílusút, amit a rajongói szívesen olvasnak. De mégsem pletykalap színvonalút! Egy- két gyerekkori történetet valahogy bele lehet írni. Így azt is tartalmazza, amit megbeszéltünk és ő is megnyugodhat.

- Egy zseni vagy! - jelentette ki Nate. - Ahogy látom, meg is jött. Emlegetett szamár. - nevetett fel.
- Én azt hittem, hogy Nora eszik velünk. Csodálkoztam is, hogy nem említette...
- Hívtam őt is, de azt mondta sok a dolga.
- Meghiszem azt. - motyogtam.
- Azt hittem már sosem érsz ide. Nem szép dolog megvárakoztatni a hölgyet! - nézett megrovóan mögém Nate.
- Ne haragudjatok, de elaludtam. Nagyon sokáig dolgoztam tegnap. - hallottam meg egy ismerős hangot. Ezer közül is felismerném, most mégis azt kívántam, bárcsak tévednék, hogy csak nagyon hasonlítson azéra, akire gondolok. A hang tulajdonosa mellém lépett, én pedig felálltam s szembe fordultam vele. Annak ellenére, hogy mielőtt láttam volna, sejtettem ki az, kissé hátra tántorodtam és meglepetten meredtem rá. A felismerés a másodperc töredéke alatt utolért s minden kétséget kizárva tudtam, hogy ez ő. Annyi év után ismét szemtől szembe állunk egymással... Persze tudtam, hogy ez elkerülhetetlen, ha bizonyos dolgokat meg akarok vele beszélni. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy pont itt és most.
Az arcvonásai nem változtak sokat az eltelt évek során. A szeme még mindig rabul ejtett és megigézett. A haja csakúgy, mint régen, kissé takarta a szemét és kiemelte az arccsontját.
Végigmért a tekintetével, majd egy elbűvölő mosolyt villantott rám. A szívem egyből hevesebben kezdett verni, holott biztos voltam benne, fogalma sincs róla, ki is vagyok valójában.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkoztunk. Nate már ódákat zengett rólad. Chace Crawford vagyok. - a mondata végére felém nyújtotta a kezét.
Két hete talán még hanyat- homlok menekültem volna innen, de ma már nem.
Próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra. Újra a szemébe néztem, miközben kezet fogtam vele.
- Ca... Cheryl Davis. - a hangom ugyan nem hagyott cserben, de az agyam automatikusan az eredeti nevem akarta mondani. Az a kékség a szemeiben teljesen elvarázsolt. Nem gondoltam volna, hogy annyi idő után még mindig ekkora hatással van rám. Ám nem hagyhattam, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtam. Most nem.
- Épp a lényegről maradtál le. - közölte vele Nate. - Cheryl egy zseni, kész főnyeremény!
- Azért ne túlozz! - szóltam rá.
- Meséld el kérlek, hogy mit találtál ki!
- Rendben. - azzal újra kifejtettem az ötletemet, immáron az említettnek.
- Ez nagyszerű! - lelkesedett ő is. - Szerintem, ha nem nagy kérés, inkább beszélgessünk, és azt rögzítsd, majd írd le. Azt sokkal közvetlenebbül tudnád visszaadni az olvasóknak.
- Ajaj, csak nem szakmabeli valaki. - viccelődtem.
- Ami azt illeti, de. Félig. - Elképedve néztem a velem szemben ülőre. - Nyugi, fogod hallani az egész sztorit. - nevetett. - Mire végzünk a könyvvel, jobban ismersz majd, mint a saját anyám.
- Az könnyen elképzelhető.
- Mikor kezdjük a munkát?
- Nem tudom, hogy erre a hétre mit szervezett Nora. Nemsokára úgyis találkoznom kell vele, akkor megbeszéljük, aztán egyeztetünk.
- Rendben.
- Kérsz még valamit? Esetleg egy kávét? - érdeklődött Nate.
- Nem, köszönöm. Különben is, mennem kell. Fél kettőre a kiadóban kell lennem.
- Hogy neked mindig rohannod kell. - csóválta a fejét Nate.
- Nem önszántamból, azt elhiheted. Két napja vagyok itthon, de tegnap este már a céges partin ott kellett lennem. De nem panaszkodok. Már megszoktam és bírom a pörgést.
- Akkor jó, mert Chace mellett lesz benne részed bőven.
- Majd meglátjuk. - mosolyodtam el kényszeredetten, majd az említett felé fordultam. - Örülök, hogy személyesen is találkoztunk. - na jó, ez így nem teljesen igaz, de nem akartam bunkónak tűnni.
- Részemről a szerencse! - mosolyodott el ő is.
- Akkor én megyek is. Majd jelentkezem, sziasztok!
Alig tettem meg pár métert, mikor utánam szóltak.
- Cheryl! - megfordultam, ő állt előttem.
- Igen?
- Köszönöm!
- Mégis mit?
- Azt hogy kitaláltad ezt az egészet. Sokat segítettél rajtam. - nézett rám hálásan.
- Nincs mit. Egy jó tanács: legközelebb gondold át alaposan a dolgokat, mielőtt döntesz. Nem biztos, hogy akkor is szerencséd lesz...

- Megpróbálom észben tartani. - nevetett fel.
- Bocsi, de most rohannom kell. Majd... majd találkozunk.
- Szia!
Teljesen megzavarodtam, csak egy valamit tudtam biztosan: most azonnal beszélnem kell Noraval.
Az irodájába köszönés nélkül rontottam be, de nem volt ott. Így leültem az egyik fotelba és üveges tekintettel bámultam kifelé. Pár percen belül Nora is előkerült. Halványan érzékeltem, hogy hozzám beszél, de a kavargó gondolataim elvonták róla a figyelmem.
Azon egy percig sem csodálkoztam, hogy Chace nem ismert fel. Tudom én is nagyon jól, hogy rengeteget változtam külsőleg. Mint alkatra, mint hajszínre egyaránt.
Chace, Chace... ízlelgettem magamban a nevet. Hát ezt még meg kell szoknom.
Dehogy kell! Én ezt nem fogom, nem tudom végig csinálni. Képtelen vagyok rá...
- Carrie?! Az istenért, szólalj már meg! Megijesztesz. Hallod?! - hadonászott az orrom előtt. Megráztam a fejem, majd rá emeltem a tekintetem. - Mi történt?
- Képtelenség, hogy vele dolgozzak. Nem... - nyögtem fel. - Nyugodj meg, jó? Meséld el, mi történt!
- Te tudtad?! Ugye nem? Mondd, hogy nem!
- Mégis mit?
- Azt, hogy a könyv főszereplője Chace Crawford. Ahogy nekem ma bemutatkozott. Nem, nem tévedés! - vágtam rá, mielőtt közbeszólt volna. - Christopher Chace Crawford az illető, akivel együtt kell dolgoznom. Az, aki ha csak az álmaim által is, de megkeseríti az életem. Nekem ez nem fog menni! Beszélj Natetel, én ezt nem csinálom végig. Bontsátok fel a szerződést azonnal! - jelentettem ki kétségbeesetten, majd felpattantam és kiviharzottam az irodából.

  Christopher Chace Crawford  :)

4. fejezet

Sziasztok!

Ahogy azt már chatben, kommentben, és az előzetesnél is említettem, egy nappal korábban hozom a frisst. 

Ivu, Bia hatalmas köszönet a kommentért. MyDream neked azért a pár sorért a chaten. Ugyan nem írtad meg, hogy miután elolvastad, mennyire tetszett, amire azért nagyon kíváncsi vagyok :) Vehpotse-nak hogy e-mailben fejti ki a véleményét. Valamint a 12 rendszeres olvasónak is nagyon örülök.És hogy a látogatottság átlépte a 300 főt. Tényleg sokat jelent! :) Bár bevallom örülnék még egy- két véleménynek, ha leírnátok mi tetszett és mi nem. De tudom, ne legyek telhetetlen :)

Ami a mai fejezetet illeti, az eddigiekhez képest eltérő. Annyira hívnám fel a figyelmet, hogy figyelmesen olvassatok, mert az eleje nem Carrie szemszöge lesz! Egy idő után át fog váltani, de azt úgyis észreveszitek. 

Remélem, hogy ez senkit nem fog bezavarni. De direkt nem írtam, ki hogy hol kinek a szemszöge, mert ... majd megtudjátok, hogy miért :D

Előjáróban azt hiszem, ennyi elég is lesz. 

Jövő hét szerdán ismét rakok fel előzetest a következő fejezetből, érdemes lesz akkor is felnézni a blogra :) Friss pedig, ha minden jól megy, péntekre várható :)

Kíváncsian várom a véleményeket! :)

Kellemes olvasást!

Puszi, Csillu

 

„Vannak történetek, amelyek félbeszakadtak. Ezek a történetek sokkal inkább jelen vannak, mint a többi, és amíg nem zárjuk le őket, addig nem tudunk továbblépni.”

4. fejezet

Kedves Cheryl!

Gondolom Nate már értesített vagy kétségbe esve telefonált, mitévő legyen most. A helyzet az, hogy elbizonytalanodtam! Igazság szerint csak most gondoltam bele jobban, hogy miről is szólna ez az egész. Nem akarom kiteregetni a gyerekkorom a sajtónak. Persze van egy-két dolog, amit tudnak, de nem szeretném az egész életem egy könyvben viszont olvasni. Ismerem annyira az újságírókat, hogy tudjam bármit képesek kiforgatni.

Különben sem vagyok én olyan érdekes. A gyerekkorom is átlagos volt és habár most a sorozatszínészek életét élem, semmi egetverő nem történik velem.

Már látom, mekkora hülyeséget csináltam. Nem akarom, hogy a könyvben említett személyeket bármilyen atrocitás is érje. Fogalmam sincs, mit tehetnék most.

Egyáltalán nem vagyok biztos magamban.

Natere nem számíthatok, ő teljes vállszélességben a könyv mellett áll. És én még azt hittem, hogy ez valami vicc…

Tényleg nem tudom, mit csináljak most.

Ha felbontom a szerződést, akkor a stúdió és te is beperelhetsz.

De lennie kell valami köztes megoldásnak!

Ja, amúgy bocsi, hogy ismeretlenül zavarlak! Hidd el, nem szokásom. 

Szia!

Nem írtam alá, döbbentem rá, miután a küldés gombra kattintottam.

Bíztam benne, hogy ezzel az apró figyelmetlenséggel nem írtam le magam teljesen előtte.
Az órámra pillantottam, fél egy múlt, akkor nála most fél hét körül lehet. Talán még ma válaszol is.
Eszembe jutott Nate arca, hogy milyen elkeseredetten jelentette be, hogy csak később tudok találkozni Cheryl-el, mert elutazik Olaszországba.

 Egy emlék villant fel lelki szemeim előtt: egy göndör hajú kislány szalmakalapban az egyik strandon Rómában és egy kisfiú kergeti Vizi pisztollyal. Aztán pedig homokvárat építenek és rajzolgatnak. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Akkor voltam először Olaszországban. A lány arca ismét a tudatomba kúszott. Az én Carom... évek óta nem hallottam felőle semmit. Pedig mennyire jóban voltunk! Elhatároztam, ha lesz pár szabad napom felkeresem.
Egy új ötlet sejlett fel előttem: kicsit utána nézek ennek az írónőnek a neten. Rövid böngészés után megtudtam, hogy 24 éves. Jelenleg New Yorkban lakik. Már két könyvét kiadták és mind egytől egyig hatalmas siker volt. Aztán találtam egy blogot. Az utolsó előtti bejegyzés képeket és pár sort tartalmazott csupán. Blogon tartja a kapcsolatot az olvasóival?! Egyértelmű, - esett le - végülis írónő.
A legutolsó bejegyzés egy cikkel kezdődött majd ő írt pár sort.

" Szó szerint sokkoltatok a linkekkel, mikor felnéztem az oldalra! Nem gondoltam volna, hogy egy újság is lehozza a tegnap estét. Ahogy azt sem, hogy ilyen kompromittáló cikkben. Látjátok, ezért vagyok író és nem egy ilyen szennylapnál dolgozom. Bár minden kétséget kizárva hatalmas fantáziával áldotta meg a sors a szerzőt.
Annyit szeretnék leszögezni, hogy a képen a bal oldali srác a bátyám - szerintem mondjuk a hasonlóság nyilvánvaló - a jobb oldali pedig az egyik barátja. Ennyi. Nincs itt semmiféle szerelmi háromszög!
Hogy a cikk stílusának és valóság tartamának megfelelően reagáljak:
Cheryl Davis örömmel és büszkén vette tudomásul, hogy botrányhős lett! :)
Legyetek jók, a hét folyamán még jelentkezem. És ne feledjétek, nem kell minden újságnak hinni.
Puszi, Cheryl."

 Tetszett a stílusa, már egy ilyen hétköznapi szövegben is. Kétség kívül nagyon jó író.
De ettől függetlenül engem még mindig gyötört a bizonytalanság. Ha jobban belegondoltam, csak annyit tudna leírni, hogy jóban voltam a szomszéd gyerekekkel, akikkel persze sok csínyben benne voltunk, na meg hogy milyen szorgalmasan tanultam. Kész, vége, itt kifújt. Tényleg nem olyan érdekes, sőt mondhatni unalmas életem volt.
Jó, persze valahogy mégis eljutottam idáig...
A felhajtás körülöttem kezd nagyobb lenni, annak ellenére, hogy még mindig ugyan úgy sorozat színész vagyok.
Okkal kérdezhetik, hogy nem vagyok ezzel elégedett? De, nagyon is!
Teljesen biztos vagyok benne, hogy én nem bírnám sokáig a felkapott színészek életét. Szükségem van egy helyre az életemben, egy biztos pontra, ahol egy fárasztó nap után nyugodtan lepihenhetek. Egy otthonra.
Teljesen elégedett voltam a mostani állásommal. És tudtam, ha főszerepet kapnék egy filmben valószínűleg, csak akkor vállalnám el, ha New Yorkban forgatnák. A pillantásom a laptopomra esett. Frissítettem az oldalt és legnagyobb meglepetésemre egy új üzenet várt Cheryltől. Kis izgatottság lett úrrá rajtam, amikor megnyitottam.

Kedves Anonymus!

Két dolgot emelnék ki a leveledből:

1, Nem gondolod, hogy egy kicsit későn jutott eszedbe mérlegelni a helyzetet?! Mondjuk, mielőtt aláírod a szerződést átgondolhattad volna...

2, Ha az újságírós résszel rám céloztál, akkor közlöm veled, hogy én személy szerint utálok cikket írni! Nem dolgoztam újságnál, pláne nem ilyen szennylapoknál és nem is szándékozok! Saját szerkesztővel dolgozom, és természetesen neked van leginkább jogod megmondani, mi tetszik és mi az, ami nem.

Azért vagy bizonytalan, mert ez valami új. De ne aggódj, nem csak neked az. Megnyugtatlak, nem áll szándékomban beperelni téged.
Azért adtam meg a címet, ha valamit szeretnél, el tudj érni és nem zavarsz.
Bocsi, de semmi használható ötletem nincs…
Ha eszembe jut valami, jelentkezem.

Üdv, Cheryl!

Amint az elküldve szöveg felvillant egyből kiléptem a levelezőből és kikapcsoltam a gépet. A srácok még amikor írtam szóltak, hogy csipkedjem magam, mert már mennének. Gyorsan összeszedtem a szükséges dolgokat, majd lementem.
A mai estére a terv egy tengerparti buli volt. A héten egyértelműen minden rosszba belerángatnak, de úgy döntöttem hagyom magam. Három napja minden este bulizunk és valahogy minden reggel Matthias mellett ébredek. Nincsenek homályos részletek, mindenre tisztán emlékszem! Nem tagadom, elcsattant azóta még pár csók közöttünk. Imádok vele lenni. Nem gondoltam volna, hogy annyira jóban leszünk, hogy pár nap ismertség után - ha egészen pontos akarok lenni, ma reggel - beavatom abba, ami mostanában nyomaszt. Ő pedig eltökélte és belerángatta Luca-t is, hogy nem hagynak ezen gondolkodni, hanem ki kell élveznem velük együtt a még szabad napjaimat. Hiszen 5 nap múlva megyek haza és vár a munka.
Felvettünk egy napi ritmust: este buli, másnap miután magunkhoz térünk, elmegyünk futni, ebéd, rápihenés az esti folytatásra.

 Ez így megy már vasárnap óta. Az idő csak úgy röpül velük.
Hogy egészen pontosan hogy állok Mattel? Ez egy jó kérdés.
Mind a ketten érzünk a másik iránt egy letagadhatatlan vonzódást. Amikor nevet, nekem is mosolyra húzódik a szám. Órák hosszat beszélgetünk minden nap, egyre jobban megismerjük egymást. A gondolkodásával és bizonyos meglátásaival teljesen le tud nyűgözni. Kétség kívül megmozgatott bennem valamit, de ez még nem szerelem! Egy- két elvetemült pillanatomban elképzeltem milyen lenne az életem vele. Mindannyiszor rá kellett jönnöm, bármennyire is szeretném, nem lennék igazán boldog mellette. Erre a tényre mindig egy arc megjelenése világított rá. Ugyan amióta itt vagyok, nem álmodtam Chrissel, a gondolataimba folyton beférkőzik.
Az utat a partig gyalog tettük meg. Míg a srácok végig poénkodtak, én néma csendben sétáltam mellettük. A strandon, miután leterítettem a pokrócot leültem, és az előttem elterülő vizet figyeltem. Fél füllel még hallottam, hogy Luca bejelentette, elmegy valami üdítőért. De nem tudott per pillanat annyira érdekelni, hogy bármit is reagáljak rá. Csak ültem és figyeltem a naplementét. Pont, mint álmomban. A felismerés villámként hasított belém, pontosan ugyan ott vagyok, ez az a tengerpart. Mélyet sóhajtottam s behunytam a szemem. Az emlékek újult erővel rohantak meg.
- Mi a baj? - kérdezte egyből Matt.
- Semmi. - ráztam meg a fejem s összeszorítottam a szempilláimat, remélve, hogy így el tudom fojtani a kitörni készülő sírást.
- Nézz rám, kérlek! - suttogta gyengéden, majd az állam alá nyúlt és felemelte azt.
A szemébe néztem, de nem láttam őt rendesen, a könnyek elhomályosították az alakját.
- Istenem, Carrie! Gyere! - tárta ki a karjait. Gondolkodás nélkül bújtam az ölelésébe és zokogni kezdtem. Nem kellett semmit mondanom, tudta mi bánthat. - Annyira rossz ennyire megtörtnek látni. Bárcsak tehetnék valamit, bármit, hogy ne szenvedj! – egyik hátamon lévő kezét ökölbe szorította,míg a másikkal tovább simogatott.
- Ez a part... ez... mint az... álmomban... és... és...
- Shh! Nyugodj meg kérlek. Megmondom, mit fogsz csinálni. Hazamész, hétfőn találkozol a sráccal aztán, felhívod Bent és megkéred, szervezzen programot hármatoknak. A végén pedig megbeszéltek egy napot, amikor csak ketten találkoztok, hiszen rég láttátok egymást. Így legalább megtudod mennyit változott az évek során és hogy ugyanaz- e, mint akit szeretettél régen. Mert valljuk be hét év az hosszú idő. Aztán persze első dolgod lesz engem felhívni, értettem? – miközben beszélt végig nyugtatni próbált.
- Igen.
- Nagyszerű. Most pedig tessék mosolyogni. - jelentette ki határozottan miután letörölte a könnyeim.
- Imádlak. Mondtam már? – jelentettem ki miután sikerült megnyugodnom.
- Még nem. - nevetett fel.
- Ígérem, ha csak telefonon is zaklatlak, de le sem fogsz tudni vakarni magadról. - mondtam és újra átöleltem.
- Na, majd meglátjuk. - kuncogott, mire oldalba bokszoltam.
Erre ő elkezdett csikizni így kénytelen voltam menekülni előle. Nem vettem észre, hogy álnok módon a tenger felé terelt. Pillanatokon belül a másikat fröcsköltük, s közben hangosan kacagtunk, mint két kisgyerek.

Mire visszamentünk a pokróchoz Lucas a mára már összeszokottnak mondható csapat társaságában várt minket. A lányok sokat sejtetően elmosolyodtak, amikor látták, hogy Matt betakar egy törölközővel - gondolom észrevette, hogy egy kicsit vacogok - Ám sem ők, sem én nem szóltam semmit. Higgyenek, amit csak akarnak.

Rövid tanakodás és egyezkedés után az ’Én még soha’ játékra esett a választásuk. S mivel leszögezték, hogy mindenkinek részt kell vennie benne, esélyem se volt csak csendes figyelőnek megmaradni.

A sokadik kör után arra a következtetésre jutottam, hogy a holnapi napot sem úszom meg fejfájás nélkül…