35. fejezet

Sziasztok!

Végre itt vagyok :) Remélem, hogy még nem pártoltatok el tőlem végérvényesen emiatt a hosszú kihagyás miatt...
Angel, ezúton is köszönöm szépen a díjakat, amivel folyamatosan elhalmozol! Nagyon jól esik, imádlak! Oh, és szeretettel üdvözlöm a  legújabb rendszeres olvasómat is! :)
Az előző fejezetnél ugye ott hagytuk abba, hogy Carriet keresik a Magic Fashiontől, hogy valami probléma van, a 35. fejezet innen folytatódik. Ami engem illet, nem vagyok teljesen megelégedve vele, de kíváncsi vagyok, hogy nektek mi a véleményetek róla, szóval ne fogjátok vissza magatokat ;)
A következő fejezet ígérem, időben fog érkezni :))
Kellemes olvasást! 
puszi, Csillu

„Még ha meg is tud bocsájtani egymásnak két ember, vajon el tudják felejteni mindazt, ami történt?

És meg tudunk igazán bocsátani, ha nem tudunk felejteni?” 

35. fejezet

Kíváncsi tekintettel hallgatta mondandómat egészen addig, amíg ki nem ejtettem a számon a cég nevét. Ben gondterhelt homlokráncolása nyilvánvalóvá tette, hogy bármiről is legyen szó a továbbiakban, nem lesz egyszerű dolgom a meggyőzésében, de nem adhatom fel. 
- Kérlek! - pislogtam rá könyörgően. 
- Nem. - csóválta határozottan a fejét. 
- Ben... - szólaltam meg, hogy elmagyarázzam, tulajdonképpen mit is kéne csinálnia, de félbeszakított.
- Tudod, hogy szeretlek, de ezt nem. - jelentette ki határozottan.
- Mondtam én, hogy a te cuki pofid sem menekülhet a kifutó elől. - mosolygott rá Chace és egyik kezét szabaddá téve a mankótól finoman megpaskolgatta Ben arcát. 
- Chace! - szóltam rá. 
- Most mi van? Nem tudod, hányszor mondtam már neki, hogy modellkedjen, rengeteget kereshetne belőle. - vont vállat.
- Ahogy én is közöltem veled mindannyiszor, hogy felejts el. - vágta oda Ben.
- Tudom, hogy fontolóra vetted már a lehetőséget - vigyorgott rá Chace.

Úgy tűnik, még mindig szeretik egymást cukkolni.  Van, amit az ember soha sem nő ki, legyen akármilyen idős is. A fiúknál ilyen a piszkálódás, kiskorunkban is élvezettel húzták egymás agyát. 
Láttam, ahogy Ben szólásra nyitja a száját, hogy elejét vegyem egy vitának, inkább magamra tereltem a figyelmüket.
- Srácok, elég! - emeltem fel a hangomat, mire mindketten felém kapták a fejüket. - Találjátok ki, hogy mit csináljunk, aztán útközben elmondom, hogy mi ellen tiltakozol annyira. 
Kis hezitálás következett, Ben a parkba szeretett volna menni, de leszavaztuk Chace gipsze miatt. 
- Nehogy már ilyen jó időben bent akarjatok gubbasztani. - fonta össze mellkasa előtt a karját. 
- Oké, akkor irány hozzám, felmegyünk a tetőre, ott a szabad ég alatt vagy, - néztem a duzzogó srácra - nem kell gyalogolnod - pillantottam Chacere - és nyugtunk is lesz. 
- Oké. - jött az egyöntetű válasz.

Én leintettem egy taxit, míg Ben segített Chacenek eljutni a járdához. 
Nem egyszerű mutatvány a két mankóval, egy gipszelt lábbal három személynek bepréselni magát a sárga járműbe, de megoldottuk.

- Most, hogy a kedélyek lecsitultak remélem, képesek vagytok pár percig csendben maradni és meghallgatni, amit mondani szeretnék. – felvont szemöldökkel meredtem rájuk, s addig nem folytattam, amíg egy igenlő bólintást nem kaptam tőlük. – Rendben. Holnap lesz a divathéten tartandó bemutatóink első teljes próbája. Úgy volt, hogy egy fotós dokumentálja és filmeznek is, hogy vissza tudjuk majd nézni és lássuk az esetleges problémákat. Washingtonból jöttek kocsival, balesetet szenvedtek, az egész stáb a kórházban van. Nincsenek komoly sérüléseik, de nem érnek ide időben. Viszont a próbát nem mondhatjuk le semmiképp. Az összes fotósunk be van táblázva holnapra, gyakornokokra pedig nem merik bízni, mert a próbán készült képek nagy részét fel akarják használni valamilyen módon a bemutatón is. A feladatod annyi lenne, hogy fotózol és az egyik ismerősöd, akiről tudod, hogy jó, és akiben megbízol, videózna. És mivel az utolsó pillanatban ugrottatok be, biztos vagyok bene, hogy jól megfizetnek majd titeket.

Láttam rajtuk, hogy egyikük sem erre számított.  Ben arckifejezése is egyértelműen meglepettséget sugárzott, míg Chace-é csalódottságot. Biztos vagyok benne, hogy élvezte volna, ahogy jó barátja szenved.

Lehet, hogy nem a legmegfelelőbben vezettem fel a mondandómat és abból következtettek a modellkedésre.

Az út további részében egyetlen szó sem esett közöttünk.  A taxi fokozatosan lassított, majd megállt az otthonomnak helyet adó épület előtt. Amint kiszálltunk, elindultunk a bejárat felé. Ben lemaradt, hogy elintézzen egy telefont. A portás odaadta a leveleimet és szóval tartott egy rövid ideig, így egyszerre értünk a lifthez.

- Oké, megdumáltam a dolgot. Mikorra menjünk? – nézett rám, amint az ajtó bezárult előttünk és elindultunk felfelé.

Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, majd elmosolyodtam és megöleltem Bent, miközben a fülébe suttogtam.

- Köszönöm. Jövök neked egyel!

- Fejben tartom. – jelentette ki komolyan, majd elnevette magát.

Amíg a lift kitartóan haladt a megadott cél felé, én beszéltem Ivyval, hogy sikerült megoldani a problémát. Megszereztem a srácoknak a szükséges információkat, valamint egyeztettünk abban az ügyben is, hogy én mikor menjek be. Mire letettem a telefont, felértünk a tetőteraszra.

Chace az általa kiszemelt napozóágy felé haladt serényen, Ben pedig már kényelembe is helyezte magát. A táskámat ledobtam az egyik székre, majd követtem őket.

- Mit hozhatok inni az uraknak? – érdeklődtem mosolyogva.

- Mindegy, csak alkoholos legyen. – kacsintott rám Ben.

- Chace? – fordultam felé.

- Mivel már nem kell gyógyszert szednem, így rád bízom.

Bólintottam, majd hátat fordítva nekik elindultam a lift felé, hogy a lakásomba vegyem az irányt. Már majdnem záródott az ajtó előttem, mikor Ben utánam kiabált egy hatalmas tüsszentés után, hogy vigyek neki zsebkendőt.

- Ott van a széken a táskám, abban találsz egy csomaggal. – épp hogy a mondandóm végére értem, a szerkezet már robogott is velem lefelé.

A délután remek hangulatban telt, s szinte repült az idő. Rengeteget beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Élveztem, hogy végre mindkettőjükkel együtt lehetek, persze ennek volt egy következménye is, a srácok mondhatni megvadultak, engem pedig sokszor elkapott ez alatt a pár óra leforgása alatt a röhögő görcs.

Csendben ültem a napozóágyon, s a srácok viccelődését hallgattam, miközben tekintetem megakadt Chace mosolygós arcán. Csak néztem őt, ahogy szemei csillogtak a boldogságtól és jókedvtől, s ahogy hangosan felnevetett nem bírtam visszatartani a mosolyomat.

Mialatt őt figyeltem, eszembe ötlött egy gondolat.

Mi van, ha tényleg vele, mellette kell lennem? Mi van, ha ő az igazi?

Talán ennek így kellett történnie. Először összetörte a szívem, majd újra megjelent az életemben mit sem sejtve, mekkora fájdalmat okoz nekem. De mégis… jobb, más emberként tért vissza. Elképzelhető, hogy ennek így kellett lennie. Talán ő lesz az, aki begyógyítja a sebeimet, Ő, aki okozta őket. S ölel úgy, mint még senki és megvigasztal vagy bátorít, ha éppen arra van szükségem.

Egy pillanatra lehunytam a szememet, s visszafojtottam egy sóhajt, mely kitörni készült belőlem. Aztán éreztem, ahogy lehuppan az ágy szélére valaki, mire a szemeim felpattantak. Ben fürkésző pillantásával találtam szembe magamat. Felvont szemöldökkel pásztázta arcomat, s láttam, hogy már szólásra nyitja a száját. Alig láthatóan megráztam a fejemet és egy kesernyés mosoly ült ki az arcomra.

- Mennem kell, egy óra múlva találkozom Sorellel, de előtte még át akarok öltözni.

- Rendben, lekísérlek. – bólintottam.

- Maradj csak.

- Akkor legalább a liftig elmegyek veled.

- Ahogy gondolod. – vont vállat, majd odasétált Chacehez. – A héten még találkozunk. Hello haver. – mondta vigyorogva, majd kezet fogtak.

Lépteink hangját elnyelte a beton, így teljes némaság uralkodott közöttünk, amíg megtettük azt a pár méternyi távolságot, ami elválasztott minket a lejárattól. Amint odaértünk Ben megnyomta a hívógombot és felém fordult.

- Fogalmam sincs, megint milyen hülyeségen járt a fejed, de elárulok neked egy titkot. – szólalt meg halkan - Bátrabb vagy, mint hinnéd; erősebb vagy, mint amilyennek látszol; okosabb, mint gondolnád és kétszer olyan szép vagy, mint amilyennek képzeled magad! – mosolyodott el mondandója végére és magához ölelt, miközben a fülembe suttogott – Csak Sorel meg ne tudja, hogy ilyeneket mondok neked. – nevette el magát.

- Köszönöm! – motyogtam a nyakába.

A lift megérkezett, így nyomtam még egy gyors puszit az arcára, aztán útjára engedtem. Az imént elhangzott mondatok kavarogtak bennem még akkor is, mikor újra helyet foglaltam és Chace felé fordultam...

***

Szívesen állítanám azt, hogy az elmúlt napok édes semmittevéssel teltek, de az nem lenne igaz. A srácokkal töltött délutánt követően alig volt időm egy kis pihenésre.

Másnap reggel az úti célom a Magic Fashion volt, ahol először részt vettem egy értekezleten, majd az irodámba vonulva Ivy elém tolt egy rakat papírt, ami csak arra várt, hogy aláírjam. Miután ezzel végeztem, tartott egy rövid beszámolót az elmúlt hetek lényeges történéseiről. Ezt követően levonultunk a próbáknak helyet adó terembe, ahol már minden készen állt.

Ben, amint megpillantott elindult felém egy vele egy idősnek tűnő sráccal, akit, mint később kiderült Marcusnak hívnak és remekül bánik a kamerával. Na igen, és az egészségesnél kicsit több önbizalommal áldott meg a sors…

A próba első felét végignéztem, aztán Ivy elrángatott egy üzleti ebédre. Mivel túl sok fogalmam nem volt, így csendben hallgattam a középkorú férfi és Ivy között folyó párbeszédet, s igyekeztem értelmes fejet vágni. Este fáradtan léptem át a lakás küszöbét, s egyetlen vágyam volt csak egy jó forró fürdő valamint az ágyam társasága.

Az ezt követő reggelem nem indult a legjobban. Előző este abban a hiszemben aludtam el, hogy végre egy kicsit lustálkodhatok, de számításomat keresztülhúzta a mobilom csörgése pontban hajnali nyolc órakor. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy fel sem veszem, de Nora tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem ajánlatos ilyenkor zaklatni, így biztosra vettem, hogy nyomós oka van rá. Pár perces beszélgetésünk során ki is derült, hogy jól sejtettem. Be kell mennem a kiadóhoz, de hogy miért azt nem tudtam meg. Egy gyors zuhanyzást, öltözködést és reggelit követően már úton is voltam a Random Househoz. A kiadónak helyet adó épület előtt kiszállva újfent megállapítottam, hogy továbbra is tekintélyt parancsolóan magasodik a járókelők fölé, s ez kissé rémisztő érzéseket kelt az emberben.

Az egész délelőttöm azzal telt, hogy Noraval és Natetel egyeztettem időpontokat. Hogy mégis minek? A fejükbe vették, hogy a könyv hivatalos megjelenése előtt rendeznek több felolvasóest szerű rendezvényt, ahol Chace mellett nekem is jelen kell lennem. Az persze nem érdekelte őket, hogy teljesen feleslegesnek tartottam a jelenlétemet. Még a duzzogásom sem hatotta meg egyiküket sem, csupán annyit sikerült elérnem, hogy ezeknek az eseményeknek a száma ne rúgjon tíz fölé és ne kelljen a fél világot bejárnunk. Egy elégedett mosollyal az arcomon hagytam magam mögött barátnőm irodáját, s igyekeztem a lift felé, mikor összefutottam a kiadó igazgatójával és hiába szabadkoztam, hogy nem igazán érnék rá most, elvitt ebédelni. A kapcsolatom Greggel valahogy mindig is több volt, mint igazgató- alkalmazotté. Nem nevezném barátságnak, de a kezdetektől fogva ahányszor együtt töltöttük az időnket – ami mostanában elég ritkán fordult elő – igyekezett úgy viselkedni velem, mint egy pótapuka, akire tekintve a Róma- New York távolságot és a kevés szabadidőmet nagy szükségem volt. Mivel a délutánunk mindkettőnknek szabad volt, így ebéd után nem váltak el útjaink, hanem folytattuk a megkezdett beszélgetést.

Már öt óra felé járt az idő, mikor hazaértem. Épp a vacsorámat készítettem, mikor a telefonom üzenet érkezését jelezte. Mosolyogva olvastam el a kijelzőn álló pár sort, majd futólépésben tettem meg a távolságot a hálóm és az étkező között. A laptopommal a kezemben tértem vissza a konyhába, amit a pultra helyeztem és bekapcsoltam. Míg a gép betöltött, feltettem a vizet forrni a tésztának. Pár perc múlva már a bátyám mosolygós arcát láttam a kijelzőn, mire én is felvidultam.

Amíg a vacsorám elkészült mindketten beszámoltunk arról, mi minden történt velünk az elmúlt hetekben. Valamint ígéretet tettem neki, hogy amint lesz egy kis szabadidőm, meglátogatom. Aztán elbúcsúztunk egymástól, én enni mentem, ő pedig aludni.

Most pedig itt ülök csütörtök délelőtt egy taxiban, amely kitartóan halad az Upper West Side felé. Fáradtan pislogtam kifelé az ablakon és figyeltem, a környéket. Ahogy egyre több barna téglás épületet hagytunk el, melyek előtt szabályos távolságra egy-egy magas fa zöldellt, ezzel megtörve a szürkeséget – jelen esetben barnaságot – tudtam, hogy nemsokára megérkezünk.

A jármű két percen belül lefékezett egy felhőkarcoló előtt. Fizettem, majd kiszálltam és elindultam a bejárat felé, miközben felrémlett bennem az utolsó alkalom, mikor itt jártam. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy majdnem sikerült nekimennem valakinek.

Az utolsó pillanatban vettem csak észre, hogy Chace ott áll tőlem pár lépésnyire és rám vár.

Köszönés után egyből szemet szúrt neki kissé szomorkás mosolyom, amit szóvá is tett.

- Nincs semmi baj, csak eszembe jutott Matt. – feleltem, mire láttam, hogy arca elkomorul és ettől úgy éreztem, kijelentésem további magyarázatra szorul – Tudod, vele voltam itt utoljára…

- Szereted? – érdeklődött, miközben beszálltunk a felvonóba.

- Mint nagyon jó barátot igen, de szerelmes soha nem voltam belé. Tulajdonképpen emiatt szakítottunk és nem a távolság miatt. Nem lett volna fair dolog magamhoz láncolni, miközben az érzéseim csak barátiak. Ettől függetlenül hiányzik… - motyogtam az utolsó mondatot halkan.

Chace az arcomat fürkészve bólintott, de nem szólt egy szót sem.

A lift ajtaja kinyílt az Asiate étteremnek helyet adó szinten, s mi egyszerre léptünk ki.

A látvány még mindig lélegzetelállító volt. New York felhőkarcolóinak napsütötte képe terült elénk a hatalmas üvegtáblákon keresztül.

Két kisgyerek az ablakra tapadva bámult a mélységbe, a jelenet mindkettőnk figyelmét megragadta, s megmosolyogtatott bennünket. Az asztalokat hófehér terítővel takarták le, s már rajtuk álltak a borospoharak illetve evőeszközök és szalvéták is. A déli időpont ellenére viszont nem voltak olyan sokan, mint ahogy azt én korábban gondoltam.

A főpincér, amint felfigyelt érkezésünkre, egyből elénk sietett és mutatta az utat az asztalunk felé.

Ahogy egymás mellett haladtunk vettem csak észre, hogy Chace lábán már nem virít ott a gipsz, pedig elég szembetűnő volt az a fehér monstrum.

Felvidulva jegyeztem meg észrevételemet, mire hangosan felnevetett.

- Igen, hála égnek ma reggel megszabadulhattam tőle. Gyógytornára továbbra is kell járnom még pár hétig, de egyébként szabad vagyok. Az orvos azt mondta, nem ártana, ha egy kicsit többet sétálnék, remélem, számíthatok a kisasszony üdítő társaságára. – kacsintott rám.

- Oh, mindenképpen. – feleltem mosolyogva, miközben szívem hevesebben kezdett dobogni a megszokottnál és éreztem, ahogy arcomat elönti a forróság.

- Ebben a válaszban bíztam. – simított végig a karomon, melynek hatására bizsergés futott végig egész testemen.

Nem volt időm semmit reagálni, mert odaértünk a számunkra foglalt asztalhoz.

Miután Noráékat is köszöntöttük, Chace illedelmesen hellyel kínált, s csak utánam foglalt helyet ő is.

- Micsoda úriember vagy ma. – jegyeztem meglepettséget színlelve.

- Ugyan, ez csak természetes. – vonta meg a vállát, de nem kerülte el a figyelmemet ajkán virító kaján vigyora.

Pillantásom Nora arcára tévedt, aki kérdő tekintettel figyelte a körülötte zajló eseményeket. Ha jól sejtem úgy érzi, hogy lemaradt valamiről, de az az igazság, hogy ezzel én is így vagyok. Nem tudom, mi ez a változás Chace viselkedésében, de tetszett.

Mikor a pincér kihozta az italainkat, leadtuk a rendelést. Nora bársonyos csirkét, Nate nyárson sült disznóoldalast, Chace édes- savanyú mártásos halat, én pedig grillezett csirkemellet rendeltem thai módra.

A beszélgetés az esküvői előkészületek felé terelődött, ami úgy látszik, hogy csak belőlem váltott ki fokozott érdeklődést, a srácok halkan duruzsoltak valami más általuk érdekesebbnek tartott témáról.

Mivel azt nem tudtuk pontosan Chaceszel, hogy miért is kellett idejönnünk, kíváncsian vártam, hogy mikor hozakodnak elő az ittlétünk valódi okával. Én arra tippeltem, hogy majd biztos az esküvő miatt szerettek volna találkozni és beszélni velünk, hiszen mindketten tanúk vagyunk, de nem.

A nagy bejelentéssel egészen addig vártak, míg a pincér el nem vitte a főételeink elfogyasztása után a tányérjainkat. Ekkor Nora kérdőn Nate felé pislogott, aki bólintott egyet. Felvont szemöldökkel és egyre türelmetlenebbül vártam az események alakulását és szívem szerint felpörgettem volna egy kicsit az időt. Drága barátnőm ekkor elővett két dísztasakot és elénk helyezte őket. Kíváncsian kaptunk utána, hogy megtudjuk, mit rejthet a táska. Ahogy belelestem egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Óvatosan nyúltam be érte, s vettem ki azt a tárgyat, mely oly sok jelentéssel bírt számomra.

34. fejezet

Sziasztok!

Még egyszer elnézéseteket kérem emiatt a kis késés miatt. Remélem, hogy mindenkinek kellemesen és sok pihenéssel telik a nyár. Élvezzétek ki a még hátralévő heteket! :)
A bloggal kapcsolatosan néhány apró újítás. Az egyik, hogy felkerült egy Fejezetek névre hallgató menüpont, ahonnan egyszerűen el tudjátok érni a fent lévő részeket két kattintással. A másik, hogy az eddig kapott díjakat is egy hasonló oldalra helyeztem át, Díjak. Igyekszem eleget tenni a feltételeknek, a kérdéseket megválaszolom és ha kell írok infókat rólam vagy a blogról :) Nagyon örülök neki, hogy gondoltok rám, eszméletlen jól esik, de ha nem haragszotok meg érte, nem adnám tovább. Angel, itt is szeretném megköszönni a legújabb díjat, amit tőled kaptam! Adadel köszönöm a kommentedet, öröm olvasni a soraidat! Tartsd meg ezt a jó szokásodat, kérlek ;)
A képeknél már megtaláljátok a 34. fejezethez kapcsolódó képeket, többek között Nora ruháját is megleshetitek :)
A következő részt illetően, fogalmam sincs, hogy mikor kerül fel, jövő héten nem leszek itthon, de megpróbálok írni és frisselni is. Figyeljétek a facebookos bejegyzéseket, ott tájékoztatlak majd titeket :)
A mai részről előjáróban nem mondanék semmit. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és írtok véleményt róla :)
Na de nem is szaporítom tovább a szót!
Kellemes olvasást!
puszi, Csillu

„Senki sem képes arra, hogy visszamenjen az időben és ismét elkezdje a történetét,

de bárki újrakezdheti ma, és teremthet egy új befejezést.”

34. fejezet

- Én? – kérdezett vissza meglepetten, s közben a keze is megállt a mozdulatban félúton a szájához.

- Igen. Emlékszel, mikor nagyon összevesztem veled, mert kutattál anyukád dolgai között és ráakadtál egy általam írt fogalmazásra?

- Persze, azt nem lehet elfelejteni. Az igazat megvallva, a mai napig nem értem azt a heves reakciót, amit kiváltott belőled ez az információ. – töprengett el.

- Most nem is azon van a lényeg. Tudod, utána sokáig gondolkodtam azon, amit mondtál. Egyre többet kezdtem írogatni mindenféle történeteket csak úgy a magam szórakoztatására. Kezdett megszületni bennem az elhatározás, hogy a későbbiekben szívesen foglalkoznék ezzel. Már olyan középiskolába jártam, ahol volt humán tagozat. Aztán amikor eljött az idő, hogy egyetemet válasszak, nem is volt kérdéses, hogy az NYU-ra fogok jelentkezni.

- Miért nem újságírás?

- Nem szeretem, nem megy olyan jól. Egy saját történetnél nincsenek korlátok, szabadon tudom engedni a fantáziámat, egy olyan világot teremthetek, amilyet én szeretnék. Viszont, ha egy cikket kellett megírnom, mindig feszélyezve éreztem magamat és ez meglátszott az írásomon is.

- Érdekes megközelítés. – gondolkodott el Chace is.

- Te nem bánod, hogy feladtad az egyetemet a színészkedés miatt? – kérdeztem komolyan.

- Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de nem. Rengeteg olyan dolgot kaptam ez által a lehetőség által az elmúlt években, amit talán sohasem tapasztalhattam volna meg. Úgyhogy csak hálás lehetek a szüleimnek, hogy bíztattak és mindig támogattak. Különben is, újságíró még akár húsz év múlva is lehetek, színész viszont nem. – mosolyodott el, miközben a szemembe nézett.

- Na, hogy áll? – hallottam meg Nora izgatott hangját, mely visszarántott a valóságba.

A tekintetemet végigfutattam rajta, majd egy kis hatásszünet után megszólaltam.

- Gyönyörű vagy! – a tört fehér ruha egészen a combjáig szorosan követte a teste vonalát és csak onnantól kezdett el az alja felé szélesedni. Ugyan nem díszítették gyöngyök, mégis a rajta lévő húzások nagyszerűvé tették.

- Egyszerűen imádom. – nézegette magát a tükörben, miközben végigsimított a ruhán.

- Egy pillanat! – mondta Evelin, majd elviharzott egyedül hagyva minket.

Pár perc múlva már vissza is tért egyik kezében egy fátyollal, másikban egy tiarával. Nora kontyba fonta ma a haját, így Evelin könnyen bele tudta tűzni őket.

A fátyol szegélyén szép virágminta futott végig, a tiara pedig aranyozott volt kis kristálykövekkel díszítve, melyek ugyanúgy virág alakzatban helyezkedtek el.

- Tökéletes! – szólaltunk meg majdnem egyszerre mind a hárman.

Időközben érkezett egy nálunk pár évvel idősebb lány egy kislány és – feltehetőleg – a kicsi anyukája társaságában.

Amíg Nora visszaöltözött beszélgetésbe elegyedtem velük. Hamar kiderült, hogy a menyasszony, akit a testvére és a keresztlánya kísérte el, azért jött, hogy Jessicanak – mint megtudtam a kislány nevét – kiválasszák a ruháját, amelyet az oltár elé vezető úton fog viselni, miközben szórja a virágszirmokat a menyasszony előtt. Jessica egy nagyon aranyos, barátságos és roppant kíváncsi teremtés.

Amíg meg nem keresték a neki szánt ruhát, a legkülönbözőbb kérdésekkel bombázott. Az anyukája már másodszor szólt rá, hogy menjen felpróbálni a ruhát, de ő addig nem volt hajlandó elmozdulni, amíg meg nem kapta válaszát a legutóbbi kérdésre. Aztán mielőtt ott hagyott volna, megkért, hogy várjam meg, míg felöltözik és nézzem meg a ruháját. Nevetve bólintottam, az arcán megjelenő könyörgő kifejezés láttán képtelen lettem volna nemet mondani.

Pár perccel később egy bokáig érő fehér ruhában haladt felénk, melynek a vállpántja olíva zöld selyemből készült és három fehér virág díszítette – egy középen és egy-egy a két szélén. Ugyan ilyen színű virágok voltak megtalálhatóak a szoknya alsó felén, a legalján pedig, mint egy szegély szintén zöld apró virágok. Jessica kezében még egy fehér masnis kis kosár díszelgett.

- Hű, de csinos valaki. – sétáltam oda hozzá és leguggoltam elé.

- Szerinted tényleg az vagyok? – pislogott rám nagy szemeivel.

- Persze. Miért neked nem tetszik? – érdeklődtem, miközben szembefordítottam a tükörrel.

Csak állt és méregette magát, majd hosszas hallgatás után megszólalt.

- De. – ajkai hatalmas mosolyra húzódtak, aztán felém fordult és az ölembe ugrott.

Mosolyogva karoltam át apró kis testét. Fejét a nyakamba fúrva szorított.

Miután nagy nehezen elszakadtunk egymástól, elköszöntem tőle, mert már Nora is végzett.

- Mehetünk. – indultam meg barátnőm felé, aki eddig vigyorogva, csendben figyelte az eseményeket.

- Aranyosak voltatok együtt. – jegyezte meg, miután kiléptünk az üzletből.

Az idő már jócskán dél felé járt, így következő utunk a kedvenc éttermünkbe vezetett.

Miután helyet foglaltunk kértünk két kólát és az étlapba mélyedtünk. Mikor az italunk megérkezett leadtuk a rendelést is.

- Na és mihez fogsz kezdeni most? – érdeklődött barátnőm, miközben belekortyolt az üdítőjébe.

- Mire gondolsz?

- Pihensz vagy…  - hagyta félbe a mondatát.

- A legfontosabb most, hogy rendbe hozzam a kapcsolatomat Chaceszel. Szerencsére eddig egész jó úton haladunk. – mosolyodtam el. – Ami a munkát illeti, vannak már kósza ötleteim, sőt hoztam is neked egy részletet. Más, mint amiket eddig írtam, kíváncsi vagyok a véleményedre. – kezdtem keresgélni a táskámban, majd az asztalra helyeztem egy lapot.

- Ide vele! – kapott érte és mielőtt megszólalhattam volna, már bele is mélyedt.

A mellettem kényelmesen elnyúló testet figyeltem. A fedetlen mellkasának gyors hullámzása egy elégedett mosolyt csalt az arcomra. Kezeimet a tarkómon összefűzve feküdtem az ágyon.

Pár perc múlva egy puszit nyomott a számra, majd felkelt.

- Nem maradsz? – érdeklődtem látva, hogy a vörös koktélruhájáért nyúl.

- Nem.

- Hova ez a nagy sietség? Időnk, mint a tenger.

- Te lehet, hogy ráérsz, de nekem még be kell pakolnom, kora este indul a gépem. – vetette oda, miközben fél pár magas sarkúját kereste.

Lázasan kutattam az agyamban valami információ morzsa után, de nem ugrott be semmilyen utazás, amit említett volna, hogy a napokban esedékes, így rákérdeztem.

- Hova is mész?

- New York. – vágta hozzám a város nevét, s közben folytatta az öltözködést.

- Mikor jössz? – hangom közömbösen csengett és biztosra vettem, hogy az arcomról sem tud leolvasni semmilyen érzelmet.

- Nem jövök vissza.

- És erről mikor akartál szólni? – érdeklődtem kíváncsian és a könyökömön támaszkodva szemléltem, ahogy kecses lábaira bűvészkedi azt a monstrumot.

- Most. – jelentette ki nemes egyszerűséggel. – Édes, nem tudom, mit vagy úgy meglepve. – csóválta meg a fejét, miközben az arcomat mustrálta – Tudhatnád már… két hónapja tengetem itt a napjaimat, ideje tovább állnom.

Hitetlenkedve néztem rá. Elképesztő, hogy ez a nő minden egyes alkalommal meg tud lepni. Úgy gondoltam, hogy ennyi együtt töltött nap, éjszaka alatt sikerült őt kiismernem, de úgy látszik, mégsem…

- Rendben. – magamhoz rántottam még egy heves csókra, majd elengedve felkeltem az ágyról és a fürdő felé vettem az irányt. Az ajtóból még hátranéztem, s mosolyogva odaszóltam neki. – Jó utat! Majd jelentkezz, ha újra a városban vagy.

- Kösz. Feltétlen. – nevetett fel – Héj! – hallottam meg a hangját, amint elfordultam – Öröm volt megismerkedni veled. – kacsintott rám.

Megráztam a fejem, majd otthagytam a hálóban.

Azóta napok teltek el.

Egyfajta tompultság uralkodott el rajtam.

Mióta elment csak a munkámmal foglalkoztam. Nem jártam el a haverokkal sörözni, sőt bulizni sem voltam már egy ideje. Nem vágytam egyetlen nő társaságára sem.

A tompultság rátelepedett az érzékeimre, az egész olyan volt, mintha egy burokban éltem volna.

Aztán egyik este a zuhany alatt állva eszembe jutottak az együtt töltött kellemes pillanatok.

Furcsa érzés hatalmasodott el rajtam, olyan, melyet eddig egyetlen nő sem váltott ki belőlem. Hiányzott.

Miközben a meleg víz zuhogott rám, rá kellett jönnöm, hogy ezúttal minden más volt, mint eddig. Változott a felállás, s erre csak a távozása után jöttem rá.

Most Ő játszott velem. Most nekem fájt. Fájt, hogy nincs mellettem, hogy nem érezhetem a teste melegét és bódító illatát. De nem csak kielégítetlenségem miatt produkáltam ezeket a tüneteket. Hiányzott a mosolya, a közös beszélgetések is. Talán, mert beleszerettem… Igen, azt hiszem ez az oka.

Sohasem hittem, hogy játékosból én is egyszer játékszer lehetek… Eddig mindenkivel csak játszadoztam, csak szórakoztam, kinevettem a szerelmet. Mígnem engem is megsebzett.

Fordult a kocka. Most Ő a játékos, Ő játszik velem.

Azt hiszem, megérdemeltem azért, amit másokkal tettem. De akkor is nagyon fáj.

Szeretem Őt. Akármit is tettem másokkal, ez most más. S Ő egy ugyanolyan önző csábító, mint én vagyok.

Talán ezért szerettem bele, mert olyan, mint én. Csak Ő jobban játszik nálam.

Ő engem is legyőzött.

Engem is…

Nora felnézett a papírból és hosszasan hallgatott, miközben meredten nézett maga elé.

Egyre türelmetlenebb kezdtem lenni, de visszafogtam magam és néma csöndben vártam.

Nem sokkal később láttam, hogy szólásra nyitja a száját.

- Meglepett, hogy férfi szemszögből írtál. – kezdte – De nagyon hitelesnek tűnik. – mosolyodott el, miközben rám emelte tekintetét - Érdekes ez a két karakter, sokat ki lehetne hozni belőlük. Könyv? – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Még nem vagyok biztos benne. – vontam vállat – Kicsit még agyalok rajta, és ha sikerül egy élvezhető kerek történetet kiépítenem köré, akkor nekiállok megírni, aztán majd meglátjuk, hogy megy.

Rövid ötletelésbe kezdtünk, melynek a következménye nem az lett, mint általában szokott lenni. Nem kaptam kedvet ahhoz, hogy azon nyomban leüljek és írjak, hanem elkezdtem kiábrándulni belőle, így úgy döntöttem, egyelőre tényleg hanyagolom egy kicsit az írást.

Az ebédünk elfogyasztása után folyattuk sétánkat az ötödik sugárút üzleteinek kirakatai előtt. Bár inkább én gondolataimba mélyedve ballagtam barátnőm mellett és gyakrabban néztem a talpam alatt elterülő burkolatot. Így történhetett meg az is, hogy neki mentem valakinek.

Fel sem pillantva kezdtem szabadkozni és indultam volna tovább, mikor az illető megszólalt.

- Szép, mondhatom! Hát illik ilyet csinálni? – ugyan hangja megrovón csengett, ajkain mosoly terült el.

- Hagyd, percek óta magyarázok neki és semmit nem reagált. Biztos megint magával ragadták a gondolatai. – közölte Nora nevetve Bennel.

- Bocsi. – motyogtam zavartan, majd futólag megöleltem.

Mivel nem akadt jobb dolga, csatlakozott hozzánk, így már hárman szeltük New York utcáit. Továbbra is némaságba burkolóztam, s kérdéseikre csak szűkszavúan válaszolgattam. Aztán megszólalt Nora telefonja, így megálltunk egy kicsit.

Ben maga felé fordított és kíváncsi tekintettel pásztázta végig egész arcomat.

- Mi a baj? – érdeklődött.

- Semmi. – ráztam meg a fejem.

- Carrie! – tekintete fogva tartotta enyémet, és igyekezett arra sarkallni, hogy beszéljek.

Csak egy probléma volt, én sem tudtam, hogy mi ütött belém. Hiszen egészen addig semmi probléma nem volt, amíg be nem ültünk az étterembe…

Éppen szólásra nyitottam a számat, mikor Nora lépett oda hozzám, hogy neki most be kell ugrania az irodába. Szabadkozott egy ideig, de sikerült megnyugtatnom, így miután elköszönt, sietős léptekkel indult el, hogy taxit fogjon magának, amivel el tudja vitetni magát a Random househoz.

- Van valami programod? – fordult felém Ben.

- Háromkor találkozom Chaceszel a kórház előtt, de addig ráérek. – feleltem.

- Gyere, sétálunk addig egyet és beszélgetünk. – nyújtotta felém a kezét.

Belé karoltam és úgy haladtunk tovább, míg nem találtunk egy árnyékos helyet, ahová le tudtunk ülni.

- Hallgatlak! – fordult felém teljes testével.

- Fogalmam sincs, mi ütött belém. – vontam vállat – Egyszerűen csak össze-vissza kavarognak a gondolataim. Úgy néz ki, hogy végre rendeződni látszik az életem, de néha úgy érzem, bennem teljes káosz uralkodik. Nem tudom, talán jó lenne pár nap magány, de nem akarok elmenekülni sem a rám váró megpróbáltatások elől. – sóhajtottam, s fejemet lehajtva meredtem a semmibe.

- Héj, nem ér keseregni, rendben? – nyúlt az állam alá, hogy szemeimbe tudjon nézni – Most mondtad, hogy jól alakulnak a dolgok. Aggodalomra semmi ok. Csak légy egy kicsit türelmes és újra lépni fog.

- Csak… csak nem biztos, hogy én azt akarom is. – suttogtam – Újra felépítjük a kapcsolatunkat kemény munkával. Mi van, ha mégsem működne közöttünk? Én… nem bírnám elviselni, ha még egyszer el kéne veszítenem őt. – nyögtem ki, ami már egy jó ideje nyomta a szívemet, s fejemet a vállára hajtottam, miközben szemeimet szorosan lehunytam.

- Nem hiszem, hogy ettől kéne tartanod. – mondta, miközben átkarolt, majd egy kisebb hezitálás után szólalt csak meg – Ezt most ne vedd sértésnek, de túl sokat aggodalmaskodsz mostanában. Komolyan, élvezd, hogy vele lehetsz, élj egy kicsit a jelennek és felejtsd el a múltat és a jövőt! Ne tervezgesd előre az életed, hagyd, hogy magától alakuljon. Ne keresgélj tökéletes pasi után, hagyd, hogy ő találjon rád. Az élet olyan egyszerű, a dolgok épp csak annyira komplikáltak, mint amilyenné tesszük őket.

Rá kellett jönnöm, hogy mint oly sokszor, most is igaza van.

Csak magammal szúrok ki, hogy folyton találok valami általam problémának elkeresztelt apróságot, amin aztán napokig rágódok. Holott tisztában vagyok vele, hogy az idő valójában felbecsülhetetlen értékű. Az ember nem birtokolhatja azt, viszont kihasználhatja. De ha egyszer elvesztegeti, soha többé nem kaphatja vissza azokat a perceket.

Meg kell fogadnom Ben tanácsát és csak a jelennek élni és kiélvezni minden egyes apró örömöt, mert tudom, hogy majd azoknak a boldogan megélt pillanatoknak az emléke fog segíteni túllendülni a nehéz időkön is.

- Mióta vagy te ennyire érett? – érdeklődtem tőle vigyorogva.

- Hát valamikor be kell nőni az ember feje lágyának. – nevette el magát – Főleg, ha komoly kapcsolatot szeretne. – mondta és olyat láttam rajta, amit az elmúlt tizenhárom év során – mióta ismerem – még soha. Ben elpirult. Alig akartam hinni a szemeimnek, de tényleg így volt.

- Miről maradtam le? – kérdeztem kíváncsiságtól csillogó szemekkel.

- Sorellel úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt. – nézett rám hatalmas mosollyal az arcán - Tudod, soha sem gondoltam úgy magamra, mint valami nagy macsóra vagy hasonló, de ismersz, tudod, milyen voltam. Sosem volt igazán komoly kapcsolatom, mert nem is vágytam rá. De Sorel más. Az elmúlt hónapok alatt sikerült teljesen megismernem és magával ragadott a személyisége. Úgy érzem, szükségem van rá és… - az arca egyre pirosabbá vált, s mindemellett boldog kifejezés ült rajta.

- És? – faggattam, mert úgy láttam nem igazán akarja folytatni.

- Hallottad már azt a mondást, miszerint mindannyian keresünk valakit, egy különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Én úgy érzem, hogy számomra Sorel ez a személy.

Meglepetten figyeltem, ahogy hevesen gesztikulálva magyaráz nekem, komolyan alig ismerek rá. Épp szólásra nyitottam volna a számat, mikor újra megszólalt.

- Mielőtt rákérdeznél, igen, úgy érzem, szeretem!

- Örülök, hogy végre boldog vagy és remélem ez tényleg nem csak egy múló szeszély. – mondtam, miközben átöleltem.

Nem sokkal később úgy döntöttünk, hogy ideje a kórház felé venni az irányt. Kényelmes tempóban haladtunk, s közben sok téma szóba került. Többek között persze Chace és a közös beszélgetéseink is. Itt egy kicsit le is ragadtunk és kiveséztük a dolgokat. Abba is beavattam Bent, hogy végre tisztában vagyok az érzéseimmel, úgyhogy innentől kezdve a dolog nem rajtam múlik. Ekkor egy halvány mosoly futott végig az arcán, de mikor rákérdeztem, hogy mi az, csak tagadólag megrázta a fejét. Nem volt kedvem addig faggatni, míg be nem adja a derekát, – túlságosan kitartó ilyen téren – így ráhagytam a dolgot.

- Csörögsz. – közölte velem, mikor megálltunk a kórház előtt.

- Tényleg. Egy pillanat, ezt fel kell vennem.

- Csak nyugodtan.

- Szia Ivy, valami baj van? – szóltam bele, miután megnyomtam a hívás fogad gombot. – Biztos, hogy senki sem ér rá? … Értem… Elhalasztani nem lehet?... Oh, akkor persze, hogy nem… - közben kinyílt a kórház ajtaja és Chace bicegett ki rajta, s amint meglátott minket, elmosolyodott - Oké, csak nyugalom. Van egy ismerősöm, megpróbálom megbeszélni vele… Hívlak később, rendben?

Miután leraktam a telefont, üdvözöltem Chacet, aztán újra Ben felé fordultam.

- Ben! – szólaltam meg, s könyörgően néztem rá – Tisztában vagyok vele, hogy mi a véleményed erről, emiatt nem is kérnélek meg rá, de vészhelyzet van a Magic Fashionnél. Csak te tudsz segíteni! – pislogtam rá nagyokat, miközben az figyeltem, hogy szalad ráncba a homloka a másodperc töredéke alatt.